 |
 |
 |
|
|
|
2005. X. 17. Blue River - Umbrella Bed Csodás hétfő este, amikor az ember meló után kialvatlanul kénytelen koncertre menni, ráadásul le is kési a kezdést... ...mert hát ki gondolná, hogy este fél 9-kor még dugó van a Budafoki úton? Márpedig volt. Ez igazán akkor kezdett dühíteni, amikor Kutyát felhívva megtudtam, hogy már megy a buli. Túljutva a nehezített szakaszon aztán gyorsan odaértem a Nagy Fehér híd alá, és lesétáltam a hajóra látványosan villantva a csinos Big D sálamat, amit most avattam fel. A hajón viszonylag sokan voltak (keddi ska clubokhoz képest), a várt 1500 Ft helyett pedig csak 500-at kellett fizetnem. Beszereztem továbbá az új Sound of the Streets magazint, amit mostanában a buszon olvasok, és a tartalma egyre jobban megerősít abban a hitemben, hogy a streetpunk színtért nem az esze miatt kedveljük. (Már aki kedveli.) A Skambulance koncert végét láttam, vagyis inkább csak hallottam, mert a kis hajó színpad felé eső végét elöntötték a rajongók, így én csak a hátsó sorokból a halkan tapsikoló anyukák-apukák mellől tudtam követni az eseményeket. Csekkoltam a disztrót, viszont sajnos (szerencsére?) nem hoztak bakeliteket. Pedig igazából ezért néztem le erre a bulira. Kezdem egyre jobban kedvelni a Last Minute-et. Nem azért, mert haverok játszanak benne, hanem mert nagyon fülbemászóak a dallamok, és pár hallgatás után már énekli az ember a szövegeket. Sokan így is tettek a zenekar második budapesti koncertjén. Bár még nem játszottak mindent tökéletesen, a hangulat remek volt. Főleg a feldolgozásokon kéne még erősíteni, ott éreztem igazán, hogy van még mit gyakorolni. Ennek ellenére több külföldi (zenekartagok, plusz egy feleséggel, kislánnyal érkező oldschool fan) lelkesen ropta a Message to You dallamaira. Szóval... jó lesz ez! Az Umbrella Bed Amerikából érkezett, laza 5 fúvós felállással nyomják, ha nem tévedek 2 harsona, egy szaxofon, egy trombita és egy kürt alkotta a szekciót. Plusz persze gitár, basszus, dob, énekelni meg énekelt szinte mindenki. Sokat vártam tőlük, jól is indult a dolog (pl. nyomtak egy fasza swing-ska-t), de éreztem, hogy valami hiányzik. Lelkesek voltak, vigyorogtak, táncoltak (pedig nem épp a tizenéves korosztályból származtak), és mégsem ütött a buli. Legalábbis nekem nem. Aztán elkezdett erősödni bennem az érzés, hogy ezek pont olyanok, mint a Testi Egyenleg Ska Kollektíva (haha, ezen a néven mindig röhögök). Kötelező kockás cuccok, kötelező vigyor, kötelező skankingelés a színpadon, ska-nak tűnő zene, és mégis hiányzik a hitelesség. Persze nekem nincs jogom ezt megítélni, meg ezek az arcok simán lehetnek 100%-ig tisztában a ska múltjával és jelenjével (én 50%-ig se vagyok), de nekem akkor sem tetszett a dolog. A tracklisten vagy 25 szám szerepelt, én 6-7 után a háttérbe vonultam, további 4-5 után pedig a távozás mellett döntöttem, mindezt ráfogva a fáradtságra. A korai kezdésnek köszönhetően legalább tényleg volt időm aludni pár órát aznap éjjel... | ||
| 20051019 |
|
2005. X. 16. Százhalombatta Most, hogy itt ülök félkómában 5 óra alvás után, már erősen gondolkozom, hogy megérte-e nekem tegnap este Battára kocsikázni. Az érdi fagyi Mansival mindenképp király volt, bár a nyári kínálattól már erősen elmaradtak. A klubot telefonos segítséggel találtuk meg, nem épp a városközpontban van, de a Tescohoz közel, szóval miután sikeresen leparkoltam egy mozgássérültek számára fenntartott helyre, elmentünk sörért. Heineken, mert megtehetjük. :) A szabálytalan parkolást korrigáltam, elfogyasztottunk egy sört, majd bementünk. A hely a battai művház alsó szintjén található, nagyon kellemes, tágas terem székekkel, asztalokkal, kis kocsmapulttal, alacsony színpaddal, korrekt hangosítással. Elmentünk felfedezni a környéket, a szinte teljesen kihalt művházban már a másodikra mentünk fel, amikor valaki ránk szólt, hogy nem kéne. :) A legnagyobb pozitívum az, hogy az IKSZ-et (mert ez a neve a klubnak) a város önkormányzata pénzeli. Támogatják a fiatalok szórakozását. Elég hihetetlenül hangzik, nem? Volt már itt sok ingyenes buli nagyobb nevekkel is, mint például Ladánybene 27 vagy Prosectura. A mai estére egy rakás metalcore zenekart szerveztek le a Sage-es srácok, és persze most is ingyen nézhettünk meg mindent. Vasárnapra való tekintettel nem voltunk túl sokan, de azért a "kemény mag" ellátogatott Pestről, és voltak helyi arcok is. Sajnos az először említett 6 majd 7 órás kezdésből 8 lett, kb. ekkor lépett színpadra a már emlegetett helyi Sage. A battai metalcore színtér jeles képviselői szépen fejlődnek, egy korrekt show-t nyomtak le. Mondjuk kezdek rájönni, hogy egy-két kivételtől eltekintve nekem ezek a metalcore bandák tök ugyanolyanok. Ismétlődő riffek, ikerszólók, hörgés. Meg nem tudnám mondani, miért tetszik jobban mondjuk a BIF, mint a Sage. Másodikként a szentesi (?) Quest From Inside játszott, akikről azt hittem, hogy Strength From Inside a nevük, mondtam is, mennyire hasonlít a Strength Inside-ra. Nem sok stílusbeli különbséget láttam felfedezni, a dobos srác viszont nagyon mókás volt. Mint kiderült, ő a Penalty Kick énekese is egyben, tehát bizonyára ismert hardcore-hero, mivel a Penalty egy allstar banda. Meg is mozdult rájuk pár ember, volt circle pit, meg minden. Ha jól értettem, volt 1-2 régi magyar klasszikus feldolgozása is, ami viszont biztos, hogy bedobták a koncert végén az adu ászt, Young Till I Die. Megjelent az első lemezük, akit érdekel, vegye meg! Kellemes meglepetés volt a Bencétől kapott sajtos pizzaszelet, vicces pedig az arrébbrakott Trabi. Sétálok ki lerakni a vásárolt 7-esemet, amikor látom, hogy a Trabant nincs a helyén. A tréfás srácok jó 3 méterre arrébb húzták. A keddi Bridge to Solace bulit kénytelen voltam kihagyni, most viszont egy rövid Penalty-vel közös turné után ellátogattak Battára. Jó hangulatú, kellemes buli volt nagy slágerekkel, pár fős lelkes közönséggel. Látszik, hogy Zoli jó frontember, meg tudott szólalni a színpadon a számok között, és még vicces is volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, amikor mikrofonba kellett ordítanom, és csak valami vékony dallamos ének jött ki belőlem ordítás helyett. Nem vagyok elég edzett... De legalább a szöveget tudtam. Tényleg jó koncert volt. Innentől kezdve elkezdtek hazaszállingózni az emberek, késő volt már. A holland Transmission 0 pakolta fel igen tisztességes mennyiségű cuccát a színpadra. Két szinti az énekesnek, hatalmas pedálzatok a gitárosoknak. A zene az "elszállós metál" kategóriába esett, ami nem igazán az esetem, de Mansiznak tetszett. Ennél részletesebb meghatározás szerintem nem is kell. :) Szóval lassú volt, effektezett, és metálos. Az énekes-szintis néha nagyon beleélte magát, ami jó dolog, de én nem ájultam el a koncerttől. Aztán az amerikai Power and Glory alkotott egy kis paraszt metalcore-t a kb. 30 főre zsugorodott de annál lelkesebb közönségnek. Sajnos nekem ez a stílus se igazán tetszett, szóval többnyire csak álmosan üldögéltem, és vártam, hogy mikor húzhatunk már haza. A visszaúton sok izgalmas nem történt, mondjuk a Battáról kivezető út valamiért le volt zárva, szóval kerülni kellett. Mansit és zs_t-t kidobtam a Körtéren, Honeyball Gergőt meg hazavittem, mert náluk nincs éjszakai. Lehaladtam életem eddig legmeredekebb utcáján, nagyon durva, nem gondoltam volna, hogy ilyen létezik Budapesten. Bőven hajnal 2 után járt már az idő, mire végre le bírtam feküdni. :( | ||
| 20051018 |
|
2005. X. 7. Music Factory - Scrapy Az igazat megvallva így, hogy már nincs túl nagy nyomás rajtam, hogy beszámolót írjak, sokkal kevésbé koncentrálok, hogy minden zenekarról sok hasznos információ maradjon meg bennem. Remek bulit hozott össze Kutya nekünk, minden elismerést megérdemel! Rengeteg ember eljött szerencsére, így nem is bukott rajta. Sok-sok ismerős, csinos fiatal lányok (megint szerelmes lettem:), punkok, skinheadek, rude boyok és rudegirlie-k. A Last Minute debütáló koncertjével kezdődött a buli. Épp Némóval bizniszeltem (beszereztem két Specials kislemezt), így az első számokról lemaradtam. De aztán figyelemmel kísértem a koncertet, és örömmel jelenthetem, jobbak, mint a Meskalin! :) Az ex-Meskalin, ex-Haragos Gereblyék, jelenlegi Y.U.P. tagokat is felvonultató zenekar ska zenét játszott, ami tetszett nekem. Főleg, hogy már ismertem a splites számokat, így a Skambulance-es skacokkal én is énekelhettem a szövegeket. A koncert közepén kaptam szülinapi ajándékot, meg megtapsoltak az eddigi munkásságomért, ezek nagyon jól estek. Szóval az este további részében SpongyaBob pólóban, vigyorogva mászkáltam fel-alá. Pedig még csak részeg sem voltam. A sorrend már nem tuti, de asszem a Semmi Komoly következett, szokás szerint jó koncertet nyomtak kis ska-improvizációval, hogy a ska bulira vágyók se unatkozzanak. A Skambulance legjobb száma a Rancid átdolgozás, kurva jól meg van csinálva. De a többi is király volt, tényleg jól nyomták. Tizenhéten már annyian voltunk, hogy nem lehetett rendesen táncolni, szóval többnyire csak énekeltem a szöveget, amikor tudtam. Kicsit átalakult a banda, pl. bevettek egy új harsonást, aki mellesleg egy hosszúhajú metálos fickó. Viccesen nézett ki a színpadon. Az új számok nem igazán tetszenek, de pár régi sláger nagyon fasza volt. Szasza pedig szokásosan őrült. A vörös yukas Scrapy koncertet nagyon élveztem, a tavalyi kék-be szervezett bulit már nem igazán, leginkább a szekusok felügyelete miatt. Most ilyesmiről természetesen szó nem volt, tehát remekül érezhette magát mindenki. A tánc viszonylag kultúráltra sikerült, a színpadra se nagyon estek be az emberek, pedig tényleg dugig megtelt a tánctér. Nagyon sokat játszottak, több ráadásra is visszajöttek, szóval kitett magáért a zenekar. A repertoárban szerepeltek a régi nagy slágerek, amiket én is üvöltöttem, új számok, amikért nem vagyok oda, és egy-két feldolgozás is. A záró Operation Ivy Knowledge-en teli torokból ordítottam, nagyon jó volt. Ráadásul a koncert második felére megritkult annyira a nép, hogy végre táncolhattam is egy keveset. A Punkreas-t is szívesen megvártam volna, de már vagy hajnal 3 volt, és Lillát haza kellett vinni, mert 7-kor kelt reggel. Szóval rövid búcsúzkodás után hátrahagytuk a klubot és a népet. 2005. X. 8. Esztergom Végre egyszer kialudtam magam koncert után, csak délután keltem. Nem volt sok időm itthon pöcsölni, kaja után két sört a táskámba pakolva indultam is a Schönherzbe megnézni, mi a helyezet a Qpa-n. A csapatunkat egyedül képviseltem, szóval beültem a Qsch-osok közé, piáztam egy darabig, majd elindultam az Árpád-hídhoz. Nikivel és Zolival hármasban buszoztunk Esztergomba, az úton szokás szerint végig én pofáztam. Leszállás és gyors pisálás után megközelítettük a Molothow-ot. Tudtam, hova kell menni, jártam már egyszer a klubban. Korán érkeztünk, még szinte csak Jail Jani volt a helyszínen. Kibontottuk tehát Niki borát, és vártuk a többieket. Jöttek is rengetegen, sok helyi és sok pesti. Nagyon sok kedves ismerőssel volt tehát alkalmam bulizni. Remek volt a hangulat egész este. A Blood Is Fire kezdett, szerintem nem szóltak túl jól, több számot nem sikerült az elején felismernem, csak a közepén. Ettől függetlenül jó buli lett volna, ha egy kis faszkalap tarajos nem baszott volna úgy pofán kb. a 2. számnál, hogy egész este rohadtul fájjon. Pár helyi seggfej nem jött még rá, hogy a mosh nem arról szól, hogy szarráverjük egymást, ezzel kicsit rontottak a hangulaton. Na mindegy, azért nem volt rossz koncert. Ja, és küldtek nekem szülinapomra számot, ennek nagyon örültem. XBenceX-től pedig kaptam ajándékot, egy Bad Religion picture 7"-et, aminek aztán mégjobban örülök most is. Nagyon fasza. A Link-x-et kurvára nem néztem meg, láttam már párszor, meg úgyis tombolt rájuk az összes helyi rajongó. Csevegtem viszont sok emberrel, meghívtak egy rakás sörre, szóval jó volt a hangulat. Furcsa módon be se rúgtam, csak kellemes hangulatban élveztem az életet. (Legalábbis ezt hittem. Utólag belegondolva azért nem minden emlékem tiszta.:) Beszéltünk például egy lánnyal a pszichológiáról. Hogy hogy jött ez szóba, arról fogalmam nincs. Aztán a végén játszott az Idoru, akikre bármennyire is fújnak páran, szerintem kurva jó zenét játszanak. Pár idióta túlzasba vitte a táncot, de mindegy, a háttérből figyeltem az eseményeket. Szerintem még az új számok is jók. Szóval tetszett a koncert. Durva, de elfogyott a sör a helyszínen. Nem tudom, miért nem készülnek fel rendesen. Szerencsére közel volt a szomszédos kocsma, szóval átmentünk oda sörért. Aztán a koncertek után még elüldögéltünk a helyszínen, Babett szórakoztatott minket. Az első vonat helyett az első buszt választottuk, legalább nem kellett túl sokat gyalogolni a kurva hidegben (rövidgatyában voltam). Minden szép és jó lett volna, ha Drizzt és Nórika nem tűnik el a buszmegállóban. Remélem, azóta már hazaértek. Nekem sikerült, bár nem volt egyszerű. Remek buli volt születésnapostul, koncertestül, mindenestül. 2005. X. 10. Marco Polo - Jairus Nincs egy napnyi nyugta az embernek, állandóan koncertre kell menni. Ráadásul megtudtam, hogy a keddi bulit sem hagyhatom ki. Nehéz az élet. Kezdek rájönni, hogy szeretem a Marco Polo-t. Hangulatos, családias bulikat lehet szervezni, és még annyira korán hazaér az ember, hogy beszámolót írni is van ideje. Siettem a fél 8-as kezdésre, persze ekkor még egy zenekar sem volt a helyszínen. 8 körül be is futott a buszuk, ami mind a három zenekart hordozta, egy utánfutóra pakolták fel a cuccaikat. Akartunk segíteni nekik, de már nem volt mit vinni, viszont megtekinthettük a klub melletti parkolóból látható félig lebontott házat. Nagyon érdekesen néz ki. Elég kevesen gyűltünk össze, remélhetőleg nem bukott sokat a rendező srác, talán ez volt az első bulija, nem ismertem. Elsőként a Meet me in St. Louis játszott, a három angol banda egyike. Az ő koncertjük tetszett a legjobban. Minimál dobcucc, őrült mozgás a színpadon (az énekes az egyik első szám alatt le is esett), teljes beleélés, mindehhez Blood Brothers jellegű zene kicsit kevesebb káosszal és több dallammal. Mostanában az ilyen kaotikusabb dolgok tetszenek leginkább. Az sem baj, ha pár új ötletet is be tudnak vetni. Szerintem fasza volt. Az egyik szám alatt a dobos elővett egy kamerát, lerakta maga mellé, és felvette az előadást és a közönséget. Remek ötlet. A koncert után fel is markoltam egy ingyenes 3 számos CD-t meg egy nagyon jól kinéző minimál-designú matricát. A többi zenekarnak is volt CD-je, de amennyire láttam, azok nem ingyen voltak. Ennek ellenére volt, aki mindből vett magának. :) A Secondsmile már nem sok érdekeset tudott nyújtani, ezerszer hallott emocionális dallamok viszonylag lendületesen előadva. Meg lehetett nézni. Azért az elég szomorú, hogy jó 3 órája láttam őket, de már az arcukra sem tudok visszaemlékezni. A koncertjük után beültünk az utolsó padsorba, ahol a zenekarok maradék borsófőzelékét találtuk az asztalon. Borsó majdnem be is kanalazta az egyik adagot, de úgy látszik nem volt elég részeg ahhoz, hogy igazán bevállalós legyen. Megy a kaja a szemétbe. A Velvet Stab hozta a formáját, csak nagyon kevés idejük maradt. Kb. 5 új és egy már ismert számot adtak elő. Nem szólt annyira jól, mint az angolok, de azért elment. Egy részeg hülyegyerek pattogott, lökdösődött, amúgy nem volt mozgás. Nem is baj. Végül a "főzenekar", a Jairus is nagy nehezen elkészült a beállással, már csak azt kellett megvárni, hogy a dobos átöltözzön, és még a dobbőröket hangolgassa. Nem siették el, pedig már a hivatalos "zárás" után negyed órával jártunk. Sajnos a koncert kicsit sem tetszett, nyivákolós, nyavalygós emót játszottak. Három szám után már kerestem a menekülési útvonalat. A koncert végéig a kocsmapultnál Vinszenttel szoptuk egymás faszát, megdicsértük egymás blogját, majd Slodót is bevettük harmadiknak. Ha az első banda nem lett volna, nem érte volna meg lemenni, de így azt mondhatom, elégedetten távoztam a klubból. 2005. X. 11. Süss fel nap Kedden még viszonylag friss voltam, szóval irány a Süsi, valami oldschool party volt. Jó ideje most először fizettem BPRNR bulin. Mint megtudtam, a rendezőség egyik tagja meg akart verni. Aztán még csak egy köszönésre sem méltatott. Na mindegy... Elég nyomott volt az egész buli hangulata, de azért elvoltunk. A kezdés persze sokat csúszott, addig legalább lehetett csevegni. Aztán a Karate Kid kezdett. Most sikerült először elcsípnem őket. Szerintem kurva jó ez a név, Szónikus Rétinek köszönhetik, örülök, hogy ott voltam a megalkotásakor. Ismerős arcok a színpadon, oldschool hardcore. Nem vagyok nagy tudója a stílusnak, de szerintem egész korrekt volt az előadás, bár még kicsit pontatlannak tűnt. Néhány törzsrajongó még a szövegeket is tudta, ami fontos a singalong miatt. Tunyi is bemutatta tudását, pedig még nem is volt annyira részeg. Az est fénypontja mindenképp a Liberal Youth volt. őket a színpad széléről még a külföldiek is megtekintették. Egyre inkább érzem, hogy kénytelen leszek behatóbban is tanulmányozni a munkásságukat, mert nem állapot, hogy csak pár refrén-foszlányt tudok a többiekkel énekelni. Jó bulit csináltak, de azért nem őrült meg mindenki a színpad előtt. A két külföldiről igazából nem is kéne írnom, annyira nem hatottak meg. Kanadából érkezett a Go It Alone és a Blue Monday, hardcore-t játszottak hardcore gyerekek hardcore gyerekeknek. Nekem nem nyújtott sok újat, aki jobban el van merülve a stílusban, az biztos többre értékelte a koncertet. Egy-két srác énekelte néha a szövegeket, vagy tartott egy kis táncbemutatót, de komolyabb mozgást nem produkáltak. Kicsit olyan érzésem volt, hogy csak illendőségből nézzük meg a távolról érkezett zenekarokat. Minimális üzenet, viszonylag rövid koncertek, hétköznapi mókának végülis elment. A legszórakoztatóbb Skinhead János volt, aki segg részegen táncra buzdította a közönséget, és kommentálta az eseményeket, pl. "gyér taps a közönség részéről". :)) A legviccesebb az volt, amikor a nagy kuss közepén beordította, hogy SKINHEAD!! Sajnos elég sokáig tartott a buli, szóval a program végeztével rohamléptekben távoztunk is. A merch pulton szerencsére semmi túl vonzót nem találtam. Még a Ska Clubba sem néztünk le, inkább húztunk haza aludni. 2005. X. 12. Trafó - PASO's Root Rockers Nehogymár a szerda kimaradjon, megnéztük az új ska-reggae klub második nyitóbuliját. Kutyának bizniszelnie kellett PASOékkal, én meg elkísértem, úgyis ingyenes buliról volt szó. 10-re volt írva a kezdés, hosszas parkolókeresés után fél 10 körül érkeztünk. Ekkor még szinte teljesen üres volt a hely, de legalább belesüppedhettünk az üres fotelokba. Annyira izgalmas volt a buli, hogy több pályányit haladtam előre a Prince of Persia-ban. Egy fickó megtudta, hogy ska buli lesz, rá is kérdezett, hogy "Ez a zenekar neve?". Aztán éjfél előtt valamivel elkezdődött a koncert, és hirtelen megtelt a terem. Egy nagyjából megszokott bulit nyomtak le a skacok, nem volt rossz. Én vagy a Kutya-Jani párossal tréfálkoztam, vagy a termet megtöltő csajokat figyeltem, hmmm. Kár, hogy a közönség megint a biciklisfutár-hippi körből került ki, az egyik fickó arra vetemedett, hogy lent a klubban nekiálljon ördögbotozni. Felháborító. Mindegy, az első sorokban tényleg szép lányok táncoltak. Ha a hegedűs gyereket kiraknák a zenekarból, szerintem jobban járnának, egyszer színfoltnak poén volt, de kicsit sem illik ehhez a zenéhez. A vendég MC-k szereplése viszont tetszett, főleg Copy-é, aki szokás szerint vicces volt és bunkó. :) Nyomultak az Irie Maffia arcok is egy-két szám erejéig, aztán vége lett. A koncert után a hatalmas reggae bulira táncoltak a fiúk és a lányok, a hányadék rasztahajú köcsögök rányomultak a csinos lányokra, mi pedig inkább távoztunk. !JÖN - JÖN - JÖN! Írottkő 70 beszámoló !JÖN - JÖN - JÖN! | ||
| 20051013 |
| Feloszlott a Tsunami Bomb. Ez nagyon szomorú. Megírtam három koncertbeszámolót, már csak át kéne olvasni, aztán kirakom. Talán holnap. | ||
| 20051010 |
|
Kiszálltam a PunkPortálból, szóval mostantól csak ide irogatok. Van egy rakás buli, aminek a beszámolójával lógok, igyekszem pótolni. Addigis egy múlt hét végi túrás: 2005. X. 1. Ördögkerék pontőrség Hajnal 4 felé haza is értem az előző esti buliból, így nagyon boldog voltam, amikor 6-kor csörgött a vekker. Csoda, hogy felkeltem, csukott szemmel végeztem reggeli teendőimet, nagyjából azt se tudtam, hol vagyok. Kis késéssel felszedtem Sancit, majd Nagykovácsiig meg sem álltunk. Itt már vártak a szervezők. Megkaptuk a pontőrséghez szükséges eszközöket, igen rövid szöveges instrukciókat, majd indultunk is a Zsírhegy alja nevű ponthoz. Az odaúton rájöttem, hogy nem is oly rég a Meteor 50-en jártam erre. Így nem volt nehéz megtalálni a kék, sárga, zöld kereszteződését. Egyből feltűnt a hatalmas szemétdomb, amiben a napot el kellett töltenünk. Enyhén kiborító volt. Lepakoltuk a kapott két kempingasztalt, kempingszéket, kikötöztük jól látható helyre a pontot jelző zászlót, majd elmentem szörpit csinálni. Két 20 l-es kannába oldottam bodzaszörpit, sok emberre számítottunk. :) Mire visszaértem, gethe már épp elhagyta a pontot, de visszahívtam, hogy fogyasszon. Következő feladat a tűzrakás volt, amit Sanci ellenzett a szomszédba kirakott tűzrakást tiltó tábla miatt, de persze én biztosítottam róla, hogy nem lesz semmi gond. Szedtem nagyobb köveket, szépen kialakítottam a tűzrakóhelyet. Negyedik próbálkozásra sikerült is tartós tüzet kreálnunk, nem volt egyszerű, minden csurom víz volt. Enélkül valószínűleg halálra untuk volna magunkat, meg kicsit fáztunk is volna, szóval megállapítottuk a tűz nagy találmány. A kocsival úgy parkoltam le, hogy minden könnyen elérhető legyen, és a nagyobb szemeteket takarja. Szóval otthonosan elhelyezkedtünk, vártuk a túrázókat. Az elkövetkező 11 órában 40-50 túrázó érintette a pontunkat, mindenkit bíztattuk, hogy vegyen csokit, igya a szörpöt, ahogy csak bírja, mert rengeteg volt. Mi a sörnél maradtunk. Üldögéltünk, tréfálkoztunk egész nap, és örvendeztünk, amikor ismerősök érkeztek a pontra. Például a rég nem látott Sanyi barátai/munkatársai csoport igen meglepődött, amikor a pontra ért, mert nem tudták, hogy ott leszünk. Szóval volt nagy örömködés. Továbbá több TTB tag is látogatást tett a pontunkon túrán belül és kívül. Az étkezést házilag oldottuk meg, alufóliában sült zöldségeket készítettem (krumpli, hagyma, paradicsom, paprika), amit kenyérrel fogyasztottunk. Nagyon finom lett, csak sót nem ártott volna vinni, meg a végére már túl sokat ettünk belőle. Szerencsére volt kit megkínálni a kajából. Estefelé érkezett az érdeklődő telefon, hogy Balázs bácsi járt-e nálunk. Járt, jó 4-5 órája, már akkor mutatta a térképen, hogy tervei szerint hol fog eltévedni. :) Szerencsére hamarosan előkerült, mi pedig nekiálltunk tábort bontani. Tüzet oltottunk bodzaszörppel, összeszedtük a szemeteszsákjainkat (kaptunk bónusz összegyűjtött szemetet is egy túratárstól, dicséret érte), majd begurultunk a célba. Megköszöntük a lehetőséget, és elhatároztuk, hogy legközelebb valami rövidebb pontőrséget vállalunk. Én még este frissen és vidáman elmentem bulizni is... | ||
| 20051009 |
|
Olvasói levél: csé! olvastam a beszámolót az oldaladon. sztem korrekt lett, nekem is ez a véleményem. meg úgy kb mindenkinek. 1 vmi viszont nem stimmel, ezért gondoltam szólok. csak tájékoztatás végett. nem mintha baj lenne, vagy ilyesmi, csak azt írtad, h a cd-ről nem játszottunk 1 számot sem. hát, lehet h elbasztunk pár dolgot, de hogy ennyire, h nem lehetett felismerni...:) na a lényeg, h a felvételről minden számot játszottunk. pl az 1. kettő ugyanaz volt, mint a cd-n az 1. kettő. 1et alakítottunk csak át, annak a szövege maradt. a cd-ről a 3. szám. mert kurva unalmas, szar és hosszú volt. na ennyit akartam. cs. tamás Hehe, ennyire figyeltem... | ||
| 20050930 |
|
Fontos információ: felszerelt túrázó lettem! Új bakancs, fejlámpa, túrabot, kamásli. Jó, nem? A hétvégén pontőrködni fogunk, ilyen se volt még. Néhány izgis beszámoló: 2005. IX. 20. Blue River - Ska Club Három sornál több ez tuti nem lesz. A lényeg: a Skambulance egy nagyon jó zenekar, ráadásul egyre jobbak! A Ska Clubban már fúvosuk is volt, és egy remek koncertet adtak a néhány megjelentnek. Hogy is szokták mondani? "Érdemes lesz odafigyelni rájuk!" 2005. IX. 27. Süss fel nap - No Comply A bevezetést most mellőzném, a lényeget már leírtam az előző cikkben. Ebben a buliban az volt a jó, hogy sok kedves ismerőssel múlathattam az időt, meg hogy játszott a No Comply. Az első zenekar valami hazai alter-rock akárminek a side-projektje volt, amit véletlenül nem néztünk meg. Aztán jött a small fonts, akik bevették Mansi öccsét dobosnak, és kissé stílust váltottak, így a split lemezről nem játszottak semmit, csak az egyik szám szövege egyezett meg egy mostanival. Az eddigi Anti-Flag-es érzést most inkább felváltotta a Leftöver Crack, Antimaniax feeling. Játszottak egy Operation Ivy feldolgozást is. Nem volt rossz, de még rengeteget kell gyakorolni, mert eléggé szétesettnek tűnt a produkció. Nagyon tetszett az intró, ami egy több perces zaj volt, a közönséget jól felidegelték vele. Szimpatikus volt továbbá a jó hangulat a színpadon. Lesz ez még jobb is. Aztán a No Comply előadta kb. ugyanazt a koncertet, mint fél éve Bécsben. A különbség: a közönség ismerte a számokat! Ezen én nagyon meglepődtem. Állítom, hogy ez az én érdemem, persze lehet, hogy nincs igazam. Mindenesetre többen végig énekeltek (én is, csak többnyire halandzsát), ment a tánc, néha bodysurf is. A zenekartagoknak valószínűleg meglepetés volt ez a remek hangulat, végig vigyorogva játszottak. Szerintem úgy gondolták, hogy senki nem tud angolul, mert elnézést kért a csajszi, hogy nem megy a magyar, majd számok közben csak vigyorogtak, meg azt mondták, hogy "cheers!". Ja, amúgy az előző koncert óta szerintem fogyott, elég jól nézett ki. Sajnos betévedt néhány köze-nincs-a-bulihoz süsis arc is, de jól megrugdostam őket pogó gyanánt, aztán odébbálltak. A koncert nem volt se túl rövid, se túl hosszú, ráadással együtt pont elég volt. Kicsit megmozgattam a tagjaimat, ordítottam, láttam pár mosolygó arcot. Ennyi elég is egy jó estéhez. Ráadásul beszereztem a Rancid News 10. számát, aminek már Last Hours a címe. Koncert után lenéztünk a Blue Riverre, ahol 3-4 hippi rázta magát a PASO Soundsystem számaira. Szomorú. Állítólag a Kettő-Kettő fasza volt. Hiszem, ha látom. 10 perc múlva el is húztunk. 2005. IX. 28. Music Factory - Czolgosz Ez a koncert viszont kifejezetten szar volt. Kutya mondta, hogy menjünk, én is kíváncsi voltam erre a Czolgoszra, hallottam már egy párszor a nevüket. Legurultunk tehát kicsivel 8 utánra, mivel 8-ra volt írva a kezdés, amit állítólag a MF-ban hétköznap betartanak. Érkezésünkkor ott volt a két külföldi zenekar, a kb. 4 fős személyzet és még 4-5 fő közönség. Ez utóbbi végül kb. 25-re duzzadt. Befizettük a 750-es beugrót (jó, hogy nem az "Ingyen jöttem!" pólómat vettem fel), majd ittam egy fél sört Ricsusszal. A továbbiakban az előtérben csevegtünk, Némó baszogatott, és vártuk a kezdést. Azt is megtudtuk, hogy a zenekart "Csolgocs"-nak kell ejteni. (Igazából nem.) Ja, meg hogy Szövetes a MF szekusa. :) Jó nagy csúszással aztán a romániai Critica Radicala kezdett, mivel a Riadó elmaradt családi okokból. Idősebb arcok nyomattak valami punk zenét, ami kicsit sem volt izgalmas. Talán az énekes hangja tért el kicsit e megszokottól. Néha lelkesen mozogtak is, ami jó. Az énekes számok között beszélt hozzánk angolul, de egy büdös szót nem értettem belőle a nem túl jó hangzás és a nem tökéletes kiejtés miatt. Valószínűleg egyébként nem maradtam le semmiről, mert pár szó alapján rájöttem, hogy anarchiáról, a szemét rendőrökről meg Bush-ról szólnak a dalok. Aztán leültem egy padra, és a koncert második felét szerencsére átaludtam. A Czolgosz is olyan (USA) banda, hogy többet élnek Kelet-Európában, mint az óceán túloldalán. Az énekes beszélt is kicsit magyarul. Megtudtuk, hogy Czolgosz egy anarchista emigráns volt, aki merényletet követett el az egyik amerikai elnök ellen. Remek. A zene hardcore-punk jellegű volt, ami kemény punkot, nem punkos hardcore-t jelent. A románok közül egy-két fickó élvezte a koncertet, a többiek fapofával álltak a háttérben. Mi pár szám után a távozás mellett döntöttünk. Fasza! Erre érdemes volt költeni, plusz a benzint fogyasztani. | ||
| 20050929 |
| Egyre inkább kezdek rájönni, nagyon sok a hasonlóság a teljesítménytúrázó- és punk-szubkúltúra között. Kis csoport, mindenki hülyének nézi őket, képesek sok órát utazni egy közös eseményért (koncert/túra), nem sajnálják rá a pénzt. Mindenki ismer mindenkit, fanatikusok a tagok, általában kevés a csaj, és mindenki őrült egy kicsit. Hát nem érdekes? | ||
| 20050925 |
|
2005. IX. 24. Mátra 60 Péntek este igyekeztem jó korán lefeküdni, fél 10 fele sikerült is. Másnap reggel 3:40-kor már szinte teljesen ébren voltam, amikor csörgött a vekker. 4:15-kor Kelenföldön felvettem nagyondinnye és pygmea túratársakat, majd a központi találkozóhelyhez hajtottunk, így két autónyi túrázóval száguldottunk a még éjszakai sötétségben Pásztóra. Kicsit csúsztunk az érkezéssel, így a lapomra 6:30 került 6:32-kor. Készülődtünk, majd elindult a csapat. Különböző távokon indultunk, mindenki a saját tempójában haladt. Én szinte végig együtt mentem sancimanóval és nagyondinnyével, majd hamarosan csatlakoztunk (budai-)H.G.-hez, akihez végig ragaszkodtunk, így esélyünk sem volt eltévedni. Persze a remek itinernek, a jó jelzéseknek köszönhetően ettől nem is igazán kellett félnünk. Gábor mellett viszont rengeteg hasznos és kevésbé hasznos új információval is gazdagodhattunk. Rengeteg további ismerős és még nem ismerős topictárssal futottunk össze, nevüket nem sorolom, mert úgyse tudnám. Pásztón elindulva már szenvedtem a bakancsom szorítása miatt, próbálkozta ide-oda állítgatni, kötözgetni, de nem lett jobb. Ilyenkor a legjobb taktika nem foglalkozni vele, egy idő után már észre sem veszi az ember. Meg úgyis elkezd fájni helyette más. Mint megállapítottam, ezen a túrán feltűnően sok háromszög jelzésen kellett haladni. Vajon miért? :) A Muzslára is egy ilyen vezetett fel, a rohadt nagy emelkedőn már meg sem lepődtem, csak lépkedtem szépen csöndben. Most számomra új útvonalon jutottunk fel a csúcs alatt található első pontig, ahol Sportszeletnek örülhettünk. A következő Havas pontig laza 12 km-t kellett megtenni, ezt többnyire egy gyönyörű patakmederben tettük meg, a patakig pedig egy jelzett, de szinte teljesen járatlan úton haladtunk, nagyon szép volt. Egy kissrác úgy ment előttem, mint a villám. A Puskaporos-forrásnál ("Nyílt láng használata és a dohányzás tilos!") nem álltunk meg, mert sokat kellett volna várni, pedig fogyott a vizem rendesen az erőltetett menetnek köszönhetően. A Havas csúcsán aztán feljegyeztem életem első csúcsszámát színes krétával. Hegyről le irány Fajzatpuszta, itt valami érdekes túrórudit kaptunk, ami belül is csokiszínű volt. A Káva csúcsa következett, a 2 km-en majdnem 300 m emelkedésen meg sem lepődtünk. Lassan kezdtem megérezni, milyen is az, amikor fáj a túrázó térde. Korábban nem értettem, mi a baja mindenkinek a lejtőkkel. Az előző ötvenesen már kezdtem érezni, itt pedig lassan de biztosan elkezdődött a szenvedés. Egy szélesebb dózerúton pihentünk (ezen röhögtem magamban, hogy milyen az, hogy kb. 5 km/h-val loholva "pihen" az ember), majd a Disznós-kútnál újból frissíthettünk, szörpiztünk. Nagyondinnyétől tanultam egy igen fontos dolgot. A hatalmas mennyiségű műanyagpohárból származó szemét kikerülésére érdemes egy könnyebb bögrét magunkkal vinni, így nem kell minden ponton új poharat a szemétbe dobni. Én mindenképp megfogadom a tanácsát. Most látom, hogy az útvonaltáblázatban egyes pontok mellett egy smiley szerepel. Nos, ezek a legszemetebb csúcsok, a Muzsla után Világos-hegy kapott ilyen minősítést. 1,3 km, 300 m. A csúcskód még az emelkedő elején egy fára volt kiírva. Aztán csak másztunk és másztunk. Fel és le, cél a mátrakeresztesi Zöld sas büfé, ahol szépen összegyűlt a társaság zsíros- ill. vajaskenyerezni. Kaja-pia, öröm, pihenés. Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy (budai-)H.G. már felfele tart a betonúton. Gyorsan utánairamodtunk, én közben tömtem magamba a kókuszos jégkrémet. Fallóskútig laza emelkedés, innen még egy kis felkészítő séta a Vándor-forrásig, majd irány Ágasvár. A forrásnál feltöltöttük víztartalékainkat, találkoztunk topicos futókkal, leráztunk magunkról egy tonna hangyát, én felvettem Sancitól kölcsönkapott térdrögzítőmet (nem tudom, mi a hivatalos neve). Utóbbi sokat segített a továbbiakban, ha máshogy nem is, pszichésen javította térdem állapotát. Sokan lennhagyták a táskájukat az Ágasvári turistaházban, mivel én nem tudtam, hogy erre jövünk vissza is (meg mert nagyon becsületes vagyok), szépen hátizsákkal kúsztam fel a brutál emelkedőn a majdnem-csúcsig, ahol a pont volt. Meglepő módon elég sok szakaszon jártam már ellenkező irányban (pl. itt is a Mátrabércen), de kicsit sem volt ismerős a terep. A ponton újabb rajzot (most napocskát) kaptam a Pásztó 50-en megismert pontőr hölgytől. Már ezért megérte megmászni a hegyet. :) Az Óvár 2,3 km - 200 m távadata csalóka, mivel ebben benne van az Ágasvárról levezető és az óvári emelkedőhöz vezető út is. Szerencsére már tudtuk, mire számítsunk. Kb. 80%-os emelkedő omlós, leveles hegyoldalban. Rövid, de durván meredek. Ez már annyira kemény volt, hogy sokkal inkább kalandnak fogtam fel, mint mászásnak, szóval élveztem nagyon. A lemászás már sokkal kevésbé volt kellemes a térdem miatt, szerencsére már az Ágasvár csúcsán szerzett nekem nagyondinnye egy botot (mármint igazit, fából), ennek segítségével haladtam lefele. Keresztesen a kocsma mellett gyorsan elhaladtunk, nehogy elcsábuljunk (kezdett szorítani az idő), majd átkeltünk a Kövicses patakon. Kalandos volt a dolog, mivel semmiféle kiépített átkelési lehetőség nem volt. Az utolsó ellenőrzőpontig a maradék 400 méter nagyját kellett még letudnunk, ezt már nem élveztem annyira, bár nem voltak durva emelkedők. Itt már le-lemaradoztam a többiektől. A ponton az orrom előtt fogyott el a csoki, de nem izgattam magam, a táskám még dugig volt édességgel. Hideg-kúttól már új rekordokat döntögettem, még 6,1 km volt hátra a célig. Lejtett a szakasz, a többiek nagyon haladtak, én bandukoltam, próbáltam túlélni. Kezdett sötétedni, Sanci a kölcsön-fejlámpámmal előreszaladt. (Volt saját kézi is, szóval nem nagyon izgultam.) Azért nem akartam egyedül botorkálni, főleg nem eltévedni, szóval nekiálltam böngészni a leírást a félhomályban. Szerencsére jött két srác, a célig velük mentem. Mint megtudtam, egyikük Sámson-teljesítő. Jól tettem, hogy velük tartottam, nem jártam úgy, mint Mikiék, akik egy szomszédos faluban kötöttek ki a hegyről lejőve. Az aszfaltra kiérve már nagyon örültem, még egy darabig kellett caplatni, kóvályogni, de aztán meglett a kollégium, az utolsó pecsét, az oklevél, a kitűző, a kézfogás. Nagy élmény volt beérni életem eddigi leghosszabb teljesítménytúráján. A végén hosszas pihi, diós-mákos-lekváros tészta annak, aki tudott enni, majd mókás hazaút kissé fájó talpakkal és térddel. Este 11 után valamivel már itthon is voltam. Köszönet a szervezőknek, a túratársaknak, és mindenkinek, aki segített! | ||
| 20050925 |
|
2005. IX. 17. Meteor 50 Tudom, hogy a Meteor túrák sok éves múltra tekintenek vissza, én meg egy kis kezdő ttúrázó vagyok (ha jól számolom, ez volt a 10. ttúrám), de akkor is le fogom írni a véleményem. A Budai-hegység talán egyetlen pozitívuma, hogy közel van, így legalább 3 és fél órát tudtam aludni, hogy reggel 8-ra a rajthoz érjünk. Az itinerről: engem nem igazán érdekelt a tavalyi indulók névsora (4 oldalon keresztül), a térképvázlat pedig (Sanci szavaival élve) tetszőleges túrához felhasználható a Budakeszi felirat törlése után, mivel egy Burda szabásmintán kívül semmire nem hasonlít. Szöveges túraleírást sajnos nem tartalmaz a füzet, csak a járandó útvonal jelzéseit sorban és egy "útvonal vázlat"-ot. Ha a kettőt kombinálták volna, sokkal hasznosabb lett volna, így a rajzolt térképről az állomások sorrendjén kívül semmit nem lehetett megtudni, az útvonalleírás pedig nem tartalmazta a letérések helyét, irányát, így a "majd piros M"-et órákig kereshettem jobb és bal oldalon minden fán. Az 500 Ft-os nevezési díjért teljesen kielégítő a nagyon szép jelvény, amit a túra végén kaptam (no oklevél, no kézfogás), de talán érdemes lenne út közben plusz 200 Ft-ért pl. egy almát meg egy pohár vizet kiosztani a célban adott 2 dl-es almalén kívül. Persze készültem, szóval nem volt gond az étel- és italellátásommal. Fenti kifogásaim oka bizonyára az, hogy az utóbbi időben elkényeztettek néhány túrán. Az útvonalon most azt hiszem, nem fogok részletesen végigmenni, csak kiemelek pár érdekesebb pontot. A jános-hegyi kilátót pont a túra napján nyitották meg, ennek ellenére persze még javában tartott a munka. A hegyre felvezető új puha járólapon kellemesen lehet futni, kipróbáltuk. A büfé szerencsére nyitva volt (nem úgy, mint Szépjuhásznén), így sós pereccel és sörrel távoztunk. A Csacsi-rét felé kezdtünk el ázni, aztán jó másfél órán át izzadtam az esőkabátomban. Később vicces volt az a szakasz, ahol a piros M-et keresve visszafordultunk, azt megtalálva behaladtunk az erdőbe, majd kisvártatva visszajutottunk ugyanoda, ahonnan visszafordultunk... Sorrento-ról megtudtam, hogy egy olasz helyről kapta a nevét, ahol hasonló sziklaképződmények vannak. Bár az eső elállt, a meredek talajon nagyon nehezen haladtunk, több helyen "életveszélyes" volt a csúszós domboldal. Sajnos a helyes útvonalat megtalálni sok helyen nem volt könnyű. Budakeszit elérve pótóltam a víztartalékaimat, majd a 21A végétől haladtam tovább. A Fekete-hegyek pont volt talán a legszebb, innen szép kilátás nyílt az erdőre. Elmondható, hogy a környék erdői pontosan olyanok, mint Budapest. Messziről gyögyörű, de ha közelről is megnézi az ember, elborzad. Az erdőben szinte végig úgy éreztem magam, mintha egy szemétdombot kereszteznék. Ráadásul több helyen kifejezetten büdös volt. Szomorú. Kivételt jelentett egy hosszabb szakasz, ahol egy elkerített vadvédelmi területen belül haladtunk, azt elég szépen karbantartják. Külön élmény volt Nagykovácsin áthaladni, ahol a jelzések enyhén szólva nem voltak egyértelműek, soha nem az elágazásokba, mindig kicsit beljebb festették fel őket. Már ahol felfestették. Tudom, vinnem kellett volna térképet. A Zsíros-hegy pontot kicsit áthelyezték valami állatitató nevű kocsmába (muflon?), innentől már csak az országos Kéken kellett 10 km-t sétálni a célig. Lesétáltam a rohadt meredek hegyoldalon, ahol már felfelé egyszer jártam a Falasok(k)-on, majd innen még egy elég hosszú szakaszt kellett caplatni az aszfalton. A Máriaremetei templomnál még kicsit eltévedtem, de legalább oda és vissza is láthattam a menyasszonyt a vőlegényével. A célról már írtam. A végén bár mindkét talpam fájt (vízhólyag már megint), úgy éreztem, egy 10-est még simán rá tudnék dobni, szóval a jövő heti Mátra 60 indulásom már majdnem tuti. A sok fikázás ellenére nem volt rossz túra, köszönet a szervezőknek, a jelvényért főleg! Amit kihagytam: ezen a héten is láttam erdei állatot, talán pocok volt. | ||
| 20050918 |
|
2005. IX. 16. Gödöllő, Trafó - Requiem 8 után pár perccel már ki is értünk Gödöllőre, hogy miért, azt nem igazából tudom. Mindenesetre volt idő sört venni a benzinkútnál, majd több órán keresztül ping-pingozni a kertben. Bár vesztettünk, szerintem mi voltunk a jobbak. Nevettünk is nagyokat. Közönség nem igazán jött, a zenekartagokon kívül lehetett max. 50 ember. Mondjuk nem is nagyon volt meghirdetve a buli. Még kint pinyóztunk, amikor zajok szűrődtek fel az alagsorból. A Stereochrist-ra nem voltunk kíváncsiak, szóval nyugodtan játszottunk tovább, de nagyon nem olyannak tűnt a zene, szóval idővel lenéztünk. Sejtésünk beigazolódott, a kéttagú Methadrone játszott. Nem nagy kár a kihagyott számokért. A két fickó basszusgitáron játszott iszonyat unalmas, repetitív torzított metált, az egyik tag néha hörgött valamit, a többit (dob, zörejek) gépről nyomatták. Biztos nagyon elvont volt, meg ilyenek, de nekem nem tetszett. Legalább a zenéhez illően öltöztek, szakadt zenekaros póló, nyakig érő acélbetkós bakancsok, szegecses karkötők. A disztróban elég sok cucc szerepelt viszonylag olcsón, de szerencsére semmi nem vonzott annyira, hogy megvegyem. Lehetett kapni fanzine-okat is, de vagy számomra érthetetlen nyelven voltak, vagy túltengett bennük az anarchista mondanivaló. Azért az vicces, amikor csillivilli nyomdai kivitelű vastag magazinban hirdetik az anarchiát, kb. úgy nézett ki a fanzine, mint egy hazai 1000 Ft feletti divatlap. A Stereochrist helyett fent dumáltunk, majd következett a norvég The Spectacle, amiben bár hangosan kiabáltak, én állva majdnem elaludtam rajta. Szóval leültem a sarokba, ahol aztán tényleg elaludtam, és a végéig fel sem ébredtem. Kár, biztos jók voltak. Ha már ilyen messzire utaztam, legalább a főzenekart megnéztem. őket úgy hívják, hogy Reqiem, és több tag is játszott a Catharsis-ban, amit a Newborn-nal közös splitről ismerek csak. Sajnos rengeteget pöcsöltek (a Speactacle-höz hasonlóan), így volt már vagy fél 2, mire elkezdték. A koncert közben is több problémájuk akadt (nem igazán tudom, mi), így kb. 5-6 számot ha elnyomtak. Az énekes gyerek szimpatikus módon beszélt a közönséghez (mikrofonra sem volt szüksége), kár, hogy a mondanivalójában nem találtam sok újat. Azért örültem a pozitív message-nek. Zeneileg viszonylag érdekes, gyors, vad zenét játszottak rikácsoló énekkel, ráadásul a dobos lány (aki nagyon jól játszott, korábban állítólag a Catharsis gitárosa volt) is sokat ordibált a mikrofonba, de sajnos elég halkan szólt. Az első sorban a Spectacle egyik tagja (?) ugrándozott, majd az utolsó számra hirtelen az egész közönség megmozdult végre. Jó koncert volt rengeteg szarakodással (a dobos lány a koncert közepén le is akart lépni, de aztán rábeszélték, hogy maradjon még). Tetszett, hogy az egésznek nem a megszokott "hardcore koncert" hangulata volt. A koncert után gyorsan húztunk is haza. Nem volt az év bulija, de azért minden jobb az otthon rohadásnál. | ||
| 20050918 |
|
Na, nagyjából mindent bepótoltam, kivéve az Insted és Csabdi 30 beszámolókat. Azokból szerintem már nem is lesz semmi. :( 2005. IX. 1-2. Ausztria, Wiesen - Two Days a Week fesztivál Azt az elvet követem, hogy felesleges egy koncerten jegyzetpapír fölé görnyedve dokumentálni az eseményeket, csak az a fontos, ami másnapra is megmarad az emberben. Ezen elméletemet tovább tökéletesítem ezzel a beszámolóval, mivel már lassan két hete jártunk Wiesenben. Így most tényleg csak a számomra legemlékezetesebb dolgokról lesz szó. Vigyázat, a beszámoló egyes elemei kicsit hasonlíthatnak a Brutális Buli Bécsben topic stílusára! :-DDD A fesztiválra már elég régen elkezdtünk lelkiekben készülni, nagy várakozással vágtunk neki az útnak. A reggel 10 órás indulást szinte teljesen pontosan tartani tudtuk, ráadásul nagy meglepetésünkre még a debreceni brigáddal is összefutottunk Budapesten. Győr érintésével Sopronon keresztül tartottunk Wiesen felé, a zenegépbe best-of-ot vittem, így nem unatkoztunk a Hátsó Szándék, Red Line Offside "majdnem teljes discography" kombó hallgatása közben. Az útvonalat most is Viamichelin barátunk mutatta, nélküle elég nagy bajban lettünk volna, mivel Wiesen csak a legrészletesebb térképeken található meg. Így viszont simán eljutottunk a faluba tartó lejáróig, amit trükkösen elhagytunk, és egy másik úton közelítettük meg a fesztivált, így nem a főbejárat, hanem a hátsó, kempinges terület felől érkeztünk a helyre. 12 Eurót kellett fizetnünk, amiből 7 volt a szállás, 5 a szemeteszsák, amit a végén vissza lehetett váltani. Okos dolog ez, nem kell annyi szemetet szedniük. A német fejenként 10 Eurós kempinghez képest ez elég baráti ár volt. Persze lehetett próbálkozni vadkempinggel is, olyan helyeken láttunk sátrakat, ahol szinte függőlegesen lehetett csak aludni, mivel meredek domboldalra verték fel. Viszonylag korán volt még, szóval találtunk jó parkolóhelyet, a szomszédunkban egy kis VW furgonnal érkezett osztrák társaság bulizott. Nagy sátor, saját sörcsap, aggregátor, két hatalmas hangfal, ordító zene. Amennyire láttam, a fesztiválra be sem mentek. Sejtettük, hogy sokat aludni itt nem fogunk tudni, de szerencsére este már korán elaludtak. Sátorverés helyett gyorsan elindultunk felmérni a helyzetet, beszerezni a jegyeket. Viszonylag sokat kellett gyalogolni a bejáratig, de ez nem okozott gondot, vizsgáltuk a kempingezőket, kerestünk magyar autókat. Elég sok magyar érkezett a fesztiválra, a többségüket ismertük is. A neten vásárolt jegyekkel szerencsére nem volt semmi gond, szóval simán bejutottunk. A hely olyan, mint eddig, jó sokan voltunk, bár teltházról szerintem nem lehetett beszélni, volt mindkét nap jegy még a helyszínen. Ez a legjobb fesztiválhelyszín azok közül, ahol eddig jártam. Hatalmas sátor, korrekt technika, mégis alacsony színpad, amit nem szoktak elválasztani a közönségtől. Most felhúztak egy kb. egy méter széles árkot a fotósoknak, meg néhány szekusnak, de így is sokkal közvetlenebb koncerteket tudtak adni a zenekarok, mint például Belgiumban vagy a német fesztiválon. Biztonságiakkal egyébként egyáltalán nem találkoztam, jelenlétükkel akkor szembesültünk egyedül, amikor egy punk gyerek felmászott egy fára, és az leszakadt alatta. Hirtelen vagy 6-8 szekus kezdte el kergetni, ő meg szaladt előlük. Amikor elkapták, és kivezették, az egész tömeg lelkes fújozásba kezdett. A korrekt színpad mellett nagy pozitívum a vele szemben a sátron kívül elterülő kissé lankás rét. A gondosan ápolt gyepre szépen le lehetett telepedni és onnan végignézni a kevésbé érdekes zenekarokat. Igény esetén persze pár óra alvás is belefért itt. Negatívum viszont a merch-pult, ahol csak ruházatot lehet kapni minden évben, most is volt kínálat, csak ez engem nem igazán érdekelt. Az egyik kisebb lemezboltba ilyenkor behozzák a fellépők pár CD-jét, de nincs túl nagy kínálat. A táplálkozás pedig csak a helyieknek megoldott, egy csóró magyar nem fog 4-5 Eurókért naponta háromszor kaját venni, vagy vedelni a 3 Eurós söröket. Én személy szerint kizárólag csapvizet ittam, kaját pedig kint fogyasztottam. A közönség összetétele is sokkal szimpatikusabb volt, mint Németországban. Láttunk ugyanis fesztivál- és Hosen pólón kívül mást is, sok volt a csinos lány, és a sok emocionális zene hatására sem öntötték el a helyet hányadék kinézetű emberek. Persze láttunk azért érdekes embert. Mivel nem túl nagy a terület, simán össze lehetett futni ugyanazokkal többször is. (Ez csinos lányok esetén érdekes leginkább.) Az Alkaline Trio volt az első zenekar, amit elértünk. Most jön be a memóriahiány, az idei rengeteg emoközeli banda nekem teljesen összefolyik. Az Alkaline sokaknak csalódás volt, én csak egy slágerszámukat ismertem, arra elbólogattam, aztán ennyi. Nem hatottak meg. Juliette and the Licks volt a Szigeten is, ott nem láttam őket. Időközben megtudtam, hogy a csaj a Született gyilkosok c. filmben szerepelt, ezért ennyire ismert. Furcsa módon rengetegen megmozdultak rá, megtelt a tánctér. Oldalról megnéztem magamnak az énekest, tény, hogy 50 méterről egész jól néz ki, de zeneileg nem igazán tetszett a dolog, inkább kimentünk a kocsihoz kajálni. Állítólag itt is szörfölt nagyot, mint a Szigeten. Írtam már párszor, hogy nem bírom a feldolgozás-zenekarokat, ezek közül a Me First and The Gimme Gimmes sem kivétel. Tréfásak voltak, viccesen kinéző gitárokon játszottak, de nem volt valami nagy szám a produkció annak ellenére sem, hogy neves arcok játszottak benne. Persze ők maguk sem titkolták, hogy ez csak tréfa, meg nincs benne semmi eredetiség. ők biztos jobban élveznek egy Me First turnét, mint amennyire én élveztem ezt a koncertet. Már itt elkezdték kántálni a német NOFX buliról már ismert "nobody likes us/ everybody hates us/ Americans" kétsorost (háromsorost?), továbbá hangoztatták, hogy egy cover band mennyivel jobb, mint egy tribute band. Igazság szerint a feldolgozott számok nagy részét nem is ismertem. A német Kettkar volt az este szégyene, nagyon szemét zenét játszottak. Úgy látszik, mindig kell valami ilyen szar az osvátoknak a headlinerek elé. De az is lehet a meglepő sorrend oka, hogy Fat Mikinek pihennie kellett a két fellépése között. Mert a Kettkar után a NOFX játszott. Szomorú, de már a NOFX sem tud igazán meghatni. Ez után a koncert után már nem biztos, hogy elmentem volna Svájcig vagy Olaszországig értük. Tény, hogy a wieseni buli jobban sikerült, mint a német, de a program ugyanaz volt. Csak a sorrendet variálták meg egy kicsit. Sajnos a kommentárokból nem sokat lehetett érteni, annyira halkan szóltak, annyi azért feltűnt, hogy itt nem viselkedtek annyira lenézően a közönséggel, mint Konstanz-ban, sőt, kifejezetten barátságosak voltak. Itt több idejük volt, szóval visszajöttek ráadásra is, ahol újra eljátszották a koncert során már elhangzott I Wanna Be An Alcoholic-ot. A közönség tapsolt, szóval lenyomták ezt a számot még egyszer. :) Aztán Bob és The Brews, ezekkel egészült ki a program. Kétszer is azt hittem, hogy a Decline-t kezdik el, de aztán mégsem. Nagy koncert volt, remek számokkal, de valahogy a jó 3 évvel ezelőtti wieseni bulit jobban élveztem. Belenéztünk a Queens of the Stone Age-be is, ha már ott voltunk, de kb. 2 szám elég is volt belőlük. Kutyával ketten értünk a kocsihoz, amiben társaink már aludtak. Zabáltunk, majd felvertünk két vadi új sátrat, nem igazán ragaszkodtunk a hivatalos procedúrához, így elég érdekes lett a végeredmény. Mindegy, aludni lehetett bennük, ez volt a lényeg. Másnap reggel kipihenten ébredtem, mivel nem különösebben ordibált senki, csak egy seggrészeg osztrák szomszédunkkal találkoztunk, de ő is csendben volt. Első utunk a faluba vezetett, reggeli beszerzése céljából. Wiesen nagyon szép kis hely csinos házakkal, eperszoborral. Emberrel nem igazán találkoztunk. A főúton aztán találtunk egy kis közértet, ahol nagyon korrekt áron vásárolhattunk be. A többiek kaját, én sört vettem. Reggeliztünk, közben elkezdődött az aznapi móka. Szabbi elmagyarázta, hogy 10 zsömlét úgy kell kérni, hogy "10 bosenficke bitte". Na, ezen jól szórakoztunk, kiabáltunk is németül csúnyákat, amin az egyik ott áthaladó néni nagyokat mosolygott. Szinte az egész magyar csapat összegyűlt itt a közös reggelire. Ezen a napon a Blood Brothers volt az első érdekes zenekar számunkra. Lemezről már ismertem őket, de - mivel a kaotikusabb vonalat követik - nem ismertem fel semmit az élő koncerten. A trendi ruhákba öltözött enyhén buzisan viselkedő énekes többnyire rikácsolt, vagy a kétoldalt elhelyezett egyik szintetizátorból facsart ki érdekes hangokat. A másik szintit a gitáros nyúzta. Még elég kevesen voltunk a nézőtéren, én nagyon élvezetesnek találtam a koncertet. Elég egyedi és őrült produkciót nyújtottak. A Funeral For a Friend következett, akik emocionális srácok, a koncertjük nem igazán hatott meg. A végén karbatett kézzel álldogáltam hátrébb, amikor pofáncsapott valami. Egy pengető volt, szép FAF felirattal. Továbbajándékoztam, remélhetőleg jó kezekbe került. Tagadhatatlan, hogy az egész Two Days a Week legszórakoztatóbb koncertje a The All-American Rejects volt. A zene emocionális és unalmas volt, nem is tudok róluk többet írni. A tánctéren viszont egy nagyobb kör maradt üresen, amit Csabeekával kihasználtunk, és teljes tánctudásunkat bemutattuk a műértő közönségnek. A koncert felétől már nekünk tapsoltak az emberek, nem a zenekarnak. Volt minden, amit csak tudtunk. Kicsi a rakás, bodysurf, kétszemélyes wall of death, limbóhintó, páros tánc, circle pit, mosh, skank, hullámzás, cigánykerék, minden, ami elképzelhető. Nagyon jól éreztük magunkat. További mókázásra adott lehetőséget a "fotózkodjunk mindenkivel" mozgalom. Csabeekával fiatal lányok karjaiban fotóztattuk magunkat. Különösen szép volt a fejemen található reklám-baseballsapka, rajta ANALFICKEN felirattal. Fotózkodtunk mindenkivel, akit megláttunk, ezzel el is ment a koncertek közötti idő. A Coheed and Cambria-t már harmadszor láttam, talán épp ezért mostanra már eléggé tetszett a koncert. Ismerősek voltak a számok, ráadásul a bozontos haj mögül néha elővillant az énekes arca is, ez külön élmény volt. Most is gitározott a hátán, meg a fogával, aztán a koncert végén egy nagyon hosszú improvizatív részt is előadtak, ez mintha újdonság lett volna... A részleteket olvassátok el a rajongók beszámolóiban a fórumon! A My Chemical Romance-ról azt hittem, hogy valami popcsapat álá Good Charlotte, ehelyett ők is emósok, a gusztustalanabb fajtából. Mit ne mondjak, elég hányadék volt a koncert, végig se néztük, inkább kimentünk az autóhoz. Írtam már, hogy sokat mókáztunk aznap? Nos, a sátorig és visszavezető utat ezen a napon többször is megtettük, ezalatt rengeteget használtuk hiányos némettudásunkat, ami kb. néhány köszönésben és káromkodásban ki is merült. Ezt viszont sokat használtuk, köszöntünk boldog-boldogtalannak, ordibáltunk, vicceskedtünk. Ez így leírva talán nem tűnik annyira szórakoztatónak, de valójában nagyon is az volt. A Clawfinger második felét a fűben feküdve néztük végig, és arra a megállapításra jutottunk, hogy egész korrekt show-t csináltak, kicsit sem tűnt hakninak a rengeteg ember előtt ledarált koncert. Korrekt kommentárok, lelkes tömegbeugrálások, nem túl izgalmas számok. Azért a végén a ráadásban én is énekeltem, hogy "When I grow old...". Nagyon vártam a Bad Religion koncertjét, egyből a Clawfinger után elfoglaltunk egy jó helyet bal elöl. (Itt egy fickó az ANALFICKEN feliraton felbuzdulva letolta a gatyáját, és széttárta a seggét, szóval kénytelenek voltunk kicsit arrébbállni.) Amikor felcsendült az új lemez intrója, úgy borsózott a hátam, mint amikor először hallottam ezt még mp3-ban. Aztán a vártnak megfelelően belekezdtek a Sinister Rouge-ba, én meg egy kicsit meglepve álltam. A Clawfinger nagyon jól, hangosan szólt, a BR ezután nagyon halknak és erőtlennek tűnt. Mint később kiderült, nagy valószínűséggel ennek a problémának a kulcsa az elhelyezkedés volt. A színpad előtt egyszerűen minden sokkal szarabbul szólt, mint hátulról, a keverő környékéről hallgatva. További szomorúságra adott okot, hogy csak két gitárossal, Mr. Brett nélkül léptek fel. Igyekeztem gyorsan túltenni magam ezeken a hiányosságokon, és teljes beleéléssel végigtáncolni/énekelni a koncertet. Előbbiben a fáradtság, utóbbiban a hiányos tudásom akadályozott meg, de azért jól éreztem magam. Elég sokat játszottak az új albumról, ami nekem nagy kedvencem, szóval nem volt ezzel gond, ezen kívül pedig természetesen a nagy slágerek hangzottak el. Jó volt. A kommentárokat nem vitték túlzásba, ezek nagy része is gyenge poénkodás volt, amit nem vártam volna egy ilyen kaliberű zenekartól. Részletes beszámoló és setlist Genaratortól itt. A Korn senkit nem érdekelt, de ha már ott voltunk, belenéztünk az elejébe. Most legalább megtudtuk, mi az a rácsozat, amit Németországban már 3 zenekarral előttük elkezdtek pakolni, Wiesenben pedig már Blood Brothers alatt ott volt a színpadon. A Bad Religion előtt csevegtünk szlovén lányokkal, akiket később egy Korn-os road elvitt a backstage-be. Na, ők kerültek a rácsok közé több további rajongóval együtt. Nem igazán tudom, ez miért jó, onnan tuti nem olyan élvezetes a koncert sem. Mondjuk lehet, hogy a buli után "elbeszélgethettek" a tagokkal. Fotózkodtunk helyes olasz csajokkal, aztán tervezgettük az indulást. Kifele találkoztunk egy osztrák lánnyal, aki 3 szót tudott magyarul: kakas, szúnyog, hegedű. Csabeeka megtanította magyarul bemutatkozni: "Ana vagyok, a kurva." Vicces, mi? Ráadásul azt is elmagyarázta nekünk, mit jelent az analficken. Találkoztunk még egy cowboykalapos fickóval is, aki németül magyarázott nekünk, mi meg kurvára röhögtünk rajta, bár egy szót sem értettünk abból amit mondott. Neki is tetszett a dolog. Úton a kocsihoz még tovább tréfálkoztunk, majd összecuccoltunk, és lassan indultunk haza. Vissza kellett még váltani a szemeteszsákot, mókamester társammal, Csabeekával meg is oldottuk ezt a feladatot, szépen lepicsázva az alkalmazott hölgyet, aki persze magyar volt... Szerencsére élve hazaértünk, így remélhetőleg jövőre is lesz alkalmunk egy ilyen szórakoztató eseményen részt venni. Összegezve: a NOFX, Bad Religion, Blood Brothers hármas nyújtott számomra igazán zenei élményt, a jó társaságnak köszönhetően azonban végig nagyon jól éreztem magam. További élménybeszámolók olvashatók a fórumon, képek Keksznél. | ||
| 20050915 |
|
2005. IX. 12. Kultiplex - The Bones Az igazat megvallva csak az előzenekarok érdekeltek, mivel a Bones-t már láttam Bécsben, és ott nem tetszett, lemezen meg soha nem hallgattam meg őket. Ilyen még nem volt, jó negyed órát kellett parkolóhelyet keresni, szinte sehol nem lehetett a környéken megállni. Azért megoldottuk. A klub meglepően kihalt volt, a buli végére se lettünk túlságosan sokan. A Sammy Sosa kezdett, akiket mostanában eléggé kedvelek. Szinte az összes szám ismerősen csengett már, de valahogy nagyon furán szólt az egész, nem úgy, ahogy megszoktam. Ez kissé rányomta a bélyegét az egészre. Szimpatikus volt az énekes közvetlen hangvétele, kommunikációja a közönség felé. Jó 5 méterre álltam a színpadtól, én voltam az első sor. A Silver Shine-t is nagyon vártam, mivel ők is bizonyítottak már többször. Sajnos a keveréssel teljesen elbaszták az egész bulit. Totál összevissza szólt minden, pedig ebből a technikából sokat ki lehetett volna kihozni. Valószínűleg a technikus gyerek is érezte, hogy nincs minden rendben, mert szám közben is többször összevissza tekerte a potikat. Kár, mert a számok itt is ismerősen csengtek, a Misfits feldolgozásukat sem először hallottam. Két törzsrajongó lányon kívül itt is csak bambán álltak az emberek. A korai kezdésnek köszönhetően még 11 előtt a húrok közé csapott az este főzenekara, a svéd The Bones. Eleve nem vártam sokat tőlük, és ennyit is kaptam. A svéd rnr-punk vonalat követik, de érzésem szerint a Szigeten látott bandák után csak a második vonalba tartoznak. Persze az is lehet, hogy csak bemagyaráztam magamnak, hogy a Hellacopters fasza, a Bones nem. Kissé talán túlzásba vitték a pózolást (lehet azt túlzásba vinni egy ilyen zenekarnál?), a zene végülis korrekt volt. Igazából megint azzal volt bajom, amit már sokszor leírtam, a hozzáállással. "Helllóó Budapest! Mindenki jól van? Nem hallom! Akartok piás nótát?", stb, stb. Amikor kisebb balhé alakult ki az első sorokban, akkor is teljesen nyugodtan nyomták tovább a begyakorolt programot. Unott pofával végignéztem pár számot, figyeltem, ahogy a rajongók kiabálnak az első sorokban, aztán inkább elmentem szódázni, és az előtérben vártam a buli végét. Ennyi, nem ez volt az év bulija. A Portálra meg írjon róla az, aki értett is valamit a főzenekarhoz. | ||
| 20050913 |
|
2005. IX. 11. 50 év 50 km a Bakonyban Reggel 6-kor szedtem fel Joey-t, és vágtunk neki a jó másfél órás útnak Kisgyón felé. Ekkor még nem is tudtam, hogy egy élő legendával van szerencsém lenyomni egy ötvenest. Kisgyón szívemnek kedves hely, voltam már ott részeg jónéhányszor, a környező erdőkben is sétáltam már párszor, így tudtam, milyen tájra számíthatok. Igazából épp ezért döntöttem a túrán való részvétel mellett. 8 előtt pár perccel a középmezőnyben rajtoltunk, tudtommal kb. 60 induló volt a hosszabb távon. Amikor megláttam az asztalon az itinert, nem akartam hinni a szememnek. Külön erre az egyszeri szervezésű túrára nyomdában készült színes, szépen összehajtott, belül térképet rejtő papírt készítettek. Ha más rendezők csak feleennyire is figyelnének az igényes kivitelre, már semmi gond nem lenne. Az útvonalon végig vadi új, szabályosan felfestett jelzésekkel találkoztunk, eltévedni nem sok esély volt (azért sikerült), sok helyen szalagok is segítették az előrehaladást. Az itiner szöveges leírást nem tartalmazott, de mivel az útvonal szinte végig a Kéken haladt, Joey mellett nem igazán kellett semmitől tartanom. :) Amikor felmerült valamilyen érdekes téma, akkor azt megvitattuk, amúgy szépen csöndben a természet hangjait figyelve, saját gondolatainkba mélyedve haladtunk előre. A táj végig nagyon szép volt, bár egyes szakaszokon a kevés szint miatt eléggé unalmasnak tűnt. Az első pontig közös volt a szakasz a huszonötösökkel, majd szalagozott részre tértünk át, lesétáltunk Balinkára. Amikor az aszfaltra léptünk, már hallottam magamban, ahogy tzh élezi a késeit. Szerencsére nem volt velünk, így minden szervező torka épen maradt. Mi meg csak caplattunk az aszfalton a buszmegállóig, ahol a pecsét beszerzése után a legközelebbi kocsmáról érdeklődtünk. 200 m-re meg is találtuk, itt egy életet adó seritalt fogyasztottunk, közben figyeltük a helyiek társasági életét. A falutábor mellett elhaladva újabb régi szép emlékek törtek fel, itt kétszer is rendeztem gólyatábort. Így a Fehérvárcsurgói vadaskert kerítésén átkelve nem fogadott újdonságként a csodálatos látvány. A Gaja mellett sétáltunk egy darabig, majd egy kidőlt fán keltünk át a patak felett. Az előttünk haladók nagyon félve tették meg ezt a 2 métert, szerintünk nem volt semmi nehézség, simán átkeltünk. A hármas, Vaskereszt nevű ponthoz kicsit mászni kellett egy fakorlát mellett, de nem izzadtunk meg túlságosan. Itt műzliszeletet kaptunk, majd egy eléggé újnak tűnő csapáson jutottunk le a Fehérvárcsurgói-víztároló mellé. A kilátás itt is nagyon tetszett, az igazat megvallva eddig fogalmam nem volt ennek a hatalmas víztömegnek a létezéséről. Útközben egy üdülőterületen haladtunk át, itt loptam egy finom almát egy fáról, ami sokat segített a túlélésben. A kincsesbányai Becsali büfében sörrel kezdtem, majd hosszabb pihenőt tartottunk, Joey elbeszélgetett a pontőrökkel. A bakonykúti következő checkpoint-ig nem sok érdekes történt egy rövid eltévedésen kívül, szóval mesélek arról, hogy odafele kocsival egy kis őzikét láttunk, valahol ezen a szakaszon pedig az egyik fán egy menyét(?) szerű állatot. Továbbá azt is elmondhatom, hogy vérrel, verejtékkel küzdöttem a teljesítésért, ugyanis többször vérzett az orrom ismeretlen okokból. (Már előző nap kezdődött.) Bakonykúti nagyon szép kis falu, mesterséges sziklán folyó vízeséssel, szép faragott szobrokkal, új házakkal. A ponton zsíroskenyér és szörpi várt minket. Itt újabb pihenőt tartottunk, majd a 6-os Öreg cserfa nevű pontig haladtunk, ahol vizet kaptunk. Innentől egy szakaszon ismerősnek kellett volna lennie a tájnak, mert erre már jártunk aznap ellenkező irányban, de nekem nem tűnt fel. A Károly-lakig (7-es pont) másztunk egy kicsit, majd újabb műzliszeletet fogyaszthattunk a szúnyogáradatban. Nem irigyeltem a pontőröket. A térképmetszet szerint a legdurvább mászás most következett volna a közeli Hamuház pontig, így nagyon meglepődtem, amikor bármilyen jelentősebb emelkedés nélkül odaértünk. Itt ásványvizet és almát kaptunk, majd a cél közelségét érezve a megint üldögélő társaimat kicsit elhagyva indultam el. A Tűzköves-árok már ismerős volt, szerintem jártam már erre korábban, igazán gyönyörű helyeken haladtunk. Kis séta a betonon (már fájt a bal térdem) és pár hangos motoros megkerülése után érkeztem be Kisgyónra 10:45-ös idővel. Ha levonjuk a jó 1 órás üldögélést, nem is olyan rossz idő. Megkaptam a szép kitűzőmet, oklevelemet, majd még egy darabig időztünk itt. Zsíroskenyér, maradék kolbász jutott annak, aki kért. Nagy élmény volt, hogy az út második felében egymást kerülgetve végig Béla bácsival együtt haladhattam. Induláskor derült ki, hogy simán lett volna elég hely járművekben, így nem lett volna szükség az igen költséges kétszemélyes járatunkra. A hazaút nem volt olyan élvezetes a sok idióta autós között a sötétben, de túléltük. Szép túra volt. | ||
| 20050912 |
|
Tök jó, holnap végre megyek túrázni! Majd írok róla beszámolót, ha lesz erőm. Addigis itt a tegnapi nem túl izgis este beszámolója. 2005. IX. 9. Kultiplex - PASO's Roots Rockers Igazság szerint péntekre a HT születésnapi bulija volt betervezve, de mivel az elmaradt, kénytelenek voltunk megint hippibuliba menni. :) Felvettük batikolt pólónkat, nyakunkba akasztottuk a békejelet, és 9 előtt valamivel már a Kultiban is voltunk. Kicsit megváltozott a hely, a nyitás előtti napokra (rádiózni jártunk be akkor) emlékeztet, minden újrafestve, tök üresek falak. Ez persze nem rontotta el a kedvünket (nem ez rontotta el?), körülnéztünk. A "személyzeten" és a zenekarokon kívül csak a koncerthez egyáltalán nem kapcsolódó közönséggel találkoztunk, akik kinn üldögéltek és szürcsölték a méregdrága piákat. Belenéztünk a hangolásba, nagyon korrektül szólt minden, és pár kulisszák mögötti eseményt is elcsíphettünk, mennyire szerencsések vagyunk! Este 11-ig nem is igazán változott a helyzet, abban reménykedtünk (?), hogy a Zöld Pardonból átjön pár Kispálos a koncert után. Éjfélre aztán már lettünk annyian, hogy az Irie Maffia belekezdhessen koncertjébe. ők azok a srácok, akiket már a Szigeten is láttam, és reggae-hiphop keveréket játszanak élő hangszereken. Basszgitár, gitár, szinti, DJ, ütőshangszerek, és változó felállásban MC-k. Nem mondanám, hogy az én zeném, de el lehetett lötyögni rá, nem volt rossz. A legjobban a beatbox produkciók tetszettek. Kis átrendezés után a ferde PASO zászló alá a PASO's Roots Rockers állt ki. Nagy respect (kiejtés: riszpekta) nekik, hogy bevállalnak ilyen koncerteket. Nem gondoltam volna, hogy kis hétköznapi hajós koncertek után "rendes" hétvégi eseményre is kiállnak ezzel a felállással. Látszik, hogy nem a feltétlen sikert hajszolják, ez a zene már sokkal kevésbé hallgatóbarát vagy táncolható, mint az eredeti PASO. Éppen ezért tetszett. Mint ahogy az a honlapjukon is olvasható, programjukban sok feldolgozás, átdolgozás szerepel neves jamaikai előadóktól és az "anyazenekartól". A sampleres srác most már állandó tagként vett részt a koncerten, a hegedűs fickó viszont nem sok szerepet kapott. Látszott, hogy jól összepróbálták a programot, most már sokkal kevesebb improvizációt éreztem az előadásban a Blue Riveres előadáshoz képest. Korrektül elvoltak az emberek a koncerten, amíg figyelték a belépők kezén a pecsétet. Amikor már bárki beszabadulhatott, kicsit változott a helyzet. Minden idióta emberi hulladék beáramlott, ez nem tetszett annyira. Az igen hosszú Roots Rockers után még meglepiként érkezett Copy Con, aki nem szerepelt az előzetesekben. Egy másik sráccal együtt raggázott, őt nevezhetnénk simán Kis Copy-nak is, mivel ruházatában, mozgásában, viselkedésében is teljesen megegyezett a sztáréval. Szerintem nem ártana egy kis eredetiség. Copyban az a jó, hogy nem csak egymás után lenyomja a számait, hanem baszogatja is a közönséget, ha nem lelkesednek érte. Az igazat megvallva nem sokan ééóóztak vagy tapsikoltak a felszólításra, így Copy mindenkit elküldött a picsába, majd pár szám után sértődötten elhagyta a színpadot. Aztán még adott ráadást is (Mit isztooook?), nagyobb sikerrel. Személy szerint a Tigrises szerepvállalását jobban bírom, mint a szólista karrierjét, ez már túlságosan távol áll a zenei ízlésemtől. A koncertek után még jöttek a soundsystemek (volt már vagy hajnal 3). Még elbájologtunk pár percig, aztán távoztunk. Ez az este sokkal inkább volt hip-hop és reggae, mint ska, de azért elment. Kár, hogy nincsenek már olyan ska bulik, mint régen... | ||
| 20050910 |
|
Már készül a Wiesen beszámoló, addig itt egy további pótlásom: 2005. IX. 3. Tomi buli - Semmi Komoly, Nesze Wiesenből hajnalban értünk haza, ébredés után indultunk is tovább Kutyával, egy fontos eseményre tartottunk. Kertiparty Tominál, koncertekkel. Mivel sütögetésről volt szó, megálltunk a madaras Tescoban, és vettünk pár zöldséget (krumpli, hagyma), vizet, sört, plusz vittem magammal az előző napi utazásról megmaradt paradicsomot, paprikát. Kekszékkel futottunk össze a boltban, szóval ők is kocsival jöhettek el Tomiékig. A kertben már sokan voltak, beültünk a körbe és csevegtünk. A party olyan volt, amilyen egy ilyen lenni szokott, bár nem volt mindenki sakál részeg. A koncertek az erkélyen folytak, ide cuccoltak fel a zenekarok. Mit ne mondjak, korrektebbül szólt, mint sok klubbuli. A látványt kicsit zavarta a képbe lógó fa, de mikrofonállvány megtartására alkalmas volt. Nem voltam még olyan koncerten, ahol a zenekar megvárja, amíg elmegyek sörért. Itt ez megtörtént, Mezőék addig nem kezdtek bele a következő számba, amíg vissza nem értem. :) A Semmi Komoly elnyomta pár már ismert számát a néhányfős közönségnek, király volt. Aztán a Nesze nyakába vette a SK hangszereit (a dobos gyerek nem...), mert semmit nem hoztak, és hosszabb kihagyás után újra hallhattam a slágereket néhány újjal fűszerezve. Simán volt olyan jó, mint bármelyik nagyzenekar a wieseni hatalmas színpadon. Egy ilyen buli sokkal többet tud jelenteni nekem. Ráadásul a rendőröket sem hívták ki ránk. Aztán csináltunk alufóliás tűzben sütött kaját mindentbele jelleggel, elég finom lett. Jöttek még többen, meg mentek is el, nem volt annyira emelkedett a hangulat, mint az előző eseményen, de azért elvoltunk. Annyira keveset ittam, hogy hajnalban már teljesen nyugodtan vezettem haza. Ez is megvolt. | ||
| 20050909 |
|
Behozom a lemaradásokat: 2005. IX. 4. Marco Polo - The Tangled Lines Az egész heti móka zárása volt ez a buli, jól tettem, hogy lenéztem a Marco Polo-ba. Az utóbbi idők egyik legötletesebb szórólapja este 6-ra mondta a kezdést. Ha nem dumálok Borsóval a buli előtt, talán le is megyek addigra. Így viszont csak 7 után érkeztem, persze ekkor se volt még semmi, csak pár kedves ismerős az egyes számú padnál. Beültem közéjük egy söröskorsót markolva, és vártam... Hagyjuk a rizsát, lettünk vagy 70-en, mire kezdett az Another Way. Talán már láttam őket, talán más felállásban, a mostani produkció mindenesetre elég meglepő volt. Veszett HC/punk sipítozó énekkel. A színpad előtt mikrofonba ordító srácból olyan hangok jöttek ki, amit nem néztünk volna ki belőle. A Coheed and Cambria-s énekes hangja kellemes bariton ehhez képest. Sipítozás, őrült tempó, rövid számok. Kell ennék több? A debreceni Choose Your Path-re még egy Kék Yukas bulin figyeltem fel, nagyon korrekt összetett hardcore zenét játszanak. Pofátlan módon letöltöttem az új EP-jüket is (megvenném én, de nem láttam sehol), így a koncert egy része már nem ért meglepetésként. Az első sorból figyeltem az igen lelkes előadást. Aki szereti a nem éppen nyugodt zenéket, annak mindenképp ajánlott megismerkedni velük. Vagy a zenéjükkel. Rövid átszerelés, és érkezett a német The Tangled Lines. Korábbi információk alapján metalcore-ra számítottam, de erről szó sem volt, sokkal inkább a hagyományos amerikai hardcore-punk vonalat követik. Jártak már erre párszor, de soha nem sikerült elcsípnem őket. A legnagyobb élményt a zene mellett az énekeslány nyújtotta, aki a színpad előtt fel-alá mászkálva végig vigyorogva ordított a mikrofonba. Nem is értem, hogy csinálta. Angol nyelven kommentáltak sok számot, pl. elhangzott egy szerzemény a bulikra járó szélsőjobbos egyének ellen. Ezt mindenki szépen meg is tapsolta, kivéve a bulin épp lent levő szélsőjobbos egyének. A koncert végén, amikor bemondták, hogy egy feldolgozás következik, és a zenekarral érkezett barátok már helyezkedtek az első sorban, már éreztem, hogy a Young Till I Die lesz, és tényleg. Itt még valamiféle circle-pit-et is összehoztak néhányan. Amúgy nem volt túl nagy mozgás, de ez vasárnap délután talán megbocsájtható. A koncert után elégedetten indultam volna haza, de előbb még vásároltam limitált split-et (a merch-es lánnyal kerestettem magamnak egy szép sorszámot, enyém a 33-as!), majd politikaelméleti vitába keveredtem, így majdnem utolsóként hagytam el a klubot, és tesztelhettem az új éjszakai járatokat is. 2005. IX. 6. Blue River - PASO Ska Club Kedd este igazából csak azért mentünk le a hajóra, hogy egy távoli országból hazánkba látogató hölggyel találkozzunk. Ez sikerült is, mission completed. Ha már arra jártunk, megnéztem a Club Tequila nevű zenekar produkcióját. Madafaka beszámolóiból sejtettem, mire számíthatok. Ők a magyar No Doubt, igazából nem is értem, miért nem No Doubt Tribute Band a nevük. Az énekescsajnak jó hangja van, tökéletesen visszaadta Gwen Stefani tudását, ráadásul a koreográfiát is teljesen átvette. Nem volt rossz hallani pár régebbi ND slágert, de a feldolgozás-zenekarok mellett a hivatásos tribute-zenekarokat sem tartom túl sokra. Az más, ha összeáll egy banda projekt jelleggel egy feldolgozás-estre, de erre építeni egy állandó koncertprogramot igencsak gáz. Játszottak néhány saját slágert is, amik nem sokban tértek el a feldolgozottaktól. A közönség nagyja (kb. 15 fő) üldögélt, néhányan álldogáltak. A koncert után Lipiék pakolták a lemezeket, páran ugrándoztak/táncoltak rá. Mi is így tettünk jó fél órán keresztül. Megint találkoztunk ritmusnélküli lányokkal, ez mindig nagy élmény. Ennyiben ki is merült az este, a Silver Shine-nak (akik eredetileg játszottak volna) jobban örültem volna. | ||
| 20050908 |
|
Íme a nagy port kavart (hehe) Punk Goes Metal beszámolók: 2005. VIII. 30. A38 - Punk Goes Metal - No Use For a Name, Useless ID "When did punk rock become so safe?
| ||
| 20050908 |
| Volt pár buli, majd írok, ha lesz kedvem/időm. Most csak egy új linket raktam ki. | ||
| 20050904 |
|
2005. VIII. 27. Németország, Konstanz - Rock Am See 2005 1900 km-t tettem meg egy számért. Ez a szám nem hangzott el, ezért nagyon csalódott vagyok. Ennek ellenére természetesen megérte ellátogatni Konstanz-ba. Péntek délután kisebb szarakodás után indult az xBencex, Zsoc, Dan trió Győr felé, közel 2 óra alatt sikerült is túljutni Budapest közigazgatási határán. Állítólag valami lövöldözés volt az út mentén. Győrben aztán Pinkyvel kiegészülve alakult ki a teljes csapat. Az úton szokás szerint remekül szórakoztunk, megint elmeséltem az elmúlt 20-25 évben összeszedett összes roppant érdekes sztorimat, hallgattunk mindenféle (nekem) névtelen zenekarokat, központi témaként pedig előkerült a Házibuli c. film hírneves popcorn-jelenete, amiről három napig nem tudtunk leszakadni. Hajnal 5 körül már Bence sem bírta tovább az ébrenlétet, megálltunk Németországban egy parkolóban, ketten a kocsiban aludtunk, sofőrünk Zsoccal padokon hálózsákkal helyezkedett el. Világosban ébredtünk, jó 2 óra alvás után. Kint állítólag elég hideg volt, ráadásul német kiskölykök visítottak folyamatosan. Frissen és vidáman indultunk neki a maradék útnak, már csak a Bodensee-t kellett északról megkerülni. Ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint reméltük, ugyanis a Michelin térképeken a helyi kis falvak egyáltalán nem szerepeltek, szóval jó sokat kóvályogtunk, mire megtaláltuk a tóba nyugatról benyúló félszigetet, rajta pedig Konstanz városát. Legalább gyönyörködhettünk a tájban, elég szépek a tóparti kisvárosok. A remélt hajnal 3-as érkezés helyett reggel 10 körül próbálkoztunk olcsó parkoló- és szálláshelyet találni. A beígért 10 eurós kemping kicsit soknak tűnt, ezért tervezgettük a vadkempingezést. Érkezésünkkor már dugig volt a város fesztivállátogatókkal, az angolul alig beszélő jegyszedő kislány elmagyarázta nekünk, merre van a hivatalos kempingterület, amit meg is közelítettünk. Itt a következő kislány elmondta, hogy a kemping tele van, de majd nyitnak újat, addigis a kurva nagy réten lehet parkolni 5 euróért. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy a kocsi mellett fogjuk felverni a sátrunkat. Alvásra már nem volt idő, szóval egy gyors fogmosás után elindultunk felmérni a terepet. Vizsgáltuk a közönséget és autóikat, amíg végigsétáltunk a kemping mellett. Ezek a németek pofátlanul jobban élnek, mint mi. A jó kocsi az alap, vadiúj zenekaros póló mindenkin, de amit a kempingben láttunk, az itthon még szinte elképzelhetetlen. A kölykök nagy fesztiválsátrakat állítottak fel maguknak, ami alatt rekeszszámra vedelték a sört, sütötték a hozott grillkajákat, ordíttatták a zenét generátorról (!) működő hangfalakból. A nagy kempingterület széléről indult a buszunk, egyet pont elcsíptünk, fel is fértünk rá. Fura volt, hogy a németek nem ordibáltak, kultúráltan kortyolgatták páran a sörüket, senki nem rongált, senki nem balhézott. Kicsit kényelmetlenül is éreztük magunkat. Jó, hogy nem indultunk neki gyalog a távnak, mert legalább 10 percet buszoztunk különböző kacskaringós utakon, mire odaértünk a bejárathoz. Itt 20-25 Euróért simán meg lehetett volna venni a jegyet, amit 50-ért rendelt meg xBencex neten. Ráadásul nekünk is el kellett adni kettőt, amiket aztán sikerült 40-ért elpasszolni. Találkoztunk egy magyar sráccal, aki a barátnőjével érkezett, ugyanakkor indult, mint mi, csak éppen stoppal. Mentek is tovább más fesztiválokra ez után. A tó alakját formáló jegy benyújtása után simán bejutottunk, karszalagot csak a sajtósok kaptak, egyszeri belépésre volt csak lehetőség. A terep egy focistadion, melynek az egyik hosszabbik oldalán állították fel a színpadot. A füvet textillel, a színpad előtt műanyaggal fedték le. Körben kőlépcsőn lehetett üldögélni. Pisálási lehetőség nem sok akadt, a stadion WC-jénél már az első zenekar alatt kígyózott a sor, az élelmesebbek kicsit arrébb a felállított 2-3 Toi-Toi-nál próbálkozhattak. A pálya peremén körben bazárokat állítottak fel, ezeket tanulmányoztuk, amíg lassan játszani kezdett a Snitch névre hallgató svájci alakulat, akikről azonnal megállapítottuk, hogy valamelyik tag tuti a helyi polgármester fia/lánya lehet, másképp nem kerülhettek volna be ide. A bazárok a szokásos undormány merch szarokat vonultatták fel, továbbá kaját/piát lehetett venni borsos áron. Itt is a jegyes rendszer ment, mint Belgiumban, betéti díjas 3 decis műanyag pohárral. Mit eszik a húst nem fogyasztó bunkó magyar Németországban? Hát persze, hogy lángost, Ungarische Spezialitat! 3 euróért egy viszonylag kicsi sajtos-tejfölös lángost kaptam, ami bár igen szar ízű olajban sült, sokkal jobb volt, mint a nyers tészta, amit a Szigeten nyomtak a kezembe. A magyar kínálaton kívül itt lehetett sonkás, nutellás és több további érdekes ízesítést választani, mi maradtunk a hagyományosnál. Zaba után megpróbáltuk megközelíteni a színpadot. Valószínűleg az emlékezetes 1000. Hosen koncert - melyen több rajongó meghalt az első sorban - inspirálta az idei korláttervezőket. A Szigetről ismert középső elválasztó helyett itt több zónára osztották a területet a színpaddal párhuzamosan, amikbe akkor lehetett bejutni, ha valaki kijött onnan. El is határoztuk, hogy a Coheed előtt bemegyünk a legelsőbe, és onnan ki sem mozdulunk a NOFX végéig. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, hogy bejuthassunk. A Snitch, mint említettem, nagyon gyenge volt. A trió sablon deszkáspunkot játszott szar pózer kiállásokkal. Viccesen nézett ki a kb. 3x5 méteres kis zászlójuk a hatalmas színpad tetejére felhúzva. (Wan2 és Sziget Nagyszínpad közötti méretet kell elképzelni.) Természetesen tanulmányoztuk a tömeget is. Átlagéletkor 17 körül, nagy szórással. 11 éves gyerekek is jöttek szülővel, és minimális számban, de megjelentek öreg rock and roll arcok is agyonvarrva. A kedvencünk a mellettünk álló oldschool aranykeretes napszemüveget viselő 50-es rocker volt, aki karba tett kézzel, enyhe mosollyal az arcán nézett végig a körülötte nyüzsgő kisgyerekeken. Pólókínálat: a tömeg 40%-a a frissen vásárolt Rock Am See 2005 feliratot viselte magán a saját stílusában. A pólóstandok kínálatának nagy része ugyanis ezekből került ki, kb. 15 fajta Rock Am See-t lehetett kapni, néhány NOFX és Social Distortion póló mellett. Nem igazán értem, miért a jó egy ilyen ruhadarabot azonnal felvenni. Ha én itthon ebben rohangálnék, az nagy szám lenne, de ott és akkor nyilván elhiszem neki, hogy ott volt a Rock Am See 2005-ön. (Ez kb. olyan, hogy egy vicces gyerek órákig tartott fel egy kartonpapírt a tömeg közepén "Jegyet vennék" felirattal.) Néhányan próbálkoztak a Rock Am See 2004, 2003, 2002-vel, de ez max. arra volt jó, hogy megállapíthattuk, hogy a fesztivál 20 éves történelme alatt valószínűleg idén volt a legjobb a felhozatal. Hátra van még 60% a százból, 40% természetesen Toten Hosen-t hordott, sokan a 2004-es turnépólót, meg is lepődtem, micsoda véletlen, hogy ennyien pont ezt vették fel. Aztán kiderült, ezt is lehetett kapni aznap. Megjelent pár egyedibb gyerek is, például házi gyártású névre szóló Hosen pólókban, egy csaj a beállított tarajába tűzött Hosen felvarrót. A maradék 20% nagyja NOFX-ben volt, egyedi vagy irigyelhető ruhadarabot szinte senkin nem láttam két dark csajon kívül, ők fekete magastalpúval és fekete fátylakkal fejezték ki világfájdalmukat. (Inkább tartoztak az egyedi mint az irigyelhető kategóriába. :) A Coheed and Cambria-t másodszor (és nem utoljára) láttam idén, Belgiumban nem igazán tudtam odafigyelni rájuk, most volt rá lehetőségem, de nem nagyon hatott meg a nekem túlságosan is emocionális zenéjük. Mindenesetre a tagok nagyon viccesen néznek ki még mindig, a legjobb természetesen a csodálatos hajkoronával rendelkező énekes, az arcát még soha nem láttam, csak egy nagy bozontot, ami a mikrofonhoz közelítve hihetetlenül magas hangokat adott ki magából. Mindenképpen tiszteletreméltó produkciót nyújtottak, de a közönség nem igazán lelkesedett értük. Pedig láthattunk szólót a bozont mögött (az énekes nyakán) és foggal pengetve is. A Social Distortion-t furcsa módon már sokkal többen ismerték. Bevallom, én nem igazán. Társaim miattuk utaztak ennyit, elmondásuk szerint fantasztikus volt a koncert, én jobban teszem, ha nem nyilatkozom olyanról, amiről fogalmam nincs. Hosszas hangolás után egy általam is ismert slágerrel (Reach for the Sky) kezdtek, innentől kezdve már csak egy feldolgozást tudtam együtt énekelni Mike Ness-szel. Csak figyeltem, és szívtam magamba a legendák minden hangját, és azon gondolkoztam, hogy tágítani kéne még egy kicsit a látókörömet, hogy ilyen remek bandák is bekerüljenek a winamp playlistembe néha. Social-ék csontváza már viszonylag nagy vászonra került, ezt később egy The Hives feliratra cserélték, ami hasonlított a Szigeten látott neoncsöves megoldásra, de azt ide valamiért nem hozták el. A hófehér szerelés maradt, és a zenekartagok sem változtak. Egy rövidebb, a néhány héttel ezelőttihez nagyon hasonló koncertet adtak le. A számokban sem volt különösebb változás, sokkal már mint ismerőssel találkoztam. Szerepelt a múltkori beszámolóból kimaradt jelenet, amikor a Diabolic Scheme alatt a zenekar mozdulatlanul megáll a színpadon, és kb. egy percig így marad, amíg a közönség ordít. Jól csinálták. Az énekes most is istenítette magukat, hülyeségeket beszélt, fitogtatta német-tudását, felmászott arra, amire csak tudott. Az egész bulit két dolog tette nagyon kellemetlenné. Az egyik a hangzás volt, sajnos a bal oldali hangfallal szemben találtunk helyett, itt már elviselhetetlenül erős volt a basszus, elnyomott szinte minden mást, az éneket sem lehetett rendesen hallani. További problémákat okozott a hatalmas tömeg. Mivel zárt területen voltunk, és elöl elég sokan megmozdultak, a hátsó korláthoz paszírozódtunk. Beszorultam két magas gyerek mögé, és mozdulni sem tudtam, szóval nyomorogtam és nyújtózkodtam, hogy lássak valamit a színpadból is. NOFX-re aztán teljesen átrendeződött a tánctér. Leadtam megőrzésre a táskám, és közvetlenül a Hives után elfoglaltam pont középen egy szimpatikus helyet. Sietni kellett, mert kicsit később már mindenhol a földön ültek a gyerekek, ezzel lehetetlenné téve a szabad közlekedést. Elég sok gondot okozott a kölykök lustasága, szóval készültem. Beálltam karba tett kézzel, és vártam. A zászlókat tartó rúd elindult felfele egy hatalmas fekete vászonnal, amit a színpad teljes szélességében húztak ki. Kis idő múlva bal oldalon középtájt felbukkant egy kb. 1x2 méteres kis NOFX felirat, ezt varrták rá. Az 500 nm-es területet tehát egy kb. 2 nm-es logo töltötte ki. :) Hogy miért utánozhatatlan egy NOFX koncert? Mert a tagok teljes mértékben őszinték, azt csinálnak, amit akarnak. Nem pózolnak, nem keménykednek, semmit nem vesznek komolyan. Amíg a roadok pakolásztak, a tagok fel-alá mászkáltak a színpadon, nem bújtak a színfalak mögé, hogy szépen teátrálisan bevonulhassanak. A többi zenekarnak fejenként legalább 5-5 gitárja volt, amit szinte számonként cserélgettek. A NOFX tagja saját maguknak be tudták hangolni hangszereiket számok között. A többi zenekar koncertje fel volt építve, meg volt tervezve, majd profin elő volt adva. A NOFX tagjai kisétáltak a színpadra, eldumáltak egymással, a közönséggel, közben lejátszottak néhányat a slágereik közül, és ennyi. A legjobban az tetszett, hogy az ostoba közönségből végig gúnyt űztek, valószínűleg úgy, hogy a legtöbbeknek ez fel sem tűnt. Körülöttem a számok közti kommentárok alatt a legtöbben egymással beszélgettek, valószínűleg egy szót nem értettek abból, ami a színpadon folyik. Az Eric Melvin szép mellbimbóit megtapsoló közönség 90%-a valószínűleg egyáltalán nem tudta, miért tapsol. Leginkább El Hefe és Fat Mike szórakoztatta az angolul tudókat és egymást. Meséltek az előző napi Angliai koncertjükről, ahol sok nagy zenekarral játszottak, azt is megtudtuk, hogy Iggy Pop nevét Hefe pl. Ikky-nek ejtette végig... A legjobb viszont a közönség szopatása volt. Az állandóan ritmikusan tapsoló és NOFX-et kántáló buta dajcsoknak próbálták elmagyarázni, hogy ők már a NOFX, nem kell hívni őket. Hefe végig az előtte az első sorban álló idiótákkal gúnyolódott, be is dobott nekik valami szemetet, amit még a koncert előtt dobott fel nekik valaki. Ja, egyébként játszottak számokat is, a tracklista megtalálható (lesz) itt, szóval ezt nem részletezem. Egyetlen olyan külföldi zenekar van, aminek szinte az összes szövegét kívülről fújom, ez történetesen pont a NOFX, szóval ordítottam és táncoltam végig. Utóbbival nem volt különösebb gond, mivel gondolom a Hives-on tapasztaltak miatt most már sokkal kevesebb embert engedtek be előre, eléggé levegős volt a tér, simán lehetett mozogni. Nagy élmény lehetett a koncertet nyomorogva végignézni egy szekussal szemezve a bal- vagy jobbszélről... Hátratekintve megállapítottam, hogy az egész stadion dugig megtelt. Az összes ülő- és állóhelyet elfoglalták, állítólag 25.000-en voltunk. Persze mindenki Hosen-re jött. Ez abból is látszott, hogy szinte senki nem vágta a NOFX szövegeit. Mivel a NOFX-et sem most láttam először (hanem negyedszer), a számok közti kommentáron kívül nem sok újat nyújtott a koncert. Szerepelt egy improvizatív baromság, egy szám a német drogokról, amit a koncert előtt két órával dobtak össze (állította Fat Mike, valójában már Kanadában is játszották, csak ott a kanadai heroin szerepelt a szövegben), néhány új dal, például a No Fun In Fundamentalism, aminek mondanivalóját próbáltak a közönségnek is elmagyarázni, nem túl sok sikerrel. Egy ötös blokkban szerepeltek félpercesek, volt egy-két ritkábban játszott darab (pl. a Punk In Drublic-ot záró Scavenger Type), a legnagyobb sikert a szar Bush-gyalázókkal érték el (Franco Unamerican, Idiot Son of an Asshole - a lehető legrosszabb zárószám). A Whoops I OD'd a múltkorihoz hasonlóan sajnos felgyorsítva szerepelt, ezt az elég komoly számot Fat Mike végigröhögte. Ennek oka a ritmikusan tapsoló közönség volt, felszólítottak mindenkit, hogy ezt mellőzzék, erre persze méginkább tapsolt mindenki. Mint már említettem, végig egyetlen egy számot vártam, a The Decline-t. Mint azt el is mondták, a legutóbbi kanadai turné állomásain minden este eljátszották ezt a számomra igen kedves szerzeményt. A sok pofázás és a szűkös időkeret miatt itt erre végül nem volt lehetőség. Többször konzultáltak egymással és a szervezőkkel, hogy mi legyen, végül a maradék időben töltelékszámokat játszottak, például a fenti tracklistában nem szereplő No Woman, No Cry is elhangzott El Hefe előadásában. Ahogy egyre biztosabb lett, hogy nem lesz Decline, teljesen elment a kedvem az egész koncerttől, a végén nagyon csalódottan hagytam el az időközben hatalmasra duzzadt várakozó nép nagy örömére a területet. Így a Rancid Radio-ja lett számomra a koncert csúcspontja. Szokás szerint az egyik roadjuk játszott szintin, én meg álltam és ordítottam. (Mint kiderült, a közönség a Rancid-et sem ismeri.) Kicsit vidítottam magam két megvásárolt lemezzel, majd úgy döntöttünk, hogy kurvára nem érdekel minket a Korn, a Toten Hosen-re meg nem fogunk ennyit várni, szóval a távozás hímes mezejére léptünk. Pedig biztos nagy show volt, már a Hives alatt elkezdték felpakolni a Korn mindenféle eszközeit, a NOFX után az egész színpadot befedték egy óriási Korn zászlóval. A hatalmas tömegen átverekedve láttuk, hogy a legfelső sorban külön tribünt állítottak fel a mozgássérülteknek. Itt törött lábú lány és kerekesszékesek mellett egy látszólag elég rossz állapotban lévő, talán lélegeztetőre is kötött ember figyelte az eseményeket. Magyarországon ilyenre mikor lenne lehetőség? Örülhet az ember, ha a kórházban megéri a következő napot... A terepet elhagyva a pisálás kb. azonos volt a NOFX koncert élményével. Mivel mozdulni nem akartam a színpad elől, már eléggé ideje volt. Találtunk szórólapokat Derkovbois, Böiler, Barackca bulikkal, láttunk üvegeket gyűjtő nénit, szemetet szedő alkalmazottakat, majd megpróbáltuk megtudni, hogyan jutunk vissza a kocsinkhoz. A környéken csak pár sakál részeg gyerek és néhány Turbojugend tag kószált, szóval nem sok esélyt láttunk a fesztiváljáratra, de az meglepő módon pár perc múlva megérkezett, és kitett minket a kemping bejáratánál. Egy közeli közértbe 3 perccel zárás után hatoltunk be, ahol simán kiszolgáltak minket (szemben a 'battai Tescóval, ahol egy hónapja 12 perccel zárás előtt már nem engedtek be minket). Sör, pia a hazaútra, kenyér. Más nem is kellett. Többen a koncertre el sem mentek, csak a sátruk mellett ittak. Mi a kocsink mellett a fűben telepedtünk le, elköltöttük királyi vacsoránkat, és nagyon jól éreztük magunkat. Túl egy koncerten, távol az otthontól, jóllakottan tervezgettük az alvást. Illegálban felvertünk egy sátrat (más is ezt csinálta), majd Bence el is húzott aludni, mi még maradtunk sörözni. Ekkor érkezett 4-5 fiatal német gyerek, akik felkapták a földről Zsoc-t, és elrabolták. Nehezen, de kiszabadítottuk, majd elcsevegtünk a srácokkal pár percig. 8 óra alvás következett, majd reggel fél 8-kor elindultunk haza. Jó 12 óra alatt meg is tettük a Konstanz - Budapest távot túl sok érdekes esemény nélkül. Képzeljétek, egy igazi Zeppelin-t is láttunk az egyik koncert közben az égen, a környéken gyártják az újat. Jól nézett ki. | ||
| 20050830 |
| Én láttam tegnap a NOFX-et, te nem. | ||
| 20050829 |
|
Arra gondoltam, hogy kéne írni ilyen személyes dolgokat, hogy ma voltam dolgozni, holnap is megyek, meg ilyenek, de asszem felesleges. Csinálom a dolgom, az meg senkit nem érdekel, hogy a koncerteken kívül mi történik. Szóval a régi lemaradásokat valószínűleg már soha nem fogom bepótolni, de lesz most néhány jó koncert, szombaton Németországban NOFX és mások, aztán No Use For A Name, Darkest Hour, NOFX, Bad Religion, ezek egymás utáni napokon, aztán szombaton pihenésképpen egy kis kertiparty. Szóval ne keressetek, nem érek rá! Ha esetleg nem élném túl a NOFX koncerteket, akkor se bánom, mert hallhatom a The Decline-t élőben. Fantasztikus lesz... Akinek van egy kis esze, az meghallgatja az új Against Me! lemezt. | ||
| 20050824 |
|
2005. VIII. 19-20. Szlovákia, Pezinok - Hodokvas fesztivál A Sziget utolsó napjainak egyikén a már elég részeg KRSA rákérdezett, nincs-e kedvem a hét végén kiugrani Dr. Ring-Ding-re Szlovákiába. Persze volt, főleg, hogy megtudtam, hogy a hírneves Hodokvas fesztiválról van szó, amin eddig még nem jártam. A vigyor csak nagyobbra nőtt a képemen, amikor a honlapjukat böngészve megtudtam, hogy másnap a The Selecter játszik ugyanott. Kihagyhatatlan lehetőség. Péntek délután jó 3/4 órás késéssel, 5 előtt pár perccel indultunk útnak. Ez azért igazán érdekes, mert 20:10-kor már kezdett a fesztiválon Ricsi. Szóval a gázba tapostunk és Mosonmagyaróvárig csak tankolni álltunk meg. Út közben találkoztunk a Hollywoodoo kisbuszával, amiben az Idoru tagjai üldögéltek. Rádudáltunk a buszra, de nem úgy tűnt, hogy felismertek minket. Óváron felvettük negyedik és ötödik útitársunk, majd Rajkán átkelve Pozsony felé haladtunk. Itt már nagyon lapozgattam a kinyomtatott térképeket, nem volt egyértelmű, hogy merre kéne menni. Végül az autópálya mellett döntöttünk, amit egyes térképeken furcsa módon szaggatottal jeleztek. Így aztán jó sokat kellett araszolnunk az épülő pálya melletti kis úton a hatalmas dugóban. A terelőút bement Békásmegyerre is, ott szlalomoztunk a panelok között. Pozsonyt elhagyva telefonon konzultáltunk Ring-Dinggel, felszólítottuk, hogy el ne kezdje nélkülünk. Pezinok határában aztán meglett a hely, gyorsan leparkoltunk és bementünk, szinte az utolsó pillanatban érkeztünk. Dr. Ring-Ding a Sharp Axe Band nevű zenekarral lépett fel, hagyományos felállásban: dob, gitár, basszgitár, szinti. A szintetizátoros szörnyű volt, azt az igazi szar ladánybenés hangzást erőltette, amitől a falra tudok mászni. A többiek viszont jól alakítottak. A Doktor pedig hozta a formáját. A Skalandos fellépése óta lefogyott 20 kilót, ami kicsit a hangján is változtatott, de korrekt show-t nyomott le bő egy órában. Én csak a Senior Allstars-zal közös slágereket ismertem, ezen kívül is elhangzott sok minden, a legjobban az oktató jellegű betétek tetszettek. Ring-Ding mesélt a dancehall őskoráról, prezentált korabeli táncot (nemsemmi látvány volt, ahogy a seggét rázta), bemutatott egy alap basszusszólamot, amire szinte az összes létező ska-előadó írt szerelmes számot (lásd. Marley - One Love), ezeket elő is adta, szóval volt történelmi áttekintés is. Ezen kívül kommunikált a közönséggel, barátságos volt, és még az énekeltetés sem volt gáz. Két szám erejéig egy nagyon fiatal kiscsaj is színpadra került, aki egy korrekt táncot mutatott be. (Ring-Ding megjegyzése: 10 Eurómba került...) Bár nem tomboltam őrjöngve, remek koncertet láthattunk. A továbbiakban nem igazán volt semmi betervezett programunk, szóval megkezdődött a fesztivál feltérképezése. Már esteledett, szóval a sötétben botorkáltunk helyszínről helyszínre. Amiket találtunk: sima diszkósátor, keményebb diszkó sátor, dnb diszkó sátor, hip-hop színpad, közepesen nagy színpad, nagyszínpad, reggae sátor, egyebek. Azt hiszem, az első hármat nem igazán kell részleteznem, ezekbe max a csajokat meglesni tévedtünk be, még a dnb volt a legélvezhetőbb. Villogó fények, táncoló fiatalok. Az egész hely egy nagy mezőre volt kikúrva (hasonlított a belga Groezrock-ra), nem túl kellemes talajviszonyokkal (kissé ingoványos volt a terület, bár az esőt megúsztuk), teljesen rossz helykiosztással. Kb. idei EFOTT jelleggel egymás mellé pakolták le a színpadokat, így minden áthallatszott az egyikről a másikra. A közepesen nagy színpad (ahol Ring-Ding is játszott) például közvetlenül a hip-hop terület mellé került. Szegény repperek nem sokat hallhattak a saját MC-jeik produkciójából. A kis reggae-dancehall sátor, a fesztivál legkellemesebb helye pedig a nagyszínpaddal szemben kapott helyet, szóval ez is csak akkor volt élvezhető ha az ember beállt a hangfalak elé. Itt csütörtök délutántól vasárnap reggelig éjjel-nappal szólt a zene, 3-4 órás turnusokban váltották egymást a soundsystemek. A nagyszínpad méretre kb. a Wan2-nak felelt meg, csak a kétoldali hangfalak növelték meg kissé. Péntek este itt semmi érdekeset nem találtunk magunknak. A közepesen nagy színpadon főleg a ska-reggae-é volt a szerep, játszott a Ska2tonics, a Vavamuffin, a Yellow Umbrella és a Polemic is, ezeket sajnos lekéstük. Láthattunk viszont az angol Zion Train-t, akik a Szigeten is voltak már. Elektronikával felturbózott reggae-t adtak elő egy énekes lány és egy nagydarab jamaikai fickó közreműködésével. Nem volt rossz, de azért a már erősen technóba hajló stílus nem ragadott magával. Vártuk még az Anima Sound System fellépését, ha már itthon soha nem vettem a fáradságot, hogy megnézzem őket, de valamiért elmaradtak. Ejtsünk pár szót az árakról! A sört 25 koronáért (160 Ft) csapolták, a felesek is hasonlóan drágák voltak (30-35 SKK), szóval bebaszni nem lett volna nagy feladat. Két sor kajáldát találhatott az ember két kerítés mellett végig, lehetett enni húst hússal amennyit csak akart az ember. Kolbászok, sült húsok minden mennyiségben. Az árak igen változatosak voltak, lehetett jó helyet keresni. Érdekesség volt a töltött lángos különböző ízekben. (Hogy ezek pontosan mit jelentettek, azt nem tudtuk kideríteni, mert a tulaj nem beszélt angolul.) Nagy negatívumként számolhatjuk el az ülőhelyek hiányát. Talán két kocsmasátort találtunk, ahol lerakhatta a megfáradt fesztivállátogató a seggét, plusz a kajáldáknál volt erre a célra néhány pad. Amúgy csak táncolni vagy bóklászni lehetett. Mi törzshelyként a dancehall sátrat jelöltük ki, itt lötyögtünk kb. hajnal 1-ig, ekkor már elviselhetetlenné vált a cucc recsegése. Sajnos a 0-24-es üzemnek vagy a csutkáig tekert hangerőnek köszönhetően szinte élvezhetetlen minőségben szóltak a lemezek és az MC-k, szóval inkább hazamentünk Károlyházára, ahol SpeciLaci szállásolt el minket. A reggeli csipkebogyótea után ellátogattunk az augusztus 20-i falunapokra, ahol a helyiekből álló banda húzta a talpalávalót, Illés és Omega slágerekből állt a repertoár. Az ifjak fociztak, amíg mi kukoricát és sütit falatoztunk az árnyékban. Remek volt a hangulat, de gyorsan nekivágtunk a Pozsony felé tartó útnak, nem akartunk semmiről lekésni. Hogy milyen a Hodokvas nappal? Kb. olyan, mint éjjel. Most láttuk a kempinget is (egy kerítés választotta el a fesztiváltól), meg a tisztálkodási lehetőségeket (néhány vízcsap a rét szélén). Itt most indul a Való Világ, amit eladtak szerencsétlen szlovákoknak is, minden idióta VV-s matricákkal rohangált, mint pár éve itthon a Szigeten. A motozást nem vitték túlzásba, és merch standot se sokat találtunk. Többnyire csak a gagyi Headbanger cuccokat felvonultató kirakodóvásárosok termékeit tudtuk átnézni, egy Punk-Rock feliratú csuklószorítót majdnem vettem magamnak. Egyetlen korrektebb standot találtunk, ahol hozzájutottam kb. 500 Ft-ért a 100/333-as sorszámú Lecsa-Punk / Zemezluc splithez. Felesleges a Szigethez hasonlítani az eseményt, mert a közelébe sem ér semmilyen szempontból, de ami feltűnően nagy váltás volt múlt héthez képest, az a nézőszám. Szinte pangott az egész rét, pedig állítólag most egész sokan voltak. Egy-egy nagyobb koncertre összegyűlt a párezer fős nép, ha érdekesebb előadó nyomult a hip-hop színpadon, akkor párszáz kéz emelkedett ritmikusan a magasba, aztán ennyi. Belenéztünk a közepesen nagy színpadon a Slobodná Európa koncertjébe, ami egy nem túl izgalmas rock/punk zenekar volt, majd az utánuk következő cseh Gaia Mesiah-ba, ami elég népszerű errefelé. Guano Apes jellegű rockot játszott a basszeroson kívül teljesen csajokból álló zenekar. Pár Gaia Mesiah szám után elfoglaltuk helyünket a nagyszínpad korlátja előtt, ami kb. 25 méterre helyezkedett el a zenészektől, az előttünk tátongó hatalmas téren szekusok álldogáltak unott arccal. Már kezdtünk gyanakodni, hogy nem lesz túl nagy tombolás, amikor a kezdés előtt 5 perccel még csak 10-15 ska-cuccokba öltözött rajongó és 5-10 seggrészeg tökmindegymivan csávó állt a téren rajtunk kívül. A zenészek már hangolgattak, izgatottan vártuk a koncertet. Aztán érkezett Pauline Black, a The Selecter talán egyetlen eredeti tagja, és lenyomtak egy korrekt koncertet. Azért írom, hogy korrekt, mert túl nagy élményt sajnos nem nyújtott. Jónak jó volt, de semmi több. Ennek oka leginkább a nagyon gyér és nem túl lelkes közönség lehetett, innentől kezdve persze a zenekar sem őrült meg a színpadon. Lenyomták a nagy slágereket is felvonultató programot minimális számú kommentárral, aztán levonultak. A névadó The Selecter után játszották az alapsláger Missing Words-t, aztán szerepelt még néhány igazi nagyágyú, pl. az On My Radio és a Too Much Pressure, a többit nem is igazán ismertem. Azért eltáncoltam rá, amikor épp nem valamelyik részeg szlovák inzultált. Jó volt, nagy élmény volt a már lassan 52 éves énekesnőt látni úgy táncolni a színpadon, mintha 30 lenne, hallani pár igazi klasszikust, de a katarzis sajnos elmaradt. Legközelebb egy angol klubban szeretnék Selecter koncerten lenni 200 skinhead-del. Na, ott tuti lenne hangulat. Belenéztünk a Szigeten már kétszer járt francia La Ruda koncertjébe, ugyanolyan semmitmondónak találtam, mint itthon, és ugyanúgy rengetegen buliztak rá, mint itt, elég szégyen, hogy a Selecter feleennyi embert sem mozgatott meg. Persze sokat lógtunk a reggae-sátorban, ahol mindig jó volt a hangulat, zárásként pedig jó hazafiként belenéztünk a Neo koncertjébe. (Igazából csak az énekes csajra volt mindenki kíváncsi.) Itt találkoztunk magyarokkal is, akik belém is töltöttek egy kis tequila-t. (Túl sok kontaktust nem építettünk ki a helyi arcokkal, kivéve egy részeg fickót, aki szlovákul magyarázott nekünk egy csomót, majd felhívta a magyar kollégáját, akivel mi is beszélhettünk telefonon.) A Neo nem győzött meg arról, hogy itthon is meglátogassam a koncertjeiket, bár a csajszi tényleg jól nézett ki. A hajnalig ivás helyett a hazautat választottuk fontos vasárnapi programok miatt, bár az is megfordult a fejünkben, hogy valahogy lejutunk Balatonboglárra a Déli party végére, de sajnos ez a terv végül meghiúsult. Összességében nem volt rossz buli, láttunk két jó koncertet, pár kevésbé jót, megnéztük, milyen egy szlovákiai fesztivál, és jó társaságban töltöttünk el két napot. Már ezért megérte, azt hiszem. | ||
| 20050821 |
|
Sziget fesztivál 2005 2005. VIII. 9. Sziget 0. nap - Illés Tizenegynehány éves koromban állandóan Illést hallgattam. Előtte soha nem értettem, mit izgulnak rá egyesek különböző zenekarokra, stílusokra. Néztem az akkori élő videófelvételeket, meg persze az István a Királyt. Jó 10 év elteltével végre én is láthattam őket élőben, valószínűleg utoljára. Az se vette el a kedvem, hogy a press-hetijegy mellé nem jár a 0. nap, perkáltam. Mint sokan mások, én is szülővel (apukámmal) érkeztem, és mint tapasztalt szigetes, megmutattam, hogy lehet viszonylag gyorsan bejutni. Míg a "hagyományos" jegykiadónál hatalmas sorok kacskaringóztak, a lottós beváltóhelynél az ígéreteknek megfelelően pár perc alatt karszalaghoz jutottunk. Már csak az a kérdés, hogy a szerencsétlen többieknek miért nem lehetett vonalkódos, palmtopos megoldást kiépíteni. Talán jövőre. A bejáratnál nem sokat nyomorogtunk, csak egy óriási farúdat (sátorkellék?) cipelő német társaság nyomott minket majdnem agyon. A nulladik nap szinte teljesen hivatalos nappá nőtte ki magát idén: részegek ténferegnek már este 7-kor mindenfelé, hatalmas a szemét (bár láttunk több szemétszedőt), működnek a kocsmák (tavaly egy sört se tudtam venni), sok helyen szól a zene. A helyszín felépítése így első látásra nem sokat változott. Már negyed nyolckor Illés-dallamok szűrődnek a nagyszínpad mögé, ezért gyorsítjuk lépteinket. Mint kiderül, még csak hangolnak. Egy órával a kezdés előtt? Mondjuk ez is relatív, a neten 7 órát, a jegyen 8-at írtak kezdésnek. Fél 8 előtt tehát beállunk a tömeg közepére és várunk, vizslatom a közönséget. A zöld karszalagos hagyományos látogató ritka, a tömeg nagy részét szüleim korosztálya tölti ki, kék napi karszalaggal. Nekik még a bungee jumping is nagy szám, tátott szájjal figyelik. Mögöttem egy negyvenes fickó előadást tart az Illés életútjáról. Nem nyújtom tovább, 8:30 körül valaki a sötétben benyögi a színpadról, hogy kezdés 8:50-kor. Eddigre már mindenkinek elege van, megy a fújozás, ordítozás, egyesek az Újra itt van-t éneklik, mások ritmikusan tapsikolnak. Az egyik pillanatban majdnem pofáncsap egy pályájáról letérő pörgettyűs villogó műanyag hal. A koncert egy elég gagyi videó-összeállítassal kezdődik, amin a pár nappal korábbi csíkszeredai koncert előkészületeit láthatjuk, magából a koncertből viszont semmit. A régi Illés képeket 3:4 arányúra nyújtották, elég bénán néznek ki. Három kivetítőt állítottak fel, egyet-egyet két oldalon és egyet a színpadon a zenekar mögött. Az első szám csak befele szól, a képeken az elhunyt dobos játszik. Nem tudom, koncepció volt-e, de engem rohadtul zavart a szar hangzás. Innentől aztán szól minden korrektül, csak néha gerjed be egy-két mikrofon. Többnyire fehérbe öltöztek a tagok, Szörényi szokás szerint valami magyaros mentét vett magára. A dobos fiatal gyerek, az egyik Illés tag fia. Kb. 100 perces koncertet adtak több ráadással, hajlongással, néhány viccesnek szánt nosztalgikus kommentárral. Láthatóan élvezték a koncertet, lelkesen játszották el a slágereket. A számok nagyját ismertem, bár szégyenszemre volt bőven, ami csak a refrénnél, vagy egyáltalán nem ugrott be. A többit viszont természetesen végigénekeltem a körülöttem álló vagy dülöngélő (nem a részegségtől) bácsikkal és nénikkel. 10 év alatt nem sok szöveget felejtettem, max. most kicsit jobban elgondolkoztam rajtuk. A mögöttes tartalommal bírókon kívül elég gagyik ezek a számok, nem? Zeneileg és szövegileg is. Erre a megállapításra jutottam. Mindegy, nem számít, ez a koncert már nekem is nosztalgia volt. Azért azt nem állítom, hogy ez lesz a Sziget csúcspontja. Legalábbis remélem. A kijutással sem volt különösebb probléma, követtük a népet és szépen kiaraszoltunk jó háromnegyed óra alatt. Csak bámultam azokat a szerencsétleneket, akik ekkor próbáltak bejutni a Szigetre. Szegény külföldiek biztos nem értették, mi a franc van, hogy ennyien haladnak kifele. Azért kíváncsi lennék a franciák, németek, angolok véleményére, milyen volt nekik a 0. nap. ők biztos nem élvezték annyira az Illést. 2005. VIII. 10. Sziget 1. nap Úgy döntöttem, hogy idén straight edge Szigetet tartok. Az elég gáz, ha csak egy rakás sör elfogyasztása után tudom jól érezni magam. Ha szar a hangulat, akkor inkább hazamegyek kocsival. Első nap sikerült betartanom a fogadalmat, bár már most kezd meginogni az elhatározás, nem fogom bírni egy hétig. Az autós közlekedés az ellenjavaslatok ellenére egyáltalán nem problémás délután fél 6 felé, még parkolóhelyet is találtam viszonylag közel. Persze ismerni kell a környéket. A bejutással sem voltak gondok, siettem, hátha láthatom a Ska-P végét, és írhatok róluk pár keresetlen szót. Sajnos ez nem jött össze, az irdatlan tömegben csak annyit láttam, hogy az egyik tag alsógatyában kikergeti a színpadról a másikat. Vagy fordítva. Jobb is így, biztos nem tetszett volna annyira, mint pár évvel ezelőtt. További megállapítás, hogy bár évekkel ezelőtt is élt az elmélet, miszerint egyedül is ki lehet menni, úgyis találkozik az ember ismerőssel, most már a mobilkorszak idején tényleg nem kell izgulni, ha egyedül marad az ember. Én sem izgattam magam, főleg hogy már befele ismerősökbe botlottam, a Nagyszínpadtól újra saját tempóban (gyors vagyok mint állat) haladtam a Hammer színpadhoz, amit idén tükröztek az előtte álló útra. A Szigetre bejutás közbeni nyálcsorgatás itt alábbhagyott, csak néhány feketébe öltözött metálharcos csaj törte meg a seggrészeg hosszúhajú rockerek sorát. A Casket Garden volt tehát az első koncertélményem a 2005-ös Szigeten (az Illés után), metál a javából. Órákig hangoltak, majd az első sorokban lehetett rázni a sérót, meg metálvillát mutatni (erre fel is szólított minket az énekes minden szám után). Itt legalább volt hangerő, az orrcimpám is beleremegett néhány basszusfutamba. Füldugó használata ajánlott. Nem maradtam sokáig egyedül, hamarosan két kedves hölgy társaságában headbangelhettem, amíg meg nem untuk és el nem mentünk meglesni a Tesco-t. Azt kaptam, amire számítottam. Csökkentett árukészlet (azért a megszokott szigetes kínálatnál valamivel gazdagabb), emelt árak. A pia pl. ugyanannyi, mint máshol. Vettem egy ásványvizet 200-ért. Búcsú a lányoktól, irány a Talentum színpad, ahol a Trousers utolsó hangjainak lehettem fültanúja, a lelkes rajongók bugyikat is dobáltak nekik. Az átszerelés alatt lecserélődött a közönség, két idióta a színpadon anarchiáról papolt (hahaha), mindeközben jó 2 méterre papírszínpadon papírgitárral a kezében pózolt a kultúrminiszter Punk's Not Dead pólóban a sajtó megjelent képviselőinek. Aztán a Skafunderz hangzavara elzavarta őket kicsit arrébb. Azért kíváncsi lennék, hogy Bozóki miniszter úr akár csak a Sex and Violence szövegét is el tudná-e szavalni. A Skafunderz jó volt, sok embert megmozgatott, csak épp a ska-val való kapcsolatát (a nevén kívül) nem igazán láttam. Ritmusos lightrock fúvósokkal, szaxofonnál és harsonánál csinos lányok. Már megérte. A nép tombolt, a tiltott csápolók úsztatására is sor került. Szerencsére szekuriti nem járt a közelben. A koncert felénél átvágtam a Zöld Udvarra, ahol sok további ismerős fogadott. Nem meglepő, ez lesz idén valószínűleg a törzshelyünk. Csak a hangosítással kell majd valamit kezdeni, mert a Velvet Stab tragikusan szólt. Állítólag talán ma már javul valamit a helyzet. A szar hangzás miatt élvezhetetlennek találtam a koncertet, így csak cseverésztem. Azért a zenekar biztos kitett magáért... Sampon (copyright Nádas diszkó DJ-je) koncertjéig büfézés, ténfergés, ismerős ismerősének lányismerőseinek hajkurászása, majd irány be a tömegbe. Kerestük a csinos reggae-lányokat, akik mögött vonaglani lehet, de nem volt akkora a felhozatal, mint reméltük. Azért akadt pár kellemes pillanat, mint pl. amikor Faresz az előttünk nyakbaülő lány pirospöttyös bugyiját tollal próbálta kidekorálni. Sean Paul eközben elég erőtlenül szerepelt. A négy fekete táncoslány erényei tagadhatatlanok, jól mozogtak, nagyon jól néztek ki, a ráadásban hallott dobszóló is tetszett, de maga a produkció elég gyengének tűnt. Halk volt és unalmas. Nem sok számot ismertem, de ezek élőben meg sem közelítették a lemezen hallottakat. Azért volt respect, meg peace, meg sok-sok sexy lady a közönségben. Vajon ki volt az a szerencsés, aki koncert után leszophatta a sztárokat? Na mindegy, azért eltáncoltunk rá, de gondolatban már Bosiék szettjére ugráltam. Koncert után el is mentünk a Cinetriphez, ahol valami teljesen más szólt, nem reggae-dancehall. Csalódottan sétáltunk át a Lovardához (másik törzshely), ahol a Wan2-ról kiszűrődő PUF zaját a rock-kareoke zavarta meg. Én meg inkább hazamentem aludni. 2005. VIII. 11. Sziget 2. nap "Kurva jó volt a T.O.K." próbálták lelohasztani jó hangulatomat csütörtök délután, de nem sikerült nekik. Majd' egy órával később tudtam csak elindulni, a forgalom is nagyobb volt, így esélytelen volt elcsípni a jamaikai sztárokat. Nem izgattam nagyon magam, inkább megnéztem Natalie Imbruglia-t, hallgatni nem sokat hallgattam, mert kicsit lanyha volt nekem a produkció. Inkább szódáztam egyet a VIP területen, majd nekivágtam a poros útnak Copy Con-t keresve. A Wan2-nál egyből feltűnt sok ismerős a dancehall-scene-ről. Az Irie Maffia sok taggal vonult fel, gitárosok, billentyűsök, trombita, MC a GimmeShot-ból, Kemon meg mások nyomatták a zenét, a közönség meg táncolt. Aki akarta (én akartam), legeltethette a szemét a csajokon. Dancehall, hiphop, ismerős számok, szörnyen sok közönségénekeltetés. De hol van Copy? Csak az utolsó két szám erejéig láthattuk a tegnapi indexes Sziget-ajánló címszereplőjét. Partybilincs és Mona Lisa, aztán az időből már csak egy "lóóó-fasz" közönségénekeltetésre futotta. Azért jó volt. "Menjünk már a Zöld színpadra, már megy a Skambulance!" - nyivákolok én. Csinos lányok informálnak, hogy Kutya vendégzenészként szerepel. Ezt nem hagyhatom ki, gyorsítom lépteimet. Újabb általános megállapítás: a Szigeten nem nagy szám, hogy sokan vannak valakinek a koncertjén. Idén ugyanis mindenhol kurva sokan vannak. Skambulance-n is. A hangzás nem javult csütörtök óta, Matthew találóan fogalmaz, olyan, mintha a monitorom mellett álló két kis hangfal szólna. Kis hangfalam csutkára tekerve, mégis igen halkan szólnak az ismert számok. A végén Kutya tényleg vendégszerepel egy Specials-feldolgozás erejéig. A Tizenhét hozta a formáját, folytatódott az őrület. Szasza magából kikelve szerepelt a színpadon, plusz a basszgitáros végig a száján játszott, mivel a basszuscucc nem szólt. Jól csinálta. Tizenhét közben a fikszes/zöld udvaros kollégák ügyködtek kicsit, és csodák csodája a Ska-Hecc már korrekt hangerővel, basszusgitárral szólalt meg. A probléma lényege: nem bírta a terhelést az egy darab kihúzott áramforrás. Egy plusz hosszabbító meg is oldott mindent, szóval mostantól a Zöld Udvar programja is élvezhető. A Ska-Hecc pedig természetesen nagyon jó volt. A trombita az énekes Krisztiántól átkerült egy új taghoz, más változást nem észleltem. Kár, hogy én nem tudtam végigénekelni a szövegeket azokkal, akiknek már megvan a kiadatlan nagylemez. Azért a kedvenceimet már koncertek alatt elsajátítottam. Az igen fiatal közönség végigtáncolta a koncerteket, én csak félve közelítettem meg a színpadot. Mikor könnyed táncba kezdtem, azonnal szájon is könyököltem egy fiatal lányt. (Nem, nem direkt.) A PASO név nem vonzott annyi embert, mint gondoltam, oszlott a nép Ska-Hecc után. Azért párszázan így is eltáncikáltunk a Root Rockers lassú dallamaira. Mellettem felháborodott hangok hallatszottak: "nem is ilyen zenét szokott játszani a PASO". Egy külföldi kollégát pedig a hétfői "igazi" koncertre invitáltam. Nem fogok ódákat zengeni a The (International) Noise Conspiracy koncertjéről, mert kb. annyit tudok róluk, hogy ex-Refused tagok nyomulnak benne. Jó, ha egy számot ismertem a koncerten, ennek ellenére eléggé tetszett. A Wan2-ra még időben bearaszoltunk, így a színpadhoz viszonylag közel élvezhettük a produkciót, igaz, innen se láttam sokat. A közönség 90%-a külföldi volt becslésem szerint, a Turbonegro bajusszal megjelenő Burgerrel megállapítottuk, egy magyar klubbulin valószínűleg nem lennének ennyien. 1999-ben is kb. 30-an nézték meg őket a JailHouse-ban. Mondjuk azóta eltelt pár év. Sajnos abban a 30-ban nem voltam benne, most először tapasztalhattam meg a svéd rakkenroll-t élőben. Jó volt. A zenénél is pozitívabb élményként hatottak rám az értelmes számok közti kommentárok. Azért kérdéses, mennyire hiteles az erősen balos hozzáállás. Megnéztem Bosit a PestiEstnél, de valaki más pakolta a heteseket helyette, meg kevesen is voltak (már meg is dőlt a korábbi elmélet), szóval elindultam a kijárat felé. Fantasztikus érzés 20 perc alatt hazaérni józanul ahelyett, hogy másfél-két órát szenvednék a tömegközlekedésen félálomban félrészegen. 2005. VIII. 12. Sziget 3. nap "Kurva jó volt a Wailers" próbálták lelohasztani jó hangulatomat péntek délután, de nem sikerült nekik. Nem izgattam nagyon magam, inkább vettem egy szódát a Bahia mellett, és elcsevegtem néhány kedves ismerőssel. Arra nem tudtam rávenni magam, hogy közelebbről is megtekintsem a Soup Shop koncertjét. Pedig jó 5 éve még szinte egyedüliként táncoltam rájuk valami cirkuszi sátorban néhányszáz méterrel arrébb. Fontos tennivalóm akadt, interjúkészítés egy neves zenekarral. A megbeszélt 7 órakor persze még semmi nem volt a Wan2-nál, mondták, talán majd 9-kor... Az odaúton csodálatos élményben volt részem: a Lovarda melletti téren egy fickó megpróbált felállni a földről. Minden egyes majdnem sikeres kísérletét tapsvihar követte, de amikor a borkólás poharát is meg akarta fogni, újra felbukott. A közönség szomorúan tért vissza saját italához, de azért fél szemmel követte az eseményeket. A Zöld Udvar hangcucca kiegészült, így tovább javult a hangzás. SCHC napot tartottak. Azért gyorsan belenéztem a Tisztán a Cél Felé koncertjébe is a Krisnásokhoz, amire nem valami sok ember volt kíváncsi, többnyire csak a kajázók üldögéltek a sátorban. Élmény volt itt olyan zenekart látni, akik nem csak a Hare Krisna-t ismételgetik. Soha nem voltam true SCHC rajongó, ezért csak a háttérből figyeltem a DerkovBois és a Liberal Youth koncertjét. Az utóbbi mindenképpen jobban tetszett. Itt már szépen mozgott a megjelent közönség is. Egyesek talán túlzásba is vitték magukat. Közben a tavalyi év slágerkajájával, a lángossal próbálkoztam. Sajnos igen rossz élményekkel távoztam az olajszagú sátortól. Drága, kicsi, nyers de mégis odasütött ócska ehetetlen tésztadarabot kaptam. Persze van az emberben büszkeség, megettem mind. Boogie Mamma közben már kerülgetett a rosszullét, ahogy a fokhagymás cucc kavargott a gyomromban. A design horror volt, papírra rajzolt megrémült kislánnyal, Dá volt a zombi/yeti/akármi. Megszokott koncert, kb. 2 szám után mentem is tovább. Azon gondolkoztam, hogy milyen kár, hogy igazából a Turbonegro-n kívül nem érdekel engem semmi. Velük viszont sikerült egy interjút összehozni, igaz nekem nem sok dolgom volt. Majd megjelenik, közösen egy másik oldallal, lehet izgulni. 5-5 percet kapott 3 sajtóorgánum, nagyon komoly előírásoknak kellett eleget tenni. Azért a teljes Turbojugend Novi Sad bejutott a backstage-re, hogy közös fotót készítsem a zenekarral. A Szigeten kószálva egyébként Európa különböző tájairól érkezett egyenruhás Turbojugend tagokba lehetett mindenhol botlani. Durva, hogy milyen rajongói vannak ennek a zenekarnak. Az Embersnek csak a végére értem vissza az Udvarba, de igazából mindegy is. Egy ilyen bandának tökéletes hangzás kell, egyébként elveszik belőle az erő. Márpedig egy szabadtéri koncerten ez nehezen megoldható. Azért jó volt az új szám, amit a végén hallottam. Illendőségből belenéztem a Social Free Face és a Malacka és a Tahó koncertjébe, de igazából egyik sem fogott meg túlságosan. Előbbiért nem vagyok oda, utóbbit láttam már elégszer. Meg már izgultam is... 20 perccel a kezdés előtt befurakodtam a Wan2 sátorba, még egész korrekt helyet sikerült szereznem. Később már esélyem nem lett volna ide eljutni. Az SMS falon a különböző Turbojugendek biztosítanak minket jelenlétükről. (Egy idő után persze ez is átcsap poénkodásba. Turbojugend Kelenföld, stb.) Ritka a magyar szó körülöttem, sokan ordítják az "i've got erection" szövegrészletet. Aztán érkezik a Turbonegro, és lenyomja a Sziget legjobb koncertjét. All My Friends Are Dead kezdésnek, más számukat nem is nagyon ismerem. Soha nem voltam rnr-punk rajongó, ezt a bulit mégis végigtáncolom, -ordítom. Nagy show, remek koncert. Jelmezes zenekartagok, konfetti- és lufieső, őrjöngő közönség. Voltál már olyan koncerten, aminek a végén a többezres közönség egymást átkarolva Zorbára táncol? Hatalmas élmény volt. A BPRNR két főzenekara ezek után már kicsit sem izgatott, inkább party a Lovardánál és hajnalban egy kis dancehall a PestiEstnél. Öröm volt nézni a rengeteg részeget, együtt énekelni egy magáról már semmit nem tudó osztrákkal a Bocikám refrénjét, majd a mozgását utánozni, ismertetni a ritmusnélküli lányok tánctechnikáját, vagy csak úgy szimplán megőrülni a szarabbnál szarabb rockslágerekre. 2005. VIII. 13. Sziget 4. nap Hétvége, Korn. Semmi jóra nem számíthattam. Parkolóhelyet is nehezebben találtam. Ilyenkor lehet megfigyelni az autósok kreativitását, milyen helyekre tudnak beállni. A K-híd kb. 3/4-ig megtelt, szépen lassan araszolt be a nép. Mivel motozás szinte alig volt, haladtunk, egész gyorsan bejutottam. Siettem a Hammerre, ahol a 6 Test kezdett hamarosan. Azt kaptam, amire számítottam a honlapjukon található információk alapján. Jelenleg menő sablon hajlongós-kiabálós zene igazi pózerek előadásában. Teljes mértékben vállalhatatlan és kiábrándító koncertet adtak. Egyetlen pozitívum a zenekarban (ezért is mentem oda) NagyKati, aki sajnos próbálja átvenni a többiek stílusát. Három szám után úgy döntöttem, kipróbálom, milyen a cél nélküli ténfergés a Szigeten, ilyet úgyse szoktam soha, mindig az előírt programomat követem. A PestiEst-en egy nagydarab tarajos állat ordított egy punkos slágerre, szóval gyorsan közelítettem. SzegényAnyámHaLátna. Még a nevük is jó. Kár, hogy a következő két szerzemény már csak béna vicceskedő (nincs gázabb annál, ha előre ki lehet találni a rímeket) rockparádé volt öregedő vigyorgó tagoktól. Méginkább megdőlt az elmélet, miszerint mindenhol rengeteg az ember, tök üres sátor előtt játszott a Wan2-n a Doublepunkt nevű osztrák zenekar, angol és francia szövegekkel. Az egyetlen izgalmas a csaj dobos volt, 5 perc után viszont meguntam és továbbmentem. 50 Ft-os Tesco croissant majszolva (nagyon szar) sétáltam a nagyszínpad felé, de a Mando Diao csak nem kezdődött. Megnéztem hát az egyik háttérben lévő sátrat, ahol "ki a keményebb rocker?" típusú játék ment léggitározással és kiabálással. Komolyan, 2005-ben még poén a vizespóló vagy a léggitár? Nem bírnak új dolgokat kitalálni? Szerintem újra be kéne vezetni a jó 7-8 éve betiltott tortacsatát, vagy valami hasonlóan izgalmas újdonságot. Séta tovább a Zöld Udvarhoz. Egy hatalmas felfújt bika (?) mellett a földön négyszögletes papírokra festett képeken különböző rajzok éltették a világbékét és a csúnya rossz környezetszennyezést. Ennek mi értelme van? Attól biztos jobb lesz a világ, hogy 50x50 cm-re felfestek három szivárványt, aztán megiszok 10 sört és szétdobálom a dobozokat. Ahogy ott elmélkedtem az élet kérdésein, egyből le is támadott egy környezetvédő, és információs anyagot nyomott a kezembe. Köszi. (A félreértések elkerülése végett: nagyon fontos dolognak tartom a környezetvédelmet, csak az ilyen szerencsétlenkedések nem tetszenek.) Tes kezdett a Zöld Udvaron, kölcsöngitáron, így több számot kétszer kellett elkezdenie. Amúgy a lemezen hallható dalokat adta elő elég gyér közönségnek. Nem igazán volt ehhez hangulatom, így elmentem Krsnakajálni. Tarhonyás zöldséges akármit kaptunk, szerintem nagyon jó volt. Miközben kanalaztam magamba a cuccot, a Tisztán a Cél Felé játszott (már megint). Hold X True alatt érkezett két ex-évfolyamtársam, akiknek váltig állítottam, hogy ez remek zene, és hogy milyen jó nekem, hogy a Sziget idejére én is kipróbáltam ezt az életformát. Tényleg jó egyébként. A koncert is jó volt, főleg a lelkes rajongó, aki a színpadra mászva teljesen megőrült. A nagyobb slágerekre a közönség is megmutatta, mit tud. Szeretem én a Snobs-t, csak ne kelljen túl gyakran megnéznem őket. Most is hozták magukkal a Free Festes showelemeket, az érdekesen táncoló nénit (komolyan érdekelne, mi a francot reprezentálnak a mozdulatai) és a tűz-művész hippicsajt. Kezdik ellepni az országot ezek a botos, buzogányos, akármis artisták, nem? Reméljük, lassan elhal ez a divat is. Elindultam a Talentumhoz, ahol végre tényleg egy igazán élvezhető koncertet láthattam. Sammy Sosa. Semmi okoskodás, semmi pózerkedés, semmi keménykedés. Visszafogott gyerekek lendületes rockzenét játszanak. De azt kurva jól. "Mi történik, ha egy védett állat védett növényt eszik?" Oda-vissza úton belehallgattam a Tankcsapdába is, kis késztetést éreztem, hogy a Johnny a mocsokbanra berohanjak a tömeg közepére pogózni, de aztán inkább a Semmi Komoly mellett döntöttem, akik pont visszaérkezésemkor kezdtek. Gáz, hogy még mindig nem tudom a szövegeiket? Azért végigénekeltem az egészet, meg meg is őrültünk kicsit. Megcsodáltam TSC Bence külföldön szerzett tánctudását, Faresz szánalmas stagedivingját és egy idióta külföldi gyerek vicces mozgását. Aztán jött a meglepi: szám közepén elszállt az egész cucc. Fényekkel együtt. Álltunk a sötétben és néztünk magunk elé. Valaki kihasználva a sötétség nyújtotta előnyöket elkezdett sieg heil-ezni. Bár nem láttam jól, szerintem a HXT-s Némó lehetett az. Mindig is sejtettem... Akusztikus gitár elő, SK unplugged koncert az első sorokban. Énekeltünk, ordibáltunk. Jó 20 perc múlva érkezett vissza az áram, folytatódott a koncert. Bár nem akartam, belenéztünk a Kornba. Annyira messze álltunk, hogy az óriás kivetítő egy 14"-os monitornak tűnt. Állítólag szar volt a koncert. Viszont szerintem nézőcsúcsot döntöttek. Elfogyott a program a papírról, így következett a ténfergés. Megtaláltam az első korrekt árú táplálékot a szigeten, fagyi 100 Ft-os gombócáron. Király! Ráadásul nem is volt rossz. Újabb kellemes meglepetés: vegetáriánus sziget. TSC Bence mutatta meg a helyet, ahol mindenféle íncsiklandozó kajákat árusítottak, persze 700 alatt itt se ússza meg az ember. Viszont van csomó érdekes cucc, ettünk például egy vegan pudingot (szójatejből), nagyon finom volt. Séta a metálsátorhoz, ücsörgés a csónakházban, majd Lovarda. Az esti izgalmat egy kissé ittas szőke miniszoknyás csajszi szolgáltatta, aki az asztalon táncolt. Huh. Amúgy szokásos lötyögés, most nem volt annyira jó a hangulat. A csónakháznál lettünk figyelmesek egy igen szórakoztató dologra: egy Heineken reklámra, aminek az a lényege, hogy be van kamerázva egy monitor előtti terület, ahol zenére táncolhat az ember, az eredményt pedig véletlenszerűen lassítva, gyorsítva, torzítva láthatja viszont. Egy csaj kb. egy órán keresztül szórakoztatta itt magát. 2005. VIII. 14. Sziget 5. nap Tegnap igazán korán kellett kelnem, már fél 5-kor jelenésem volt a Szigeten. Késni megengedhetetlen lett volna. Megtapasztaltam a város tragikus közlekedési helyzetét (vasárnap délután 4-kor hatalmas dugók), de szerencsére még kezdés előtt megérkeztem a Nagyszínpad elé. Bal oldalon helyezkedtem el, ilyen hajnali órán itt mindig kevesebben vannak, mert mindenki a másik irányból érkezik. El is jutottam simán a keménymagig. Már ha lehet annak nevezni a megjelent csekély számú rajongót. Az A38-ról más ismert road-csajszi sietve pakolászott, közben megcsodáltam a minimál felszerelést a színpadon. Látszik, hogy a Toy Dolls mindig is egy klubzenekar volt. Konferált az idióta konferansz (le kellett volna lőni), aztán Olga a road-lány mögé bújva bemászott az Our Last Tour feliratú ládába, felcsendült a már ismert dudás Final Countdown, majd kirobbant onnan, és belecsaptak az első számba. A Toy Dolls 2005-ben is jó, de már messze nem olyan, mint 1997-ben volt. Egyfajta ráadásnak, utolsó visszatérésnek elment a buli a kötelező nagy slágerekkel, de mar az A38-on látott showelemek nagy részét is elhagyták. A leginkább fájó pont, hogy elmaradt a koncertek egyik legemlékezetesebb eleme, a gitárpárbaj. Amúgy minden a régi volt, Olga még mindig lelkesen nyomta, bár többször hibázott. Talán már remeg a keze? Alap slágerek, tudatlan közönség (csak egy mellettem álló magyar srác énekelte végig a szövegeket, a többiek jó, ha a refrénekkel nagyjából tisztában voltak, de a legtöbben ezekkel sem). Ha 2006-ban újra játszanának a Szigeten, erősen meggondolnám, hogy még egyszer megnézzem őket. A Lovardánál markoltam 2 régebbi Wan2-t, de gyors átlapozás után úgy döntöttem, nem cipelem őket, úgy sem fogom soha elolvasni eme remek sajtótermékeket. Kár is ilyenre pazarolni az időt. Most láttam először a Leukémiát. Mind a 4 számot, meg a hangolást. Közben volt jó 15 perc szünet is, mert problémák akadtak. Meg persze a csúszás, így ennyi jutott nekem a legendából. Kár, már kezdtem sajnálni, hogy annakidején én nem lehettem ott a koncerteken. Öröm volt nézni a fanatikus rajongókat megőrülni a régi slágerekre. Ilyen leszek én is a 2015-ös Hátsó szándék reunionon? Irány a Zöld Udvar, ahol egy másik legenda is várt még rám (ránk) aznap este. Előtte még végigszenvedtem a Human Error-t, amit sajnos nehezen tűr a szervezetem. A Böiler-t már megszokta, de még mindig nem vagyok rajongó. Valószínűleg már nem is leszek. Ezzel persze nem mindenki van így, sokan énekeltek és táncoltak. Állítólag Juliette akárki koncertje is remek volt, helyette a Wan2-hoz siettem, a Turbonegro alapján nagy tömegre számítottam. Ez nem jött be, a Hellacoptersre sokkal kevesebben voltak kíváncsiak. Pedig nagyon korrekt koncertet adtak! A stílus ugyanaz, csak talán kissé könnyedebb. Nagy meglepetésemre sok számot ismertem. Ennek oka az lehetett, hogy korábban meghallgattam párszor az új lemezt, csak erre már nem emlékeztem. Tehát táncoltam, énekeltem, vagy csak simán néztem, ahogy a hosszúhajú, kalapos svédek tolják a rakkenrollt. Visszafogott koncertet láthattunk, semmi show, csak a számok egymás után. Az egyetlen In-Kal-os incidenst itt láttam, egy fickóra és a csajára támadt rá egy állat, akit a kollegái fogtak vissza. Nem volt világos a helyzet, mert késobb a fickó verte a csaját. Mindegy. A korábbi évekhez képest a biztonságiak sokkal visszafogottabbak voltak, szinte észre sem vettem a jelenlétüket. Teljesen nyugodtan nem élvezhettem a Hellacopters-t, mivel hivatalosan velük egyidőben játszott a már emlegetett legenda. Vártam az SMS-t, mikor kezdődik a Bandanas, amikor megkaptam, rohamléptekben haladtam a Zöld Udvar felé, otthagyva csapot, papot, Hellacopters-t. Nem kellett volna ennyire sietni, a Bandanas egy teljes koncertet adott, amit még annyira se tudtam élvezni, mint a Human Error-t. Az új énekes nagyon durván rikácsolt, közben locsolta a sört. Az órámat nézegetve majdnem biztos voltam benne, hogy a Tizedes meg a többiek reunion csak közönségcsalogató tréfa volt. Aztán mégsem. Egyesek teljes eredeti felállást rebesgettek, az Indexről ezzel ellentétes információkhoz jutottam. Mindegy is. Annakidején nem láthattam a zenekart, és most örülök, hogy az újraalakulós bulin ott lehettem. Nem vagyok rajongó, de az elhangzott 6-7 szám felét ismertem, és komolyan öröm volt nézni, hogy egyesek teli torokból végigordították a koncertet. Volt ott híres rockzenész, újságíró, apuka/anyuka a kislányával, sok régi arc. Lehet, hogy keményebben adták elő a számokat, mint régen, meg "ez már nem az a Tizedes", meg ilyenek, de nekem akkor is nagyon nagy élmény volt ott lenni és látni/hallani a koncertet. Mindenki más meg le van szarva. Esti szórakozásként megint a Lovarda maradt, ahol a megszokott hangulatban bulizhattunk reggelig. Brain of Morbiusra meg lusta voltam elmenni. Két érdekesebb eseményt kell kiemelnem: 1. Hajnaltájt a következő SMS-t kaptam zs_t kollegától: "Mem jotoka tandalferziuak ratnba bulh van". És már mentünk is a Táncdalfesztivál sátorba, ahol tényleg buli volt, és zs_t tényleg elég szépen nézett már ki. Kár, hogy 3 szám után meguntam az egészet. Ha már sláger, legalább legyen rock! 2. Korán reggel, amikorra a táncolók már el-elfogytak a Lovarda pultja elől, egy a színen feltűnő hippi csaj úgy döntött, bemutatja buzogánytudását. Míg mi csak ferde szemmel néztük, ahogy pörgeti a szalagos bizbaszait, az időközben érkező nagydarab kopasz állat kis időre megszakította hamburgere fogyasztását, odament a csajhoz, kievette a kezéből az eszközt, rálépett, darabokra tépte, elhajította, majd szó nélkül visszaült tovább enni. Tátott szájjal néztem végig az eseményeket, és nem tudtam, hogy most röhögjek-e vagy sem. Aztán inkább nem röhögtem, mert a szerencsétlen külföldi hippicsaj teljesen kiborult (mondjuk ez nem meglepő), és állt a bál még vagy fél órán keresztül. Azért remélem elmesélte minden buzogányos barátnőjének, hogy errefele nem mindenki kedveli ezt a baromságot. :) 2005. VIII. 15. Sziget 6. nap Beköszöntött az esős korszak. Az idei év fesztiválslágere egyértelműen az eső, erre fog mindenki emlékezni tíz év múlva is. Idén a legélelmesebb reklámot a HVG-s szakemberek dolgozták ki. Befele menet szinte csak HVG-nejlonba burkolózó emberekkel találkoztam, és örömmel váltam én is reklámhordozóvá cserébe azért, hogy nem ázok szét. A közönség mennyiségén erősen érződött a rossz idő, hetijegyesen kívül nem sok látogató merészkedett ki ezen a napon a Szigetre. Mondjuk nem is volt túl sok látnivaló. Igazából a Falcongate-tel akartam kezdeni, de elvétettem az irányt. Ugyanis nem a Talentumon, hanem a Bahián játszottak. Így kénytelen voltam Alvinék Alvilági projektjén szenvedni egy darabig, mit ne mondjak, elég szar volt. A Me First is gáz, de ők legalább korrektül el bírják játszani a számaikat, gondolom. Majd meglátjuk szeptemberben... Esőmentes övezet: Wan2 sátor, a szórakozást garantálja a Macskanadrág zenekar. Mi van a mai ifjúsággal? Ezek a gyerekek nem ismerték a számokat! Bezzeg mi, oldschool arcok lelkesen énekeltünk. Egy szám erejéig még pogózni is beszálltam az igen kisszámú táncoló közé. Jól el is fáradtam egy Citrom alatt, többet tuti nem bírtam volna. Krisna kaja, az állandó vacsora. Kár, hogy az elmúlt 9 év alatt ez nem tudatosult bennem. Teljesen jó, laktató, fogyasztás közben meg elmélkedhet az ember azon, hogy ezek mit akarnak, miben hisznek, jó-e ez nekik. A szar időre való tekintettel az egyik információs sátorba költözött a Zöld Udvar programja hétfőn. Meglepően jól szólt így a cucc. Hihetetlen, de a The Taktika koncertjén most se hallottam szinte egy ismerős számot sem. Jól csinálják. Viszont miattuk lemaradtam a Picsáról. :( Pannonia Allstars Ska Orchestra. Hát igen. Lehet, hogy igaza lesz az SMS írónak és jövőre már tényleg a Nagyszínpadon játszanak? A Wan2 dugig megtelt, a PASO pedig egy igen korrekt koncertet adott. Szerencsénk volt, jó helyen álltunk, sem pogózók, sem szörfözők nem zavarták meg nyugodt táncunkat. Újdonság nem volt azon kívül, hogy megtudtuk, hogy a zenekar támogat valami fegyverellenes kampányt, nagyon helyes. Janinak semmi hangja nem maradt az előző esti party után, de azért becsülettel végigénekelt mindent. Mi meg táncoltunk, táncoltunk, táncoltunk. Zöld Udvaron így lemaradtam a Spadeful of Dust és a Zero Tolerance koncertjéről. A Penalty Kick-et viszont láttam. Amíg az ex-évfolyamtársam is ott volt, nagyon lelkesen bólogattam, hogy lássa, mennyire bírom én a kemény zenét. Aztán amikor szörnyülködve továbbállt, már nem voltam annyira lelkes. Nem vagyok én akkora fan. A Blood Is Fire-t viszont kurvára szeretem és már vagy egy éve nem láttam őket. Be is álltam az első sorba, és megmutattam komoly mosh-tudásomat. :) Nem volt nehéz dolgom, mert a még nálam is keményebbek üldögélve/álldogálva nézték végig a koncertet. A BIF remek volt, kellett már ez. A Dark Day-t nem játszották a végén, mondjuk meg is értem, nem kell mindig ugyanazt a slágert erőltetni. Így kimaradt a Wickeda (láttam már elégszer) és a Zöld Udvart elhagyva a FallenIntoAshes is (detto). Kioszthattam viszont a legőrültebb koncertzenekarnak járó díjat a Fishbone-nak. Az igazat megvallva a Fishbone-t sem ismertem eddig. Amerikai négerek ska-crossover zenekaráról van szó, itt aztán mindent láthat/hallhat a kedves rajongó, azt is, amit eddig nem akart. A zenei egyveleg nekem kicsit túlzás volt, de a show-t tuti nem felejtem el egy darabig. Érdemes megnézni a fotókat, nem mindennapi a tagok látványa sem, de amit műveltek, az tényleg ritka magyar színpadokon. Láthatóan minden percét élvezték a koncertnek, teljes beleéléssel adták elő a számokat. Persze az énekes vitte a prímet, többször megmutatta például a szerencsétlen szigetlakóknak, milyen is egy igazi bodysurf. őrület a színpadon és a közönségben. A hangszeres tudást is érdemes méltatni, olyan hangszereket láttam, amiket eddig még nem, az szinte már nem is meglepő, ha egy-egy tag szerepet cserél. Nagyon hosszú koncertet adtak, a végén már kezdtem unni, de összességében tényleg nagy élmény volt. Meg kell még említeni az idei év új mániáját, a zászlózást. Egy részeg faszkalap az ötméteres farúdjával néha fejbekúrta a körülötte állókat, nekem még örülnöm kellett, hogy csak a fejemet súrolja a rúdra kötött mocskos gusztustalan rongy. Az ilyeneket ki kéne tiltani a picsába. (Vagy csak simán lerúgni.) Az Alvin és a Mókusok koncertjét kb. 4-5 szám erejéig bírtam, aztán inkább kimentem a Lovardához, ahol akkora volt a buli, hogy elaludtam egy padon. Honeyball-ra se lettem sokkal fittebb, viszont azt megállapíthatjuk, hogy nagy előrelépés a Talentum után a Wan2. Volt is közönség szép számmal, táncoltak a fiatalok. A Honeyball meg prezentálta a megszokott számait. Kezdem realizálni, hogy ez a zene már engem nem igazán érdekel. Kár. 2005. VIII. 16. Sziget 7. nap Az 1997-es piros karszalagot egy éven át hordtam (meg is szólt érte a matektanárom). Az ideit nyugodt szívvel vágtam le hajnal 2 körül a fesztiválról hazaérve. Öreg vagyok, nem sok minden hoz már lázba. Azért utolsó nap garantálták a szervezők, hogy ne unatkozzak. Már 4-kor a K-híd vaslapjait tapostam, céltudatosan haladtam a Talentum felé. (Ha csinos a barátnőd, a tiltott narancslét is beengedi a szekus.) Feltűnően kevesen maradtunk az utolsó napra, sokan már csomagoltak, vagy éppen pénzt gyűjtöttek a hazaútra. A Tirpunk jobb, mint a neve. Nekem az a kép ugrott be, amikor a NOFX valami szabadtéri fesztiválon a fűben játszik 20 embernek. Na, ez hasonló volt. Kicsit szerencsétlen, kicsit béna, de lesz ez még jobb is. Ha az összes németet/osztrákot akarta volna egy terrorista eltávolítani a Szigetről (csak nekem jutott ez eszembe?), akkor tuti a Beatsteaks koncertet választotta volna. Sok magyar áldozatról nem számoltak volna be a híradók. Hogy milyen volt a koncert? Pont olyan, mint amilyenre számíthattunk. Szar, sablonos dajcspunk sok lelkes dajcs rajongóval. Inkább Idoru a PestiEsten. Arra lennék kíváncsi, hogy ez a rengeteg csini kis cica más bulikra miért nem jár le? Kívülről fújták a szöveget, trendik voltak, de ezek szerint csak és kizárólag a csinos Idoru tagokra buknak, pedig szerintem pl. a Something Against You-ban is vannak helyes srácok, ilyen bulikra is jöhetnének. Számok közben átvezető zeneként a Talentumról szűrődött át a legalább 15 éve létező Punk-Tum zenéje. (Megnéztem, a színpad előtt szinte senki nem volt.) HVG-s esőkabátom Superman-ként magamravéve "rakenrooooll" ordítással repültem el a Nagyszínpad irányába. Balközépen landoltam, egy kis dombon, ahonnan beláttam az egész közönséget színpadostul. A Hives jó 1 órában hozta a kötelező remek programot, a technikusok viszont nem remekeltek, az ének végig nagyon halk volt. Mondjuk a szar hangzáson nem igazán lepődtem meg. Bár nem sok számot ismertem, végig élveztem a koncertet, svéd rakkenroll-t kaptunk, kicsit másként, mint a többi zenekartól. Egyenruha, pózolás, önajnározás végig, mindez viccesen, kicsit sem hatott erőltetettnek az idióta énekes szereplése. Vigyor az arcon, tánc a sokadik sorban is. Magyarral a környéken nem találkoztam. A köcsög szörfösöket legszívesebben megtapostam volna. Krisna kaja egy esővédett sátorban, majd Zöld Udvar, ahol szokás szerint jó nagy csúszással kezdtek a zenekarok, így kb. fél órát élvezhettem a Malediction death-metálját vaníliás karikát harapdálva. Újra a színpadot használták, sátrakkal felvértezve az eső ellen. Játszottak egy Morbid Angel feldolgozást is. (Nem mintha ismertem volna.) Öröm volt nézni a főút felé tartók arcára kiülő rémületet. Good Charlotte-gyerekeket terelő szülők és egyéb oda nem illők csodálhatták meg a death metal szépségeit. Az aradi B.TON állítólag valami punk zenekar, ez a szereplésből nem igazán jött le, inkább sétálni indultam az Afrika falu felé. A Világzenein hatalmas show lehetett, mert már a főúton is padokon álltak az emberek. Így sajnos semmit nem láttam, visszamentem az Afro-latin színpadra, ahol a Szigetet járó idióta dobosok telepedtek meg. 3 perc múlva már kezdett idegesíteni a dolog, szóval leellenőriztem a táblát, hogy mikor is lesz El Condorsito. Jól tettem. Hétfőn volt, adminisztratív hiba történt. Kurvaanyáztam egy sort, majd KRSA-ékkal visszatértem a Zöld Udvarra. A Csók és Könny nekem már kicsit unalmas. Pedig most volt új gitáros, Aberrált is megszokottan hülye volt, ráadásul eljátszották a Világvárost, amit élőben még nem hallottam. Három szám után a Nagyszínpad irányába távoztam. A bungee jumpolókat még mindig rengetegen bámulták, szinte többen voltak, mint a nagyréten, ahol a Good Charlotte kezdése előtt jó 5 perccel nyugodtan besétáltam a 10. sorig. Előttem sikítozó kislányok, mellettem őket gúnyosan utánzó 18 éves rockerek. A Good Charlotte egyszerűen szar volt, nincs mit szépíteni. Legalább egy korrekt pop-koncertre számítottam, de fosul szólt, erőtlen volt az egész. Kb. 4-5 számot bírtam, ez alatt meg se szólaltak, állítólag később elhangzott pár szánalmas kommentár is. Igen vicces volt a gitáros arcára húzott terrorista kendő. A Rancid kabátját viszont irigyeltem, közben arra gondoltam, mit meg nem tennék azért, hogy itt és most Matt, Tim, Lars és Brett álljon a színpadon. A Good Charlotte annyira kínosan rossz volt, hogy megjött a kedvem a párhuzamosan futó Ignite koncerthez. Gyorsított léptekkel haladtam hát a koncert helyszíne felé, közben felötlöttek bennem a régi slágerek, régi koncertélmények. Mennyire jó volt... Meghallva Zoli hangját és a zenekart, újra 18 voltam kb. fél percre, majd szemem az SMS falra vetettem, és elment a kedvem az egésztől. Jobbos és balos idióták vívtak harcot 25 Ft + áfáért. Pár sláger refrénjét tudtam, meg persze a Bloody Sunday király volt, amúgy nem igazán élveztem a koncertet. A meglepi ráadás szám alatt meg szomorúan álldogáltam. A ria-ria-Hungária közben fejcsóválva hagytam el a Hammer sátrat. Ma újra Ignite Gödöllőn. Asszem kihagyom. A Lovarda fele sétálva megállapítottam, vége az ideinek is. Az eső miatt rengetegen voltunk a kis fedett részen, tomboltak az emberek a huszönötödször hallott slágerekre. Próbáltam én is jól érezni magam, néha kicsit sikerült is, de inkább a másnapi munkára gondoltam, meg arra, hogy a helyes kalapos csajszi mellettem úgyis osztrák, szóval mindegy, és hazamentem. Írjak konklúziót? Minek? Talán csak annyit, hogy biztos vagyok benne, hogy ha megittam volna napi 10 sört, akkor sem éreztem volna magam jobban, szóval a próbálkozás sikerrel járt. | ||
| 20050821 |
|
Sziget megvolt, itt az emlegetett meglepi, amiről mostanra már mindenki tud: http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050810/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050811/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050812/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050813/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050814/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050815/ http://index.hu/kultur/2005/sziget/dan050816/ A többit később. | ||
| 20050818 |
|
Voltam csütörtökön Insted-en, szombaton túrázni, ma meg Ladánybene koncerten. Ezekről várható valamiféle beszámoló valamikor. Kevés az idő... Ja, meg lesz még egy meglepi, de nem itt. Most ez van: 2005. VIII. 2. Blue River - PASO Ska Club Igazi Reggae Camp afterparty részesei voltunk kedden. A hajón meglepően sok ember gyűlt össze (vonzotta őket a mágikus PASO betűszó?), az emberek nagy része Gárdonyban is megfordult az elmúlt napokban, szóval gondolatban kicsit újra ott voltunk. A Testi Egyenleg helyett a PASO Root Rockers lépett fel, KRSA helyett Kemon ugrott be. Hangolás, haverkodás, csevegés, piázás a kezdésig, semmi extra. Belehallgattunk a PASO új, keveretlen lemezébe is, jó lesz! :) A hajó ablakait mind kinyitották, így méginkább lehetett gyönyörködni az éjszakai budapesti látképben (hajnal 1-ig, akkor kikapcsolták a díszkivilágítást), még az esti szellő is simogatta arcunkat. A múltkori PASO project-koncerten nem tudtam megjelenni, most kíváncsian vártam, mi lesz. Szinte teljes tagsággal, élőben léptek fel (egy gitáros és egy énekes hiányzott, ha jól számoltam), kiegészítésként Kemon-on kívül egy effektdobozt nyomogató srác és nagy meglepetésünkre egy hegedűs csatlakozott a zenekarhoz. Többnyire ismert saját és feldolgozás számok lassú, reggae verzióit adták elő egy-két Irie Maffia dancehall szerzeménnyel vegyítve. Az igazat megvallva a reggae számok egy idő után kezdtek unalmassá válni. Amennyire én láttam, sok improvizatív elem került a programba, nagyon profin csinálták, ritkán jött ki belőle kuszaság. Az est fénypontja a vendégként érkező Tribuman Project egyik énekesének színrelépése volt, akit a mikrofon mögé invitáltak egy dancehall szám erejéig. Nagyon jól nyomta a srác. Ráadásul trombitát is ragadott, lenyomott egy szólót csak úgy spontán. A koncert közben Charlie VJ-skedett, régi fekete-fehér vígjátékrészletek és idei Reggae Camp PASO koncertfelvételek váltogatták egymást a kifeszített lepedőn. A koncert után Áfonya és Mouse pakolta a lemezeket, mi lötyögtünk egy kicsit, közben bámulattal figyeltük a csinos lányokat, akik az aktuális ritmustól teljesen függetlenül rázták magukat. Mindegy, a látvány a lényeg. Kár, hogy csak ennyi idő után szoktam rá a Ska Club-okra, nagyon kellemes élményt nyújtanak az unalmas hétköznap estékre. Csak ne kéne másnap olyan korán kelni... | ||
| 20050807 |
|
2005. VII. 27-30. Gárdony - LB27 Reggae Camp 2005. Ez volt a negyedik reggae táborom, az elsőn csak egy napot voltam Komáromban, az azt követő kettőt már Gárdonyban, a Sport Beach-en éltem át. Ennyi idő alatt rájöttem, miről is szól ez az egész nekem, miért is jó végigélvezni "4 nap Jamaikát" a Velencei-tó partján, miért várom már decemberben, mínusz 10-ben a következőt. Itt nincsenek nagy nemzetközi sztárok, nincs 5 színpad, szinte minden évben ugyanazok a hazai fellépők játszanak, mégis az év egyik legjobb bulija. Nyugi van, nyaralás, nem izgul az ember, ha lekésik egy fellépőt, barátságos emberekkel találkozhat, és bár magamban röhögök azokon, akik a raszta vallást fehér létükre komolyan gondolják, ráadásul ezt állandóan hangoztatják is, én is gyorsan akklimatizálódok, és a második naptól már "Jah man"-nal köszönök a szembejövő tegnapelőtt berasztásított (dreadlockosított?) hajú gyereknek. Az idei fesztivál szinte semmiben nem különbözött az előző évitől, a Sport Beach területén 3 helyszínen zajlottak az események. A soundsystemek külön kis sátorba kerültek, itt szinte éjjel-nappal pakolta valaki a lemezeket. A színpad az eddigi legkomolyabbra sikerült, nagy, korrekt, profi technikával ellátott terepet kaptak a fellépők. A tánctér mögött kajálda (amíg be nem záratta a kivonuló ÁNTSZ), piálda és fotelokkal ellátott fetrengőterület helyezkedett el egy sátorban. Új helyszín volt számomra az Agárdi kemping, ahol egy kis faházban szálltunk meg. Az elmúlt napok hasonlósága és ismétlődő jellege miatt egy nagy massza maradt meg az emlékezetemben az egész fesztiválról. Egy nagy halom emlékkép, nagyjából időrendben. Ezeket ömlesztem most "papírra", lehet belőle mazsolázni! - Odaút. Hőség, jó hangulat. Fagyi kedvenc érdi cukrászdámban. - Érkezés. Szokásos campelő társak üdvözlése és az újonnan csatlakozottak megismerése. - Megszokott jegyszedők, karszalag, fesztiválérzés szétárad az ereimben. - Malacka és a Tahó a színpadon. Rég nem láttam őket. Ismert dallamok, mosoly az arcon, első sör (drága!) a kézben, ajándék Bravo-poszter átvétele. - Trabibár. Az elmaradhatatlan kellék, a lerészegedés alapja. Piamixelés. Barack-barack és társai. - Éjszakai fürdés. Részegen a legjobb. Meleg víz, hűs nyáresti levegő, fények a távolban, csinos lányok, reggae. Az egész camp egyik legkellemesebb élménye. - Állandó visszatérő kép: a Ladánybene szintise tökkész állapotban kószál nyakába aggatott borkólával. :) Kicsit később simán részt vesz az aktuális LB project koncertjén. - Zagastic és Dub4U. Ekkor már minden jó, csak szóljon. - Séta haza. Korán van még, de ennyi elég volt az első napra. Elég hosszú az út, de meg sem érzem, csak dőlök be az ágyba. - Gárdonyi pékség. Péksütemények, amilyeneket még soha nem is láttam. Isteni meleg kakaós csiga, friss meggyes pite. Ipari mennyiségű friss zsemle vásárlása az egész csapat étkeztetésére. Csurka István fórumra hív egy plakátról szombat délután ötre a művházba. El akarunk menni, de a végén persze elfelejtjük. - Közérthelyzet. Az érkezésünk napján megnyitott Plussz-ban faltól falig áll a sor, a Pennymarketben sem jobb a helyzet. A városi CBA-ban büféárakkal találkozunk. (Dobozos sör 250 Ft!) A végén persze kiderül, hogy az agárdi CBA-ban nincs senki, korrekt árak vannak, és még a sört is hűtik. - Reggeli/vacsora. Tábori körülmények között nagymennyiségű zsemle elfogyasztása a további tápanyagra költött pénz minimalizálása céljából. Több marad sörre. - Strand nappal. Kevés árnyék, sok jó csaj, kellemes tóvíz. Míg a többiek labdákat, frizbiket dobálnak, én inkább beúszok a nádasig és vissza. Beljebb legalább nyugi van. - A lány. A tökéletes csaj, akiről 4 napig nem tudom levenni a szemem. Általában a környékünkön strandol, esténként feltűnik a soundsystem sátornál. Minden szép és jó benne, csak az állandóan körülötte ólálkodó pasija zavaró. :( - Lángosozás. Méretre kicsi, ízre korrekt, árban elfogadható. Az összes meleg kaja, amit 4 nap alatt fogyasztottam kimerült 2 lángosban. - Strand után haza kajálni, majd visszatérés a táborba. Rossz hírek. A bevezetett csendrendelet miatt előrébb tolódott a program, lemaradtunk a Tizenhétről. Kezd a Honeyball. Csapatunk nagy része tüntetőleg a tóparton üldögél, én azért megnézem őket. Korrekt koncert két punkosabb szám reggae átiratával. Én már a Balatonra készülök. - Balázs vezet, irány a Balaton. ("...másodosztály a Zsuzsanna vonaton...") Egyszerű a dolgunk, csak végig kell menni a 7-esen. Időnk van még bőven. Rengeteg kisváros, sebességkorlát. Telik az idő, Boglár még arrébb. Kezdődik az idegeskedés. Telefon Borics úrnak. "Most cuccolunk a színpadra." Innentől szarunk a sebességkorlátozásra. A Balatonboglár tábla megváltóként érkezik hamarosan. Kis kavarás a templom környékén, majd parkolás a művház kertjében a punkok között. Az első szám hangjai csendülnek fel. "Két jegyet kérek kurva gyorsan." - Red Line Offside koncert. Ismerős arcok az ország különböző tájairól, ismerős zenekar a színpadon, ismerős slágerek, 40 fok. Mivel nem kellett vezetnem, kissé sörös állapot, eufória, ordibálás, mosh csak mértékkel. Kitörés a reggae szorításából, punk-rock, mely szívemnek kedves. Egy új saját szám, egy Fugazi meg még egy feldolgozás. Remek koncert. Több mint 3 óra utazás egy zenekarért. Megérte? Szerintem meg. Pólóvásárlás, az L-es az orrom előtt fogy el. Jó az M-es is, úgyis fogyózom. :) - Visszaút. Félálom, fáradtság. Jégkrém egy benzinkútnál. - Tábor. Pia a kocsiba, visszük a többieknek, akik épp ekkor érkeznek haza. Mi nem adjuk fel. - Soundsystem sátor, punnyadt nép, szétcsapott Honeyball tagok. Ücsörgés, chill, unalom. - Sok új ismerős a strandon, sunshine, alkohol. Harmadik nap, várhatóan a legjobb programmal. - Színpadon a Tigris, iszonyatosan meleg van, ömlik rólam az izzadtság. Zuhany ruhástul, majd tánc végig. Circle pit egyedül. :) Korrekt koncert, szokás szerint. - PASO. Még emelkedettebb a hangulat, szól a kedvenc számom, táncolok az első sorban. - Kis közjáték. Szorongatják a torkomat. Ennek fele se tréfa. Kis "baráti" elbeszélgetés, melynek legnagyobb negatívuma, hogy kijózanodok. Szomorú dolgok ezek. - Újabb izgalmak. Két társunk másfél órája beúszott egy kicsit fürödni a tóba. Megindul a hajtóvadászat, elemlámpával a tóban, nincsenek sehol. Talán már rég a parton buliznak? Keresés a parton. Hangok a tóból... Megvannak. Csak beúsztak a nádasig. Teljes kijózanodás az eredmény részemről. - Soundsystem sátor fürdőgatyában, ruháim nem elérhető helyen. Áfonya remekel. Sok ember, tánc, jó hangulat. - Betépett dobosok. A hallható zenétől teljesen függetlenül a semmibe meredve végigdobolnak napokat a soundsystem sátorban. - Rendőrök érkeznek, magyaráznak, buli lefújva, feljelentettek minket. Áfonya fülesről nyomja tovább a zenét, mi távozunk. - Ülünk a házikónk előtt, átszűrődik az Ohio c. sláger techno változata a közeli Nádas diszkóból. Menjünk át! - Tóparti diszkó, hajnal 4. Villognak a fények, szólnak a 80-as évek slágerei. A DJ beledumál, beleénekel a számokba. Tuti ő is ivott már pár pohárral. A tánctéren kigombolt fekete ingben srácok, szemükben felcsillan az utolsó reménysugár, amikor néhány csinos lány érkezik pár nagyon oda nem illő srác társaságában. Táncolunk, énekelünk. Sean Paul - sampon. Micsoda poén! A diszkós srácok hátulról próbálkoznak a csajainknál. Röhögünk. - Utolsó nap, ki kell használni. Állok a Plussz kilométeres sorában, kosaramban egy láda sör és 29 Ft-os ásványvizek. Ma nem hibázhatok, nem fogyhat el a sör. - Anyázva állok a kempingi közös hűtő előtt. Már megint elloptak hármat! Pofátlanság. - Sör a kézben, Re-G a színpadon. A tánctér sok zuhanyzás miatt elárasztott területeit vödrökkel próbálják vízmentesíteni, majd fapallókkal fedik le. Ez talán az eddigi legjobb Re-G koncertem. Közrejátszik a hideg sör a kezemben és a csinos énekes lány, aki nem vett fel melltartót. Zeneileg még mindig nem jön be, de mindegy. - 2 méter 20 centis fekete kigyúrt srác. Gyorsan a társalgások központi témájává válik. Többen javasoljuk, hogy szélsőjobbos elveket vallókat hozzá kéne irányítani, beszéljék meg a problémáikat. :) - Nem lesz elég a sör!!! Túl sokan szálltak be a fogyasztásba, loptak is el belőle, ürül a hűtőtáska. Nem lesz ennek jó vége. A lengyel Vavamuffin-t magyarul konferálja fel egy lengyel lány. Állítólag vezető hazai reggae zenekar. Jól nyomják, de honfitársaik, a Paprika Korps közelébe sem érnek. A háromtagú ragga-ének részleg baloldali, nagyobb darab tagján hamburgerevő versenyt megörökítő póló látható. A Roland hangszereken az R egyik szára mindenhol eltűnt, így olvasható a Poland. - Utolsó sör a kézben, színpadon a francia Tribuman Project, akik állítólag a Skalandon nagyon jót alakítottak. A selector pakolja a lemezeket, két fiatal francia raggázik, énekel rá őrült tempóban. Nagyon jók, várom, mikor érkezik már a zenekar többi tagja. Semmikor. Ennyi, így jöttek. Nagy kár. -... - Fekszem a tóparton, telefon ébreszt. "Hol a francban vagy?". Kicsit elpilledtem a sör helyett fogyasztott "mindegy csak ártson" italmixtúráktól. Elhagytam a jó kis sapimat, de ami ennél durvább, a sínt is a törött ujjam alól. Azt meg hogy? Kómás ténfergés a kocsihoz, ott alvás. /Nem találta meg valaki a sapkám?/ - Reggel 7, napsütés, fáradt fesztiválszervező barátaival pihen a tóparton. Kicsit odébb fotelben néhányan isszák az utolsó italokat. A strandosok szedik a szemetet. "Mit keresel? Nem találtunk semmit." Akkor mindegy... - Ébredés a szálláson, lassan indulnak haza a többiek. Mi még maradunk, pakolunk, rendbeszedjük kicsit a környéket, kipróbáljuk az Agárdi szabadstrandot. - Hogy meglegyen a keretes szerkezet, fagyi Érden. Csoki, eeeeeh, tejszínes nápolyi. Mindez légkondicionált helyen fogyasztva. Remek zárása a fesztiválnak. Képek Keksznél, utolsó napról itt, cikk az Indexen. | ||
| 20050803 |
|
2005. VII. 23. Velence - EFOTT utolsó nap Against Me!-ről hazaérve itthon még aludtam pár órát, majd ébredés után néhány perccel már hívott is Mező, hogy ugyan nem vinném-e le EFOTT-ra. Mivel rendes gyerek vagyok, és én is oda tartottam, természetesen bevállaltam a fuvart. Kaja és készülődés (hálózsák, ruha egy zsákba) után el is gurultam a Körtérre, Mező természetesen késett, majd ahelyett, hogy elindultunk volna, még vagy 20 percet közértezett, engem meg az idegbaj kerülgetett. Aztán végre elindultunk, és gond nélkül beértünk Velencére. Az első keresztutcán le is hajtottunk valami kis tóparti zsákutcába, ahol a faternak fogalma nem volt róla, hogy egy országos fesztivál zajlik a helyszínen. Ekkor már sejthettük volna, hogy nem minden OK. Aztán két fiatal gyerek vigyorogva közölte velünk, hogy az EFOTT bizony a tó túloldalán folyik. Ekkor már feltűntek a távolban a nagy fehér sátrak. Kis rodeó után visszatértünk tehát a főútra, áthaladtunk a síneken, ugrattunk egy kurva nagyot egy fekvőrendőrön, majd két igazi utasításai szerint egy benzinkút mellett parkoltunk le a fesztiváltól jó messze. Nem volt más lehetőség, pár órával később már ennek a helynek is örülnünk kellett volna. Így tehát gyalog közelítettük meg a helyet. A karszalag mellé mogyorójegyeket kaptunk, majd motozás után besétáltunk a strandra. Az előző napi rossz idő hatására elég sokan távoztak már, pedig ekkor kezdett el újra kisütni a nap. Megtaláltuk Kutyáékat, majd én azonnal a tóba mártózás mellett döntöttem, már rég vártam a pillanatot. Megvillantottam a most felavatott SpongeBob labdámat, amire egyből ráindult egy ott üldögélő csaj, de nem használtam ki a lehetőséget, inkább úsztam egyet. Így lazán, úszócuccban terveztem a fesztivál látogatását is, de mint felvilágosítottak, a benti terep már sokkal sarasabb, szóval inkább visszavedlettem szakadt punk öltözékembe, és elindultam befele. Újabb karszalag-ellenőrzés után benn is voltam. A már halál unalmas fesztiválkörkép fogadott. Színpadok jobbra-balra, gyér fű, sok idióta fesztivállátogató. Lemondtam róla, hogy a kocsival később jobb helyre átálljak, ezért sört ragadtam, 250 Ft volt a dobozos. Nem tudom megérteni azokat, akik inkább itták 230-ért a szar csapoltat. Belehallgattam pár zenekarba, és szokás szerint elöntött az undor. Kár, hogy csak pár stílust vagyok hajlandó elviselni... Már csak a poén kedvéért is megnéztük a Testi Egyenleget, ami most is szar volt. Nem a zene miatt, a zene az egész jó, csak még mindig nem a sajátjuk. Be is mondta az énekes, hogy ez igazából feldolgozás, biztos meglátott minket Kutyával. :) Itt egy szóváltás miatt nagyon felidegesítettem magam, ami nem tett jót a lejtőn egyre inkább lefelé tartó hangulatomnak. És még csak ekkor kezdődött a Globe-sátor hercehurca! A fesztivál szinte összes érdekes programját berakták a tóparton elhelyezkedő méretes Globe-akármi sátorba, ami a cigireklámok miatt csak 18 éven felüliek számára volt látogatható. Eleve nem tudom, milyen hozzáállás ez, hogy a sokezer forintot leperkáló kiskölykök nem nézhetik meg a kedvenc zenekarukat, mert valami faszfej odafenn kitalálta, hogy most itt cigit kell reklámozni. Igazából az ki sem derült számomra, mi a márka, mert mindenhol csak ez a Globe felirat volt látható. Az ajtóban szekusok körében álldogáló reklám-picsák a nyakamba akasztottak egy narancssárga Globe-kulcstartót, majd jó szórakozást kívántak. A személyimet nem kérték el, de az árgus szemekkel figyelő szekusok mellett elhaladva már éreztem, itt nem fogok felszabadultan szórakozni. Odabenn olyan kép fogadott, amire végképp nem számítottam. Egy igazi diszkóba csöppentem. Hosztesszcicák mindenhol, akiket legszívesebben kipofoztam volna a sátorból, (Persze, jól néztek ki, de akkor is, hányadék ez az egész. Azért a félvér cicákat jól megnéztem magamnak...) diszkófények, és minden második emberre jutott egy szekuriti. Nem akartam elhinni, amikor mondták, de kipróbáltam: amint leült valaki a földre, érkezett egy szekus és felállította. Tilos volt továbbá félmeztelenül lenni, a fényképeszeknek pedig egy külön papírt kellett aláírni egy rakás szabállyal. (Pl. a fotókon nem szerepelhet a Globe felirat. Ezért készült ez a kép így.) Volt jobb elől egy mélyedésben egy kis pocsolya. Vigyorogva haladok előre, amikor egy szekus szabályosan fellök. Kérdőn nézek rá, közli, hogy ne lépjek bele a pocsolyába, mert eleshetek. Azta, de kedves! Nemtetszésemet kicsit hangosan meséltem társaimnak, meg is jelent mellettem egyből a kedves szekus, és elmagyarázta, milyen fontos az ő munkája. Bólogattam értelmesen, nehogymár az első zenekar előtt kibasszanak. Aztán nekiálltam nyakbaakasztókat gyűjteni, kaptam egy csomót, amiket egymás után kötve magamraaggattam. Már a földön húztam magam után, és örültem, milyen jófej vagyok, amikor egy szekus közölte, hogy ez nem játék, kössem szépen magamra, ne húzzam a földön. Oké, persze, bocsi... Anyád. Szóval igazán "barátságos" volt a hangulat a sátorban, kb. mint egy koncentrációs táborban. Nem is értettem, hogy nem verték le Boogie Mamma Dávidot, aki szokás szerint produkálta magát, és egész koncert alatt azon gúnyolódott, hogy csak a 18 éven felülieket engedik be. Jól tette. A terem egész területén fel-alá rohangált szokás szerint, és a kör alakú diszkókivetítőn is majdnem átugrott, mint a cirkuszi oroszlánok. A sátornak külön kerthelyisége volt színes diszkószékekkel és diszkóasztalokkal, a Toi-Toi-ok viszont ugyanolyan kékek voltak, mint kinn, ide már nem jutott a narancssárga festékből. De legalább nem voltak tele. Itt kinn elég sokat üldögéltünk, két srácnak meséltem a punkrockról meg az elveimről, elég vicces lehetett. Lehet, hogy eddigre kicsit becsiccsentettem, nem tudom. A Tigris koncertjén már rengetegen voltunk, a sátorban egyre melegebb lett. Ordítva végigtáncoltam az egészet, közben figyeltem a csinos lányokat. Szóval fasza buli volt. Rég láttam őket (a Tigrist, nem a csajokat), most felelevenítették bennem a régi számokat, hallottam egy újat is. A circle pit viszont nem igazán jött össze, Keksszel ketten kevésnek bizonyultunk. PASO-n aztán táncolt mindenki, többek között a már Testi Egyenlegen feltűnt két náci gyerek is. Mondom is az egyiknek, "Figyelj már, ez egy antirasszista zenekar!". Vonogatja a vállát és táncol tovább. Biztos megijedt tőlem. :) A PASO amúgy jó volt, ellötyögtünk rá. A kedvencemet nem játszották, rohadjanak meg. A legjobb az egészben talán az volt, amikor előkerült egy régi szám, amiben még Vera énekelt. Odaálltam tehát mellé (mert ő is ott volt), és hallgattam, ahogy énekli. Tehát egy szám erejéig csak nekünk, akik mellette álltunk, visszatért az igazi, régi PASO. Ladánybenéből szinte semmit nem láttam, kint csevegtem Lilivel, meg nem tudom, mit csináltam. Beszólt egy szekus igen kedvesen, hogy ne rakjam fel a lábam az asztalra. ("Otthon is ezt csinálod?") Valamikor mentem sétálni is, láttam az Ákosból valamennyit (szar volt), elcsíptem Varga Zsuzsát, ahogy Clash-t énekel (jól néz ki a kiscsaj), és valamikor éjszaka a Sziámiba is belehallgattunk (most láttam először), igazán vicces volt. A Love Alliance alatt már többször egyedül maradtam. Eleinte csak álldogáltam jobbszélen, egy idő után viszont annyira feszes dancehall ütemeket pakoltak fel, hogy rámtört a táncolhatnék. Végig is ugráltam jópár slágert, csak az eszetlenül sok rewind zavart, nem tudom, miért élvezik ezt ennyire. Itt is voltak jó csajok, de szartak rám. Az igazi meglepetést a kétoldalt felvonuló 2-2 táncoslány okozta. Fejre elég rusnyák voltak, testileg persze nem néztek ki rosszul, de a durván minimál feszülős műanyag ruha elég visszataszító volt számomra. Az meg nagyon látszott, hogy most hallanak életükben először dancehall-t. (Én már másodszor!:) Áfonya követte Bosiékat, a legnagyobb reggae slágerek után (pl. Ganja Smugglin) ő is dancehallra váltott, egy-egy szám erejéig Copy és Kemon is beszállt. Egy ideig bírtam, aztán meguntam az egészet és elindultam a járgányom felé, ahol kb. hajnal 3-tól 8-ig tudtam aludni elég nyomorék pózokban, de még mindig jobban jártam, mintha a tóparton a fűben kellett volna fetrengenem. Reggel meg hazajöttünk, Mezőnél ettünk még pár fincsi vegetáriánus melegszendvicset afterparty jelleggel. Nem kell valakinek Globe party-s nyakbaakasztó? Van egy rakás. Azon az éjjelen többen is kértek tőlem, de persze nem adtam senkinek. :) | ||
| 20050803 |
| Még élek. Voltam EFOTT-on meg LB27 Reggae Camp-en, előbbiről már nagyjából kész a beszámoló, utóbbiról most alakul(na, ha nem aludnék inkább). Ezek lesznek. | ||
| 20050801 |
|
2005. VII. 22. Csehország, Brno, Fleda - Against Me! Előző mesém ott ért véget, hogy hazatértem Against Me! koncertről, és azt tervezzük, hogy két nap múlva újra megnézzük őket. Így is lett. Pénteken munka utánra volt megbeszélve a találkozó a Keleti melletti benzinkútnál. Időben elszabadultam, még sört venni is maradt időm, és még így is pár perccel 5 előtt érkeztem, amikor még csak sofőrünk, Jaki (köszi, köszi!) és SellMe voltak ott. Aztán szállingóztak az emberek, a team további tagjai: Mansiz, LifeIsWar, sick boy, Kajbász, Viktor és a mókafelelős, fucktothemusic Balázs. 5 után valamivel útra is keltünk, mókafelelős Balázs elővette az útravaló üveg Calvados-t, ami valójában almapálinka az igényesebb fajtából. Már sejtettük, hogy remek lesz a hangulat. Kortyolgattuk söreinket (már aki), és hallgattuk Balázs eleinte még érdekes sztorijait. Ahogy fogyott a Calvados, a történeteket felváltották a rímek, amik egy idő után a nagyon viccesből átcsaptak szánalmasba. Néztük az órát meg a térképet, és kezdtünk félni, hogy nem érünk oda időben. Ezért csak gyors pisiszünetekre álltunk meg, amikre igen nagy szükség is volt. Brno határában már nagyon izgultunk, főleg hogy volt még kb. 20 perc a hivatalos kezdésig (22:15), és a hely nevét meg a házszámot senki nem tudta. Nyomtattam mindenféle térképeket, amik segítségével már közel jutottunk a klubhoz, de aztán valahol elkavartunk, és tök máshol kötöttünk ki. A bennem lévő pár sör, magasszintű angoltudásom és a félelem, hogy lekéssük a bulit meghozta a bátorságom, minden sarkon kiszálltam a buszból, és megkérdeztem valakit, merre kell menni. Így szinte pont a hivatalos kezdésre értünk a klubhoz, ezt az eseményt taps és üdvrivalgás fogadta. Kipattantunk, Jaki elment parkolni. A bejáratnál Pándi úr intézkedett (újra jó kedve lett, mivel visszakapta az út közben tőle a biztonság kedvéért elkobzott maradék Calvados-át), ki is jött a dobos gyerek hozzánk. Nem kellett izgulni, nem késtük le a lényeget, még hátra volt egy előzenekar is. Pacsizás, örömködés (nem tudták, hogy jövünk), majd guestlist. Bevittek 6(!) embert, így csak kettőnknek kellett perkálni. 5 Eurót fizettem, ami kicsit több is volt, mint a jegy Koronában. Viszonylag sokan voltak már a klubban, aminek a felépítése kb. így nézett ki: hosszúkás előtér kocsmával, mögötte a koncertterem, ami egy TV stúdióra hasonlított, valaki színházat emlegetett. Két oldalt lépcsőzetes ülőhelyek, viszonylag nagy színpad korrekt hangtechnikával. A megszokott téglalap alakú forma megvolt, csak 90 fokkal elforgatva, tehát széles volt a terem, nem hosszú. SellMe-vel vetettem magamnak sört, mivel neki volt helyi valutája. 18 Korona (kb. 150 Ft), csapolt, és persze ízre verte a hazai löttyöket. Piámat kortyolgatva néztem meg az előzenekart, ami vagy az Innoxia Corpora vagy a Macgyver volt. Igazából akkor járnának, ha azt írnám, szóra sem érdemes, amit hallottunk. De szeretek fikázni. Hosszú rasztahajú hippikinézetű punkok alkottak valami borzalmat, a közönség azért illedelmesen végignézte őket. Találkoztunk egy metálpólós sráccal, aki egész jól beszélt magyarul, mint mondta, ismeri Dezsőt Somorjáról. Na, ennek örültünk, aztán elmentünk venni még egy sört. Az Against Me! koncert pedig zseniális volt. A roadjukkal(?) készíttettünk magunkról (Hungarian Crew) pár képet a színpad előtt, majd elkezdődött az őrület. Az elfogyasztott italok megakadályozták, hogy negatív gondolatok keringjenek a fejemben, amik el tudnák rontani a kedvemet (ezért nem volt tökéletes Bécsben a hangulatom). Vártam a Guinness-t, hogy utána pihenhessek, de élesszemű társam megállapította, hogy most bizony teljesen más a setlist, és a Rice and Bread-del kezdenek. És tényleg. Igaz, ritkán látok zenekart több turnéállomáson egymás után, de ilyet még nem tapasztaltam. A bécsi és a brno-i koncert szinte teljesen különbözött egymástól. Persze pár fő sláger megvolt itt is, de például a Baby I'm an Anarchist nem volt, és más új számokat játszottak. Egyszerűen sugárzott belőlük az energia. Hihetetlen, de ezek a fickók tényleg élvezetből játszanak X heti turnézás után is. A közönség sokkal szerencsétlenebb volt, mint Bécsben. Alig páran tudták a szövegeket a színpad előtt gyülekező magyar különítményen kívül, a színpadra csak 2-3 beugró ember került fel, mikrofonba éneklésről itt tehát szó sem lehetett. A koncert legüdébb színfoltja természetesen Balázs volt, aki 2-3 szám után felment a színpadra, alsógatyára vetkőzött, majd beugrott, és innentől kezdve végig így tombolt, csak egy kötött fekete kendőt rakott néha a fejére. Szereplése láthatóan külön örömet okozott a zenekar tagjainak. Nem nagyon kell tovább részleteznem, én remekül éreztem magam végig. A Pints of Guinness első hangjainál vegyes érzelmek fogtak el. Öröm, hogy újra hallhatom és bánat, mert tudtam, ez a koncert utolsó száma. Bekövetkezett a katarzis, a színpadnak dőlve ordítottam, közben csípte az izzadtság a szememet. Tökéletes volt. Ez után az is megtörtént, amit eddig nem láttam AM! koncerten. Visszatapsoltuk őket, és eljátszottak egy számot a kilopott demóról (biztos voltam benne, hogy a Miami lesz az, de nem) és az Axl Rose-t. A közönség kb. 10 percig tapsolt, füttyögött, de többször nem jöttek vissza. Nagyon jól tették. A koncert után kölcsönEuróból végre megvettem a régóta vágyott La Fraction nagylemezt, majd a visszajáró Koronából vettem egy búcsúsört. Itt végre nekem is volt alkalmam lespanolni a zenekar tagjaival. Igaz nem a szokásos "oda megyek nyalni" módszert követtem, a basszeros jött oda hozzánk csevegni sörrel a kezében. Röhögtünk Pándi úr hülyeségein, megtudtam, hogy amikor hazamennek, 4 hónap alatt végigjárják az összes USA államot, és hogy tudnak róla, hogy kiszivárgott a tavalyi demó, és azt is tudják, ki nyúlta le, de nem nagyon izgatják magukat rajta. Itt már én is kissé illuminált állapotban voltam, remélem nem égettem le magam a sztárok előtt. Nagy nehezen összeszedtünk mindenkit, majd elindultunk haza. Én azonnal elaludtam, és Budapestig fel sem keltem. Nagy élmény volt a koncert, kár, hogy a városból semmit nem láttunk. Köszönet Jakinak a fuvarért és az Against Me!-nek a remek hangulatért! Többször megígérték, hogy legközelebb nem hagyják ki "Buda and Pest"-et sem. | ||
| 20050724 |
|
2005. VII. 20. Ausztria, Bécs, EKH - Against Me! Az Against Me!-vel az első találkozásom bizonyára Tom koncertbeszámolója volt. Nem értettem, hogy lehet valaki annyira oda egy tök ismeretlen zenekarért, hogy egyedül nekivág egy bécsi túrának vonattal. Néhány napja végső elkeseredésemben már azt terveztem, hogy másfél óra késéssel, mocskosan és büdösen, 0 alvással, közvetlenül Bécsből megyek be dolgozni, ha más nincs, de akkor is látni fogom őket. A szerencse közbeszólt, Szerdáék is épp Bécsbe tartottak egy rockabilly bulira, és volt két helyük a kocsiban. Mansizzal ketten voltunk a szerencsések, akik ezt a fuvart kihasználhattuk. A többiektől, akik végül nem jutottak ki, elnézést kérek. Ne is olvassanak tovább, mert irigykedni fognak. Munkából el, vacsora a találkozási ponton (évek óta nem ettem meg magamban egy zsák chipset), utána sör. Szokás szerint én pofáztam egész úton, elmeséltem a fél életemet. A határnál csatlakozott hozzánk egy másik rockabillys autó, majd Bécsbe érve Szerda kirakott minket az EKH-tól egy metrómegállóra. Itt már izgatottan rohangáltam fel-alá az aluljáróban, Mansizt párszor majdnem felrúgtam. Jött a metró, már tippeltük, melyik gyerekek jönnek vajon a koncertre. Kijutva a föld alól megmarkoltam a térképet, és szinte elsőre megtaláltuk a következő sarkon az EKH-t. Ha valaki nem tudná, az EKH egy foglaltház, amit mostanában akarnak bezáratni, de ez remélhetőleg nem fog sikerülni. A tök nyugodt kisvárosi hangulatból hirtelen egy összefestett, összepisált falú, punkokkal tarkított ház elé értünk. Gyülekeztek az emberek az utcán, mi biztos léptekkel haladtunk a bejárat felé. A komoly 6 Eurós belépő befizetése után Mansi átnyújtotta az ajtó mellett üldögélő zenekarnak a Pándi úr által küldött Unicumot, aminek persze nagyon örültek. Indulhattunk feltérképezni a terepet. Az egész házat nem láttam, csak a klubterületet, az viszont nagyon korrekt volt, igazi underground szórakozóhely az ehhez szükséges összes kellékkel. Összefestett falak, kiragasztott információs anyagok és plakátok, leselejtezett bútorok, sejtelmes fények, vaskorlát, lépcső az eleinte még hűs underground koncertterembe. Korrekt, kis színpad kis teremben, nekem a Music Factoryra ugrott be róla. Családias hangulatra számítottam tehát. Az egyik sarokban megtaláltuk honfitársainkat, akik korábban, busszal utaztak ki, így érkezésünkkor már egy rakás üres sörösdoboz álldogált előttük az asztalon. (Természetesen semmiféle motozás nem volt, bárki bevihetett saját piát.) Pacsizás, csevegés, tréfálkozás következett, én viszont lassan a színpad felé közeledtem, jó pozíciót kellett szereznem már az előzenekar alatt. Meg persze a közönséget is elemezni kellett. Egy ilyen helyen jellemzőek a kicsit lepukkantabb kinézetű tarajosok, de ami nagyon meglepett, hogy igen sok lánnyal találkozhattunk, akik szinte mind nagyon jól néztek ki. Császkáltam egy kicsit, csekkoltam a merch pultot, szomorúan tapasztaltam, hogy az összes kapható bakelit megvan már. Azért megkérdeztem, milyen színűek az LP-k, mert azok csak feketén vannak meg. A Reinventing lemezt rózsaszínben lehetett kapni, de az árus felvilágosított, hogy ebből a fekete is limitált. Ennek örültem, majd visszamentem a színpad elé. Elvileg tízkor kezdődött volna a buli, kb. fél óra csúszással lépett színpadra a Rentokill. Osztrák punk zenekar az igényesebb fajtából, hardcore elemekkel. Szerintem kicsit hasonlított az Antimaniax-re. Jó volt, el lehetett rá bólogatni, de túl izgalmasnak azért nem mondanám. A koncert végén játszottak egy-két eredetibb szerzeményt, azok tetszettek, de többnyire csak álldogáltam, és izgatottan vártam, mikor lesz már vége. A gitáros gyerek meg irritált, kissé túlzásba vitte a pózolást, artikulálva énekelte az arcunkba az énekes szövegeit. Ráadásul csálén álltak a fogai is. Rentokill vége, el sem mozdulok a színpad elől. Kell a jó pozíció. Szemüveg, táska elpakol, füldugó ki (inkább süketüljek meg, minthogy tompítsam az élményt), izgatott várakozás. A zenekar tagjai pakolják a cuccokat, roadról szó nincs természetesen. Feltűnik egy tarajos picsa, aki hosszasan vitatkozik a dobossal, nem tudni, miről. Közben egyre többen leszünk, már szinte dugig van a kis terem. Csak lökdösődve lehet előrébb jutni. Aztán elkezdik, és elszabadul a pokol. Pints of Guinness, a szám, ami mostanában a legnagyobb hatással van rám. Mindenki ordít, kezek a magasban. Innentől nincs megállás, jönnek sorban az ismert számok, köztük két új is, amik még a kilopott demón sincsenek rajta. (Vagy annyira régiek, hogy én sem ismerem?) Mindenkiről ömlik a víz, iszonyatos a hőség. Az első 4-5 sor ordít, a basszeros mikrofonja szinte végig kareoke jelleggel működik. Nincs határ a színpad és a nézőtér között. A zenekart kevésbé ismerők kicsit hátrébb állva szemlélik az eseményeket, a többiek megőrülnek. Én a törött ujjammal a két csoport között evickélek. Amikor tudom a szöveget, éneklem, amikor nem, akkor is. :) Nem lehet negatívumot mondani a buliról. Ritkán látni ennyire őszinte előadást. Teljesen szívvel, lélekkel játszották végig az egész bulit. Talán kommentár volt kicsit kevés, de az emberek úgyis tudták, miről van szó. Nekem nagyon rövidnek tűnt a koncert, pedig elég sok számot eljátszottak. Talán egy negatívumot mégis tudok említeni, nagyon hasonlított minden a tavalyi bulira. Lehet, hogy nem kellett volna megnéznem a videót közvetlenül a koncert előtt. Az utolsó számban (We Laugh at Danger) most is volt hangszercsere, a dobos is előrejött ordítani, talán a Rentokillből ült be valaki helyette, nem láttam. Néha elvonta a figyelmemet néhány rajongó, például egy seggrészeg hülyegyerek, aki állandóan elesett, meg a másik oldalamon álldogáló fotós kislány, aki igen jól nézett ki. A végére teljesen átázott mindenem. Nagyon nagy koncert volt, de nekem igazából az első szám volt a legfontosabb, onnantól már mindegy volt. Az utolsó szám után szétszéledt a nép, ráadást nem kaptunk. Nagy meglepetésünkre egy újabb zenekar készülődött a fellépésre, és fény derült arra is, mit akart a tarajos picsa. Az Against Me! cuccain játszani. Erre persze nem kaptak engedélyt, meg tudom érteni, gondolom a turné további részén is szükségük lesz rá. A csajszi meg ott problémázott továbbra is. Hülye fejemmel megvettem a Reinventing albumot rózsaszínben is. Inkább, mint egy póló, amiben a fél magyar társaság már a koncert előtt feszített. Megvártam, amíg Mansiz cseveg a zenekarral, meg felhívták Pándi Balit is telefonon, aztán elindultunk vissza, hogy Szerdáék felvegyenek minket. A hazaút alvással telt, otthon is volt még rá jó 3 órám munka előtt. Nekem nem volt életem legjobb koncertje, de annyira azért tetszett, hogy simán bevállaljam a holnapi brno-i bulit is, izgatottan várom, ott hogy alakítanak. Aztán beszámolok róla. Vagy nem. | ||
| 20050721 |
|
2005. VII. 18. Zöld Pardon - Pannonia Allstars Ska Orchestra A Ratos de Porao biztos sokáig tartott volna, meg messzebb is volt, meg ilyenek, szóval inkább elmentem a ZP-be PASO-ra. Már a környéket elárasztotta a Kispál közönség. Kegyetlen, mennyire jó kis 15 éves csajokkal volt tele a hely. Na mindegy... Jöttek nem 15 éves de mégjobb csajok, velük lógtam. Kis csevely, majd kezdődött is a koncert. Megállapítom, hogy a PASO kurvára befutott. Dugig volt az egész ZP, és mindenki táncolt, énekelt. Annyiban különböznek egy Alvintól, hogy továbbra is hitelesek, ami nagyon fontos dolog. Viszont őket is megcsapta a sztárság szele, ment a közönségénekeltetés meg az idióta show a színpadon. Állítólag Krsa még az első sorral pacsizott is. Gáz. Mindezek ellenére én nagyon élveztem a koncertet, szinte végig táncoltam, a She showed me the door (elvileg ez a hivatalos címe a kedvencemnek) alatt pedig szokás szerint teli torokból ordítottam. Volt néhány új is, amik szerintem elég jók, de a lakótelepes bénaság nem tetszett. Elhangzott pár feldolgozás is, az első Laurel Aitken emlékére. Nyugodjék békében. A Pulp Fiction filmzenére tényleg mindenki tombolt. Szerintem zeneileg is rendben volt a koncert, faszán játszottak, de állítólag sok volt a hiba, főleg a dobos ütött mellé. Nem tűnt fel. Mondjuk a végén a ráadásban a Cookie Mookie teljesen szétcsúszott, ezt már én is észrevettem. Szóval jó volt, tetszett, de azért magamban végig büszke voltam rá, hogy én már az első koncerten is ott voltam, nem csak a "ska hullám" hatására kezdtem el hallgatni őket. A koncert után a ZP DJ-je berakta a stílushoz legközelebb álló CD-jét, valami huszadrangú válogatást, név szerint a Summer Dancehall Reggae Mix vol. 46-ot 2003-ból. Néztem egy darabig a kiscsajokat és sajnálkoztam hogy ilyen vén fasz vagyok, aztán inkább hazajöttem Kutyáékkal. Mondtam már, hogy szerdán Against Me! koncertre megyek? Be vagyok izgulva. Meg is nézem az előző pesti koncert videóját alvás helyett. | ||
| 20050718 |
|
Most kaptam meghívást egy volt osztálytársam esküvőjére. Durva... Kikerültek a Free Fest képek Kekszhez is. És megyek Against Me!-re!!! Ez nagyon nagy boldogsággal tölt el. Ja, meg most mindjárt PASO-ra, szóval arról majd lesz valami beszámoló. Még jó, hogy nem a Portálra kell írnom. Komolyan felszabadultnak érzem magam. Elkezdtem a közös szerkesztéshez szükséges lépéseket. Van már legalább 10 jelentkező. Ha csak a fele beválik, már meg van mentve az oldal. Sőt, nagyon sokat lehetne továbbfejlődni. | ||
| 20050718 |
|
Free Fest képek: http://rollinwallowin.freeweb.hu/freefest.htm http://kep.tar.hu/szovi77/50097732#2 Fényképezett még Keksz, Kutya, Edit meg még sokan. Ha megkeres az említett házibuli gazdája (nagyon remélem:)), akkor lesznek videók is. | ||
| 20050717 |
|
Hopp, kicsit megugrott a látogatottság, valaki meghirdette ezt az oldalt a fórumon. Mondjuk így már megint ugyanott vagyunk, hogy a hülye fasz baromságokat ír a netre. Ennyi erővel kirakhattam volna a Portálra is az alábbi cikket. Na, csak azt akartam, hogy válaszolt a Google pénteken. Nem gondoltam volna. Az más kérdés, hogy szerintük nincs a Google cache-ben egy magyarpunkos oldal sem, én meg lehúztam tőlük 500-at. Mindegy, a szándék a fontos. | ||
| 20050717 |
|
2005. VII. 14-17. Százhalombatta, Free Fest
"Akármennyit hánytok, Írhatnám ezt a beszámolót a PunkPortálra, de mégsem teszem. Az elmúlt 3-4 évben nem voltam úgy koncerten/fesztiválon, hogy kizárólag arra figyeljek, hogy jól érezzem magam. Ezen most változtattam. Szartam a zenekarokra, nem készült a fejemben a beszámoló, egyszerűen sodródtam az árral. Nagyon jó volt. | ||
| 20050717 |
|
2005. VII. 12. Blue River - Ska klub Szemét Kutya lerángatott megint PASO klubba, gondolom csak fuvar kellett neki, meg kínozni akart. Én előre sejtettem, hogy az A Láma Dalai valami szar lesz. A koncertlista ska-punkot írt, Kutya ska-core-ról beszélt. Na persze... Most nem fogadtak minket csövesek a híd alatt, csak a kurva sok pénzért megcsináltatott járgány kezdett el megint szarakodni. Venni kéne már egy autót. A hajón most is alig volt pár ember, de a törzsközönség képviseltette magát. Szokás szerint a zenekar haveri köre az első asztaloknál, pár további arc itt-ott. A kilátás most is csodás volt, Budapest innen nézve tényleg gyönyörű. Meghallgattuk a PASO külföldi koncertélményeit, KRSA mesélt a hétfői bécsi koncertről (New York és Tokyo ska orchestrák), meghallgattuk az új Illés tribute lemez PASO számát, majd hangolgatni kezdett a zenekar. Ekkor még csak az énekes hangja irritált (kissé Emil Rulez-esre vette a figurát), a zene az elviselhető kategóriában mozgott. Már lenyomtak két számot, amikor kiderült, a koncert majd később lesz. Szóval vártunk, csevegtünk (ez volt az egyetlen értelme a tegnap estének), majd jó későn a húrok közé csapott az A Láma Dalai. Szörnyű volt. Testi Egyenleg 2. Rockslágerek (Dire Straits, Beatles, stb.) skasított verzióját adták elő pár saját számmal vegyítve. Már megint annak lehettünk tanúi, hogy egy amúgy profi rockzenekart elkap a ska-hullám és szánalmas szart alkotnak. Javaslom bevezetni, hogy mielőtt valaki ilyen zenét játszhat, vegyen részt egy 2 hetes intenzív ska kurzuson, továbbá tiltsuk be a PASO koncerteket nagyszámú közönség előtt és csak kis klubokban játszhassanak ellenőrzött embereknek. Amikor meguntuk az egész szart, elhúztunk. Erről ennyit. ----------- Holnap Free Fest, péntek meló, aztán Free Fest folyt. Túl részletes beszámoló szerintem nem lesz, mert reményeim szerint csúnyán be fogok baszni. | ||
| 20050713 |
|
Szinte naponta szoktam csekkolni a jobb felső sarokban látható blogokat, és mindig csalódottan csukom be az ablakot, amikor látom, hogy már megint nem volt frissítés. Szóval választhatok, hogy naponta beírom, hogy ma se történt semmi, vagy inkább csak akkor írok, ha tényleg van valami érdekes. Szerintem az utóbbi. Ja, a lenti Google trükközés eredménye: 492 megmaradt levél a jó 15.000-ből. :(( | ||
| 20050711 |
| Csináltam egy fasza batch file-t, ami szépen letölti nekem a Google cache-ből az összes megmaradt magyarpunk oldalt. A trükkhoz kellett ez az oldal, ami leírja, hogy lehet tetszőlege Google cache-t könnyedén beszerezni, egy Win-es wget, egy kis trükközés Excellel (könnyebb, mint shell scriptet írni), majd íme az eredmény, ami kitömörítve már húzza is le, ami a szép emlékű listából megmaradt. Ügyes vagyok, mi? | ||
| 20050709 |
|
Corvin János emléktúra 40 A távválasztásom attól függött, hogy az invitált 6-7 lány közül egy is eljön-e velem túrázni, vagyis tudok-e túrafertőzni. Aztán persze jöttek a kifogások: betegség, rossz idő, nyaralás, stb. Így maradtam a 40-es távnál. Péntek este aztán minden reményem elszállt, amikor kiderült, hogy kedvenc Trabantom szervizelése nem lett időre kész. Még nem veszett el minden remény, gyorsan bekukkantottam a tt topicba, ahol örömmel olvastam, hogy bandikaa kocsijában van még hely. Másnap tehát fél 6-kor felkeltem, bepakoltam az előző este elkészített szendvicseket, a szokásos mennyiségű piát (1 liter Plussz oldat, 1 üveg fél literes ásványvíz), esőkabátot, váltóruhát és elbuszoztam a Kolosy térre. Viszonylag korrekt így hétvégén hajnalban is a tömegközlekedés, ezért pont időben érkeztem, negyed 8 után pár perccel felszedtük efemm-et és már száguldottunk is az esőben Erdőkertes felé. Az óvoda bejáratát másodszorra meg is találtuk, bandikaa elment dolgozni (köszi a fuvart!), mi pedig nevezés után 8:04-es rajtidővel indultunk. Amikor a kezembe nyomtak egy jégkrémet, már tudtam, tökéletesen elégedett leszek a szervezéssel. Van jobb dolog egy ttúrán egy reggeli jégrémnél? A közeli kukák mind a jégkrémek maradványaival voltak tele és csak egy papírt dobott el a tulajdonosa (ejnye!). Efemmel kényelmes bemelegítő tempóban haladtunk. Az első pontig párszor majdnem eltaknyoltam, amúgy szépen haladtunk. Terveinknek megfelelően hamarosan megjelent a láthatáron két lila pólós lány, berzso és Vyxike (remélem, jól írom). Már csak pár méterre voltak tőlünk, amikor akadályba ütköztünk. Ez az akadály pedig Váckisújfalu bisztrója volt, ahol efemm fantasztikus sebességgel fogyasztott egy pohár sört, én kicsit lassabban húztam le az üveges Ászokot (180 Ft!!!), mert nagyon hideg volt. A helyiekkel váltottunk pár szót, majd kismacskák simogatása után indultunk tovább. Az idő egész kellemes volt, csöpögött az eső, nem áztunk el, nem haltunk bele a hőségbe. A helyi horgásztónál elértük a lányokat, akik gyorsan sztereóképet rögzítettek rólunk. (Két egymáshoz közel álló pontból egyszerre fényképeztek. Ha jól csinálták, tényleg lehetne belőle 3D képet csinálni. :) Cserébe efemm is kattintott egyet, majd együtt haladtunk tovább. (Én kicsit előrehaladva.) Püspökszilágy határában újabb kocsma tűnt fel, ezért itt megvártam a többieket, be is tértünk egy sörre, az üveges Ászok itt 170 (!) Forint volt. A második pontnál kaptunk ice tea-t, látszott, hogy a szervezők hőségre számítottak (fagyi, ice tea, stb.). Az itiner szerint Galgagyörk széléig fehér pötty vezetett. El is raktam a papirost, csak követtük a pontokat, közben lelegeltem a fákon maradt maradék néhány szem meggyet a szendvicsem mellé (kicsit később néhány szem málnát is loptam, de pssszt!). Érdekes útszakasz volt néhol nagyon komoly aljnövényzettel, belógó fákkal. Haladtunk szántóföldek mellett is. Beértünk Galgagyörkre, a falu végén megtaláltam az előrehozott ellenőrző pontot, ahol szódát is kaptam a pecsét mellé. (Egy túratárs mesélte, hogy nekik vissza kellett ide jönni, mert túl gyorsak voltak, és nyitás előtt értek a hivatalos checkpoint helyszínre, ahol persze nem volt senki...) Itt már elhúztam a többiektől, hamarosan bajban is voltam, mert bár jó úton jártam (voltak erre mások is), a terep sehogy sem illett a leíráshoz. Ráadásul kisütött a nap is, kezdett egyre melegebb lenni. Amikor leértem az országútra kis keverés után, akkor jöttem rá, hogy bár a fehér pötty elvezet Galgagyörkre, az itiner részletezi az útvonalat, és olyan helyeket keresek, amiket már rég elhagytam. Megnyugodtam, ezek szerint elég jól haladtam. Beértem tehát Galgamácsára, ahol könnyen megtaláltam a templomkertben a negyedik pontot, ami nem csak itató-, de etetőpont is volt egyben. Nyomattam egy savanyúkáposztás kenyeret, kiszórtam a cipőmből a koszt, ittam ice tea-t, majd nekivágtam egy hosszabb meredek betonszakasznak, ami Vácegres felé tartott. Itt a nagy melegben elhagytam egy futót. (Na nem kell rosszra gondolni, épp sétált...) Vele később még sokszor találkoztunk, a célba együtt értünk be. A következő erdős szakaszon tök egyedül haladtam, örültem, hogy végre nem betonon kell mennem. A következő pontot beszüntették, helyette egy fán volt ellenőrző kód. Épp ezt próbáltam kisilabizálni, amikor futva érkezett vissza egy srác, akit korábban megelőztem. Mint kiderült, kicsit eltévedtek, és kimaradt a kód... Ugyanígy került elém két fiatal srác is, akik több mint fél órával utánam indultak. Kerülgettük egymást egy darabig, amíg Vácegres után el nem értük az ötödik pontot. (A földút szélén kicsit feljebb egy bácsi és néni kempingezett a kocsijuk mellett. Kíváncsi lennék, hányan mentek oda hozzájuk pecsétért.:) A ponton szokás szerint nagyon kedves volt a fogadtatás, kaptunk szódát, és kiderült, hogy a hűtőtáskák újabb jégkrémeket rejtenek. Be is termeltem egy kissé már olvadt kókuszost, majd innentől a már sántikáló társát hátrahagyó read-only túratárssal haladtam tovább. Mint kiderült, egy 10-essel fiatalabb nálam (25 leszek), ugyanakkor kezdte a ttúrázást mint én (idei Margita 40), de kicsit intenzívebben sportol, így elég nehezen tartottam vele az iramot, de elhatároztam, hogy amíg tudok, vele megyek. Be is húzott a célba, innentől kezdve tehát eléggé erőltetett menetben haladtunk, szépen feljavította az átlagomat. :) Homoktaposás, kis mászás, Margita előtt a lovardánál az utolsó előtti pecsét újabb itatással (kár hogy nem a Margitán volt a pont), majd lassan már kezdtem érezni a cél illatát. Egy ottfelejtett szalag miatt kevertünk párszáz métert, majd a helyes irányt megtalálva értünk le Erdőkertesre. Itt még végigvágtattunk pár utcán, majd pár perccel a 7:30-as időm előtt lihegve kértem az utolsó pecsétet a papíromra. Hivatalosan 7:24 lett az eredmény, ehhez én még hozzáadnék 2-3 percet, de ez már mindegy. Megkaptam a kitűzőmet és oklevelemet kézfogás után, majd gulyáslevest is kaphattam volna, de én inkább egy hideg sör mellett döntöttem, ami igaz nem Ászok volt, de 130 Ft-ba került. Előhalásztam az egyik megmaradt szendvicsemet, örömmel tapasztaltam, hogy a vizem tényleg azért fogyott el hirtelen, mert belefolyt a maradék a táskámba, majd pihiztünk kicsit. Hamarosan beérkezett az első 80-as futó, aki az eddigi csúcsra "csak" bő egy órát vert rá. :) Úgy döntöttem, nem várom meg efemméket, ki tudja, mikor érnek be, ezért elindultam a vasútállomásra. Itt még kiráztam a bakancsomból fél tonna homokot (a zoknim alatt is volt!), majd vonatra szállva hazarobogtam. Remek szervezés, kedves pontőrök, jégkrém, új ismerősök, jó idő, kicsit sok aszfalt és kevés szint. Ez jellemezte a Corvin 40-et az én szemszögemből. | ||
| 20050709 |
|
Lehet, hogy blogger leszek. Ha ahhoz lesz kedvem, megosztom az olvasókkal unalmas életem történéseit. Ma például eldöntöttem, nem csak a koncertbeszámolók, de a túrabeszámolóim is felkerülnek ide. Kettőt már írtam: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9001551 #52628 és #52135 Holnap ide megyek: http://ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=489 A negyvenesre. Kelés fél 6-kor. Szintidő 11 óra, remélem 9-10 alatt meglesz. | ||
| 20050708 |
We are unable to deliver the message from <dkosa@axelero.hu>2005. VII. 6. Kultiplex - Stretch Arm Strong Mostantól az lesz, hogy a PunkPortálra csak akkor kerül ki beszámoló, ha valami igazán izgalmas, érdekes koncert volt, amit behatóan tudok elemezni és értek is hozzá. Ennek több oka is van, pl. se kedvem, se időm mindenről kilométereket írni, ami kicsit sem érdekel, továbbá több kritikát kaptam, hogy minek írok olyanról, amihez nem értek. Utánanézni minden egyes fellépőnek meg nem fogok. Azért archiválási céllal továbbra is írok minden buliról, amin jártam, de rövidre fogom, csak az igazán érdekes dolgokat jegyzem le, és többnyire csak itt a levlistán publikálom (vagy csak elrakom magamnak). Az első ilyen beszámoló a mostani lesz, felesleges lenne túlságosan részletezni. A szokásos sallang dumákat (érkezés, disztró lapozás, emberek leírása, stb.) képzeljétek hozzá. Ami érdekes: vettem egy Dawncore 7"-et, majd láttam a Zero Tolerance-t, ami most is király volt, bár sok újat nem nyújtottak. Hangos volt, zúzós és paraszt. Játszottak Biohazard meg S.O.D. feldolgozást, bár ezeket én csak az ő előadásukból ismertem. A Bridge to Solace-t már elég rég nem láttam, így öröm volt újra az első sorokban headbangelni. Viszonylag szép tömeg jött össze, mozgás viszont ritkán volt. Kaptam azért egyet a törött ujjamra, mostantól óvatosabb leszek. Lemezminőségben most se sikerült előadni a dalokat, különösen idegesítő, hogy Zoli elharapja a sorok felét. Ráadásul a mikrofon is kontaktos volt. Tetszett, hogy nem vették komolyan magukat, végig ment a tréfálkozás. Bemutatkozott az új gitáros, tépett is egy húrt. Vicces volt a popkoncertekre hasonlító két kéz lóbálása a magasban, sokan részt vettek benne. ősbemutatóként elhangzott az EP egyik dala, amit eddig még soha nem játszottak. A Stretch Arm Strong remek volt, az előző koncertjüket kihagytam, most viszont vigyorogva élveztem végig a jó félórás produkciót. Egy darab számot nem ismertem, de nagyon tetszett az egész, főleg persze a közönség reakciója, singalong, emberek a színpadon, szép ugrások. Megint azt éreztem, hogy igen, valami ilyesmi lehet a hardcore. Volt sok új szám, néhány átkötőszöveg, szimpi volt az énekes, a gitárosnak meg nagyon jó hangja volt. Talán csak a sok tapsoltatás nem illett a koncertbe. | ||
| 20050707 |
|
Az van, hogy megszűnt a magyarpunk levlista. Jó 6 évet töltöttem el rajta, ott kezdtem el koncertbeszámolókat írni, ott kapcsolódtam be a hazai "netpunk" életbe. És most szó nélkül vége, vele elveszett az első 3-4 év összes koncertbeszámolója és az összes régi társalgás, élmény. Nekem talán egy része itt-ott megvan, de egyben, összeszedve nincs. Ezen kívül megkaptam, hogy minek írok arról, amihez nem értek. Szóval mostantól nem jelennek meg a Portálon olyan cikkek, amik "szakmai" szempontból nem értékelhetők. Lesz helyette ez a blogszerűség, ahova azt írok, amit akarok, nincs köze a Punkportálhoz, nem kell olvasni. Itt tehát személyes élményeket fogok írogatni, sőt, akár blogbejegyzések is lesznek, ha éppen ahhoz lesz kedvem. Igen, a blog buziknak való. Leszarom. | ||
| 20050707 |
