napirajz One Chord Wonders

	Nem hagytam abba a beszámolóírást, csak jelenleg nem igazán van rá időm...
	20060924

	Gyors bejelentkezés a Sziget előtt. A keddi Semmi Komoly sajnos elmaradt, szóval arról nem tudok beszámolni. 2006. VIII. 3. Marco Polo Szuper buli kb. 14 fizetővel. Elsőként a Sage-t helyettesítő Rollin Wallowin játszott. Úgy emlékeztem, hogy nem nagy szám, de most rácáfoltak. Nagyon lelkesen nyomták a metált. Külön szimpi volt, hogy sok számot magyarul adtak elő. Aztán Step On It, végre. Évek óta tervezem, hogy megnézem őket, de soha nem sikerült. Ráadásul a gitárosuk megköszönte, hogy még a Portálos időkben segítettem nekik. Kedves tőle. Sajnos a koncert zenei része kb. élvezhetetlen volt a gyenge hangzásnak köszönhetően, de azt azért átéreztem, milyen őrült zene is ez. Teljes beleéléssel és profizmussal darálták el az iszonyatosan gyors számokat. Még meg kell néznem őket rendes hangzás mellett is. Az olasz Ictus lépett fel főzenekarként. Tudtam, hogy valamire nagyon hasonlít a zenéjük, aztán felvilágosítottak. Tiszta Catharsis. Crusty arcok, 10 perces számok. A basszeros lányt külön élvezet volt nézni játék közben. Néhányan ismerték a számokat, szóval a hangulatról a közönség gondoskodott. Remek volt! Jó, ha 5 számot előadtak, zárásként egy laza 16 perces darabot. Mint kiderült, az énekesük nem tudott eljönni, ezért ezt a posztot egy norvég zenekar énekese látta el, akikkel egyébként megjelent egy split albumuk is, amit megvásároltam. Mindenképp megérte leugrani a Marco Poloba, kár, hogy csak ennyire kevés ember választotta ezt a programot csütörtök estére. 2006. VIII. 4. Csepel, Black Machine Nagy HC mulatság volt Csepelen, ezt látogattuk meg. A hely elég érdekes, meglepően kultúrált, de nagyon pici, ezt a kis helyet is oszlopok tarkítják. Hangulatos, de pl. nem nagyon van térerő. Ez ügyelet esetén (ami ekkor épp nálam fennállt) zavaró tud lenni. Játszott egy rakat banda, amikből nem sokat láttam, más dolgom volt. 2006. VIII. 5. Dorog, Kacsa Másodszor látogattam meg a Kacsát, nagyon jól tettem. Remek hely, remek közönség, remek hangulat, szuperfinom lángos. Ráadásul király zenekarok játszottak, és jöttek haverok is. A Skimp nevű helyi banda kezdett, szokás szerint a helyi népszerű deszkáspunk vonalat követve. Igen fiatal létükre egész jól nyomták, a közönség is értékelte a produkciót. Deszkáspunk feldolgozások, és kezdetleges saját számok. Nem figyeltem nagyon oda rájuk. Aztán Semmi Komoly. Kevésbé lelkes közönség, nagyon jó koncert. Már rég láttam őket. Szólt mint állat, látszólag készültek rendesen a koncertre, elhangzott sok új szám. Király lesz az új lemez. Mindjárt megjelenik, ajánlom mindenkinek. Végül Buttholes. őket tényleg évek óta nem láttam, mert mostanában csak a Vörös Yukban lépnek fel. Igazi nosztalgia-hangulat kapott el, ahogy a régi számokat hallottam és énekeltem. A közönség tombolt, Laci hozta a formáját. Elhangzott sok új szám, amiket eddig nem ismertem, de most végre megvettem a CD-t. Sajnos néhány szerzemény előadása után este 11-kor lefújták a bulit, megintcsak a lakosság szólt közbe... Kint épp a mentők és a rendőrök intéztek valamit, én inkább szundítottam pár percet a kocsiban, amíg a többiek összeszedték magukat, aztán elléptünk haza. 2006. VIII. 6. Tűzraktér Riddim Colony szervezés, rengeteg ember, többnyire hippik, pár ismerős. Játszott sok zenekar, de nem nagyon néztem meg semmit. Viszont sokat ping-pongoztunk, ami király volt.
	20060808

	A múltkor megfogadtam, hogy rendes beszámolókat fogok írni a bulik után, de egyszerűen nincs rá idő. Szóval most megint csak összefoglalom az eseményeket. 2006. VII. 25. Blue River Szokásos keddi Skambulance buli. Jó hangulat, jó társaság, jó buli. 2006. VII. 26. Music Factory - Real McKenzies 8-ra mentem, persze sokat csúszott a buli, legalább végignéztem, ahogy a zenekarok tagjai lógnak a kertben, ásványvizet isznak, és nem skótszoknyát hordanak. A McKenzies dobosa ekkor kezdett el füvet keresni, reménytelenül egész este. Nem voltunk túl sokan, 100-nál valamivel többen talán. A külföldiek mind nagyon barátságosak voltak, végig a közönséggel lógtak, barátkoztak, poén volt, amikor két McKenzies tag fent az ajtóban fogadott minket és mindenkivel kezet fogtak. Az első zenekar elmaradt, én legalábbis nem láttam őket. Chip Hanna egy szál akusztikus gitáron nyomott Clash, Johnny Cash és hasonló számokat elég minimális érdeklődés mellett. Szerintem jó volt. A koncertteremben brutálisan meleg volt, ezért a koncertek között inkább lent lógtam... A The Briggs-re már kicsit többen voltak kíváncsiak, bár csak 2-3 ember ismerte a szövegeket. Annyira nem volt nagy szám a koncert, de hangulat-alapozásnak elment. Aztán jöttek McKenzies-ék. A koncert elején egy magyar srác nyomta skótdudán, fura módon a zenekarral nem érkezett hivatalos dudás, meg a hangzás se volt a legjobb, szóval egy sima punk buli volt. Zeneileg nem nyújtott sokat, de a hangulat igazán remek volt. Mindenki együtt énekelt, folyt a sör és az izzadtság, a tagok látszólag nagyon élvezték a kis klubbuli hangulatát, rendszeresen emlegették, mennyire jó itt lenni, mennyire megéri Magyarországra jönni koncertezni. 2006. VII. 27-28. Százhalombatta - Reggae-Camp 2006 Idén ötödször. Két nap piázás és baromkodás. Odafele vettünk a Tesco-ban egy műanyag kacsát, amin a "liba" felirat szerepelt, többnyire vele lógtam. Meg a csajokkal/skacokkal. Láttam pár zenekart is, de többnyire kurvára nem figyeltem oda, csak a sörfogyasztásra. Csütörtökön volt Tizenhét, láttam a Honeyball-t, nyomtak új számokat, bár tényleg már kicsit kinőttem belőlük, aztán Polemic feat. Ring-Ding. Két számot nyomott velük a Doctor, tetszett, amúgy meg már részeg voltam. Aztán hajnal 4-kor előkerült Ring-Ding (állítólag a magyarokkal piázott), és lenyomta a szokásos programját a kis soundsystem sátorban. Hangulatos volt. A Kettő-Kettő akár jó is lehetne, de sajnos szar. Amikor többször e-vel mondták a Guns of Navarone-t, akkor ábrándultam ki belőlük teljesen. A LB Riddim Band alatt Tescozni voltunk, a Tigris szokás szerint nagy bulit csapott, PASO-n már csak fele annyian maradtak, én se sokat láttam a koncertjükből. Aztán volt jobb dolgom is, mint koncerteket nézni. Másnap voltam két esküvőn, majd hajnalban újra a Camp-en, majd utána a Balatonon. Izgis hét volt.
	20060802

	2006. VII. 21-23. EFOTT + Balaton-átúszás 6 évvel ezelőtt az EFOTT-on Pécsett Megyeri Feri, a Picsa énekese "Üdvözlöm a megjelent egyetemistákat és főiskolásokat!" kiáltással köszöntötte a felvonult nagy csapat tarajos punkot. Akkor még jelentős punk-felhozatal volt a rendezvényen, mára ez teljesen megszűnt. Ígértek helyette reggae-t és ska-t, így mint hippibe forduló megöregedett punk, én is lenéztem az utolsó két napra. Hogy megússzuk a forgalmi dugókat, a közelgő nagy melegben, 11-kor indultunk Budapestről. Mázlink volt, simán eljutottunk Zamárdiba, a fesztivál helyszínét sem volt nehéz megtalálni, csak a karszalagos embereket kellett követni. Parkolás közvetlenül a bejáratnál, pont akkor húzott el valaki. A helyszínen is lehetett hétvégi jegyet kapni, ezért tök felesleges volt két nappal korábban a városba rohangálnom. 6500 Ft két nap strandolásért és pár elmaradt koncertért. Nem a legjobb. Élelmesebb társaim átvették a sajtójegyeiket, majd kisebb motozás után besétáltunk a fesztivál területére. Megszokott hangulat fogadott minket tébláboló egyetemistákkal és főiskolásokkal, de feltűnően kevés részeggel. Biztos még korán volt. A terep adottságainak megfelelően hosszúra nyúlt a helyszín, végig a parton helyezkedtek el a színpadok. Bár idén nem a Zrínyi szervezte a fesztivált, megint nagy sátorral vonult fel a Honvédség, kíváncsi lennék, hány embernek jött meg a kedve a katonásdihoz. Egy-két kocsma, néhány lelkitámasz- és EU-sátor, aztán ennyi. Színpad se volt sok, az alapból visszataszító Globe Party Arénába két nap alatt nem jutottam be, aztán következett a Nagy majd a Kis, és volt még DeWalt Tribute, ahol fellépett a világ összes híres zenekara. De aztán kiderült, hogy igazándiból csak magyarok játszottak slágereket. Azt senki nem érti, hogy a DeWalt minek reklámozza nekünk a fúrógépeit meg a láncfűrészeit, de mindegy. Program a továbbiakban: promo-baromságok begyűjtése, különös figyelmet fordítva a Hubertus-standra, ahol bár pecsétet adnak a termékminta elfogyasztása után, ilyen melegben egy mozdulattal törölhető, és lehet inni a következő 2 centest. Ettünk csokit, gyűjtöttünk mogyorót meg kávét, bár az ilyet is gyorsan megunja az ember. Marad a sör meg a Balaton. Előbbit viszonylag korrekt áron mérték, ráadásul volt dobozos is, hidegen. Utóbbit nem a hivatalos lejárón, hanem a köveken keresztül közelítettük meg, így a hátralevő napokban figyelemmel kísérhettem, ahogy gyűlik a kosz a talpamon keletkezett sebekben. Aztán sör, sör, sör... Értékelhető zenei program az első napon szinte egyáltalán nem volt, ami lett volna, az is elmaradt. Láttam részleteket az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi-ből, már akkor rázott a hideg, amikor egyszer az A38-on a PASO vendégeként szerepeltek, szóval elég gyorsan otthagytam a Nagyszínpadot. Két fellépőlistám is volt, az egyik a pestiestes, a másik egy külön papír, javított programmal, ezen már nem szerepelt Junior Kelly, aki elmaradt. Mindenesetre egyik papír sem stimmelt, fél 8-kor végül a többnyire osztrák tagokból álló House of Riddim nyomta le műsorát. Fogyaszthattam már pár sört, mire idejutottam, mert csak a koncert végén tűnt fel, hogy bizonyára őket láttam már többször is az LB27 Reggae Camp-ben, ahol mindig nagyon tetszett a programjuk. Most is tetszett, csak nem figyeltem oda eléggé. Innen pedig kb. homályba is vész az este, találkoztam ismerősökkel, lődörögtem erre-arra, lehet, hogy még egy-két sört is megittam. Lehetett kapni ismerkedős kártyát, aminek az volt a lényege, hogy mosolygós közlekedési lámpával jelzi hordója, hogy éppen mire kapható az este. Sok értelme nem volt: néhány párocska kézenfogva boldogan lóbálta a nyakában a piros lámpát, sárgát (tartós kapcsolatra vágyik?) vagy zöldet csak olyanon láttam, akinél úgyis mindegy volt. Fontos momentum, találkoztam kedvenc fesztivál-tudósítónkkal, Madafakával is, aki kissé csalódottan említette, hogy hallotta, erről a napról én írok helyette. Lehet, hogy jobban jártunk volna vele... A Ladánybene 27 koncertje valahogy teljesen kimaradt, mondjuk nem hiszem, hogy sokat vesztettem. Aztán érkezett a nagy "reggae-EFOTT" egyetlen jamaikai fellépője, akiknek még a nevét leírni is unalmas: I-Wayne / Firestar / Harmony and the Lava Band / and special guest I-Will. Néhány percig figyeltem a műsort, majd úgy döntöttem, lepihenek a fűbe, és megvárom a hajnal 1-kor kezdődő breakbeat-metal-reggae őrületet, ami a Kisszínpadon lesz. Persze fél perc múlva már aludtam is, amivel nem lett volna gond, ha nem vernek fel hamarosan a rendezők. Komolyan nem értem, kit zavartam én ott a fűben. Ezen felmérgesedve szartam dj Jahba-ra és a breakbeat-jére, és elvonultam a kocsimba aludni. Másnap reggel 6:20-kor keltett a vekker, irány Balatonboglár! Már vártak teljesítménytúrázó társaim, akikkel a Balaton-átúszást terveztem. Gyors készülődés után a kompon termettünk, és fura zöld bogarak támadásai közben figyeltük, honnan hova is kéne átúszni. Aztán valaki beleesett a vízbe, motorcsónakos rendőrök mentették ki és pakolták vissza a kompra. Megcsodáltuk a reggel 8-kor rajtoló leggyorsabb versenyzőket, aztán neveztünk és csobbantunk. Most úsztam először Balatont, nagy élmény volt. Tiszta víz, csodás idő, 5,2 km úszkálás. 2:24 alatt sikeresen teljesítettem a távot. Újabb promo-lötyik elfogyasztása után megvártam társaimat, majd rövid pihi következett a strandon népes túrázó társasággal. Délután visszatértem Zamárdiba, ahol persze a sikeres átúszást reklámozó pólóban feszítettem egész délután. Az étkezési lehetőségekről még nem esett szó. Ilyen helyeken két lehetősége van az embernek, ha a piázásra és beugróra elköltött összeg mellett már nem akar túl sok pénzt otthagyni: 1, talált ételt fogyaszt (ennek esetleg lehetnek hátrányai) 2, hozza a hazait. 6-700 Ft-nál kezdődtek az egyszerűbb tál kaják, 400 Ft-ért egy szelet pizzát kissé soknak tartottam. Ráadásul a vegetáriánus kínálat kb. kimerült a lángosban, ehhez második nap már nem volt kedvem. Maradtam tehát a hazainál, konzerv-zöldség + száraz kifli. Bár áztam már eleget a délelőtt, a nagy meleget csak ismételt fürdésekkel és rendszeres sörfogyasztással tudtam átvészelni. A napi reggae-programot a Kisszínpadon találta meg az érdeklődő, a fő attrakció, Burro Banton vízumproblémák miatt elmaradt. Furcsa, a jegyem árát nem kaptam vissza. Este 7-kor kezdődött a Riddim Colony, egy tehetséges fiatal csapat (így kell nyalni a haveroknak?), akik talán kissé túlzottan is átvették már a Jamaika-feelinget, ki nem állhatom, amikor magyar előadó patois-nyelven szól hozzám. Zeneileg viszont tényleg jók voltak, megmozgattak párszáz embert a 40 fokos hőségben. Ismert és kevésbé ismert riddimek, reggea-ragga, tánci-tánci. Az Irie Maffia a Gimmeshot crew-val kiegészülve hip-hoppal keverte a reggae-t, amire még többen táncoltak, én meg idővel elhúztam valahova, gondolom sörért... ...hogy aztán visszatérjek a Pannonia Allstars Ska Orchestra-ra. Szomorúan írom ezt le, ez a PASO már nem az a PASO, amit annakidején megszerettünk. Profizmus, sztárallűr, unalmas zene. Persze, el lehet rá táncolni, én is ezt tettem, de már elveszett az, amiért régen szerettünk Pannonia koncertre járni. Elvesztek régi tagok, régi számok, elveszett a "mi zenénk" hangulat. Popkoncert popközönségnek. Akkor is, ha a zene nem pop. Kár értük. Elérkeztünk a fesztivál egyetlen valóban értékelhető fellépőjéhez, az amerikai New York Ska-Jazz Enemble-höz. (A programpapírra nem sikerült helyesen írni a nevüket...) Egyszer már elcsíptem őket a Kultiplexben, most megismételték az akkori bravúrt. Bár csak néhány lemezüket ismerem a sok közül, feltűnően sok szám csengett ismerősen, egyszerűen nem lehetett egy helyben állni erre a zenére. A stílus a nevükből elég egyértelműen következik, mindehhez társult a tagok nagyon komoly hangszeres tudása. Ritkán lát az ember ilyen profi dob- vagy szaxofonszólót. Talán feleannyian se voltunk, mint PASO-n, de aki végignézte a koncertet, az szerintem elégedetten távozott. Újra a ténfergés következett, a sörök egyszerűen elpárologtak belőlem, akárhányat is ittam. Később visszatértem a jamaikaiak nélkül felálló Love Alliance dancehall setjére, belenéztem egy-két unalmas tribute-koncertbe (sajnos soha nem hallgattam a feldolgozott zenekarokat), álltam pár percet tátott szájjal az Unicum-standnál táncoslányokat bámulva, majd búcsút intettem a 2006-os EFOTT-nak, és nyugovóra tértem. Másnap reggel 12-ig el kellett hagyni a fesztivál területét, ezért kb. az egész közönség kivonult a terület melletti szabadstrandra. Mi is itt fürödtünk egyet, aztán hazaindultunk. Az idei EFOTT kb. annyira volt unalmas, mint ez a beszámoló. Jövőre lehet, hogy tényleg jobban megérné a Fluff fest. Megjelent itt: http://csapgeza.blog.hu/2006/07/24/efott_balaton_atuszas 2006. VII. 24. Marco Polo Kezd újra megjönni a kedvem a koncertekhez, ezen a héten pl. szinte minden nap megyek. Hétfőn a Marco Polo-ban kezdtem, egyenesen melóból. Vacsora közértből, majd korai érkezés. Meglepően sokan lettünk, nem tudtam, hogy ezek a bandák valamilyen szinten is ismertek lennének. Mondanom sem kell, kurva meleg volt végig, főleg a koncertteremben. Kisebb disztrót lapoztam végig elsőként, szerencsére semmi túl izgalmasat nem találtam, így elverhettem maradék pénzem egy Strike Anywhere pic.disc-re, amit Tökee hozott nekem. Elsőként a Sage kezdett bele programjába, szerintem sokat fejlődtek, teljesen élvezhető koncertet adtak. Pedig már nem is vagyok annyira metálos, mint régebben. Csak a kommentárokat kéne kicsit bővíteni. Meg vicces, ahogy az X-es banda énekese vedeli a sört számok között. Aztán az "all-star" Penalty Kick következett, akiket soha nem szoktam szeretni, de most meglepő módon nagyon tetszett. Változik az ember ízlése. Vagy csak simán jó volt a hangzás? (Meglepő a Marco Polo-ban.) Dzsi-dzsi, vigyorgás, ugrándozás, egy-két feldolgozás (pl. kötelező 7 Sec). Tetszett. A külföldiekre pedig tényleg sokan voltak kíváncsiak, többen ismerték a számokat, énekelték a szövegeket, ment a tánc. Elsőként a portugál New Winds nyomult. Dallamosabb old-school, állítólag a korai Ignite stílusában. Játszottak is tőlük egy számot. Nagyon szimpatikus volt, hogy mondani is akartak valamit, bár kicsit betanultnak tűnt a szöveg. Mindegy, egy HC bandának legalább ennyit kéne a közönséghez szólni. Akkor is, ha nem mondanak sok újat. A nagy melegre való tekintettel néha távoztam a kis koncertteremből, de pl. a Minor Threat feldolgozást megnéztem. Az argentin Nueva Etica zárta az estét metálosabb témákkal. Kb. 14 éves dobos srác, 3 énekes és zúzás. Király volt. Szerintem jobban is ki lehetett volna használni a sok énekes adta lehetőségeket, többnyire vagy felváltva, vagy ugyanazt énekelték, ordították. Lehetett volna kánon, vagy ilyesmi. :) Páran csinálták a műsort a tánctéren, én inkább csak figyeltem az eseményeket. Korrektül 11-re vége is volt a bulinak.
	20060726

	Ki a franc olvassa ezt Angliabol vagy angol IP cimrol? 2006. VII. 18. Süsi Néhány éve a Vörös Yukban nagy élmény volt végignézni a Terminal Blue nevű soknemzetiségű zenekar koncertjét, ezért már nagyon vártam a tegnapi visszatérést. Az odaúton tudtuk meg, hogy sajnos valahol Pozsonynál elakadtak, ezért elmarad a koncertjük. Kis tanakodás után úgy döntöttünk, mégis lemegyünk. Befizettük az 500 Ft-ra csökkentett belépőt, becsempésztünk magunkkal egy 18 éven alulit, majd iszonyatosan meglepődtünk. Karfiol állt az ajtóban, teljes hip-hop felszerelésben. Mint elmondta, a taraját a munkája miatt le kellett vágatnia, és amúgy is nyár van. Később újabb meglepetések értek, amikor feltűnt pár ezer éve nem látott arc, teljesen konszolidált szerelésben. Változnak az idők... Elcsevegtünk az élet kérdéseiről, majd a Csók és Könny kezdett bele koncertjébe. Jóideje szünetelt a zenekar, ez volt a visszatérő bulijuk, új gitárossal. A dob most is a színpad jobb oldalán, befordítva szerepelt, a terep nagyobb részét pedig egy asztal és székek foglalták el, ahova a tagok időnként leültek sörözni. Gondolom az új gitárosnak köszönhetően viszonylag rövid koncertet adtak, ezt a pár számot viszont remekül adták elő, jó volt újra hallani néhány komolyabb mondanivalóval rendelkező szerzeményt. Egy-két vicces betétet is beleszőttek műsorukba, ezekre szerintem nem volt különösebb szükség. Zárásként az Elfogy a világ hangzott el, amiről persze beugrottak az Érdekfeszületes idők. Milyen király lenne egy Érdekfeszület-reunion! Elüldögéltünk, -beszélgettünk még egy darabig a szinte teljesen üres klubban, majd továbbálltunk a ZP felé. A Yellow Spots-t nem vártuk meg, senkit nem érdekel már szerintem. A ‘Pardonnál a szokásos alja nép várt minket, szabályosan rosszul vagyok ezektől az emberektől. Igazából csak Dorcival akartam találkozni, aztán összefutottunk még jópár arccal a parton, szóval ott is üldögéltünk egy darabig, aztán húztam is haza. Ja, meg voltunk közértben, ahol két jégkrémet zabáltam. Nem sok értelme volt az estének, de megérte legalább kicsit kimozdulni.
	20060719

	2006. VII. 13-16. Berlin, Potsdam Pár hónapja keresett meg Tomi, hogy ki tudnám-e vinni kis csapatukat Berlinbe Madness koncertre, repülővel túl drága lenne. Túl sokat nem kellett győzködni, elvállaltam a söfőrködést. Csütörtökön munka után szokás szerint a Blahán találkoztunk, 18:20 körül tudtunk elindulni. Öten mentünk, szóval tele volt az autó. Táv: 900 km. Előző nap megvettem a szükséges matricákat, tankoltam, váltottam pénzt, szóval csak a gázt kellett nyomni. Rajka előtt egy halálos baleset eltakarítását néztük végig, nem volt valami szívderítő. Hulla zsákban, kamion az árokban. Az autót, amivel ütközhetett, nem is láttuk. Átvergődtünk Pozsonyon, majd következett Csehország. Brno, majd Prága. Megállapítottuk, hogy kurva messze van, nem éri meg egy sörözésért kiugrani. A zenéket eleinte én válogattam, majd rátértünk Ricsi Mocsolád Summer Hits válogatásaira. Igazi szemét oi-punk cuccokat hallgattunk. Prága és Drezda között nincs autópálya, viszont vannak nagy hegyek, szűk utak és kis hangulatos falvak. A tájékozódással szerencsére nem volt gond Viamichelin barátunknak köszönhetően. A hajtűkanyarok és nagy emelkedők/lejtők között hatalmas meglepetés ért minket, amikor a cseh-német határ előtt pár km-rel áthaladtunk Dubí városán. Dubí azóta legendaként él köztünk, és tervezünk egy néhányhetes látogatást ide. Dubí kurva-falu. Az utcákon és a bárokban, kirakatokban sorakoztak a kurvák. Ha ez még nem lenne elég, további akcióban is volt részünk, amikor végignéztük, ahogy a falu végén a nagy kosár-árusnál kínaiak vertek baseballütőkkel valakit. Csodás volt. :) Drezdánál visszatértünk a pályára, majd hamarosan elértük Berlint. A cél Tomi unokatestvérének lakása volt. 5:00-kor parkoltam le a ház előtt. Igazi underground környéken lakik vendéglátónk, klubok, kocsmák, telefirkált falak, punkok mindenhol. A társaság vagányabb része (Ricsi, Dani, Sanyi) elment kocsmázni, amíg mi Tomival végre aludhattunk egy kicsit az autóban. 8 körül kissé részegen érkeztek. Titit (remélem, jól írom a nevét) 8 után valamivel csörgettük fel, szerencsére már ébren volt. Kaptunk reggelit, mostunk fogat, aztán hatan nekivágtunk a városnak. A sarki zabálda sörkertjében ittak a többiek egy kávét/teát, majd elmentünk kajáldát és lemezboltot keresni. Megállapítottuk, hogy Berlinben 10 előtt felesleges felkelni, úgy sincs nyitva semmi. Van viszont sok jó csaj az utcákon, akiknek lehet magyarul ordibálni. Felkerestük a két sarokra található Yellow Dog lemezboltot, ami csak délben nyitott, így ketté vált utunk, a többiek mentek enni/inni, én inkább elsétáltam a kicsit arrébb található Coretex Records lemezboltba. Tetszett Berlin, kellemes hangulatú utcákon sétáltam végig, láttam a fal egy részletét is. Sokban nem különbözött Budapesttől a környék, ahol jártam, ami feltűnt, hogy sokkal többen közlekednek bringával, és sokkal több a punk. Mindnek van kutyája, és általában az utca szélén koldulnak. Már ha ezeket a népeket punknak lehet nevezni. A Coretex kínálata olyan volt, amilyenre számítottam. Rengeteg lemez, DVD, CD, "kiegészítő". Kicsit drágán, de volt szinte minden. Kinéztem két DVD-t, egy Dance Hall Crashers Show Must Go Off live felvételt és a Give 'em the Boot-t, de persze találtam annyi jó lemezt, hogy már ne legyen pénzem videókra. Vettem egy Minor Threat bootleget, egy Social Distortion 500-ra limitált bootleget Zsocnak (remélem, nincs meg neki), egy Gorillát, és két Green Day pic. 7"-et. Ez az első olyan punk lemezbolt, ahol az LP tokok nem tartalmazták a bakeliteket. Ennyire nem bíznak meg a vásárlókban? Hogy lehet egyáltalán bakelitet lopni? Így csak itthon derült ki nagy örömömre, hogy a Gorilla bizony clear. :) Otthagytam a váltott 50 Eurómat, nem maradt semmi pénzem. Érkezett egy kislány, vett Mad Caddies-re jegyet. A boltból kilépve megnéztem a kirakatban lévő plakátokat, és meglepve tapasztaltam, hogy aznap, pénteken Potsdamban játszott a Toasters, és a Mad Caddies buli is aznap volt. Mindez a Madness-szel egy napon. Aztán megláttam, hogy a potsdami buli kétnapos, és másnap játszik többek között a Skaos, a Scrapy és a Skarface is. Megtudtam a bulival kapcsolatos infókat, majd visszasétáltam a többiekhez. Meggyőztem őket, hogy maradjunk még egy napot. Ettem egy kis hozott kaját. (Erre sajnálom a pénzt, csak a lemezekre nem.) Benéztünk a Yellow Dog-ba, ahol már épp csak átlapoztam a kínálatot, mert már így is túl sok pénzt költöttem. Azért egy zöld Green Day - Warning-ot nem bírtam otthagyni. Újabb rövid alvás a kocsiban, majd elindultunk Madness koncertre. A helyszín, a Zitadelle, a város másik végén, a nyugati szélen található, ahova a 100-as körgyűrűn lehet eljutni. Péntek délután persze jó nagy dugó volt, de időben elindultunk, szóval nem kellett idegeskednünk. Egy teljes Siemens-városrészen áthaladva meg is találtuk a nyugati tavak mellett a szigetet és rajta a klubot. Elég szarul néz ki, így: Találtunk jó parkolóhelyet, besétáltunk a várba, és körülnéztünk... volna, ha beengednek. Már terelték ki ugyanis az embereket a múzeumból, 6-kor volt kapunyitás. Elmentünk tehát a környék sétálóutcáiba körülnézni és pénzt váltani. Utóbbi szinte lehetetlen feladat Berlinben. Mint később rájöttem, valószínűleg azért, mert az Euro bevezetésével a pénzváltás elvesztette az értelmét. Láttunk viszont érdekes embereket, és más ezt-azt, Sanyi pedig kipróbálta a hiper-szuper zenélős nyilvános WC-t. Jártunk plazában is, ami hasonlóan undorító, mint Budapesten. Fél 7 fele már jó nagy tömeg sorakozott a szigetre vezető híd előtt. Meglepő módon a közönség átlagéletkora jó 20 évvel volt a mi átlagunk fölött. A mai fiatalságot nem érdekli a Madness Németországban. Csak kiöregedett rudeboy-ok, néhány skinhead, és nosztalgiázó anyukák/apukák látogatták meg a koncertet. Beváltottuk az elővételes jegyet, majd minimális várakozás után be is jutottunk. Szabadtéren zajlott a buli, a németek jó szokásuk szerint azonnal toltak az arcukba egy hurkát/virslit, döntöttek rá pár sört, majd vettek egy 30 Eurós (!) Madness pólót. Mi inkább ledőltünk a fűbe, és vártuk a percre pontos kezdést. 7-kor kezdte félórás programját a Rolando Random & The Young Rebels. Nehéz leírni, mit láttunk. Zeneileg egy nagyon korrekt ska zenekarról van szó kissé idióta ruhákba öltözött tagokkal. Ami az egészet tragikussá tette, az az énekes hangja és viselkedése volt. A fickó mint valami jódli-énekes mozgott, a hangja meg csak simán szar volt. Valahogy nevetségessé tette az egész produkciót. A The Pokes egy folk-punk zenekar, a Real McKenzies-vonalat követték. Akusztikus gitárok, benjo, tango-harmonika. Harmatgyenge produkciót nyújtottak, de szerencsére ők is csak fél órát játszottak. Fél 9-kor pedig színpadra lépett a Madness. Nem gondoltam volna, hogy valaha látni fogom őket. Nem vagyok rajongójuk, csak a nagy slágereket ismerem, tagadhatatlan, hogy alapzenekarról, legendáról van szó. A koncert egyszerűen tökéletes volt. Remek hangzás, profi show, ki tudja, hány évesen is úgy nyomták, mintha 2 éve kezdték volna. Elmaradhatatlan elegáns ruha, és a legendás mozgás. Viccesek voltak, közvetlenek, ráadásul nem hatalmas stadion-színpadról szóltak hozzánk, szinte klubhangulata volt az egésznek. A buta németek durva pogóba (!) kezdtek, mi pár sorral hátrébb álltunk és néztünk. Nem voltak sokan, talán ha 1000-en, ráadásul viszonylag elöl álltunk. Mindenki énekelte a szövegeket, jó volt a hangulat. Amikor kezdésnek belevágtak a One Step Beyond-ba, már tudtam, hogy érdemes volt 1000 km-t vezetni. Elég sokat játszottak az új feldolgozás-lemezről, de elhangzottak a legnagyobb slágerek, amiket én is teli torokból énekelhettem. Remek volt. Dupla ráadást is kaptunk, majd a kb. másfél órás program végén elégedetten távoztunk. Amikor kezdett a Madness, már sejtettem, hogy 10-re vége lesz az egésznek. Ebből pedig egyértelműen következett, hogy ezen az estén duplázni fogok. Gyors SMS-ezésbe kezdtem, és megtudtam mindent az aznapi Mad Caddies koncertről. Minden arra mutatott, hogy el tudjuk csípni őket. A koncert után tehát gyorsan betereltem mindenkit az autóba, majd konzultáltunk az időközben megérkezett Rike-ékkel, hogy a Kato nevű klubban találkozunk. Ott játszott a Caddies. A térkép tanulmányozása után kiderült, hogy a hely kb. 3 sarokra van a szállásunktól, egy metrómegállóban. Hazafele már sokkal gyorsabban haladtunk, azonnal meg is lett Kató néni kocsmája, ami valójában az itt emelvényen közlekedő metró egyik megállója alatt kialakított klub. Sok fiatal gyülekezett az utcán, mi Tomival gyorsan bementünk. A társaság több tagja megint kocsmázni indult. Nevetséges 10 Euro befizetése után (Bécsben lehetett legalább 20, gondolom.) megkaptuk a pecsétünket, és körbejártuk a klubot. Kb. a Kulti és a Trafó kereszteződéseként lehet leírni a helyet. Már játszott a második előzenekar, a Minnie the Mocher. Szokásos semmi extra ska-punk banda. Iszonyatosan meleg volt a koncertteremben. Körbesétáltunk néhányszor, végignéztük a helyes kislányokat, majd elhelyezkedtünk a színpad előtt. Éjfél előtt pár perccel befutott Rike is a barátnőjével. Sajnos a bécsi Mad Caddies bulit ki kellett idén hagynom, de a berlini duplán kárpótolt. Míg az Arena-ban szabadtéren játszottak hatalmas színpadon, itt egy pici klubban 40 fokban, óriási hangulatban nyomták le a bulit. Láttam már őket jópárszor, de valószínűleg ez volt az eddigi legjobb koncertjük. Lehettünk max 200-an, mindenki tombolt, a falakról is folyt az izzadtság. A zenekar tagjai teljes beleéléssel játszották számaikat a hatalmas hőség és a sok buta bodyszörfölő ellenére. 3-4 új szerzemény is elhangzott, tetszettek. Többet nem érdemes írni, csodálatos koncert volt. A klub előtt kb. 4 deci (!) izzadtságot csavartam ki a pólómból az aszfaltra. Utoljára 2001. május 29-én, a bécsi Shelterben, Reel Big Fish koncert után volt hasonló élményem. Fél 2 körül értünk haza, ekkor jöttek meg a többiek is. Gyorsan elhelyezkedtünk, és igyekeztünk minél többet aludni, pótolni a lemaradást. Viszonylag jól sikerült, fél 12-kor keltünk, és indultunk is Potsdamba. Még a Madness előtt megvettük az elővételes jegyeket, a buli délután 4-kor kezdődött. Már csak az volt a baj, hogy fogalmunk nem volt, hova kell menni. Találkoztunk Rike csapatával, és a két autóval kisebb kavargás után megtaláltuk a Berlin melletti Potsdam-ot. Csodás táj fogadott minket tóparttal, erdővel. Ide is el lehetne jönni nyaralni egyszer. A pályaudvaron egy kedves bácsi elmagyarázta, hol van a Lindenpark, így hamarosan meg is lett a külvárban a helyszín. Már sorakoztak a környéken az egyenruhába öltözött skinheadek. Volt még idő, szóval ücsörgés, kajázás és tréfálkozás következett. Aztán Tomival elmentünk közértet keresni. Meg is lett, vettünk szakadék dobozos bort a többieknek, nekem egy sört és jégkrémet. A kb. 3 sarokra levő klubig nem kötöttem be magam, mert a jégkrém zabálásával voltam elfoglalva. Persze pont ekkor kapcsoltak le minket a zsaruk, 30 Euromban került ez a kis hiba... Ez kicsit rontott a kedvemen, de inkább szartam bele. Csak az volt a kérdés, hogy miből fogunk tankolni. Kb. kezdésre értünk vissza, a többiek nekiálltak a boroknak, én lassan bementem. Sokkal nagyobb helyszínre számítottam. Kis külvárosi művházra hasonlított a hely, a kertben egyszerű görparkkal, itt állították fel a színpadot. Kicsivel kisebb volt, mint az előző napi Madness-es. Kaja-pia a szokásos, keleti embernek kb. megfizethetetlen. Egy disztró volt, szerencsére semmi érdekeset nem találtam, úgyse volt már pénzem. A 10"-es Dawncore-t lehetett itt kapni. A Coretex-ben meg a 7"-üket láttam. Eleinte nem voltunk túl sokan, de az este végére egész szépen megtelt a hely, szerintem 4-500-an lehettünk. Igazi ska-közönség, rudeboys and rudegirls, skinheadek, stb. Mindenki a kötelező ruhadarabokat viselte természetesen. Jóval fiatalabb volt a korosztály, mint a Madness-en, de idősebb, mint a Mad Caddies-en. Néhányan hozták a gyerekeiket is. A Skaliners kezdte a bulit, néhány embert sikerült táncra perdíteniük. Egy-két számot ismertem még abból az időből, amikor itthon is játszottak. Nem volt rossz koncert. Rövid átszerelés után a Skaos pörgette fel a bulit. Bejöttek a többiek is, és jó hangulatban élveztük végig a koncertet. Szégyen-gyalázat, eddig nem hallottam soha Skaos-t, csak a nevüket, de ezek után érdemes lesz megkeresni a lemezeiket. Nagyon tetszett a koncert, többször kénytelen voltam én is beállni a táncolók sorába. A fesztiválon jellemzően inkább a 2-tone/oi vonalhoz közelebb álló ska zenekarok képviseltették magukat, nem a harmadik vonalas szarságok. Ha már oi, akkor street-ska és Scrapy. Látszólag Németországban fele annyira sem népszerűek mint itthon, egyáltalán nem volt akkor pörgés mint a régi Vörös Yuk-bulin. Azért itt is jó volt a hangulat, énekeltük a régi számokat, és bambán néztünk a kevésbé ismert újakra. Lehet, hogy még nem említettem, természetesen most is mindenki szerelembe eshetett, annyi szép rudegirl és skinhead lány vonult fel az eseményen. Az egyik legszebb a Skarface alatt a színpadon állt, és basszgitározott. Nehéz volt másra figyelni a koncertjük alatt. A budapesti bulit kénytelen voltam kihagyni, ezért örömmel néztem, táncoltam végig a koncertet. őket sem ismertem eddig, korrekt koncertet adtak, eddigre már szépen meg is telt a tánctér, mindenki bulizott. A társaság többi tagja az autók körül gyülekezett, lassan már mindenki indulni akart. Én még mindenképp bele akartam nézni a jamaikai előadók műsorába is. Először a Madness-ről már ismert Rolando Random & The Young Rebels szerencsétlenkedett a színpadon, majd fél óra után az idióta énekes átvedlett szaxofonosba, és érkezett Dave Barker Jamaikából. Tipikus fiatal hülyegyerek, aki csak azért menő, mert jamaikai. Szerintem elég béna volt a programja, de a tradicionális ska zene tetszett. Csak pár számot néztem meg, kinn baromkodtunk, amíg meg nem érkezett Dennis Alcapone. A neve ismerős volt, mint most utánajártam, a '70-es évek eleje óta űzi az ipart. Nem látszott rajta. A közönség viszont rajongott érte. Meghallgattam pár remek trad ska számot, aztán az indulás mellett döntöttem, hosszú út várt még ránk. Elbúcsúztunk a többiektől, Tomi átszállt a másik kocsiba, hogy jobban elférjünk, majd viszonylag simán megtaláltuk a helyes utat. Elég kemény 12 óra következett. Kétszer álltunk meg pihenni, egyszer 1, egyszer fél órát aludtam. Nagyon vártuk már Dubí-t, sajnos elég későn, hajnal 5 felé értünk oda, amikor már csak egy-két kurvát tudtunk megtekinteni. Aztán csak mentünk és mentünk, reménykedtünk, hogy elég lesz a benzin a szlovák határig, ahol végre tudtunk pénzt váltani és tankolni. Reggel 11-re értünk Budapestre. Tomiék ekkor még Brno-nál jártak, majd mint később kiderült, még mindig ott lehetnek, ugyanis lerohadt az autó, most megy értük segítség Magyarországról... Nagy élmény volt az út, részt vettem néhány felejthetetlen koncerten. Mindenképp megérte.
	20060716

	Sajnos nincs már se időm se kedvem hosszas beszámolókat írni, azért hogy megmaradjon a sor, íme azok, amiről beszámolhattam volna: 2006. VI. 13. Kultiplex - Darkest Hour A Bury Our Own nem igazán tetszett, nem sajnáltam, hogy vége. A többi bandát illett volna megnézni, de valahogy ehhez már nincs sok kedvem mostanában. A közönség népes volt, a nagyja igazi trendi fiatal. Kár, hogy én már nem vagyok az. Láttam a Parkway Drive-ot, de elég gyorsan kivonultam, a Cephalic Carnage tetszett, mert nagyon nem illett a képbe a beteg zenéjükkel. A Darkest Hour még mindig nagyon tetszik, kár, hogy most már az új lemezt nyomják leginkább. Jó arcok, jó hangulat, kellemes mozgás, amibe én is kénytelen voltam néha beszállni. 2006. VI. 18. Falasok(k) 50 A hétvégét a Mátrában töltöttem a szokásos szülinapi bulin, ami persze már nem olyan, mint néhány éve (semmi nem olyan már), de azért sikerült baráti társaságban tölteni az időt és kissé betaszajtani. Még egy kis sétára is jutott idő, láttunk egy csomó állatot. Szombaton korán lefeküdtem, hogy hajnal 4-kor kelni tudjak és visszaindulni Budapestre. A 7 órai rajt előtt befutottam Szépjuhásznéra, hamarosan el is rajtolt kis csapatunk az először megrendezett 50-es távon. Szép új helyeken jártam, jó volt a szolgáltatás, a társaság, megtapasztaltam az első igazán nyári túrát. Kis kidörzsölődés, nagyon szép jelvény jutalmul. Meg persze pár eltévedés még egy ilyen jól jelzett túrán is. 2006. VI. 18. Marco Polo - Smackdown A túra végét meg kellett nyomni, hogy még időben befussak a Marco Polo-ba. Nem mondanám, hogy friss voltam, de megérte lenézni. A duna szokás szerint alakított, bár most ezt a koncertet se bírtam végignézni. A Nesze még mindig a Nesze, akkor is, ha nincs nagy mozgás. Smackdown-ék hatalmas lendülettel és durván szűk farmerrel készültek. Érdemes volt megnézni őket. 2006. VI. 21. Millenáris - Zene ünnepe Jó kis hétköznapi kikapcsolódás. Úgyse jártam még a Millenárisban. A Boogie Mamma-t mindig élmény látni, ráadásul találkoztam Dá gyermekeivel is. Volt még NagyKati egyik új zenekara, ami nem volt rossz, meg Yellow Spots, ami továbbra is uncsi. Aztán ténfergés és tréfálkozás, jégkrémzabálás, majd Babylon Circus, amire nagyon rá voltam izgulva, és tényleg jó volt, de kb. a 2/3-át csak a távolból hallgattam. 2006. VI. 24. Ausztria, Schneeberg Népes TTB csapattal vágtunk neki, hogy megismételjük a tavalyi Schneeberg-mászást. Tavaly több volt a hó, és nagyobb volt az élmény az első "teljesítés" miatt, most már nem volt annyira izgis az ismert táj. Azért így is tetszett, és legalább másoknak is meg tudtuk mutatni ezt a környéket. 12 óra alatt 18 km. :) A hazaút nagyon szar volt. 2006. VI. 25. Velencei-tó Hirtelen ötlettől vezérelve Sancival leugrottunk Gárdonyba. Jó volt, bár ilyen melegben hétvégén bátor vállalkozás ilyen helyekre utazni. 2006. VI. 29 - VII. 1. Skaland Új helyszínen megint Skaland. Nekem tetszett a kiszuperált régi üdülő a romos épületekkel. Annál kevésbé a drága pia, a sok szekus és a régieket meg sem közelítő hangulat. Azért elvoltam. Megnéztem a zenekarok nagyját, a szokásos bandák tetszettek, mások meg nem. Sokat esett. A Squid 58 zenekar tagjait szállítottuk a fesztiválra Ferihegyről, ez elég kalandos élmény volt, mindig jó más országok fiaival/lányaival haverkodni. A zenéjük viszont nem tetszett annyira. 2006. VII. 2. Szurdok 40 A Skaland utolsó napjának estéjét feláldoztam egy remek túráért, simán megérte. Szokásos profi UKK szervezés csodás tájakon, szépítettem a tavalyi bukás után. Jól el is fáradtam. 2006. VII. 7. Balatonföldvár - I. Water Skanking feszt Egy ideje kiveszem a péntekeket, ez a nyári szünet nekem. Legutóbb a Balatonra gurultam le a Last Minute zenekar egy részével. Földvárt azonnal felismertem, amikor megérkeztünk. Itt piáztunk egy-két éve még egy Csirkepogó buli előtt. Szép emlékek. Most is egy ilyennel gazdagodtam. Nem sok underground embert vonzott az esemény, de társult sok helyi a nyílt rendezvényhez. Közvetlenül a parton állt a színpad, így akár a vízből is lehetett élvezni a koncerteket. Mivel másnap hajnalban vezetnem kellett, igyekeztem délután elintézni a piázást. Jól sikerült, szükség volt a józanodásra szánt időre. Játszott pár kevésbé jó és pár remek zenekar, én nagyon jól éreztem magam. Korai fekvés és néhány óra autóban alvás következett. 2006. VII. 8. Corvin 80 Kelés megint 4-kor, irány Siófok majd Budapest, zenészek ki, túrázók be, Erdőkertes, végállomás. A harmadik leghosszabb túrám a vártnál sokkal jobban kikészített, egyszer komolyan gondolkoztam a kiszálláson, de nem volt meg hozzá az infrastruktúra. Iszonyat meleg, többnyire unalmas és monoton táj néhány csodás kivétellel, talpgyötrő talaj. De végül sikerült. Köszönet a segítőknek!
	20060710

	2006. VI. 10. Szigethalom - Sündörgés 3/4 9 körül csörgött a telefon, hogy akkor most hogy megyünk Szigethalomra. Azt hittem, simán lesz időm reggelizni, készülődni, aztán komótosan nekivágni az útnak, hiszen csak délben kezdődött a futás. Mint kiderült, alig fél órám volt mindenre, mivel nem gyakran járnak arra HÉV-ek. Szóval összedobáltam a cuccaimat, bezabáltam, és hosszas buszozás után épp az indulás pillanatában érkeztem a megállóba, ahol már Sanci várt. Döcögtünk vagy egy órát, aztán besétáltunk a Csepel 50-ről már ismert iskolába. Beneveztünk a 15 km-es távra, aztán felkészültünk a futásra. Vittem magammal 3 csokit és fél liter vizet, mint kiderült, egyikre sem volt szükségem. Megnéztünk pár rövidebb távú befutót, majd rákészültünk a rajtba. Sajnos volt vagy negyed óra csúszás, néztük, ahogy a profik melegítenek, eddig mi beszélgettünk és tréfálkoztunk. A terep szerencsére nagyjából ismerős volt a Csepel 50-ről, valójában terepfutásról volt szó, 0 szinttel. Reggel ömlő esőben indultam, de mire rajtoltunk, elállt minden, csak a hatalmas pocsolyákat kellett volna kerülgetni, de ezzel nem nagyon fárasztottam magam, főleg hogy már odafele beázott a cipőm. A kis utcát elhagyva erdőn-mezőn vágtattunk keresztül, sorra jöttek a km táblák. 5:10 körüli km-eket futottunk. Minden kanyarban útjelző emberek és sok-sok szalag jelezte a helyes irányt. Hamarosan feltűnt az első frissítőpont is, a másodiknál leadtam a vizemet, tudtam, nem lesz rá szükség. A sebességet elég jól tartottuk, és életem második futóversenyén kicsit már élvezni is kezdtem a dolgot. Jó volt újra a Dunaparton a nyaralók között "száguldani". Kb. 10 km-ig simán ment minden, innentől elkezdtem visszaszámolni a km-eket, és nagyon várni a végét. 14 körül volt egy kis "köpi" is, de szerencsére nem hánytam ki a reggelit. Az utolsó 50 méteren hatalmasat sprinteltem, majd Sanci után pár mp-cel 1:18:08 alatt értem célba, ami bőven bennevolt az ezüstérem kategóriájában. A végére se nagyon mentünk 5:30-as km alá. Most is halálomon voltam, de pár perc alatt magamhoz tértem, és elmentünk kocsmázni. Aztán összeszedtük magunkat és a célcsokit, kivettem a ruhatárból a táskám (berakáskor nem értettem, miért nem kapok jegyet, de aztán kiderült, hogy a sorszámom alapján címkézték fel:), aztán elmentünk a közeli falunapokra, ahol megtörtént az ünnepélyes díjátadás. Az érmeink átvétele után pofátlanul azonnal leléptünk, mert dolgunk volt még aznap... 2006. VI. 10. Gödöllő éjszakai 30 Újabb hosszas BKV-zás után hazaértem, volt megint fél órám ebédelni, pakolni, öltözni, aztán indultam is Gödöllőre. Sanci hívott, hogy biztos akarunk-e menni, azt válaszoltam, hogy én mindenképp megyek. Hogy mennyi értelme volt a dolognak, az más kérdés. Az Örsön vettem jégrémet és vizet a púpom megtöltésére, majd jött a hívás, hogy hikerworm túratárs elvisz minket. Ekkor kicsit megkönnyebbültem. Hamarosan meglett Sanci és aleszka, majd befutott hikerworm kocsija is. A rajtban találkoztunk sétáLós bácsival és petamival, aztán kis készülődés után rajtoltunk. Egyből a közértbe vezetett utunk, ahol leginkább alkohol fogyott. Megcsodáltuk petami beszélő sörnyitóját, és jó hangulatban, de rossz (vagy legalábbis nem a hivatalos) úton vágtunk neki a túrának. Szokás szerint eleredt az eső. Ennek nem örültem különösebben. A túra elég fárasztó volt, a futás után már nem sok kedvem volt a nagy sárban a sötétben caplatni, ráadásul az első pont után el is tévedtünk kicsit, így legalább 2 km-t tettünk a távra. A második ponton ért minket utol sétáLós bácsi és gethe csapata, a továbbiakban az erőltetett tempó ellenére inkább velük tartottunk, hogy ne tévedjünk el (és hogy gyorsabban vége legyen már). Mentünk, csúsztunk, áztunk, anyáztunk, néha röhögcséltünk, aztán volt Margita, diákhordák előzése, M1 felüljáró, és cél. Örültem, hogy vége. Tavaly valahogy jobb móka volt. Enyhén sáros lettem a végére, ezt kicsit letakarítottam, ettem célkenyeret, aztán mentünk haza. Hikerwormnak nagy köszönet a fuvarért! Hatalmas mázlim volt, a Blahán 1 percen belül jött a buszom, otthon pedig pont annál a megállónál ébredtem, ahol le kellett szállnom. 4 után valamivel már le is feküdtem.... ...hogy aztán 9 körül kelhessek, és elbringázhassak céges eseményre újabb 20-20 km-t oda-vissza. A végére eléggé elfáradtam.
	20060612

	2006. V. 9. Zöld Pardon, Blue River Ez majdnem egy hónapja volt, de azért még emlékszem nagyjából. Lementünk Faresszal a Zöld Pardonba, nekem idén ez volt az első látogatásom. Nem szívesen járok ilyen helyekre, dehát az Alvinért mindent! :) Hatalmas sort kellett végigállni, közben a szokásos "bezzeg az én időmben" társalgás ment... Nagy nehezen bejutottunk, a hely dugig volt (szó szerint!) 12-16 éves gyerekekkel. Ismerőst szinte egyáltalán nem találtunk. A koncert időben kezdődött, és úgy gondolom, ez volt az egyik utolsó Alvin koncertem, nekem ebből ennyi elég volt. Köze nincs már a régi zenekarhoz. Viki is kiszállt (ideiglenesen?), most Alvin basszerozik, és az egyik fúvós testvére szállt be gitározni. A másik gitáros amúgy egyben a szaxofonos is. Viki énekhangját Gergő produkálta a dob mögül, vicces volt, ahogy nyivákolt. Sok volt az új szám, de elhangzottak régiek is, amiket boldogan énekeltem, miközben 150 centis gyerekek lökdöstek minden oldalról. Csak az volt a fura, hogy ezeket a számokat is "felturbózták", a gitáros állandóan félperces szólókat nyomott. Mi ez baszki, valami metálbuli? A számok között Alvin próbálkozott kommunikálni a közönséggel, de nem sikerült valami jól, szerintem eléggé rutinból nyomták le a bulit. Volt még olyan, hogy akin alvinos tanga volt, az felmehetett a színpadra megmutatni. Na, fel is mentek. Az is, akin nem alvinos volt. Kaptak CD-t. Persze 18 alatti kiscsajokról van szó. A koncert végén áthúztam a Blue Riverre egy szokásos Last Minute koncertre, ami olyan volt, mint mindig. Kevés ember, szokásos arcok, szokásos zene. 2006. V. 11. Kultiplex - Cro-Mags Erről a buliról asszem nem írok. Már úgyis be van nekem ígérve a verés. :) Nem az én napom volt, nem az én zeném. 2006. V. 13. Vidrócki 58 helyett kb. 67 3 hete, Mátrabércen voltam utoljára ttúrázni. Ez alapján nem tartottam különösebben nagy kihívásnak teljesíteni a most először megrendezett Vidróckit. Pénteken végre volt időm rendesen felkészülni, összepakolni, és időben lefeküdni. Hajnali fél 4-kor, kb. 6 óra alvás után keltem fel, és gyors fürdést követően útnak is indultam. Sorban vettem fel túratársaimat: lutak (Egy menyét, vagy valami hasonló állat futott el előttem, amíg vártam, Budapest közepén! A múltkor a külvárosban egy kacsa vezette át a kicsiket az úton...) Sanci és Aleszka, Jámbor. Újpestről kis kavargás után eltaláltunk az M3-ra, majd a 21-es útról letérve hatalmas kátyúkat kerülgetve a tervezettnél jóval korábban érkeztünk a szorospataki táborhoz. Szerencsére már bőven világos volt. Még elcsíptük Bubuékat, akik épp nekivágtak a távnak. Neveztünk, perkáltunk, majd mi is rajtoltunk (fél 7). Reméltük, hogy az első kajaponton majd elcsípjük őket. Nem így lett. Az első EP-t elhagyva (furcsa mód ez volt a rajt) gyorsan betértünk az erdőbe, és szép patakparton sétálva jutottunk Nagybátonyba. A kereszteződéshez kiérve terepjáróból kiszóló rendező fogadott minket, és útbairányított, így a papírt nem is néztük, csak jobbra nekivágtunk az útnak. Nagyon szép volt a táj, láttunk spéci fákat tartalmazó kerteket, egy lovat, jó volt a hangulat. Hamarosan érkezett a pont a "két csajjal", ahogy a rendező mondta. Kicsit fura volt, hogy 3/4 óra alatt megtettünk 6,3 km-t. Az meg még furább, hogy mi voltunk az elsők ponton, és ez volt a 3. sorszámú. Kis térképezés után anyáztunk egy darabot, majd visszafordultunk. Szegény Balázs bácsi is minket követett a rossz irányba. Jó 2 km-es plusz megtétele után (a rendező irányított rossz helyre!!) visszatértünk a P+-ra majd a temető mellett elhaladva nekivágtunk a kissé erőltetett, Maconkai víztározót érintő huroknak. Szinte végig aszfalton haladtunk. Maconkát elérve csábított az "eredeti olasz fagylalt 20 m" tábla, le is tértem, és vettem 3 gombóc szörnyű fagyit. Rágós tölcsér, tutira többször szétolvadt és újrafagyasztott tartalom. Ez kicsit rontott a hangulatomon, bár reggel már ettem egy kávés Magnumot is, az finom volt. A víztározónál vártak a többiek, itt pecsételtünk, majd elért minket gethe úr, aki a minket már korábban megelőző Vadmalac - Tibet különítménnyel indult, csak gyalog, és nem futva. Megcsodáltuk a sok "temészetkedvelőt", akik autójukkal az előre kiosztott tóparcellához érkeztek, és pecáztak egész nap. Hamarosan újabb kérdőjeles részhez érkeztünk, de kis kutatás után meglett a P jel. Az itiner persze semmit nem segített, a jelzett szalagozás egy azaz egy darab police feliratú kordondarabból állt. Balázs bácsi furamód itt szemből érkezett éppen. Lassan újra elértünk a 3. ponthoz, ami időközben már 2. lett egy kirakott cetli szerint. Kicsit csodálkoztunk, hogy a felfelé menő útról időközben eltűntek a szalagok. A lányok elmondták, hogy leszedték, mert azok csak nekik voltak ott, hogy idetaláljanak. Most látom az itinerben, hogy a pont valójában egy templomromnál lett volna, ahova nem mentünk fel. Nem pecsételtettünk még egyszer, hanem pár lépést haladtunk vissza, és folytattuk utunkat. Szalag, majd S jelzés. Gethe, aki megtáltosodott, sokkal jobban haladt nálunk, hamarosan balról tűnt fel. Mondta, forrás van a közelben. Először nem volt kedvem letérni, de aztán mégis léptem párat, és már ott is volt a Bec-kút, finom vízzel. Az egyik fán bevésett felirat informált mindenkit: "itt hagytam el a kulcsomat". Kicsit másztunk felfelé, majd megint kérdésessé vált az út. 3 + 1 információs forrásunk volt: szöveges leírás, csatolt térképvázlat, távadatokat és jelzéseket tartalmazó táblázat, + Mátra térkép. Egyszerre mindet nehéz lett volna figyelni, a legnagyobb baj mégis az volt, hogy forrásaink kicsit sem voltak konzisztensek. A S+-ról a szöveg meg sem emlékezik, a táblázat jelöli, de S nélkül. Itt a térképvázlat segíthetett volna, de végül Sanci mentett meg minket, telefonon. Nem csak mi nem találtuk a helyes utat a Vörös-kői kilátóhoz, amit már a Mátrabércről ismertünk. A következő pont, a Vidrócki csárda Mátraszentistvánon van, ezt sem volt egyszerű megtalálni. Főleg, hogy a helyi erők rossz utat javasoltak. (Az is oda vezetett, de nem a jelzésen.) Aztán meglett a frissítőpont, nyomattam egy pár vajas-hagymás-csalamádés kenyeret, majd egy lekvárosat, és vettünk sört is nem túl olcsón. Itt láttunk pár FB-st, akik fura mód csak álldogáltak, aztán a 43-as útvonalán haladtak tovább. Mi visszamentünk, amerre jöttünk. Idővel elég rosszul álltunk, de ezt az eltévedésre fogtuk, innen már biztos jobban tudunk majd haladni, gondoltuk. Párszáz méter után Aleszka emlékeztetett a botomra, amit szokás szerint a ponton hagytam. Visszafele futva meg kifutott a söröm. Csodás. Megtaláltuk a Mátrabérces teapontot, majd sétáltunk tovább. Itt csak párszáz métert haladtunk rossz úton, gyorsan visszamentünk megkeresni a K+-t, megküzdöttünk a rengeteg emberevő hangyával is. Szép völgyben haladtunk lefelé, hogy aztán még meredekebben mászhassunk fel a P csúcs jelen Galyavárra. Brutál volt, de élveztük. Lesétáltunk Mátraszentimrére (6. pont), ami a Pásztó 50-ről volt már ismerős, itt nyomtam egy Plussz-t a fémbögrémbe, meg vizet egy kútból. A lángosos sajnos zárva volt, megint fagyizni már nem volt kedvem. Útközben újra érintettük a Csillagvizsgálót is. Tovább a 7. pontig, a Vándor-forrásig semmi érdekes nem történt. A ponton viszont viccet meséltem. A P forrás jelzésen kellett volna továbbmenni, de le voltak festve a jelzések, szóval csak ezeket követtük. Nagyon szép volt ez a rövid szakasz, különösen tetszettek a nagy sziklák és a szakadék fölé benyúló, szinte a semmiben álló nagy göcsörtös fa. A P-on mentünk le Mátrakeresztesre, ezt a szakaszt is megjártuk már nemrég. A sörözőben kicsit leültünk, fagyiztunk. Örültünk, hogy most nem a Múzsla felé megyünk tovább. Aztán elolvastuk az itinert, és megtudtuk, hogy tévedtünk. Egy túrázó érkezett szemből, aki lámpa hiányában feladta a túrát, nem látta esélyét, hogy világosban beérjen. Sanci még a lámpáját is felajánlotta neki, de nem jött tovább. Átkeltünk tehát a patakon, és felmásztunk a Vidrócki-barlanghoz, ami valójában csak egy kis lyuk. Az első két érkező dupla adag csokit kapott a pontőr srácoktól, a többiek már nem. Szerencsére az első 2-ben voltam. :) Újabb kavargás következett. Azt mondja az itiner: "Visszafordulunk, majd kiérve a P jelzéshez jobbra fordulunk, utunk ismét meredek lesz." Vitatkoztunk itt egy darabig, majd a térképet megnézve kiderült, hogy ez azt jelenti, hogy 20 percig a P+-on kell menni, és _utána_ érjük el a pirosat, és nem arra kell visszamenni végig, amerről jöttünk. Lutaknak itt kezdett elmenni a kedve az egésztől, már éreztük, hogy nem lesz meg a túra időben. Szerencsére sikerült rábeszélnünk, hogy ne induljon el visszafelé. Aleszka meg közben elszaladt a Nyikom-nyeregre. Hamarosan utolértük, épp nem túl boldogan az itinert próbálta értelmezni. Aszondja: "Itt a ZP jelzésen ismét jobbra folytatjuk utunkat. De csak egy pár méterig, hiszen a tarvágásnak köszönhetően a Z jelzések elfogytak, így azt javasoljuk, hogy a gerincről, illetve a nyeregről a tarvágásra térjünk be balra, és tekintsük tájékozódási pontnak a lejtő közepe táján, a tarvágás szélén." Érthető, nem? Újra térkép. Valójában a Z+P-n kell haladni, majd megtaláltuk a gyönyörűen felfestett Z jeleket. Valószínűleg az itiner írója az utóbbi időben nem járt erre, akkor még hiányozhatott ez a jel... Lesétáltunk a domboldalon, majd kis bozótharc után meglett a Zám-patak völgye, a túra leghosszabb szakasza. Szép volt és kalandos, de amikor már huszadszor keltünk át oda-vissza, lépegettük át a fákat, kezdtük unni. Ráadásul valamiért a cipőm bal nyelve folyamatosan elmászott oldalra, és nagyon nyomott, sehogy nem tudtam rávenni, hogy a helyén maradjon. Lutak pedig eláztatta az egyik bakancsát. Balázs bácsival újból összefutottunk itt, bár erre nem is haladt az ő távja. Fellélegeztünk, amikor végre meglett a Z négyzet és Nagyparlag, ahol a három pontőrből még kettő ébren volt. Mint mondták, még van pár ember mögöttünk. A sárgán visszatértünk Keresztesre, itt már nem várt minket kajapont, csak a rendezők, akik épp pár elhullott túratársat tereltek az autójukba, furcsa módon Balázs bácsi is itt volt már. Kaptunk pecsétet, és biztosítottuk a rendezőket, hogy mi végigmegyünk. Itt már mi voltunk az utolsók a távon. A buszmegálló mellett hirtelen felmásztunk a P négyzeten, majd elsétáltunk a Kosik-tanyára, ahol már senki nem várt minket a félhomályban, csak pár zombi és élőhalott a kitört ablakú romház körül. :) Feldobtuk a fejlámpákat, és már teljes sötétségben érkeztünk Ágasvár th.-hoz. Két itt éjszakázó túrázó és a kocsmáros várt minket, akitől nagyon finom spéci gyümölcslét vettem. Itt tudtuk meg, hogy a táv kicsit el lett mérve, kb. 65 km lehet. Plusz a mi kis letéréseink. Nem rossz. Az 58-as távon már nem is kellett felmenni a várba, de azért ha már az itinerben ez volt, nekivágtunk. Nagy levegő, és hipp-hopp fenn voltunk. Este 10 körül járt az idő, nagyon szép volt a csillagos ég alatt a sok kis település fénye. Csúcsfotó is készült, majd lebotorkáltunk. Jámbor segítségével értesítettük az aggódó rendezőket, hogy még élünk, bár a 14 órás szintidő valószínűleg nem lesz meg... :) A sötétben nem volt könnyű megtalálni a továbbvezető utat, de meglett. Néhány helyen keresni kellett a jeleket, ami a sötétben nem volt egyszerű, de aztán csak meglett az első aszfalt, amin átkeltünk. Elkezdett esni az eső. Csak hallottuk, mert a sűrű lombozaton csak pár vízcsepp jutott keresztül. A lámpám fényére csak úgy gyülekeztek a bogarak, ott keringtek a fejem körül, mintha valami kerti lámpa lennék. Majd érkezett a végső aszfalt, itt aztán rákezdett az eső is. A maradék kb. 500 méteren már nem tudtunk igazán megázni. A célba szégyenteljes 16:51-es idővel értem be. A táborba lépve fiatal lányok érdeklődtek, hogy jól vagyunk-e. :) Már biztos ők is aggódtak. Remek hangulatban, elégedetten ültem le az egyik székre. Kaptunk kaját, piát, és meglepő módon még díjazást is. Nem érdemeltük meg, de szerintem megküzdöttünk érte. Jámbor, aki a 43-ás távot teljesítette időn túl, csak laza 5 órát várt ránk... Megköszöntük a rendezést, majd autóba pattantunk. A hazaút szokás szerint szörnyű volt. Iszonyatosan álmos voltam, döntöttem magamba a kólát, majd az ice coffee-t, és vésztartaléknak még energiaital is volt nálam. Szerencsésen hazaérkezett mindenki élve. Jó túra volt, igazi komoly felkészülés a Kinizsire. És hogy miért voltunk ilyen lassúak? Sok mindenre próbáltuk fogni. A többiek betegségre, lutaknak ez volt az eddigi leghosszabb túrája, én a szalmonellás fagyira, de valójában arról van szó szerintem, hogy ez egy sokkal hosszabb, és többnyire nehezebb túra volt, mint a Mátrabérc. Azért a több mint 5 órás különbség még így is elég durva... 2006. V. 19. Almássy tér - Chancers, stb. Délután hazafele menet összetörték az autómat. Ennek örömére elmentem koncertre, és ha már nem kocsival voltam, kicsit bebasztam. Nem láttam szinte egy zenekart sem, a Chancers-t, ami érdekelt volna, simán átaludtam a terem végében. Fasza. 2006. V. 21. Hármashatár-hegy 20 helyett kb. 25 tájékozódási teljesítménytúra A tegnapi Kinizsi bejárás után kicsit fáradt voltam, mert keveset aludtam, szóval korán lefeküdtem, így fel bírtam kelni reggel 7 körül. Örültem, hogy végre nem kell sietni, 11-ig lehetett rajtolni. Mivel a kocsimat pénteken összetörték, kellemes másfél órás buszozás következett a Macis játszótérre, gyermekkorom egyik fontos kirándulási pontjára. Az egyik maci fejére a hagyományoknak megfelelően fel kellett ülnöm. A rajtot kicsit arrébb találtuk, mint kiderült, két tájékozódási verseny is zajlott, de idén ttúrát is szerveztek. Erre neveztünk be, majd 10:30-kor Bubut (akivel a buszon utaztam) hátrahagyva nekivágtunk a távnak. Életem első futva teljesítendő túrájáról volt szó, végre felavathattam terepen is a terepfutócipőmet (bárhogy is kell írni). A hivatalosan 20 km-es távon 16 EP-t jelöltek ki, így sokszor volt lehetőség megállni pihenni. Az útvonal elejét jól ismertem, ráadásul szépen felkészültünk saját nyomtatású színes itinerrel. Eleinte esély sem volt eltévedni, minden kanyart papírok jelöltek. A bójáknál zsírkrétával kétbetűs kódokat kellett felírni (a krétát csak egy helyen lopták el). Az emelkedőkön nem futottunk, a vízszintes és lejtős részeken viszont igen. Jártunk többek között a libanoni cédrusnál, az Árpád-kilátónál, láttunk régi Budapest határát jelölő köveket. Az itiner ezekről részletes leírást tartalmaz történelmi áttekintéssel. Mivel tájfutó verseny is zajlott ugyanezen a terepen, gondot okozott egy pont a kilátó után, amiről kiderült, nem a miénk. A mi pontjainkat sorszámmal ellátott papír is jelölte. Lekocogtunk a Tábor-hegyi barlanghoz, majd a visszamászás már kicsit lassabban ment. Itt kezdtem el éhes lenni. Semmilyen kaját nem hoztam magammal, hogy könnyű legyen a hátizsákom, csak az ivótartály volt benne, félig feltöltve. Azt hittem, 20 km-re nem kell semmi. Ez tévedés. Itt már nehezebben ment a kocogás a lejtőn is. Benyomtam egy cukorkát, majd hamarosan megtörtént az első eltévedés. A pontot egyszerűen nem vettük észre, csak követtük az útjelző nyilat a Virágos-nyeregnél. Bánatunkban elmentünk a közeli büfébe feltölteni a készleteket, pillanatok alatt benyomtam két Balaton-szeletet. Időközben megérkezett Vlaszij és lutak, akik épp erre kirándultak. Erőt vettünk magunkon, és megkerestük a pontot. Innentől kezdődtek a bonyodalmak. A Gercsényi templom a térkép szerint az út jobb oldalán található, de csak nem volt sehol. Felmásztunk egy meredek emelkedőn, ahol megtudtuk, hogy rég túljöttünk rajta. Hová lettek az eddigi jelzések? Az itiner alig tartalmaz valamilyen eligazítást. Nagy nehezen meglett a templom az út bal oldalán. Itt megint bajban voltunk. Az itiner három alternatív útvonalat ajánlott fel. Na jó, de akkor merre menjünk? És hogy jön ki a 20.070 m-es lemért táv? A leírás alapján amúgy sem kellett a kijelölt utat követni, szóval megpróbáltunk egy szalagozás alapján menni keresztül mindenen. Megcsodáltuk a siklóernyősöket, majd egy Sanci által ismert úton feljutottunk a sárgára. Fura mód hamarosan a 13. ponton találtuk magunkat, a 12. kimaradt. Itt már erősen bosszankodtunk. Visszamentünk a HHH-re a 12.-ért, ekkor kezdett el esni az eső. Szépen eláztunk, a tervezett 2,5 óra körül időnket túlléptük. Nem baj, 3 alatt meglesz! A 14-es elég simán meglett, de a 15. csak nem volt sehol. Hosszas keresgélés után végül találtunk egy pontot, amin nem szerepelt ttúrára utaló jel, ráadásul jól el volt rejtve az út szélén a fák között. Lesétáltunk a 16.-hoz, amit ugyancsak nem jelzett már papír, majd egy általam ismert úton bekocogtunk a Macis rétre, onnan az úton át a célba. 4:07 lett az idő. A Falasok(k)-on ugyanennyi idő alatt gyalogosan teljesítettem 27 km-t, szóval sejtésem szerint legalább 25 megvolt itt is. A célban nyújtom a kitöltött itinert. A válasz: "Az nem kell." Akkor minek firkáltam a kódokat egész nap? Kaptunk csokit és gyümölcslét, és a kezünkbe nyomták a kitűzőt. Kis keresgélés után az oklevél is meglett. Itthon elolvasva rájöttem, miért nem kellett az itiner. Az oklevél csak azt tartalmazza, hogy részt vett, szóval teljesíteni valójában nem is kellett. Kicsit csalódottan és fáradtan, de az első sikeres túrafutásomnak örülve indultunk vissza a 11-es végállomására. A fő baj szerintem az volt, hogy a szervezőknek tájfutó tapasztalata van, de a teljesítménytúra-rendezésről keveset tudnak. A jelölés eleinte nagyon jól ment, de aztán elfogyott a kedv, és nagyon könnyű volt eltévedni, az itiner csak minimális információkat tartalmazott. Amennyire hallottam, más túrázók is problémásnak találták a szervezést. Talán majd jövőre... 2006. V. 27. Kinizsi 100 Audiobeszámoló letölthető innen. 2006. VI. 4. K&H Maraton váltó 7 km, kb. 34:40
	20060605

	Majd frissítek, ha lesz kedvem és időm. Mostanában úgyis csak túrázok, az meg senkit nem érdekel.
	2006052

	2006. IV. 27-30. Belgium - Groezrock 2006 A tavalyi nagy élménynek számító Groezrock után izgatottan olvastuk az újabb és újabb híreket az idei jubileumi, 15. évi fesztivál fellépőiről. A teljes lista ismeretében úgy döntöttünk, hogy idén is érdemes lesz ellátogatni Belgiumba. Bár engem nem túl sok név izgatott igazából, már csak a buli kedvéért is saját autót indítottam. Csütörtökre szabadságot vettem ki, igyekeztem minél jobban kialudni magam. Nem igazán sikerült, már reggel 7 körül ébren voltam. Elhúztam a Tescoba venni egy rakás zsemlét, a többi kaját már előre megvettem. Két nagy Tesco-zsáknyi kaját vittem magammal, nehogy éhezni kelljen. Összepakoltam a többi cuccot (minimális ruhára volt csak szükség), majd délután 2 körül elindultam a munkahelyemre, ahol már kinyomtatva vártak a szép színes Viamichelin térképrészletek. 3-kor volt találka a Blahán, épp érkezésemkor tört ki egy hatalmas zápor, el is áztak jó sokan. Mindenki fedezékbe vonult, kivéve az ételosztáson sorbanállókat, ők nem mozdultak. Kicsit szar érzés volt nézni itt az embereket, miközben én egy rakás pénzért épp Belgiumba készültem. (Többnyire nem is csövesek álltak sorba, teljesen hétköznapi emberek, akiknek egy ingyenebédért megéri szétázni az esőben.) Szabbi és Döme már ott volt, aztán érkezett a harmadik emberük, Ayanami, így ők el is húztak, hogy felvegyék a negyediket Győrben. Hamarosan érkezett Csirke, majd Sick Boy és LifeIsWar, így teljes volt a létszám. Betuszkoltunk minden cuccot az autóba, és nekivágtunk a majdnem 1500 km-es útnak 15:10 körül. Bécs érintésével Németországon keresztül Hollandia csücskét keresztezve mentünk Belgiumba. A CD-k közül sorban mindenki választhatott, időnk az volt bőven mindent végighallgatni. Túl sok izgalom szerencsére nem volt az úton, többnyire durván ömlött az eső, sok agresszív bunkó közlekedett az utakon, és rengeteg kamion volt, amiket állandóan előzgetni kellett. Néha megálltunk pihenni, tankolni. Győr környékén hívott xBencex, aki a harmadik autót vezette, hogy nemsokára fel kéne vennie Pinky-t, akit nem ér el telefonon. Több lépcsőn keresztül megszereztem a pasija számát, és mint később megtudtam, kiderült, hogy Pinky Pesten van betegen, csak erről elfelejtette értesíteni Bencééket. No comment. Végül last minute jelleggel fél órával Mosonmagyaróvárra érkezés előtt felhívtak egy srácot, hogy nem lenne-e kedve Belgiumba menni. Volt. :) A benzinárak elég durván alakultak, Németországban már 1,4 Euro körül volt a 95-ös, és lehetett kapni 91-est is, ami itthon már nincs is, amennyire láttam. Határellenőrzés kizárólag az osztrák-magyar határon volt, nagyon örültünk is, hogy Hollandába bejutva épp csak 80-ra kellett lelassítani. Két perc múlva már villogott is mögöttünk a rendőrautó. Határellenőrzés az éjszaka közepén. Kiszúrták a magyar rendszámot. Az útlevelekkel nem volt gond, de az adatbázisuk szerint a kocsi biztosítása nincs kifizetve. Volt nálam a fizetésről magyar papír, azt odaadtam, nézegették egy darabig, aztán elengedtek. Ennyit a csodás neten köthető kötelezőről. Hollandiában és Belgiumban az autópálya is ki van világítva, Németországban pedig egy idő után már három sávra bővült az út, így viszonylag kényelmesen lehetett haladni. Fura, hogy éjjel is mekkora forgalom volt. Külön meglepődtünk, amikor nagy "Stau" táblák jelezték, hogy dugó várható. És tényleg, pár perc múlva már álltunk az út közepén valamelyik német nagyváros mellett. Szerencsére nem a nagy forgalom, hanem egy baleset miatt kellett megállni, gyorsan túljutottunk rajta. Belgiumban csak pár kilométert kellett megtenni, majd letértünk Meerhout felé. Ismerős volt a terep, de arra már nem emlékeztem, hogy pontosan hol van a fesztivál. Meerhout kis város, a térképeken sincs rajta, ennek ellenére a központ túlságosan is nagynak tűnt ahhoz képest, amire emlékeztem. Szerencsére hamarosan Rockfestival feliratú táblákat találtunk, ezeket követve eljutottunk Meerhout egyik külvárosába. Vagyis itt több Meerhout van, ez volt az egyik ezek közül, egy kis falu. Fura módon a fesztivál és a kemping területét idén felcserélték. A sok behajtani tilosra szarva egyenesen a kemping bejáratáig mentünk. Reggel 6 körül járt az idő. Bent már állt néhány sátor, a kapuban két enyhén kész srác fogadott minket. Amikor megtudták, honnan jöttünk, kedvesen elbeszélgettek velünk. Elmondták, hogy hivatalosan 10-kor nyit a kemping és a parkoló is, de a sátrat már most fel lehet verni. Kijelöltek nekünk egy területet, sőt a többi magyarnak is elvileg foglaltak helyet. A hazai helyzethez képest durván hideg volt. Ott álltam egy szál pólóban és rövidgatyában a kb. 5 fokban, a szervezők kabátban fagyoskodtak. Gyorsan felvertük a sátrat a csurom vizes fűbe, bepakoltuk az összes cuccunkat, én meg elvittem az autót parkolni, amíg kinyílik a hivatalos hely. Párszáz méterrel arrébb álltam meg egy kis földút végében. (A terep leírása a tavalyi beszámolóban olvasható, erre most nem térek ki.) Megcsodáltam a napfelkeltét, majd elhelyezkedtünk a négyünknek kissé szűkös sátorban, és aludni próbáltunk. Ez igen nehezen ment, mivel körülöttünk már elkezdtek ordítani a németek, angolok, belgák, stb. A három nap alatt folyamatosan mindenki ordított a kempingben. A külföldi fesztiválokon már megszokott viszonyok uralkodtak, mindenki hozta halomszámra a piákat, saját nagy bulisátrakat állítottak föl, mindenkin látszódott a jólét. Angolokkal azért ritkán találkozik az ember keletebbre, itt voltak szép számmal, egy háromtagú csapat angol zászlókkal a nyakukban tök meztelenül futottak végig a sátrak között. :) Talán fél-egy órát ha tudtam aludni összesen. Hamarosan érkeztek Szabiék, a kapuban egyből hozzánk irányították őket a szervezők. Mint megtudtuk, késésük oka az volt, hogy Németországban elvitték őket valami vámvizsgálatra, és az egész autót kipakolták. Aztán valamivel később Bencéék is befutottak, ők aludtak egyet útközben. Nagyjából volt még hely mindenkinek lesátrazni egy kupacban, a repülős csapat is talált magának egy kis foltot, ahol elfértek. Az elkövetkezendő órákat pihenéssel próbáltam tölteni, kifeküdtem a sátor elé, napoztam (nappal egész jó idő volt), nézelődtem, ahogy érkeznek az emberek. A parkolóba elsőként álltam be az autómmal, így szerencsére jó helyünk volt a fesztiválhoz közel. A szélvédőre egy piros X-et kaptam 2 Euróért cserébe, amit hazafele alig bírtam levakarni, még mindig ott a nyoma. A pénzt afrikai rászorulóknak utalják át. Valamikor voltunk közértben is, csak pár belga sört vettem apáméknak, meg egy kis doboz belga csokit. A környéken persze mindenki tálca sörökkel álldogált. A szervezés idén is elég csapnivaló volt, legalábbis a fesztiválra való bejutás tekintetében. A 17:45-ös kezdés ellenére kapunyitás 17:30-kor volt csak. Eddigre már rengeteg ember gyűlt össze a bejáratnál. Mindenkire egyesével felrakosgatták a karszalagot, úgy az első bandát, a Say Anything-et a közönség 90%-ának esélye se volt elérni. Mi közvetlenül a szervezők bankszámlájára utaltuk át a beugróra a pénzt, ami nem teljesen hivatalos megoldás, de tavaly is működött. A nevem listán volt, a jegyeket a sajtósokkal és egyéb ingyenélőkkel együtt tudtam átvenni. 17:45 körül nyitották ki az egy szál ablakot, ahol két idióta üldögélt több hosszú listával, és erről keresgélték ki a neveket. Igyekeztem minél előbb sorrakerülni, ami sikerült is, a nevem is meglett, de még nem tudták odaadni a jegyet. Szóval ott nyomorogtam még egy darabig, aztán újra érdeklődtem. Újra a türelmemet kérték, aztán végre meglett a 12 jegy, amire a népes magyar csapat várt. Kiosztottam mindenkinek egyet, majd még el kellett menni a kocsihoz értékmegőrizni. Majd hosszas sorbanállás után én is bejutottam a fesztivál területére. Semmit nem változott a helyszín azon kívül, hogy kicsit arrébb rakták, és hogy idén nem volt tele tehénszarral a terep. Az első napon csak a nagyszínpad üzemelt, a másodikként játszó Aiden-t pont el is értem. Szörnyű volt, egy szám után ott is hagytam őket. Az egész nap az "emo" jegyében telt, nagyon rossz élmény volt átélni, és megtapasztalni, hogy mivé lett a mi kis szubkultúránk. Hogy kerülhet egy punk/hc fesztiválra ilyen zenekarok egész sora? Nyivákoló, kifestett, szembe lógó hajú pózer idióták szar zenét játszottak erőltetett, megjátszott mozgással, rocksztárok módjára, nulla őszinteséggel. Szörnyű. Ráadásul hatalmas felvevőpiaca van ennek, ipar épül rá, követik őket a gyerekek, a közönség soraiban rendszeresen tűntek fel olyan srácok, akiknek 2 pofon és néhány oldschool punk lemez kellett volna, hogy észretérjenek. A Silverstein és Underoath zenekarokba épp csak belenéztem, tök ugyanolyanok voltak, mint a többi. A leggázabb a mozgás szerintem. Durván fel-alá rohangálnak, össze-vissza rázzák magukat, mint valami idióták. Én leginkább az első nap még eléggé szegényes kínálatú disztró-sátorban töltöttem az időmet, végignéztem a lemezeket, fanzine-okat. Vettem is 1 Euróért egy jól kinéző 'zine-t, amiben van egy Undying interjú, meg két szép lemezt, egy Green Day sárga 10"-est, és egy új Transplants formára vágott 10"-est. A zenekaros pólók 20 Euroért (!) keltek el, micsoda pofátlanság! Valamelyik szar zenekar koncertje közben majdnem bunyóba is keveredtem, mert a színpadtól jó távol elkezdett valamelyik idióta lökdösődni, nekem meg ott volt a kezemben a lemezem. Kapott hát egy nagyot könyökkel, ezt szegény nem vette túlságosan jó néven. Aztán kivittem a lemezeket a kocsiba, és megnéztem a Goldfinger koncertjét. Utoljára jó 6-7 éve láttam őket az E-Klubban a Bloodhound Gang előtt, akkor még tetszett a max fél órás koncertjük, legalább volt valami punkos is a buliban. Itt már kicsit sem voltam feldobva tőlük. Már rég nem az én zeném ez a primkó tingli-tangli, a showelemként kirakott emelvényekről zenélés sem tetszett különösebben, vagy a dobos tangája, amit mindenki megszemlélhetett. Végre elérkezett az idő, hogy az első nap egyetlen érdekes zenekarát láthassam, akik miatt egy nappal előbb indultunk. Thrice. Eddigre már iszonyatosan fáradt voltam, kb. 40 órája voltam ébren a minimális alvástól eltekintve. Türelmetlenül vártam a 20 perces átszerelés végét. Aztán lett belőle 30. Majd 40. Eddigre már az egész közönség füttyögött, fújolt. Valamin nagyon szarakodtak a színpadon a gitárokkal, többször elment az áram is. Végül több, mint 50 perc szarakodás után színpadra vánszorgott a Thrice, és belecsaptak az új slágerben, az Images of the Invisible-be. Nagyon jó volt! Visszatért belém az erő, ordítottam, és örültem, hogy ott lehetek. Az ezt követő konferálásból már látszott, hogy semmi kedvük most itt lenni. Elnézést kértek a sok hangolásért, aztán nyomták a következő számot. Hová lett a régi koncertvideókon látott lendületes előadásmód? A tagok szinte egy helyben állva, nulla beleéléssel nyomták el a továbbiakban következő 4-5 számot. Az össz program ennyiből állt. Volt még Artist in the Ambulance, egy régi szám, és 2-3 a Vheissu-ról, amik persze hosszúak és lagymatagok voltak, kicsit sem koncert-számok. A gitárosok nyomogatták az orgonáikat, és nagyon emocionálisak voltak. Amikor levonultak a színpadról jó 30 perc után, nagyon csalódott voltam, bár semmi többre nem számítottam. Gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem a Taking Back Sunday-t is. Már egyáltalán nem voltam magamnál, félálomban dülöngéltem. Megint hosszas szarakodás következett, mire a zenekar színpadra állt, már csak a szűkös és hideg sátrunkra tudtam gondolni. Az első szám után (szokásos emo szarság) gyors távozás mellett döntöttem, és meg sem álltam a sátorig. 7 óra mély alvás következett, amire már nagy szükségem volt. A durván hideg idő sem zavart meg. Reggel furcsa mód csend honolt a kemping fölött. Reggeli a Tesco-s zsákokból, fogmosás kézzel, mivel a fogkefének csak a tokját vittem el. :) A többiek azt mondták, hogy nem hajlandóak még egy éjszakát fagyoskodni, szóval a buli után el kéne indulni haza. Kicsit bizarr ötletnek tűnt, de belementem. Összepakoltunk tehát mindent, és kihurcolkodtunk a kocsiba. 10-kor volt kapunyitás, most már gyorsabban be lehetett jutni, mivel a legtöbb embernek már volt karszalagja. A nap folyamán többnyire egyedül kószáltam a fesztivál területén, csak néha futottam össze a többiekkel. Így mindig azt nézhettem, amihez kedvem volt. Elsőként a Latterman kezdett a nagyszínpadon. Nem vették túl komolyan a dolgot, mint elmesélték, előző nap egy akkora bárban játszottak Franciaországban, mint most az egész színpad. Kellemes indie-punkot játszottak, szimpatikus volt az előadásmód is, de nagyon zavart az időhúzás. Minden szám után kb. 10 percig pöcsöltek. Hangolgattak, vizet ittak, beszélgettek. Ez nagyon nem illett ide. A másik sátorban a The Banner nevű amerikai zenekar nyitotta a sort. A DBS/Himsa turnéval járják Európát, öröm volt végre egy kis hardcore-t is hallani a sok lagymatag zene után. Hely még volt bőven a sátorban, szóval gyorsan nagy kör alakult ki, amiben azonnal beindult a mosh. Mozogtak a lelkes fiatalok. Az A Wilhelm Scream-ből már nem sok rémlik, csak annyi, hogy dallamos volt, és tetszett is valamennyire, de ekkor már nagyon izgatott a disztro sátor, ahol egyre többen várták a nyitást. Hamarosan én is a sor végén kötöttem ki, nem volt egyszerű bejutni, szinte végig várni kellett, mire benyomulhatott az ember a két sátorból álló komplexumba. A hivatalos zenekaros cuccok hosszabb-rövidebb ideig voltak kipakolva, gondolom ahogy ráértek. Igazából csak a Bad Religion merch érdekelt volna, az meg nem volt (biztos nem készültek erre az egy koncertre). Az egyéb árusok száma viszont nagyon megugrott, rengeteg lemezes dobozt kellett végiglapozgatnom, a CD-kkel és egyéb szarságokkal nem is igazán törődtem. Volt sok vonzó lemez, de egyik sem volt annyira érdekes, hogy megvegyem. Többször visszatértem még, hátha találok valamit, végül tényleg kifogtam valami igazán jót, egy Crack Rocksteady 7 / F-Minus split-et, amit még régebben egyszer már megrendeltem, csak nem érkezett meg. Szép piros, 004/1000-es sorszámú. Elég nehéz volt egyébként bárhova odaférni, rengetegen tolongtak a sátrakban, főleg olyan helyeken, ahol ingyenes promo-cuccokat lehetett szerezni (pl. Epitaph promo-zsákot). A disztrózás miatt kimaradt a The Spirit That Guides Us, az Officer Jones & HPCP, és a tavaly már látott The Maple Room. A Peter Pan Speedrock-ot viszont mindenképp meg akartam nézni, ezért pár szám erejéig átsiettem a nagyszínpadhoz. A szokásos svéd rnr vonalat képviselték, de azért nem épp egy Hives vagy Turbonegro előadást láthattunk. A lemezek jobban izgattak, hamarosan visszatértem a disztrókhoz. A The Lawrence Arms már neves Fat banda, de rohadtul nem rémlik, hogy milyen volt, lehet, hogy nem is nagyon néztem meg őket. Már bőven ebédidő után jártunk, szóval kimentem a kocsihoz lerakni a beszerzett lemezt, a fesztiválhoz tartozó programfüzet fanzine-t, és a minden magyar számára kötelezően beszerzett Bad Religion DVD-t. Tudtam, hogy már csak pár percem van a Death By Stereo kezdéséig, ezért csak pár kekszet tömtem magamba, és rohantam vissza. Menet közben hallottam, hogy már megy a koncert. A rohadtak előbb elkezdték! Nem sok albumukat ismerem, de pont egy nagy sláger ment, aminek persze vége is szakadt, mire odaéértem. Próbáltam valamennyire előre jutni, ahonnan már láttam, hogy az általam várt metálos kinézet helyett szakadt punkok nyomatták a zenét. Ez végülis kellemes meglepetés volt. A koncert további része viszont nem annyira, leginkább gondolom az új album számai mehettek, mert elég lagymatag volt az egész. Kár, hogy pár évvel ezelőtt nem vettem a fáradtságot, hogy megnézzem őket egyszer élőben is... Kötelező program következett, Bold a másik színpadon. Az első sorokban X-ek a kézen, a túl magas színpad miatt nehezen megoldható singalong, és persze kisebb zúzás hátrébb. Bevallom, nem ismerem a Bold zenéjét, de azért jó volt látni egy legendás zenekar jó koncertjéből egy részletet. Nem bíztam semmit a véletlenre, időben átmentem a másik színpadhoz, ahol az Anti-Flag is előbb kezdett. Szerencsére őket láttam pár évvel ezelőtt elégszer, amikor még elhittem, amit mondanak, amikor még rajongani tudtam azért a zenekarért. Mára totál hiteltelenné vált az egész, de azért örömmel énekeltem a kezdő Fuck Police Brutality-t. Hamarosan azonban menekülnöm kellett a hatalmas tömeg miatt, a nyomorban alig bírtam megmaradni. Nagyon népszerű errefelé (is) az Anti-Flag. Szokás szerint hatásvadász dumák hangzottak el a számok között (de legalább mondtak valamit a howyadoin’-on kívül). A számaik persze jók, de valahogy elég szarul is adták elő őket. Hamarosan újabb technikai galiba következett, elszállt az egész külső hangcucc, csak a kontroll szólt. A zenekar tehát semmit nem észlelt az egészből, nyugodtan lenyomták az egyik aktuális slágerüket. Aztán megtudták, hogy valami nem stimmel. Egymásra néztek, majd beforgatták a kontroll-ládákat a közönség felé. Ez nagyon szimpi húzás volt. Így kezdtek bele a következő számba. Idővel a hangfalak is meggyógyultak, a koncertet pedig hamarosan a szokásos Die for the Government zárta. A Himsa-ra nagyon nem voltam kiváncsi, helyettük inkább pár szó az időjárásról: Kicsit sem volt jó idő, de a beígért esőt megúsztuk. Borongós volt az idő és hideg, de egy szál pulcsiban ki lehetett bírni egyelőre. Következett a No Use For a Name. A korábbi nyomorgásból tanulva most szellősebb helyet kerestem A nagyszínpad jobbról volt megközelíthető, így tavalyra emlékezve a színpad bal oldalát közelítettem meg. Itt persze sokkal jobb volt a helyzet. A NUFAN semmi újat nem nyújtott, de azért el lehetett rá énekelgetni megint. Eszembe jutott az egyik első bécsi koncertem jó 6-7 éve, amikor először láttam őket. Aztán átmentem megnézni a svéd Raised Fist-et, és most először éreztem igazán jól magam. Iszonyatosan jó volt! Nem vagyon nagy ismerője a zenekarnak, csak néztem, micsoda energiával adták elő a számaikat. A kigyúrt énekes nagyon szimpatikusan viselkedett, az egész banda előadása remek volt. A dobos pedig iszonyatosan profin játszott, egy szólót is előadott, egyből a Red Chord dobosa jutott eszembe róla. Sajnos nem tudtam végignézni a bulit, mentem tovább megnézni a Less Than Jake végét. őket mintha még nem láttam volna élőben. Nem nagy veszteség. A ska-punkot nagyon kevesen tudják úgy űzni, hogy nekem is tetsszen, a LTJ nem tartozik ezen bandák közé. Ezt én igazából már nem is nevezném ska-nak. Trombitás punk. Már amikor egyáltalán fújtak a fúvósok. Többnyire csak fel-alá rohangáltak, mint a majmok. Csak pár számot láttam tőlük, ennyi elég is volt. Viszont felfedeztem egy kis dombot, ami a bal oldalon húzódott, innen jól lehetett látni a színpadot, a továbbiakban mindig ide tértem vissza. Megnéztem a Comeback Kid koncertjét, most már az új énekessel léptek színpadra. Nem rossz, nem rossz, de nem a kedvencem. Rájuk nagyon sokan voltak kíváncsiak, nagy zúzás volt a színpad előtt, és egyre több idióta kezdett bele a stagediving-ba. Hamarosan mentem is át Sick of it All-ra. Mondanom sem kell, szépen megtelt a nagy sátor. A SOIA-t is láttam már elégszer, még nem sikerült megszeretnem a zenéjüket, de bármikor szívesen megnézem őket, legalább egy igazán hiteles bandáról van szó. Volt kötelező wall of death, értelmes kommentárok, és lelkes közönség. Kezdtem egyre jobban fáradni. A Born From Pain valami parasztabb HC volt, ha jól emlékszem, nem igazán voltam kíváncsi rájuk, talán ekkor mehettem ki újra a kocsihoz zabálni. A Me First & The Gimme Gimmes-t végignéztem a dombról annak ellenére, hogy már láttam őket, és ki nem állhatom a feldolgozás-zenekarokat. Zeneileg nem is nyújtott semmit a buli, de a tagok idióta viselkedése kárpótolt. Mi lehet annál nagyobb buli, mint összeállni pár baráti zenekar tagjaival, gagyi feldolgozásokat játszani esténként, és minden nap jól bebaszni? ők csinálják jól. A nép meg megeszi ezt a szart. Fat Mike persze már jó hangulatban lépett színpadra, mindenkivel állandóan ölelkezett, és hülyeségeket beszélt. Elmondta, hogy a Bad Religion a világ legjobb punk zenekara, és persze a Me First a legjobb cover band. Tett egy gúnyos megjegyzést a fesztiválon fellépők eredetiségével kapcsolatban, és szerintem nagyon igaza volt. A fesztiválon felvonulók nagy százalékában semmi eredetiség nem volt megfigyelhető. A korábban már megismert egyen-gitárjaikon játszottak, egyen-cowboy ruhában szép nagy kalapokkal. Az énekes szinte minden szám előtt bemondta, hogy "This one is a cover." :) Szóval a zene csapnivaló volt, de a hangulat miatt megérte végignézni a koncertet. Sőt, idén is elénekelték a "Nobody likes us..." kezdetű szerzeményt. Az All Out War-ba épp csak belenéztem. Tudtommal lemondták az egész Eu-turnét, és fel is oszlanak, de ezt a bulit még elnyomták. Igazi nagydarab dagadtak játszottak paraszt-core-t, ami kicsit sem érdekelt. Jöhetett tehát a Dropkick Murphys. Nekik is hatalmas kultuszuk van itt, a Dropkick stand előtt egész nap tömegek álltak, és százszámra vették a pólókat. Megint a bal oldali dombon álltam egy darabig, a koncert előtt már az egész sátor üvöltötte a Let’s go Murphys-t. A Dropkicknak szinte kizárólag a korai számait tartamazó The Early Years-t ismerem, azt viszont nagyon sokat hallgattam annakidején. Így aztán következett a holtpont. Elkezdtem iszonyatosan fázni és szenvedni a fáradtságtól. Dülöngéltem, állva elaludtam, amíg körülöttem mindenki élvezte a bulit. Egy idő után már nem bírtam tovább, és hátramentem leülni. Rohadt hideg volt. Aztán egyszercsak felcsendült az egyik régi kedvencem, és máris a tömeg közepén énekeltem. A zene ereje. :) Felébredtem. Elhangzott még két számomra is ismert dal, nagyon jó volt. Zárásként egyre több embert hívtak fel a színpadra, voltak fenn már vagy 50-en, amikor belekezdtek az utolsó számba. Nem akartam hinni a fülemnek, de amikor a refrénig jutottak, már biztos volt, hogy bizony egy Minor Threat feldolgozást játszottak, a Minor Threat-et. Ordítottam. Körülöttem csak néztek az emberek, nem ismerték ezt a Dropkick számot. :) Szánom-bánom, a Path of Resistance kedvéért már nem mentem át a másik színpdra, inkább helyezkedtem Bad Religion-re. Úgy gondoltam, már öreg vagyok ahhoz, hogy előremenjek pogózni, meg amúgy is Wiesenben beszívtam, mert elől tök gyenge volt a hangzás. Türelmetlenül vártam a kezdést, mozogtam, hogy meg ne fagyjak. Betolták az erősítőket, számoltam. 4 db. Talán itt lesz Mr. Brett is? Mint kiderült, sajnos nem. Felhúztak egy nagy BR zászlót, szarakodtak egy kicsit, aztán elkezdődött. Kb. fél számig bírtam, aztán elpakoltam a szemüvegem a táskámba, és a tömegbe vetettem magam. A következő bő 1 órában torkom szakadtából ordítottam. Ha tudtam a szöveget, ha nem. A műsor eltért a wiesenitől, és biztos hiányzott rengeteg sláger, de nekem mindegy volt, szinte minden Bad Religion szám zseniális. Szóval nagyon élveztem a koncertet. Ez volt az eddigi legjobb BR koncertem az eddig megtapasztalt 4-ből. Régi és új számok, nekem tök mindegy volt. Fura módon kicsit se volt nagy zúzás. Greg megmutatta, hogy egy ekkora fesztiválon ennyi ember előtt is lehet értelmes dolgokról beszélni a számok között, nem a sablon szarokat kell nyomatni, ahogy ezt eddig szinte minden zenekar tette az este folyamán. A koncert legviccesebb része az volt, amikor az egyik vokálos rész alatt a tök részeg Fat Mike berohant a színpadra, és Greg mikrofonjába ordított. :) Később még többször feltűnt a színpad szélén, láthatóan élvezte kedvenc zenekara koncertjét. (Lásd még a NOFX I Am A Huge Fan Of Bad Religion c. számát!) Megtudtuk, hogy egy 3 állomásos Bad Religion turné záró koncertjének vagyunk tanúi (A Me First egy 2 állomásos turnén volt), Japán és az USA után érkeztek Belgiumba. ők voltak az egyetlen zenekar, akik ráadást is adtak, zárásként pedig természetesen a Generator hangzott el, nagyon-nagyon jó volt! A koncert után elégedetten hagytam el a sátrat. Megérte. A sok szenvedés, fagyoskodás, a sok közepes vagy gyenge zenekar és a sok csalódás ellenére ezért a zenekarért megérte. A végén még beszórtak egy köteg pengetőt, ekkor már nem nagyon figyelt senki, szóval a földről egyet szedtem magamnak én is emlékbe. A nyakamba azért asszem nem lógatom. :) A kocsinál találkoztunk, visszaadtam az értékmegőrzőből Generator-nak a cuccait, majd fél 2 körül elindultunk. Már nagyon fáradt voltam, de azért Németországig elmentünk, itt egy parkolóban aludtunk kb. 3-4 órát. Nagy szükségem volt rá. Szerencsére hazafelé a hétvégére tekintettel nem voltak kamionok, és sokkal kevesebbet esett az eső is, szóval Németországban végig 160-nal tudtunk menni. Csak néhol lassítottak útjavítások. Ausztriában tartottam a sebességkorlátot, csak a Bécs melletti hosszú 80-as szakasz idegesített. Magyarországon szinte üres volt a pálya, jól lehetett haladni. Este 6 előtt valamivel már Budapesten is voltunk. Sokkal gyorsabb volt a hazaút, mint az odaút. Konklúzió: Raised Fist és Bad Religion, plusz 1-2 Thrice szám. Ennyiért simán megérte. Generator BR beszámolója angolul Szabbi beszámolója 2006. IV. 30. Dorog, Kacsa - Nesze Már nagyon terveztem az alvást végre Budapestre érve Belgiumból, amikor kiderült, hogy aznap este játszik Dorogon a Nesze, a háromállomásos turné utolsó darabját még pont volt esélyem elcsípni. Mivel csak hajnal fél 2 óta voltam úton, éreztem, mindenképp el kell ugranom Dorogra. Gyorsan hazaugrottam megfürödni, majd telefonáltam párat. Felvettem Nikit, és kettesben indultunk neki az útnak. Megcsodáltam a kurvákat, hatalmas volt a kínálat. Hamarosan érkezett a telefon, hogy sietni kéne, mert mindjárt kezdenek. Dorog belterületén kedvesen útbaigazítottak minket, így simán megtaláltuk a tóparton található Kacsa bárt. Zoliék már az ajtóban vártak minket, bevittek, és kezdődött is a koncert. Kicsit már fáradtnak tűntek, Peti már rekedt volt, de azért jó volt újra látni őket. A kis színpad előtt rengeteg ember gyűlt össze (az egész hely dugig volt), de senki nem ismerte a számokat. Csak pár részeg fiatal punk nyomta a csirkepogót. Meg persze Rozsda, aki szokás szerint nem volt magánál. Nagyon jó kis hely ez a Kacsa, a környékről sok fiatal összegyűlt, kicsit majális-hangulata volt az egésznek. Szabadtéri kocsma, és még lángosos is volt! Ettem egy sajtos-tejfölöst, ami annyira ízlett, hogy még egy sajtos-káposztásra is beneveztem. Ha kicsit melegebb lesz, mindenképp érdemes lesz ide visszanézni. Játszott még a helyi Left zenekar, amire már nem igazán volt erőm, épp csak belenéztem a programba. Játszottak Catch 22 feldolgozást, ami dicséretes. Hazafelé elvittem Kekszet, Editet és Zolit is, mire mindenkit hazavittem és én is hazaértem, már iszonyatosan fáradt voltam. Nem kellett sokat várni, hogy el bírjak aludni... Edit beszámolója a blogjában, Csabeekáé a Portálon megtalálható, képek Keksznél. 2006. V. 6. Kultiplex - Tigris Péntek este egy igen komoly UW-Tűzraktér látogatást ejtettem meg laza 2 órában, hatalmas élmény volt. Szombat estére színvonalasabb programot tűztem ki. Az estét TTB születésnapi buliban kezdtem és zártam, közben elugrottam a Kultiba Tigris koncertre. Még elcsíptem a Honeyball egy részét, elég profi már az előadásmód, a sok tini tombolt a teremben. Kicsit meg is lepődtem, mennyien voltak. Én már nem vagyok 17, szóval kevésbé lelkesedtem, inkább körülnéztem, hátha találok pár ismerőst a kertben. Találtam is, bár már rég nincs meg az a közönség, akik régebben egy ilyen bulin kötelező jelleggel megjelentek. Rengeteg volt viszont a tök ismeretlen arc. Nem foglalkoztam semmivel, bementem Tigrisre, és végig nagyon élveztem a koncertet. Leszarom, hogy semmi közöm ezekhez a szövegekhez, és hogy évek óta ugyanezeket a számokat nyomják, nagyon élveztem az egészet az elejétől a végéig. A közönség nagy része még csak a szövegeket sem tudta! Micsoda szégyen! Elhangzott két új szerzemény is, az egyik annyira lakodalmasra sikerült, hogy az már fájt. Túl sok mindent nem lehet elmondani a koncertről, olyan volt, amilyen lenni szokott. A Varázsszőnyegen egy-két emberen kívül már senki nem tudta, mi a szokás, így nem lett circle pit sem. Már semmi nem olyan, mint régen. Zárásként akkorát pogóztam, amekkorát már régen nem. A koncert után mentem is vissza a buliba, nem sajnálkoztam túl sokáig, hogy már nem vagyok 17, és a kis tinik nem a kopaszodó huszonévesekre buknak...
	20060507

	2006. IV. 19. Trafó Igazán csodálatos volt ez a szerdai buli. TTB pizzázásról este 10 körül érkeztem, akkor még tök üres volt a hely, a koncertet el sem kezdhették volna, mivel a fenti teremben valami előadás folyt. Aztán lassan szállingóztak az emberek, a Riddim Colony kb. negyed 1-kor (!) állt színpadra. Hát ki bírja ezt? Nem vagyok már naplopó egyetemista. Másfél szám után sértődötten hazamentem aludni. 2006. IV. 22. Mátrabérc 2006 Az előző napi osztálytalálkozóról 11-kor sikerült eljönnöm, így még 3 és fél órát tudtam aludni. Hajnal 4-kor már útitársaimmal tartottam az M3-as felé. 3/4 6-kor parkoltunk le Sirokon, idén szabadon hagyták az állomás előtti teret, így több hely volt. Gyors pakolászás után neveztünk. 5:59-kor elindult a nép, 6:00-kor mi is. Megbeszéltük előre, hogy nem várunk egymásra, szóval nekiálltam előzgetni. Sok értelme nem volt, de legalább kicsit elfáradtam már az elején. Lassan kezdett szakadozni a mezőny. Csevegtem Joey-val, aztán mentem tovább. A cél 12:59 volt, terveim szerint 0 pihenéssel és folyamatos erőltetett menettel. A tavalyi bukás után (Mátrakeresztesig jutottam, 4. ttúrám volt) idén mindenképp teljesíteni akartam. Az Oroszlánvár előtti frissítőpont idén valamiért elmaradt, de fel voltam tankolva rendesen, szóval nem okozott gondot. Sokkal inkább a mászás. Messziről viccesen nézett ki, ahogy kúsznak fel az emberek. A taktikám az volt, hogy nem erőltetem túl magam a nagy emelkedőkön, inkább csak megyek, ahogy bírok. Aztán már fent is voltam, pecsét, és nyomultam tovább. Pofátlanul rendszeresen kispistáztak az emberek, én mindenhol követtem a jelzett útvonalat, így találkoztam Gethe túratárssal, aki megmutatta nekem a Jóidő-kutat. A Kékes felé menet egy nagy emelkedőn valaki fütyörészni kezdett mögöttem. Persze Sanci volt az, aki időközben utolért. (Sok sztori maradt meg a tavalyi Bércről, az egyik ilyen egy túratárs volt, aki a legnagyobb emelkedőn fütyörészve hagyott ott minket.) A levesponton elértük Vlaszijékat, Sanci elszaladt sörért. Vizet nem vett, mert nagyon drága volt. Ezt meghallotta egy ott depózó hölgy, akitől kaptunk egy másfél literes vizet csak úgy. Köszönjük! Ment a púpomba 3/4 liter, a többi Sanyihoz. Nem álltunk 5 percnél többet, a sör durván habzott a kezemben menet közben. Nem sok időm volt a természetet csodálni, a kilátó pontokon is épp csak körbenéztem. A Csór-hegy ep. nem is rémlik már. Valahol itt értek el minket Csanyáék, Sanyi velük tartott futva. Időközben elkezdtük előzgetni a Hanákon indult iskolásokat, akik nem vették túl komolyan a túrát. Megtaláltam a mozgó pontot, megemlékeztem a tavalyi hatalmas esésemről, aztán felmásztam a Galyatetőre. Lépcsőztem (nem úgy, mint a kispistázók), lemostam magamról egy kiló sót a kútnál, aztán besétáltam a pontra, ahol Sanyi várt sörrel a kezében. Mentünk tovább, hamarosan meglett Speti és Lutak is, akik a Hanákon indultak. Találkoztunk egy hatalmas kobrával, karomnyi vastag volt, de megküzdöttünk vele (na jó, csak egy sikló volt). Mentünk föl meg le, aztán jött a Vörös-kőn a kilátó, tavaly itt már zoknicserével próbáltam menteni a helyzetet. Jó hangulatban mentünk tovább, itt már tréfálkozni is volt idő. Jellemző volt az egész útvonalra, hogy többnyire halál csöndben haladt együtt több száz ember, mindenkinek csak lihegni volt ereje. Ágasvárt meglátva csak röhögtem, tudtam, mi következik. Felkúsztunk, majd pecsételtünk. Tavaly itt vált biztossá, hogy kicsúszunk. Most szerencsére még időben voltunk. Le is másztam a turistaházhoz, ahol megittam második Plusssz-omat, ami nem ártott, mert néha görcsölni kezdett itt-ott a lábam. Itt tartottunk egy hosszabb pihenőt (10 perc). Mátrakeresztes előtt újra megcsodáltuk, hogy mire képes egy kis patak. A szabályos úton maradtunk, elértük megint Vlaszijt és Cejast. A keresztesi ponton ittunk, ettem 2 szem kekszet. A pecsételés után megkérdeztem tréfásan, hogy tényleg továbbmehetek? A pontőr emlékezett rám! Tavaly itt állított ki, mert már nem tudtam járni. Újra a Gerecséről már ismert jó érzés fogott el, most már sokkal jobb vagyok! Idén már nem lehetett csak úgy átlépni a patakon, át a hídon és oldalazás a túlparton. Érkezett az ismeretlen, a szakasz, amiről már annyit hallottam. Szép volt a táj, jó volt a társaság, nem fáradtam még el túlságosan, szóval vettük az akadályt, és mentünk buckáról buckára, amíg meg nem érinthettem a Múzsla csúcsát. Elkészült a csúcsfotó, pecsételtünk, és mentünk is tovább. A pukliknak még nem volt vége, megjártam a Pásztóról már ismert utat visszafelé. Hosszú és szemét, még lefele is. Kezdtem várni a végét. Leértünk a patakhoz, megmásztuk az utolsó 10 méteres emelkedőt, aztán már csak le kellett sétálni a földúton. Az utolsó párszáz méteren megjegyeztem egy túratársunknak, hogy itt már tök felesleges futni, úgyis bennvagyunk időben. A válasz az volt, hogy a végén meg kell mutatni, mennyire jól vagyunk még. Na jó, akkor fussunk! :) Majdnem a célig kocogtam, előtte megálltam köszönni egy tök véletlenül pont itt bulizó ismerős társaságnak. A célban igazi káosz fogadott. Nyomtam a papírom, ahogy tudtam, megtörtént az időregisztráció. Az oklevél átvételéről egy időre lemondtam, inkább kimentem az udvarra üldögélni. Nem volt sok kedvem nyomorogni a tömegben és tovább idegesíteni magam, szóval Cejas elment beszerezni a díjazást, sikertelenül. Harmadik próbálkozásra nyomtattak nekünk egy új oklevelet. Ezen kicsit még dolgozni kéne a szervezőknek... A stopperem és a hivatalos regisztráció is 11:34-et mutatott, ami 13:00-n belül van, szóval lemostam a szégyenfoltot, megvan az első Mátrabérc teljesítésem! Nem említettem egy rakás topictársat, akikkel találkoztam, vagy csak csaló módon elfutottak mellettem. :) A felsorolástól eltekintenék, úgyis kihagynék egy pár embert. Következő feladat: visszajutni a rajtba a kocsiért. Készültem, volt kinyomtatott menetrendem, el is indultam a kb. negyed órára lévő állomásra, ahonnan elvileg 18:45-kor indult a vonatom. Nem voltam már teljesen magamnál, először valamiért Pásztóra kértem jegyet, amin kicsit meglepődtek, szóval korrigáltam Sirokra. A visszajáró 6 Ft-omat a fickó simán lenyelte jó magyar szokás szerint. 18:45-kor jött is egy vonat, amire végül nem szálltam fel, mert elkezdett mindenki magyarázni menetrendváltozásról, meg hogy ez nem Hatvanba megy, az én papíromon meg Hatvan szerepelt. Miután elment a vonat, megérdeklődtem a baktertól, hogy akkor most nekem milyen vonattal kéne mennem? Mondta, ezzel kellett volna. Kösz, amikor kérdeztem, hogy ez a vonat jó-e, akkor ezt miért nem mondtad?? Az út amúgy átszállással 2 óra lett volna, de ez volt az utolsó csatlakozás. Jól felidegeltem magam, aztán visszaslattyogtam a sulihoz, ahonnan végül SC vitt minket vissza a rajtba. Köszönet! A hazaút igazán izgalmasan telt, nagyon közel voltam az elalváshoz a magamba töltött kávé és kóla ellenére is. Szerencsésen túléltük, mindenki hazaért. Itthon gyors kaja, fürdés, majd aludni próbáltam. Pár perc múlva pattantam is ki az ágyból, úgy görcsölt az egyik talpam. Ennél csak az volt viccesebb, amikor ugyanez vezetés közben történt. Újabb multivitaminokat töltöttem magamba, aztán több részletben aludtam jó 12 órát.
	20060423

	2006. IV. 18. Süsi Ha kedd, akkor BPRNR bulej a Süsiben. Sikeres parkolás után a jegyszedő sráccal elbeszélgettem a Dead Kennedysről és Biafráról, majd lementem körülnézni. A közönség a vártnak megfelelően alakult, sok trendi csajjal és vagány sráccal. Bár úgy terveztem, hogy lekésem az előzenekarokat, időben elindultam, mert már nem volt kedvem otthon ülni. 9 után valamivel kezdett is a Nobles, amivel nem az a legnagyobb gond, hogy nem az én stílusomban játszanak. Burger úr nagyon vagányul pengette a húrokat, a többiek zenei tudásával sem volt gond. Az énekest viszont megint legszívesebben lepofoztam volna a színpadrol. Nem részletezem, rosszul voltam tőle. A Moog koncertjébe csak egy fél szám erejéig néztem bele, nem az én zeném. Elég komoly rajongóbázisuk van már, ugrándoztak a fiatalok az első sorokban. A korábban tervezett sorrendtől eltérően az osztrák metal-hardcore Worlds Between Us következett. Nekem nagyon tetszett. Ismerős a nevük, de szerintem még nem láttam őket. Nagy beleéléssel darálták le a számaikat, amik viszonylag egyediek és érdekesek voltak. Mozgásból ötös, kommunikáció kettes. Megvettem egy split 7"-üket, ezzel támogattam a zenekart. Végül Idoru, a tinilányok kedvence. Én egyik tagba se vagyok szerelmes, még az új basszeros sem tetszik különösebben, de zeneileg nagyon profi volt a koncert. Keksz nem tudom, miért panaszkodott a hangzásra, füldugóval az első sorban tökéletes volt minden. Játszottak az új EP-ről, minden kicsit gyorsabb volt. Ráadásul egybe is fűzték a számokat. Semmi mellébeszélés, csak kellemes dallamok. Remek volt! A koncert után húztam is haza a hajnali kelésre való tekintettel.
	20060419

	2006. IV. 12. Marco Polo Folytatódott a hétköznapi sorozat, újra a Marco Polo-ban. A parkolás laza fél óra alatt sikerült is, közben párszor idegrohamot kaptam, bejártam a fél kerületet. Katasztrófa ez a város. A klubban szerencsére megtaláltam zs_t-t, így nem unatkoztam a kezdésig. Persze a behirdetett 8-kor még semmi nem volt, aztán a maradék kb. másfél órában nyomta le a 3 zenekar. Ennyi idő mondjuk elég is volt nekik. A Human Error-t soha nem szerettem, főleg a buta kétsoros szövegeik miatt. Mégis remekül szórakoztam, megjelent ugyanis 3-4 hosszúhajú metálpólós srác, akik "hatalmas bulit csináltak az első sorokban". Néha bekiabáltak ilyeneket, hogy SÁTÁN, meg SZANASZÉJJEL. Vicces volt. Pándi úr dobjátéka lett volna még érdekes, de úgy nézett ki, mint aki 2 hete nem aludt, szóval ő sem sziporkázott. Másodikként az est fénypontja, az Another Way játszott el néhány számot. Igazából ez a banda se lenne túl érdekes, ha nem lenne az énekes iszonyatos vonyító hangja. Azt viszont öröm volt hallgatni. Végül a temesvári Pavilionul 32 nyomott le pár számot. A gitáros csajszi volt, az énekes a színpad előtt rohangált, és fél perces számokat nyomattak. Kb. a koncert felénél jöttem rá, hogy a számok közti konferálások angolul vannak, erős román kiejtéssel adta elő a srác. A dalszövegek viszont szerintem anyanyelven szóltak. Eldarálták és kész, nem hatott meg túlságosan a dolog. Aztán húztam is haza aludni. 2006. IV. 15. Gerecse 50 Csoda történt, a túra előtti este időben lefeküdtem. Persze már aludtam, amikor telefonon zargattak, de így is megvolt összességében kb. 8 óra, ami igazából mindig kéne. Kocsiba pattantam, majd sorban felvettem Lutak, Sanci, Aleszka és Pít túratársakat. Tatabányáig simán elsuhantunk, csak egy jégkrémre álltunk meg. A duplacsokis Magnum nagyon finom! A parkolás elsőre nehéznek tűnt, másodszorra már elég könnyűnek. Meglepi volt az új nevezési lap szép színes térképpel, korrekt táv- és szintadatokkal. Rajtolás továbbra sincs, az időt magamnak írtam rá. A hangosbeszélőből tájékoztattak minket, hogy már 1600-an elrajtoltak előttünk. Kíváncsi lennék, honnan tudták... Mindenesetre mi is nekivágtunk a tavalyról nekem már ismerős távnak. Megcsodáltuk a szép lila és rózsaszín házakat, majd bevágtunk az erdőbe. Követtük a népet az első pontig. Tovább már nem kellett volna, egy levágó sávra jutottunk. Pedig gondolkoztunk is egy darabig az elágnál, de aztán a rossz irány mellett döntöttünk. Hamarosan kijutottunk egy nagyobb útra, amin visszafelé kerülve el akartunk jutni a téves kanyarhoz, de nem oda vezetett. Azért ezzel a kis kerülővel talán pótoltuk a rövidítést. Meglett a piros, aztán a sárga, mentünk és néztük a szép tájat, meg beszélgettünk. Kettes, Baji vadászház. Rengeteg ember, gyors pecsételés, majd irány tovább. Tardosra besétáltunk az aszfalton, visszaemlékeztünk a tavalyi történésekre. Kicsit futottam is a többiek után lefelé, ez alapján azt hiszem, a Maraton még nem menne. :) Szokás szerint gyors sör a kocsmában, majd pecsét a ponton. Újabb Magnum az új sorozatból, most kávés. Ez is remek! Nem különösebben zavart a nagy tömeg, nem sokat kellett előzgetnünk, túl sok hülye megjegyzést sem hallottam, nem másokra koncentráltam. A kerítéseknél illedelmesen kivártam a sorom, nem mászkáltam át sehol alternatív útvonalakon. A Gerecse mellé érve a Kinizsivel közös szakaszra értünk. Tavaly ilyenkor ez még annyira nem hatott meg, most viszont már tuti, hogy pár hét múlva újra itt fogok caplatni! Hamarosan megéreztük a medvehagyma illatát, téptem egy levelet, és megkóstoltam. Hagymamániás vagyok, nagyon ízlett. Sanci emlékezett rá, hogy tavaly a Gerecse után találtam medvehagyma-receptet. Nekem már nem rémlett, de ha már itt voltunk, szedtünk egy kisebb zsákkal, a túra után el is készült belőle egy igen finom leves. Pont Pusztamaróton majd Héregen. Mindenhol rengeteg turista. Bár mi is sokat pöcsöltünk, pontokon nem álltunk túl sokat. Aztán jött végre a bánya-hegyi nagy emelkedő, amit már vártam. Itt jó sok embert megelőztem, és büszke voltam magamra. :) Fent újabb sör, majd megint a Kék. A vértestolnai műútnál nagyon sokan levágtak, mi inkább megnéztük az új kerítést, ami pár száz méterrel rövidítette az útvonalat, és a híres felfestéseket az aszfalton. A zsíroskenyérponton ettem egy saját szendvicset, ittam hozzá szódát fémbögréből. (Nagyon szimpi egyébként, hogy a szervezők mindenhol szelektíven gyűjtötték a műanyag palackokat!) Koldusszállás, Kisréti vadászház. Itt már nagyon jó volt a kedvem, leginkább azért, mert tavaly ugyanitt, az első 50-esemen már totál meg voltam halva, most még semmit nem éreztem. Séta le az autópályához, majd könnyedén mentem fel a Turulhoz. Az aszfaltra felfestett CÉL felirat megint megtévesztett egyeseket. Minden ponton a régi távadatokat tartalmazó cetliket használták, itt a 48 km-es felirat kissé eltér a valós távtól. Megnéztem a madarat, ha már tavaly erre nem volt időm, majd simán lekocogtam a lépcsőn. Együttérzően néztem túratársaimat, akik gyök kettővel óvatosan lépkedtek lefelé a sorszámozott lépcsőkön. Készítettem pár fényképet király graffitikről (SKODA, Király az MTK). Igyekeztünk még a végén is követni a jelzéseket, de több helyen politikai pártok plakátjai takarták el ezeket. A célba szégyenteljes 10:40-es idővel értünk be, de rohadtul nem érdekelt senkit. A célban már népes TTB különítmény fogadott minket, szinte mindenkivel találkoztunk útközben is. Szomorúságomra a végig áhított piros szögletes helyett kerek fehér jelvényt kaptam, mint megtudtam, a régiek már nem lesznek többet. Megcsodáltam a 25x teljesítőknek járó serlegeket, üldögéltünk egy kicsit, felfaltuk Lutak maradék finomságait, majd hazagurultunk. 2006. IV. 15. Music Factory - Deadline A túráról hazaérve gyors fürdés és zaba következett, majd elugrottam Kutyáért, és mentünk a Music Factoryba. Perkáltam 2600 Ft-ot, majd a Silver Shine-t, az egyetlen zenekart, ami érdekelt volna, lekéstem. Igazi punkos hangulatú buli volt koszos punkokkal, tarajosokkal, skinheadekkel és persze sok-sok ismerőssel. Igyekeztem elcsevegni néhány régen látott ismerőssel, amúgy csak ténferegtem, kicsit elfáradtam a túrán. Láttam pár zenekart is. Játszott az Iszonyat, ami továbbra sem a szívem csücske. Ráadásul szarul is szólt. Azon meglepődtem, hogy Keksz kívülről fújta a szövegeket. Aztán volt Böiler, amit még mindig nem kedvelek különösebben, szóval csak távolról figyeltem. Aztán játszott az angol Deadline. Ez a koncert sokkal jobban tetszett, mint a múltkori bécsi. Ezért jók a magyar koncertek, simán elférnek a bandák kis klubokban, és családias hangulatban lehet végigordítani a számokat. Kár, hogy semmi extra nincs ebben a zenekarban. Ha nem egy csinos lány énekelne benne, valószínűleg semmire se jutottak volna. Így viszont elég sokan ismerték a számokat, és ment a zúzás szépen. Elnéztem egy darabig a bulit, aztán megint ténferegtem. A koncert után Kekszéket eldobtam a Blahára, Kutyát haza, aztán végre nyugovóra tértem. 2006. IV. 16. Bécs, Arena - Bad Boys for Life 2006 A vasárnap délelőtt a pihenés jegyében telt, meg főztem a Gerecse 50 beszámolóban már említett hagymalevest. Bezabálás után bepattantam az autóba, és összefutottam SAY Viktorral, bizniszeltem vele, majd a Blahán felvettem Zsocit, Rékucit, Gulyást, és barátnőjét, Rékát. Tankoláskor újabb Magnumot próbáltam ki, a mogyorós is nagyon fasza! 2,5 óra alatt simán kiértünk az Arena mellé, csak egyszer vágott be elénk egy faszkalap. Elég sok időnk volt még, besétáltunk. A szabadtéri részen felállítottak egy kis színpadot, onnan üvöltött a dajcspank magnóról, meg pakolták fel a cuccokat. Bontottam egy benzinkúton vett sört, leültünk egy padhoz. Amikor elfogytak a sörök, elnéztünk a közeli kútra. Újabb sör, ténfergés. Idővel beálltunk a jegypénztárhoz, nehogy lemaradjunk valamiről. Találkoztunk soproniakkal, tréfálkoztunk, aztán idővel megvettük az elég borsos 18 Eurós jegyeket. Vagyis csak egy pecsétet kaptunk. Aztán jöttek Schlekiék is. Rajtuk kívül talán még egy autónyi magyar érkezett a fesztiválra. Volt még időnk, sétálgattunk, néztünk beállást a kisszínpadon, valami szerencsétlen hosszúhajú zenekar nyomta a rockslágereket. Időközben az eső is esett egy kicsit. Fantasztikus dupla szivárványt láttunk, ráadásul mindkettő teljes félkör volt! Aztán beengedtek minket. Összeszedtem az érdekesebb szórólapokat, és megnéztem a disztrót. Komoly kínálat volt, még az extra dagadt árus csajt is meg lehetett venni 666 Euróért. Voltak Bones bakelitek jó pénzért, de nem izgatott a dolog. Pontban 8-kor kezdődött is a buli. Kiszemeltünk egy jó helyet a keverő mellett, szinte az egész bulit innen néztük végig öregesen, üldögélve. Az igazat megvallva engem az egész feszt nem érdekelt, én csak a söfőr szerepét vállaltam el. De ha már mentem, a koncertet sem hagyhattam ki. Nem volt olcsó mulatság. A tavalyi balhéhoz hasonlóan az átszerelések alatt Ski-King, a dagadt rockabilly arc szórakoztatta a közönséget kareoke show-jával. Minden koncert után más ruhában állt színpadra, és elénekelt néhány rnr slágert. A Heartbreak Engines volt az első zenekar, valami német csodáról van szó. A hangzás az egész buli alatt elég gyenge volt, ami feltűnt, hogy a cineket egyáltalán nem lehetett hallani. Az Engines egyetlen érdekessége a bőgős volt, aki nagyon jól játszott, amúgy egy sima punkzenekarról van szó. Már a sorrendre sem emlékszem, azt hiszem, másodikként következett a Roger Miret and The Disasters New York-ból. Unalmas volt, semmi extra rnr-punk. A végén bedobták a Front-tól a Gotta Go-t, erre aztán beindultak az emberek. Általában mindenkit leküldtek a biztonságiak a színpadról, most Roger hívószavára vagy 50-en mentek fel egyszerre. Jól nézett ki. :) Egyetlen zenekarra voltam kíváncsi, a Demented Are Go-ra. Nem ismertem a zenéjüket, a pesti bulin nem tudtam részt venni. Kinézetből ötös, de a lelkesedés legkisebb szikráját sem láttam rajtuk. Abbé szerint fáradtak lehettek. Valahogy zeneileg sem jött be annyira. Az viszont kiderült, honnan vesz inspirációt a Yellow Spots énekese kinézetileg és mozgásilag. Nagyon profi sminkje volt minden tagnak, az énekes lerohadt fejéhez társuló kék-citromsárga ing vitte a prímet. Pár szám után visszaültem a "helyemre", onnan néztem végig a bulit. Az énekes egy idő után letolta a gatyáját is, valami női bugyi volt rajta, amiből a fasza is kilógott kb. fél szám erejéig. Remek. Sajnos nem tetszett különösebben ez a koncert sem, pedig bennük volt minden reménységem. A Bones-t már láttam kétszer, az elég is volt. Időközben kicsit befutottak, most már ők voltak a főzenekar. Kb. két szám után úgy döntöttem, hogy inkább alszom egy órácskát a visszafurikázás előtt. A szabadtéri bulinak már sajnos vége volt, a kertben rakott tűz körül melegedtek a punkok. Szerencsére a csomagtartóban maradt a télikabátom, azt magamra vettem, és aludtam egyet. Egy óra múlva jöttek a többiek. A hazaúton kicsit fáradt voltam, de Rékuci szerencsére szóval tartott. Gulyásékat kiraktuk Somorján, majd visszafelé eltévedtünk, így valami vicces nevű város közepén kellett térképeznünk. Kis utakon aztán visszajutottunk Győrnél az autópályára, és a Blaháig csevegtünk. Zsociéknak még egy hosszú vonatozás volt hátra, én hajnal 4-re haza is értem, ami jó időnek számított volna, ha nem kell 7-kor kelnem.
	20060417

	2006. III. 14. Süsi - Doomriders A szokásos sallangot most hagynám, úgysem emlékszem már a részletekre. A buli előtt megismerkedtem fogtündérrel és kedves barátjával, akitől megkaptam, hogy '92-ben még sehol nem voltam. Huuu. A Something Against You kezdett, és szokás szerint kellemes koncertet adtak. Pándi úr dobolt, és szép nagy kokárda virított mindenkin. :) Viktorka szerintem kissé túljátszotta a szerepét, de még mindig jobb, mintha egy helyben álldogálna. Az angol November Coming Fire dobosa az előtérben fetrengett gyomorpanaszokkal, felkelni nem bírt, ezért az egyik gitáros ült be a cucc mögé. Így csak 3-4 számot tudtak előadni, azt viszont igen jó hangulatban, számok előtt tanítgatták egymásnak, hogy mit hogy kéne. Vicces volt, de zeneileg is tetszett, asszem. A Rise & Fall pediglen hamisítatlan punkmetal-t nyomott állítólag. És basszus tényleg nagyon jó volt! ők voltak az este fénypontja. Az első sorban Viktor élvezte a koncertet, mögötte idővel mások is megmozdultak. Nagyon jó buli volt. Aztán volt Blind Myself is, már megint elaludtam kinn az előtérben. Doomriders-re magamhoz tértem, és megintcsak egy remek koncertet szemlélhettem az első sorokból. Rakkendroll, punk, és hozzá egy kis Disfear hangzás, asszem. Itt már többen ismerték a számokat, és meg is mozdult a nép. Különösen vicces volt a tömeg közepére beállított kopasz szekus, akinek a plafonra fellógatott projektort kellett őriznie, amit a Blind használt. Meglepő módon teljesen korrektül viselkedett, mindenkit megkért, hogy óvatosabban. Azért így is gáz volt. Mindegy, a koncert nagyon tetszett, ez a lényeg. A végén vettem egy Rise & Fall limitált turné LP-t, majd húztam el. 2006. III. 15. A Gyermekvasút nyomában Végre ezen a neves túrán is elindulhattam idén március 15-én. A Körszálló mögött parkoltam, majd a Fogaskerekűnél várakoztam, egy kisebb TTB-s különítmény és NeszePeti és Csilla volt hivatalos. Érkezésemkor még sehol senki. Szállingóztak a túrázók, aztán jött pár TTB-s, majd az utolsó pillanatban befutattak Petiék is, így elértük a fogast. Eléggé a végén voltunk a rajtnak, szóval már nem volt tömeg. Látszott, hogy fel voltak készülve a gyors rajtoltatásra. Perkálás után kaptam részletes leírást füzetben és egy rózsaszín pecsétgyűjtő lapot. A TTB-sek még a rajtban sem vártak meg minket. Igazából mindegy volt, mert tudtuk, hogy lassabban fogunk haladni, de azért annyira nem vettem ezt jó néven. A kb. 21 km-es távon 16 ellenőrzőpont volt, tökéletes első ttúrának. A füzet részletesen leírja, merre kell menni, tartalmaz térképet, szintmetszetet, de néhol azért segített volna egy-két szalag. Sok szakasz már ismerős volt, pl. a Normafa 20-on haladtunk ellenkező irányban, jártunk a Piros vonalán, persze meséltem a túrákról meg ilyenekről sokat, közben haladtunk. A pontokon pecsételtünk, kaptunk teát, néztük a nosztalgia-vonatokat. (Kicsit gáz volt, amikor csókolommal köszöntek a kölykök.) Jó idő volt, sok ember. Azért az emelkedők és a táv kissé soknak tűntek, de igyekeztem tartani társaimban a lelket, emlékszem még az első túrámra... Ezért jó a sok pont. Mindig csak a következőig kell eljutni. :) Kis pihikkel haladtunk, egy helyen sikerült kicsit elkavarnom, a túl hosszú füzetben egy oldallal arrébb kezdtem el továbbolvasni. Mondjuk így is ugyanoda jutottunk, de vesztettünk pár percet. Mint később kiderült, minden időre szükség volt. Volt mókás vasúti sín átkelés, majd hamarosan leértünk a Nagyrétre. Itt persze sztoriztam a minden évben megrendezett BME-s Csillagtúráról. A pontőr itt egy nagy piros-fehér-zöld karszalagos enyhén szélsőségesnek kinéző fiatal volt, aki felismerte a képemet, de megnyugtattam, hogy már nem vagyok a Portál főszerkesztője. Hátra volt még az utolsó emelkedő a Fazekas-hegyre. Mondtam is, hogy már csak 40 m. Petiék azt hitték, vízszintesen. :) Másztunk egyet, majd az utolsó előtti pontról nagyon bele kellett húznunk, hogy elérjük a céltól 100 m-re lévő múzeumot, majd a célt. Az időnk 6:00 lett! Tehát pont időben becsúsztunk. :) Megkaptuk a díjazást, gratuláltam az első teljesítőknek, büszke vagyok rájuk. Nagyon korrekt kaját adtak, amit persze nem ettem meg, mert húsból volt, de azért elfogyott az én részem is. Kis tea, pihi, majd inkább villamossal mentünk vissza, gyermekvasutazni senkinek nem volt kedve/ideje. Remélem, lesz még folyatása a sikeres túrafertőzésnek. 2006. III. 18. Mátrahegy 40 Hajnal 3:30-kor már ébren feküdtem az ágyamban és vártam a vekker csörgését. Mostanában nagyon jó a belső órám. 4:05-kor indultam Dinnyéékhez, akik néhány perc késéssel meg is érkeztek. A korai kelés oka az volt, hogy pygmea nem velünk jött a Mátrába, hanem vonattal az Aranyszarvasra. Elvileg felvettünk volna még valakit, akit végül mégsem, így elmentünk a Keletihez, majd Sanciékhoz legalább 10 perccel korábban érkeztünk. Felvettük Sancit és Aleszkát, majd c20xe túratársat, és nekivágtunk az M3-asnak kisebb keringés után. Mátrafüred elég közel van, így tankolás és a most már szokásommá váló jégkrémfalás után bőven 7 előtt megérkeztünk. Persze már ismerős arcok fogadtak. Felvettem cipellőmet és rákészültem a túrára. A regisztrációnál a sor elejére kerültünk, így megkíméltük magunkat a túra egyetlen gyenge pontjától is. 7:00-s idővel el is rajtoltunk. Nagy pozitívum, amikor a ház előtt indul a jelzés, nem kellett semmit keresgélni, ráálltunk a zöldre, és követtük Budai-HG-éket, így eltévedésről szó sem lehetett. Kicsit azért meglepődtünk a tempón, az első, majdnem 2 km-re levő Muzsla pontra (két Muzsla van, ez a másik) jó negyed óra alatt érkeztünk. (7-8-as átlag felfele??) Az itiner nagyon korrekt, a külső borító vastagabb papírból készült, ezt máshol is bevezethetnék. A pontokat kis tábla jelezte 200 m-rel korábban, majd a ponton újabb táblán tanulmányozhattuk a szint- és távadatokat. Profi. A második pont egy étterem teraszán volt. Sanci elment sörért, HG pedig megtudta, hogy a következő ponton csoki lesz, ezért el is viharzott. Szóval kis csapatunk leszakadva sétált a hóban. Egész jó idő volt. A Köves-bérc ponton a csoki nem a megszokott igénytelen 20 Ft-os Tesco szelet volt, hanem néhány kocka egészmogyorós Milka! Itt már tudtam, hogy ez egy valóban igényes túra. Sokszor csak néztük, ahogy pofátlan módon sorra vágják le a kanyarokat a túratársak. Én végig igyekeztem a szabályos útvonalon haladni. Kezdődött az első kemény mászás, fel a Galyatetőre. Picit megizzadtam. Magamra maradtam egy szakaszon, szóval kipróbáltam, milyen mp3-at hallgatni út közben. Nem rossz, csak így a természet hangjait nehéz érzékelni. Szerintem továbbra is csak vésztartalékként hordom magammal az iPod-om. Galyatetőn nápolyit kaptunk, és pihentünk pár percet. Lefele Dinnyével találkoztunk, akin látszott, hogy fel fogja adni. :( Parádsasvárig lefele sétáltunk, a település szélén kocsmába botlottunk, szóval sörrel a kézben sétáltunk el az üveggyár mellett. A kajapontot elérve még biztosabb voltam benne, hogy ez bizony egy jó túra. Kétféle hagymát pakoltam a dupla margarinos kenyerembe, majd érdeklődtem, hogy melyik a jobb lekvár a két típusból. A válasz: először az egyik, utána a másik. :) Nem hagyhattam ki tehát egyiket sem. A zsemléim meg ott szomorkodtak a táskámban. A falatozás után nekivágtunk a következő hegynek, a közeli ponton lyukasztottunk a szúróbélyegzővel. Parádóhutába érve a ponton arra jutottunk, hogy bár még időben vagyunk, bele kell húzni, mivel itt kezdődött a túra legnehezebb szakasza. Másztunk a hóban, hamarosan hátam mögött hagytam társaimat, féltem, hogy nem lesz meg a túra. Na, ezért utólag meg is kaptam a magamét, miszerint patkányként hagytam el a süllyedő hajót. Ez van. :) A Pisztrángos-tó nincs alacsonyan, de szükség volt az itt kapott szőlőcukorra, mivel a kék +-on fel kellett sétálni a Kékesre. Tudtam, hogy meredek lesz, ezért nem is számítottam semmire, csak lépegettem egy szép kutya nyomában. Itt már végig ki volt taposva egy keskeny sáv, csak a lefelé jövők kavarták fel kicsit a havat. A végén szinte mindenki levágta az utat sajnos, én az előttem haladó UKK tagok nyomaiban küzdöttem magam előre a kék +-on. Komolyan mondom, élveztem a térdig érő havat, a botom néha teljesen elmerült. Hamarosan fenn is voltam. (Azt mondjuk nem értem, hogy kinek jut eszébe egy szép mátrai túra közepén pártok nevét a hóba írni...) Persze még közel sem jártam a csúcson, innen jött a kék -, amit már lassabban teljesítettem. A Kékesen utoljára szerintem a Mátrabércen voltam tavaly, akkor nagy meglepetésünkre itt még hófoltokat találtunk. Idén szerintem még bőven lesz itt hó április végén. A ponton elárasztottak finomságokkal, ettem citromot, narancsot, kivit (!), almát, ittam teát. A saját bögréért egy kis csillagot kaptam a rajtszámom mellé, ennek nem tudom, mi volt a jelentősége. Amikor továbbindultam, megérkeztek Sanciék is. Kis keresgélés után meglett a zöld, még volt 2 és negyed órám, biztos voltam benne, hogy meglesz a túra szintidőn belül. Elindultam tehát lefelé. Minden jól ment, csak a kezem fázott, de durván. Kifejezetten fájt, próbáltam mindenféle módszerekkel melengetni. A nagy hó folyamatosan csökkent lefelé. Igyekeztem nem követni a levágásokat, az utolsó pont előtt ez sajnos nem sikerült. A célig eljutva szinte teljesen elfogyott a hó. Órámra nézve örömmel tapasztaltam, hogy a BükkiKi-vel szinte azonos, 10:19-es időt mentem. A célban számítógépes rendszer számolta ki a szintidőmet és a sebességemet. Profi. A kitűző más, mint a többi túrán megszokott, de szerintem szép. Az ezüstös oklevél is. Gyors átöltözés a kocsinál (a zoknimból megint rengeteg vizet csavartam ki), majd a többiek is beértek. Én a hozott zsemléimet turbóztam fel mustárral, ketchuppal, hagymával, paprikával, a többiek nekiálltak a virsliknek. Az én pár virslimmel végül HG-nek kellett megbirkóznia, sikerrel. :) Ittam meleg teát, majd lassan indultunk is haza. Remek túra volt! 2006. III. 23. Fészek - Jason Anderson, Karate-dog Most rendes leszek és megpróbálok a régi szép idők emlékére a koncert másnapján beszámolót írni. Autóval közelítettem meg a Fészek klubot, amivel egyetlen gond volt, a parkolás. Szerencsére találtam egy helyet, igaz sárgával fel volt festve, hogy nem lehet ott megállni, de persze végig parkoltak az autók, a sárga meg már kopott volt, tiltó tábla sehol, szóval beleszartam. A Dob/Fészek sarkán csak egy színház állt, kis tábla mutatta, hogy Fészek arra. Nem igazán hittem a szememnek, főleg, amikor a bejáratban egy idősebb úr és hölgy szépen kiöltözve szedte a jegyet. Rá is kérdeztem, hogy ez az a hely? Az volt. 900-at fizettem, majd lementem. Pándi úr és Mansiz fogadtak az ajtóban. Meglepetésemre ez nem egy olyan hely, amire számítottam. Nem mai fiataloknak szánt trendi szórakozóhely, sokkal inkább kis művésztanya lepukkant öreg bútorokkal, kis színpaddal, minimális kocsmapulttal. Meg lenne a hangulata, ha nem az idevaló közönség járna ide. Még alig pár ember lézengett, máris elfogott a hányinger az igazi "művész" arcoktól és ruházatuktól. Nehéz leírni, miket láttam. Durva. Elbeszélgettünk Dóri angliai élményeiről, majd érkezett zs_t és Borsó, így a továbbiakban ezerszer elmondott sztorikkal szórakoztattam őket, meg persze ment a pletyi. Jöttek még hányadék emberek, lettünk egy páran. Felbukkant pár más koncertekről ismerős arc is javítva az összképet. Fingom nem volt, milyen zenére számítsak, az egyedüli ok, hogy ott voltam, hogy a Packaged Poison Booking első szervezéséről volt szó. A Karate-dog nevű formáció kezdett. Hagyományos dob-gitár-basszus felállásban játszottak. Meg nem mondom, milyen stílusban. Kinyílik-a-bicska-az-ember-zsebében jellegűt nyomtak. Durván nyivákoló énekes srác, valami 70-es évek nagymamaruhájába öltözött elvont arcú csaj és egy kötött pulcsis dobos játszott emocionális művész alter-rockot. Elég szar volt, de végülis el lehetett hallgatni, amikor bekeményítettek, egész elviselhetőt alkottak. Mondjuk én egy szám után a háttérbe vonultam, és a táskámból előkotortam egy köteg fanzine-t, és fanzine-olvasó kört tartottunk. Biztos ez a népség is egyfajta szubkultúra része, de komolyan, inkább a fetrengő részeg punkok, vagy a pózer newschool HC-sek, mint ez. Kegyetlen, ahogy mindenki megjátssza magát, iszonyatosan okosan néz ki a fejéből, visszafogottan mosolyog, issza a két decis sörét, szívja a méregdrága cigijét, és érzi, hogy most kultúráltan szórakozik. Jason Anderson egy egyszemélyes zenekar akusztikus gitárral. Miután levette a kötött pulcsiját, egész emberi kinézete lett. A halkan csevegő nép közepére vetette magát, és belekezdett egy számba. Pörgött-forgott, és remek hangulatot csinált. Jók ezek az egyszemélyes produkciók. Nem azért, mert különösebben egyediek. Sokkal inkább csodálom a bátorságot hogy egy tök idegen országban kiáll a közönség elé (közé), és hatalmas energiával elénekel néhány számot a saját érzéseiről, és igyekszik felejthetetlenné tenni az estét, ahogy maga mondta. Szerintem sikerült. Személyes élmények akusztikus gitáron, közönségénekeltetéssel, teljesen közvetlenül. Komolyan élveztem volna a koncertet, ha az ultraköcsög közönség meg nem mutatja, milyen paraszt is valójában. Sokan végigpofázták az egészet, a hátam mögött egy igazán "bölcsész" banda hangosan diskurálta végig az egész koncertet. A pultos csaj valami barátnőjével hangosan dumált. Ha már egy ilyen helyen dolgozik valaki, annyi kulturáltság lehetne benne, hogy befogja a pofáját, amíg a koncert zajlik. Nem azért fizettem 900 Ft-ot, hogy őt hallgassam a koncert helyett. Végül a mellettem álló faszkalap borított ki annyira, hogy a bejárat mellé húzódjak. A kis buzi az egész koncertet végigdúdolászta, énekelgette. Kibaszott kreatív. A koncert után B52's-ra kezdtek el csörögni az alteros lányok, nekem meg eszembe jutott a Hosszúhajú gyerekek Anyátok féle átirata (Alternatív gyerekek), és inkább elhúztunk Borsóékkal haza. 2006. III. 26. Blue River Nos, ebből a buliból már nem sokra emlékszem. Találkoztam néhány ismerőssel, akivel már rég nem, szóval csevegtünk, aztán játszott a Lucky Seven nevű instrumentális, leginkább tradicionális vonalat követő ska zenekar. Nekem elég profinak tűntek, de a hozzáértő (Krsa) azt mondta, hogy annyira nem azok. Mindegy, úgysem igazán figyeltem oda. Aztán játszott a Last Minute, akiket úgyis láttam másnap, szóval nem éppen az első sorból követtem az eseményeket. A Dr. Green-re ugyanez igaz (legalábbis akkor még azt hittem, hogy majd másnap megnézem őket), szóval csak belenéztem a koncertjükbe, inkább a héttérben lézengtem. Tehát az a lényeg, hogy semmit nem néztem meg, csak a Neszét, mert hát miattuk érkeztem. És igen, végre remek buli kerekedett! A múltkori kicsit gyengus MF-s buli után (nem a zenekar hibája volt) itt beindult a nép, volt nagy singalong, sok új szám (párat már ismertem, de pssszt...), és király hangulat. Tényleg néha már elmegy a kedvem az egész koncertlátogatástól, mert csak szenvedek és bénázok, de ilyenkor visszatér a hit. Nagyon jó volt. Nem vitték túlzásba a dolgot, és hallgattak a várpalotai kritikámra, szóval nem adtak ráadást. Helyes. Elégedetten indultam haza. További beszámolók: Kaloz Edit 2006. III. 27-28. Pozsony Kellemes kiruccanás volt a pozsonyi, végre kiszakadtam másfél napra a munkából, kicsit söröztem, ráadásul mindezt jó társaságban tettem. Hétfőn korábban távoztam melóból, hazaugrottam a kocsiért, majd épp időben érkeztem, hogy felvegyem Gontar-t. Ketten vágtunk neki az útnak, mert addig ment a kavarás, amíg elfogytak az utasaink. Csapattam keményen az új járgányt, beugrottunk Komáromba Miro-ért, így hárman mentünk a határig. Itt össze is futottunk a csapat egy másik autójával. Akartunk venni szlovák matricát, de nem volt a bódéban, Pozsony pedig pár km a határtól szóval reméltük, hogy megússzuk. Meg is úsztuk szerencsére. Hamarosan feltűntek a város jellegzetes hatalmas lakótelepei. Miro elvileg ismeri Pozsonyt, szóval eltévedéstől nem féltünk. Azért sikerült téveszteni, így a közvetlen hídon átkelés helyett városnézés következett. Aztán meglett a hely. Már térképről láttam, hogy közvetlenül a vár alatt található, de erre nem igazán számítottam. Konkrétan a vár alatti hegyoldalból nyílt egy ajtó. Gyorsan leparkoltunk, eligazítottuk a másik autó utasait, majd tettünk egy túrát Miro lakhelyére. Nem épp a centrumban lakik, szóval újabb városnézés, majd vissza a klubhoz, ahova időközben megérkezett a zenekar kisbusza is. Bementünk hát a 100 SKK-s (kb. 700 Ft) beugró befizetése után. Egy hosszú szűkös alagúton kellett végigmenni, majd vastag vasajtó után tovább. A hegy gyomrába érve egy nagy lukban találtuk magunkat, ami szépen ki volt alakítva szórakozóhelynek. Bunkerről van szó, ez tuti véd atomtámadás ellen is. Térerő nem nagyon volt. :) Kocsmapult, ülős rész, és egy viszonylag nagy koncertterem magas színpaddal. Freeport nagyteremnél valamivel kisebb helyet érdemes elképzelni. Szoktak itt mindenféle bulik lenni, néha beengedik a ska/reggae-t is. Már gyűlt a nép, rengeteg fiatal volt a közönség soraiban, köztük sok helyes fiatal lány. Én inkább a kocsmapultra koncentráltam, és az igen vonzó Kofola helyett a sört választottam, amit 30 Koronáért mértek, csapolt Staropramen. Nos, innen már sejthető, hogy mit csináltam a továbbiakban. Pontban 8-kor kezdett is az első banda, a Mäso Údeniny, kicsit kezdőknek tűntek, de annál többet játszottak. Maradtam a sörnél. A Common People már sokkal jobbat alakított, de inkább csak távolról hallgattam, mert irritálóan hippi kinézete volt a gitárosnak. Időközben szóba elegyedtem pár helyi fiatallal. Az egyik lány annyit tudott magyarul, hogy "közlekedőedények". Aztán meg kellett nekik tanítanom, hogy "basszunk a kukoricásban". Ez leginkább azért érdekes, mert mint tegnap megtudtam, Zsoc ugyanezt hallotta valakitől vissza egy külföldi buli alkalmával. Hmm.... Aztán volt még Ska2tonics, akik órákig hangoltak, és a koncertjüket kb. 1 szám után meguntam, láttam már őket elégszer. Inkább figyeltem, ahogy a Dr. Green-es csaj kb. percenként új lapra rajzol totál idegbeteg módon. Asszem engem is lerajzolt. Aztán kiderült, hogy nem ők lesznek a legvégén, hanem a szlovákok után játszottak. Inkább ittam, már kellemesen be voltam baszva. Az egyik lánytól, aki járt a backstage-en, ahol egy lőtér van kialakítva, kaptam egy szép deformált töltényt. Időközben szinte teljesen kiürült a korábban dugig megtelt hely, mégiscsak hétköznap volt. Hazaszállingóztak az emberek, már későre járt. Szóval a Last Minute alig néhány embernek játszott, meg persze a magyaroknak. A szervező srácnak tetszett a buli, ez is valami. :) Ha már eddig semmit nem néztem meg rendesen, a hazai zenekart támogattam a jelenlétemmel. Jó volt. Bár mint tudjuk, részegen minden jó. (Majdnem.) A koncert végén a biztonságiak kedvesen kiterelnek minket a helyről. Eddigre nagyjából ki is józanodtam (na jó, ez enyhe túlzás), ezért úgy döntöttem, hogy inkább én vezetek el a kb. 1 km-re lévő szállásunkig. Semmi gond nem volt azon kívül, hogy pont előttem állították le a Dr. Green-ék kisbuszát a zsaruk. Szerencsére én megúsztam. A szállásunk fenn volt a hegyen, egy kellemes teázóban. Itt kaptunk valami rizses szójás kaját, teát, és kipróbáltunk pár vízipipát is. A litvánok nem voltak éppen bulihangulatban, elüldögéltek egy darabig a sarokban, aztán lefeküdtek aludni. Végülis érthető, már biztos fáradtak voltak. Mi még elmókáztunk egy darabig, megittam korábban a Dr. Green-éktől kapott maradék Arany Ászokomat, meg zabáltunk háztartási kekszet. Kb. fél 5-kor feküdtem le az emeleten a hálózsákomba, majd reggel 8-kor ébredtem, hogy nagyon kell pisálnom. Ébresztő 10-kor volt. Nos, nem voltam éppen friss, de azért összeszedtük magunkat, lekocsikáztunk a klub előtt elhelyezkedő nappal fizetőssé nyilvánított parkolóba (nem volt olcsó), majd besétáltunk a belvárosba, ami ott volt egy köpésre. Szép régi házak, sétálóutcák. Valami kávézóban ittak a többiek kávét, nekem nem sok kedvem volt ehhez, ráadásul a kisbusz sofőrje egy nagyon paraszt megjegyzést tett, amit meg is jegyeztem magamnak. Visszamentünk Kutyával Miro-ért, aki otthon aludt, majd a továbbiakban ő kalauzolt minket a városban. Elmentünk megnéztünk egy-két undergroundnak mondható lemezboltot, semmi extrát nem találtunk, majd kajálni. Elég jó helyre vitt minket Miro, viszonylag olcsó volt a kaja (100 SKK-ért menü), volt WiFi, és sok diák. A falakon helyi történelmi képek, idézetek. Hangulatos hely volt. Kicsit rosszabbra fordult az idő, elkezdett csöpögni az eső, szóval a finnyásabbak visszamentek a buszhoz, mi meg feltroliztunk a várba. Megtekintettük a helyi Parlamentet, ami nem épp úgy néz ki, mint a miénk, inkább egy posztkommunista művházra hasonlított. Maga a vár viszont szép volt. Kevés időnk maradt, szóval csak átsétáltunk rajta, kiláttunk a kilátón (rengeteg lakótelep mindenhol), aztán lesétáltunk vissza a parkolóhoz. Utolsó projektünk egy helyi Tesco meglátogatása volt. Kis kavargás után meg is lett. Itt vettem pár Kelt-et, meg Fernet-et. Miután elmeséltem a múltkori kalandunkat a bécsi közértes magyar pénztárossal, a néni magyarul köszönt nekünk... Elbúcsúztunk a többiektől, majd csapattam neki keményen, hogy új útitársunk beérjen este 6-ra melózni. Volt egy kis időm a TTB pizzázás előtt, ezért Miro-val benéztem a Selekta shop-ba, aztán úgy ahogy voltam koszosan, büdösen elmentem pizzázni. De ez már egy másik történet... 2006. III. 31. Esztergom A Tragic Vision az Tragic Vision, szóval péntek este a hétvégi betervezett túraáradat ellenére úgy döntöttem, hogy Esztergomba megyek. Last minute beírtam wiw-re, hogy van 4 hely, mivel a fórum épp nem működött. Kalózék, az egyik fellépő banda be is jelentkeztek, plusz Borsó. A rakpartok lezárása miatt hatalmas dugóra számítottam, de szerencsére este 7-re már elég jó volt a helyzet. Szokás szerint annyira siettem, hogy csak én értem oda időben. A Kernel Panic negyed órát késett, Borsi meló miatt csak később tudott jönni, busszal. Az odaút nyugiban telt, hallgattunk egy-két zenét, viszonylag gyorsan oda is értünk, simán megtaláltam a helyet szerencsére, már jártam itt párszor. Nagy tömegre számítottam, meg hogy összefutok sok egomi ismerőssel. Azért akkora pörgés nem volt, kb. 100-an lehettünk becslésem szerint. A zenekar bevitt (köszi!), szóval egy kis sör fogyasztása után semmi más dolgom nem maradt, mint stírölni a 15 éves csajokat. Huhhh. Egy-két ismerős azért befutott, de sok környékbeli nem tette tiszteletét. Ejnye! A színpad fölé vadi új világítást szereltek, egyfajta tesztüzem volt ez. Most láttam ilyet először, ledes reflektorok. RGB színű ledek sűrűn egymás mellett, az egész persze számítógéppel vezérelhető. Fasza, csak így idegesítően gyorsan lehet váltogatni a fényeket, amibe bele lehet őrülni. A hangcucc is nagyon korrekt volt, ráadásul hozzáértők kezelték. A Kernel Panic kezdett, most már mint trió. Én voltam a fotósuk, szóval kattintgattam párat. Egész jó volt a koncert, viszonylag egyedi zenét játszanak, jók voltak a számok közötti dumák, nem is játszottak túl sokat. Megmozgatni egy helyi őrült részeg gyereken kívül senkit nem tudtak, de a srác magában is eléggé produkálta magát, néha még a színpadot is lebontotta. :) A disztróban Tragic Vision cuccokat lehetett kapni, de a ruhákon kívül már megvan minden, ami kell, kitűzőket meg már nem veszek. Szóval hamarosan kezdett a helyi sztárbanda, a Link-x, a szülinapi bulijuk volt ez. Persze beindult a nép, volt pogo meg bodysurf. Mindig nagy előny a hazai pálya. Sajnos ebből a deszkáspunk dologból kinőttem. Gáz, de ez van. A Tragic Vision viszont nagyon durván odabaszott. Ez volt talán az eddigi legjobb bulijuk, amit láttam. Remek hangzás, igazán lendületes előadásmód, fasza számok. Valahogy most minden stimmelt. És ezt a helyi arcok is érezték, sokan értékelték a koncertet, néha még a csirkepogó is ment. :) Még szerencse, hogy hamarosan újra látom őket. A buli után sürgettem a többieket, hogy húzzunk, hogy valamennyi időm maradjon aludni is, de elég lassan bírtam mindenkit az autóba terelni. 2006. IV. 1. Julianus 50 A múlt hétvégi nagy vállalkozás első fele volt a Julianus. Bár előző évben megfogadtuk, hogy többet nem megyünk, mégis Nagymaroson kötöttünk ki, ráadásul most már 50-re neveztünk. A vicc kedvéért készült csapatfotó: Pintz úr, Sanci, tzh, Vlaszij. A fénymásolt nevezési lapon nem sikerült rendesen kifehéríteni a korábbi évszámot, enyhén igénytelen volt, de hát erre számítottunk. Az viszont már tényleg kemény, hogy a szabásmintát és pecséthelyeket tartalmazó cetli idén már csak 2004-es volt. Most megnéztem, tavaly legalább a dátumot átírták 2005-re. Kaptunk egy másik (írógéppel írt) cetlit is, ami arról tájékoztatott minket, hogy igazából meg sem szervezik a túrát. Nem tudom, ki fogadná el ezt kifogásnak, ha megbírságolnák őket. Szerencsére ezen már nem szívózik senki. sétáLós bácsi tempóját tapasztaltam meg a rajtkor, ott is hagyott minket egyből. Pintz úr vele tartott, többet nem láttuk. Kissé apadt csapatunk nekivágott az első emelkedőknek. Nagyon szép idő volt, az előző heti kihagyás után nagy örömmel haladtam felfelé. Egyértelműen mi voltunk a leghangosabb és legtrágárabb társaság, bunkó módon röhögtünk minden baromságon, nagyon jó volt a hangulat. Hamarosan szóba került a Kecsua Pömpsz, amiről jó pár órán keresztül nem bírtunk leszakadni. A lehető legtöbb baromságot találtuk ki erre a fiktív (vagy nem is?) márkáról. Pl. a piacon kapható hamisított Kacsua Pösz legalább egy órára lefoglalt minket. :) A toronynál kaptunk pecsétet, a srác összevissza x-elte be a papíron a számokat, látszott a teljes amatőrizmus. Felmásztunk, megnéztük az árvizet. Nem csoda, hogy lezárták a 2-es utat. (Ezért jöttünk vonattal.) Ezen a szakaszon nagyon szépen fel volt festve a Kék. Mentünk-mendegéltünk, majd megérkeztünk Török-mezőre, ahol sört fogyasztottam, jégkrém nem volt. A tavalyról már ismert állatok, többek között a sátán macskái is jelen voltak, meg is simogattam őket, jó szarszagú lett a kezem. A tavalyi 1 cukorkát vehettek pontra nosztalgikus emlékkel tértem vissza, most cukor nem volt, csak dió. Jöttek a kellemes saras szakaszok, persze a kerülgetéssel nem szórakoztunk, szóval szépen bele mindenbe. A bakancsom egész jól bírta, persze tiszta dzsuva lettem, de ez nem izgatott különösebben. Márianosztra előtt egy vicces patakátkelés következett, én a móka kedvéért megpróbáltam átugrani, persze nem sikerült, szépen elhasaltam a parton. Jót kacagtunk. Aztán megláttunk egy másik alternatív megoldást, az egyik csaj kb. combig merült az iszapba, úgy kellett kirángatnunk. 20-nál aztán érkezett a kajapont, spéci zsírral (itt már tavaly is margarinos kenyeret ettem!), hagymával. Sancit alig lehetett elrángatni. Ettem ronda almát, ami finom volt, meg ittunk sört. A pecsételés nem ment gyorsan, de közben zabáltam. A 20-asért szép fém plakettet lehet kapni, lehet, hogy valamelyik évben rá kéne menni. Vlaszij kiszállt, mi mentünk tovább. Hatalmas sarak, volt, ahol le is tértünk az útról az erdőbe. A 30-as célja előtt idén meg akartuk találni a helyes utat, de megint nem sikerült. Láttunk viszont nagy ronda békákat. Nagybörzsönyben áthelyezték a célt, most nem kellett elmenni a templomhoz. Idáig úgy voltam vele, hogy tavaly túl szigorúak voltunk, nagyon jó kis túra ez, rendesen etetnek, olcsó a nevezés, de itt azért kicsit megint elbizonytalanodtam. A 30-as céljában feljegyezték a nevem a lapomra, egy füzetbe, és még egybe. Hihetetlen módon ment a bénázás. Mindegy, volt megint kaja, a falu végén szegény egymagában odaállított rendező irányított útba minket, mentünk tovább. Innen már csak a Kéket kellett követni. Nagyon elnéptelenedett a mezőny, tzh is kiszállt, Sancival mentünk tovább. Visszamásztunk a Koppány-nyereghez, itt kicsit elfáradtam. Még időben voltunk, de mint mondták, egy óránk van a következő pontig. Szint- és távadatok persze sehol, mint megtudtuk, kb. 8 km lehet, szóval "húzzunk bele". Kösssz. Megint jól látszott, hogy a szervezőknek fogalma nincs a távokról, sebességekről, valószínűleg évek óta senki nem járta be az útvonalat. Szóval belehúztunk. Itt már nagyon szar volt a Kék, szerencsére volt rendes térképünk, nélküle az életbe nem találtuk volna meg a helyes utat. Sanci ott is hagyott egy idő után, mert valamin pöcsöltem. Az időből persze kicsúsztunk, a Misa-rétnél még csak jelzések sem voltak, mert kivágták a fákat, de végül telefonos segítséggel odataláltam a ponthoz, ahol megvártak szerencsére. A pontzárások alapján az utolsó 6 km-re 2,5 órája van az embernek, ez előtte lévő 8-ra 0,5. Jól kifundálták. Szobra már sötétedéskor sétáltunk be. Helyiektől érdeklődtünk a vasútállomásról, el is irányítottak minket Szob-alsóra. Szóval innen még a síneken átmentünk Szobra, ahol szerencsére még fogadtak minket (simán szintidőn belül voltunk), de kitűző már nem jutott. Kicsit sem volt szimpatikus az "a kocsiban még lehet, hogy van, de majd elküldjük postán" hozzáállás. (Eddig nem kaptam semmit.) Az oklevélre a nevemet be kellett diktálnom, csak azt nem értem, minek írták már fel háromszor, és minek volt a nevező-lap. Mindegy, a gratuláció őszinte volt, rendesen el is fáradtam, szóval elégedetten ültem le totál mocskosan az állomás padjára. Terveztem még egy koncertlátogatást aznap estére, de az előző éjjeli 3 óra alvás és a másnapi Isa 55 miatt végül nem mentem el. Hiba volt, de ez más téma... Jó túra volt, kedvesek a szervezők, de sok év után már tényleg emelhetnék az igényszintet. Hogy meglepődne mindenki, ha 2006-ban 2006-os évszámú, olvasható térkép, szint és távadatok, gyors pecsételés, előre kitöltött oklevelek és elegendő mennyiségű kitűző várná a túrázókat! (Azóta a kitűző postán megérkezett!) Képek: Sanci Vlaszij 2006. IV. 2. Isaszegi csata emléktúra 55 6 óra alvás jutott Julianus után, majd keltem is. Szerencsére anyukám csinált nekem kaját, szóval sokat nem kellett készülődni, csak magamra kaptam a cuccaimat, és a túrák előtti szokásos izgalommal pattantam autóba. Sanci és Aleszka felvétele után elgurultunk Isaszegre, majd a mezőny végén rajtoltatott minket Vlaszij a helyi nyugdíjas házban, miután leparkoltunk a külön a túrázóknak lefoglalt parkolóba. Szervezésben természetesen a vártnak megfelelően ég és föld volt a Julianus és az Isa. Részletes szöveges leírás, távolság- és szintadatok, térkép, szalagok az útvonalon. Fél 8-kor vágtunk neki az útnak, valahogy nem igazán voltunk feldobva Sanyival. Azt gondoltuk, majd belejövünk, ami nagyjából igaz is volt, de nehéz volt a duplázás. Nekem ez volt az első ilyen vállalkozásom. Szerencsére szinte minden ponton ismerős fogadott minket. Jártunk a Szobor-hegyen, majd majdnem elsétáltunk a Honvédsíroknál található második pont mellett, de aztán mégsem. Itt cukorkát kaptunk (korlátlan!:). Sok futó haladt el mellettünk, jöttek szembe a 15-ös távon haladók, szóval lehetett mindenkinek köszöngetni. Bajtemetésnél aztán elértünk csanya pontjához. A topikos bónusz egy hatalmas szép alma volt, plusz nápolyi és extra-finom linzer. Bezabáltunk, majd amikor megláttuk az igen népes gyerekcsoportot, ami a pont fele haladt, elmenekültünk. :) A Pap-hegyen megtaláltuk az első matricás feltételes pontot, és tzh-ékat, akik kissé elkavartak, pedig ezen a túrán nem könnyű. :) Innen tehát többé-kevésbé együtt haladtunk. A péceli vasúti felüljárón megint matricáztunk, majd a Vár-hegyen pygmea pontját találtuk meg. A bónusz: mandarin. :) Úgy látszik én csak akkor eszem mandarint, ha pygmeától kapok, utoljára tán a Piroson 65-nél történt velem ilyen. Elbeszélgettünk, majd búcsú után továbbhaladtunk. tzh-ék 30-on, mi a patakon átkelve 55-ön. Nagytarcsán megcsodáltuk a választási plakátokat, majd a kajaponton magunkba tömtünk minél több kaját. Margarinos-csalamádés kenyér, majd mogyorókrémes, plusz almalé. Itt már egy ideje gudlukinggal együtt haladtunk, aki még valahol korábban ért utol minket. Mentünk is a Kálvária-hegyre, ami azt hittem, azonos lesz a Fóti-Somlyón megismerttel, de nem. Itt már eléggé el voltunk fáradva, szóval kis pihi a hegyen, majd séta le a szilasligeti HÉV-megállóhoz, ahol meglepetésünkre SK fogadott minket topikos keksszel. :) Nem éheztünk. Kis csevegés, majd irány tovább. A térképet nézegetve többször emlegettük a szervezőket, akik még egy jó nagy kunkort raktak ide. Másztunk-másztunk, majd már ott is voltunk speti pontján, a Szár-hegyen. Az ellátás: házi muffin és gesztenyés süti! Tökéletes. Megcsodáltuk Herminát, a kutyát, majd megkerestük a kunkor végét. Időközben megláttuk végre a Hungaroringet, aminek eddig csak a hangját hallottuk. Motorverseny volt épp. Ja, a beígért rossz időből semmi nem lett, szépen leégett a fejem és a nyakam, pár napra rá le is hámlott. A Gyertyános-kilátó mellett fogadott minket olahtamas és csapata, akik a hivatalos dupla sportszelet + üccsi mellé gulyásleves + sörrel kínáltak minket. A sört elfogadtam természetesen. :) Nagyon jó volt a hangulat, amíg a többiek kajoltak, pihentem. Innen már nem volt sok kedvem továbbmenni, pedig volt még táv bőven. Itt ért minket utol a söprű, Vlaszij. Otthagytuk kajálni, és mentünk tovább. Két feltételes EP következett, matricáztunk, közben kezdtem egyre inkább nyűgös lenni. Elért minket Vlaszij, mentünk tovább. Egy nagyon hosszú egyenes szakasz vitt vissza Isaszegre, ezen caplattunk, ráadásul elnéztem a térképet, és azt hittem, sokkal előrébb vagyunk. Aztán kitapasztaltam, hogy az erdei kaksizás tök nagy élmény, azt hiszem, gyakrabban fogok élni vele. Az utolsó előtti ponton megint kaptunk kaját és piát, aztán csak mentünk, mentünk. Az utolsó pontnak Pap-hegynél nagyon örültem. Kicsit még kavartunk az ott található tónál, majd begurultam a célba pont 12:00-s szintidővel. Így a hétvégén lenyomtam 110 km-t. Büszke voltam magamra, kicsit el is fáradtam. Megkaptam a díjazást, a gratulációt, ráadásul színházjegyet is nyertem. Ha már magamtól nem megyek... A célban megint kaja, különböző lekváros kenyerek, majd Vlaszijjal és gudlukinggal kiegészülve irány vissza Budapestre. Direkt nem említettem eddig, voltak szép szakaszok a túrán, de általában kiborító volt látni a rengeteg szemetet, az ellopott fákat. Szomorú dolgok ezek. Ettől függetlenül szokásos UKK-minőségű túrát kaptunk, köszönjük! Képek: Sanci Vlaszij 2006. IV. 8. Music Factory - Hardcorepunk Superbowlz Ha már a csütörtök és a péntek esti móka meló és bénázás miatt nem jött össze, megpróbálkoztam a szombattal, jobb híján a MF-ban. Ez a Superbowl egy pár állomásos turné, a budapesti enyhén szólva nem vonzott sok embert. 9-re volt írva a kezdés, szóval ekkortájt indultam el otthonról. Fél 10 előtt már ott is voltam, persze a zenekarokon kívül szinte senki nem volt még a klubban. És nem is lett. 15 fizetőnél többet nehezen tudnék összeszámolni emlékezetből. Kisebb csevegés után kezdett a Snobs, amin meg is lepődtünk, mert nem volt szó róla, hogy játszanak. Megnéztük, ha már ott voltunk. Szokásos számok, Ági basszusjátéka még mindig figyelemreméltó. A hangzás nem volt tökéletes, de elment, kár hogy a dobos semmit nem hallott, ezért egy számot félbe is kellett szakítani. Elhangzott két új szerzemény, tetszett, van bennük ötlet. A szövegeket (amiket papírról olvastak!) nem igazán értettem. A szünetekben a hátsó szoba foteljein fetrengtünk. Igazán kényelmesek. A Gimme5-ot továbbra is kedvelem, igazából miattuk mentem. Látszott, hogy nem dobja fel őket a hatalmas érdeklődés, két tag kissé be is volt baszva. Azért nem volt rossz koncert, főleg újakat játszottak, a skatepunkból egyre többször hajlanak a hardcorepunkba, úgy látszik nem bírnak a gyökereikkel. :) Szó esett néhány szövegről, a záró Smalltown Crew kapcsán pedig természetesen a kisvárosi lelkes zenekarokat tapsoltuk meg. Sajnos feldolgozásból most csak az H2O-ra futotta, pedig a papíron ott volt a Take Two Placebos is. A Tisztán a Cél Felé igazán energikus koncertet adott, zeneileg is tetszett, de sajnos nem tudok azonosulni olyan zenekarok munkásságával, akiknek a felfogása nagyrészt eltér az enyémtől. Kell a fasznak hittérítő banda. Elfetrengtem hátul, szokás szerint el is aludtam. Szimpi volt, hogy a zenekarok tagjai megnézték egymást, sőt tréfás beszólásokkal emelték is a hangulatot. A Tango Underground koncertjén még kisebb mozgást is láthattunk. Vicces volt az enyhén részeg srác, akik végigtáncolta a koncerteket, néha pofára esett a saját kiöntött sörében. A régiekből már nem sokat játszanak, az újakat meg nem ismerem, de azért jó volt. Kicsit furának találtam, hogy vallásellenes (vagy csak keresztényellenes?) számot énekel a zenekarral a Tisztán a Cél Felé egyik tagja... Az sem tetszett, hogy a turnézó zenekarok megköszönték a többiek jelenlétét, de a Snobs-ot meg sem említették. Már elég késő volt, a másnapi korai kelés miatt már nem sok kedvem volt maradni, de a Don't Say a Word-öt még nem láttam, ezért adtam nekik egy esélyt. A kezdésig aludtam. :) Csepeli HC zenekar, nem épp kezdők, de nekem kicsit egyszerű volt a zene. Itt aztán tényleg bunkó módon viselkedtek a színpadon. Azt nem tudom, hogy ez design volt-e, vagy szívből jött. Pár szám után indultunk haza, hogy még 4 órányi alvásra maradjon idő. Mit nem mondjak, nem dobtam el az agyam az esti pörgéstől, de azért megérte elmenni. 2006. IV. 10. Marco Polo - A Day in Black & White Időben végeztem a munkával, szóval felhívtam Zsoc-t, hogy merre jár. Hamarosan érkezett a Keletibe. Vettem kaját meg sört, és kimentem elé az állomásra. A sört kortyolgatva sétáltunk el a Marco Polohoz. Az est házigazdája, Mansiz fogadott minket, perkáltunk, kaptunk szivecskés pecsétet, majd folytattuk az ivást. Végre egyszer nem autóval voltam, szóval legurult pár sör. Aztán jöttek Borsiék, és unalmasnál unalmasabb sztorikkal szórakoztattam őket egy darabig. Viszonylag sokan összegyűltünk, szóval remélhetőleg nem volt bukta a dolog, és a PPB folytatja a buliszervezést. A duna nevű kéttagú formáció kezdett. Az igazat megvallva nem vártam sokat a dologtól, gondoltam valami összecsapott poén-projektről lehet szó. Ehhez képest nagyon korrekt műsort adtak! Hallottam ilyeneket, hogy "a magyar Locust", erre azt mondom, hogy ne essünk túlzásokba, de tényleg nagyon fasza programot adtak dob + gitár felállásban. Mindketten rikácsoltak, segítségképpen lehetett szövegkönyvet venni a színpad széléről, bár követni esély sem volt, hogy merre járnak. Szerintem nem is ezek voltak igazából a szövegek. A gitáros srác feszülős cicanaciban és szivecskés, műmellekkel ellátott topban szerepelt, elég sokkoló látványt nyújtott. :) Mostanában amúgy is hallgatok ilyen kaotikusabb rikácsolós zenéket, szóval tényleg tetszett a dolog. Ráadásul igazán nagy beleéléssel játszottak, beleadtak mindent ebbe a jó 25-30 percbe. A Sammy Sosa-ban nem igazán lehet csalódni, ráadásul már kicsit be is voltam baszva, megkaptam a myspace-en nyert felesemet is. Első sor, rajongás. Ez voltam én. Amúgy többen kameráztak, de mindig csak negyed számokat. Az ilyet ki nézi vajon meg? És volt megint sok trendi lány. Ezek vajon honnan kerülnek elő ilyenkor? Mindig új arcok. Vagy csak annyira átváltoznak, hogy nem tudom követni? Mindenesetre a Sammy Sosa játszott az új lemezről, meg pár régebbit meg újabbat és tök jó volt. Az A Day In Black & White pediglen amerikai csapat, és teljesen jól illett a Sammy Sosa után, hasonló zenét játszottak. Lelkesek voltak és szimpik, bár otthon nem biztos, hogy ilyen zenét hallgatnék. Kb. ennyi, tényleg jó volt. Ja, és küldtek nekem számot, mert léptem egyet előrébb. Hát nem rendesek? A koncert után gyorsan ürült a hely, mentek sokan az UW-be, én meg idővel ki a Blahára, az első éjszakait faszán el is csíptem, így még aludni is maradt valamennyi időm. 2006. IV. 11. Music Factory - Antitainment, Tragic Vision Benzinspórolási céllal megint egyenesen melóból mentem koncertre, előtte vacsorának valami márkátlan chipset vettem ásványvízzel, kb. 20 percet kellett érte sorbanállni. Így kicsit 7 után értem csak a klubhoz (pontos kezdés 7-kor!), ekkor érkeztek a német zenekarok. Én voltam az első fizető vendég, a végére 15-en (!) lettünk. Kisvártatva betoppant Borsó, és szokásos semmittevésünket folytattuk, váltottam pár szót a szegedi crew-val, végignéztük a Tragic Vision beállását, aztán vártunk tovább. Kipakolták a disztrót, be is vásároltam gyorsan: egyet a maradék három Blood is Fire CD-ből, egy Antitainment CD-t, és egy új Antitainment LP-t, amihez a CD verzió is jár. Igen komoly 3700 Ft-ot fizettem az egészért. Korrekt. 8 után valamikor aztán kezdett a győri Watch My Bag, talán egyszer már láttam őket Rajkán, de ez nem biztos. Egész jó punkos zenét játszottak, de valami hiányzott. A zenészek nagyon a hangszereikre koncentráltak, az egyik gitáros pl. végig háttal állt. A számok közti konferálás sem sikerült túl izgisre. Szóval kéne egy kis egyediség a zenébe, egy kicsit több talpraesettség a színpadra, és jó lenne. Aztán a szegedi Nazde kezdett bele nem túl hosszú programjába. Engem meggyőztek. Dallamos punk-rock néha hardcore-abb elemekkel. Tree leginkább a basszgitárra koncentrált, a de többek nagyon pörögtek. A gitáros gyerek fel-alá rohangált, az énekes a színpad előtti teret használta. Szóval lelkesek voltak, lendületes zenét játszottak, minden szép és jó volt. Legviccesebb jelenet: amikor a gitáros egymásután már másodszor rántotta ki hangszere kábelét, az énekes hozzábaszta a szám közepén a mikrofonját. :) Már a hangolás alatt megcsodáltam az Antitainment legfontosabb hangszerét, a szintit, ami valami régebbi analóg csodának tűnt, rajta mindenféle extra zajgenerátorokkal. Aztán egyszercsak belecsaptak. Fiatal német gyerekek totál őrült zenével. Egy Bulgáriában kiadott Tragic Vision-nel közös split-ről ismertem meg őket, és egyből megtetszett a dolog. Aztán csak később jöttem rá, hogy nagyon hasonlítanak a Horse the Band-re. Prüntyögés, hardcorepunk, néha metál, néha diszkó, mindehhez idióta pofák és mozgás. Nagyon jó volt! A Tragic Vision-t nemrég láttam, így annyira nem dobtam hátast a koncerttől, de az esztergomi minőséget most is hozták. Sajnos most még kevesebben néztük végig a zajongást. Azt is megtudtam, hogy a szokásos zárószám igazából feldolgozás, nagyon jó volt. Éjfélre szerencsére vége is lett, szóval Borsó hazaszállítása után én is nyugovóra tértem.
	20060412

2005. VII. 7 - 2005. X. 19.
2005. X. 23. - 2006. III. 30.