Na igen, megint kicsit le vagyok maradva. De majd egyszer bepótolom, volt sok új érdekes élmény. Csak ki kell várni.
	20060330

	Amikor nem dolgozom, akkor koncerten vagy túrán vagyok, így élménybeszámoló írására nem igazán marad idő. Azért összeszedtem, hogy merre jártam, mióta hazaértem: 2006. II. 17. Süsi - Sammy Sosa, UW Hazaérkezésem másnapján lenéztem a Süsibe, volt pár zenekar műsoron, de én csak a Sammy Sosa-ra voltam kíváncsi, akik szerencsére elsőként játszottak. Remek koncert volt, szokásos minőség. Megvettem a most megjelent CD-jüket, élőben azért jobbak... Lenéztem az UW-be, hátha találkozom pár ismerőssel, olyan rég nem láttam már senkit. Szerencsére volt lenn sok ismerős, jó nagy volt a tömeg. Persze tök részeg volt mindenki. Pacsiztam, csevegtem pár percet, majd húztam is haza aludni, mivel még erősen a jet lag hatása alatt álltam. 2006. II. 18. Budai Trapp Másnap másik hobbimnak is hódoltam hazatérésem örömére. Egy nagyobb TTB-s csapattal vágtunk neki vonattal a Budai Trapp-nak. Nem sokra emlékszem. Szép idő volt, hó, napsütés. Csak egyszer tévedtünk el. 30 km-en a latyakban elég gyorsan beázott a bakancsom sajnos. Nem siettünk, de időben beértünk. Első túrának ennyi elég is volt. Az ellátás nem igazán volt arányban a nevezési díjjal (nem kaptunk semmit), de azért a végén volt virsli, amit valaki megevett helyettem, így nem veszett kárba. A buszt is meg kellett találni túra után, ez volt a bónuszfeladat. A Nyugatitól Dinnyével mentünk haza. 2006. II. 21. Süsi - Scars of Tomorrow, Velvet Stab Első ügyeletes hetemen egyből olyan helyre akartam menni bulizni, ahol nem nagyon van térerő. A Velvet Stab-be belenéztem, de aztán úgy döntöttem, nem kockáztatok, ezért az est további részét az ajtóban töltöttem, ahol leginkább Mansizzal csevegtem. Kicsit el is szomorított néhány dolog, de az nem ide tartozik. Valahogy már nem tudnak lázba hozni ilyen koncertek, szóval azt se sajnáltam, hogy a külföldi előzenekart nem láttam, pedig állítólag jó volt. A Scars-t meg úgyis láttam Dallasban pár héttel korábban. 2006. II. 25. Music Factory - One and the Same, Blue River - Ring Ding, Polemic Erre a bulira is kb. csak emberekkel találkozni mentem el. Melóztam asszem, vagy valami volt, mert a koradélután kezdődő koncertre késve érkeztem Mixikével. A Silver Shine utolsó számát hallottam, aztán volt Tango Underground meg Motivation. Egész jók voltak, de mint mondtam, már nem hatnak meg ezek a koncertek. A Motivation-nek ez volt a második bemutatkozó bulija. Nem volt rossz, de nem az én stílusom. Bevásároltam az új megjelenéseket (Liberal Youth, Motivation, PASO), elbeszélgettem néhány emberrel, majd hamarosan el is indultam a Blue Riverre. A hajón elvileg fergeteges buli lett volna, már Amerikában reméltem, hogy eljutok rá. Persze a meghirdetett kezdéskor, amire siettem, még nem volt semmi. Furcsán kevesen voltunk. Vártam, hogy megteljen a hajó, folyjon az izzadtság az üvegen, induljon a buli. Nos, ez nem jött össze. Amikor a Polemic elkezdte a koncertet, jó 50 ember lézengett a hajón, a színpad előtt hatalmas félkörben táncolt néhány ember. Lehangoló volt. Több ezres tömegeket szokott meg ez a zenekar, elég szar érzés lehetett nekik. Ezt a koncertet is meguntam elég gyorsan, azért hátravonultam csevegni. Ring-Ding durván lefogyott, szerintem ez a hangját is befolyásolja. A pozsonyi buliról már ismertem a legtöbb előadott számot, jó hangulatot csinált, jófej volt, de hát ennyi ember nem fog megőrülni még ilyen kis helyen sem. Azért végiglötyögtem a bulit. A koncert után asszem lassan el is húztam haza. 2006. II. 28. Blue River - Skambulance Keddi Blue River buli remek hangulatban egy remek zenekarral. Egyre jobbak, ráadásul a tagok is jó arcok. Jó buli volt, másra nem igazán emlékszem. 2006. III. 2. Kultiplex - Good Riddance, Blue River - Skambulance, Last Minute Végre egy igazán jó este két koncerttel! A kultis buli visszaadta a hitemet, hogy érdemes még koncertekre járni. Egy idegbajos rohangálós munkanap után épp odaértem a Kultiba kezdésre. A ruhatáros csajt kicsit leordítottam, amikor telefonálás közben ki akarta szedni a kabátom a kezemből. Aztán elnézést kértem. Mekkora köcsögség ez a ruhatárazás... A Red Line Offside kezdett, és nagyon jó volt. Csak álltam az első sorban sörrel a kezemben, és vigyorogtam. Néha pedig próbáltam énekelni. Eszembe jutott, ahogy a Taurusumban üvöltettem ezeket a számokat újra és újra a dallasi utcákon munkába menet. Találkoztam sok ismerőssel, Csabeeka és Szabbi jelenléte garantálta az őrületes hangulatot, mókáztunk is sokat. A Chaser elején az első sorban mutattam metálvillákat, amit az énekes félreértett, és pacsit adott nekem. :) Azóta nem mostam kezet. Beleálltunk a fotózók képébe, meg hasonló mókás dolgokat műveltünk. Fiatal bandáról van szó dallamos punk-rock zenével, semmi extra, de azt jól csinálták. Be is indult a nép a zenekar felszólítására. CD-ket is osztottak a koncert közben. Jó fejek voltak, kommunikáltak a közönséggel, értékelték a tréfás beszólásaimat is. Az énekes gitárján NOFX, Family Guy és South Park matricák voltak, tehát rossz ember nem lehet. A Good Riddance-t igazából soha nem hallgattam, így nem nagyon ismertem egy számot sem a koncerten, mégis igencsak élveztem. Állítólag az énekes nem volt túl lelkes, de a többi tagon látszott, hogy nem kötelezettségből nyomják, a basszeros csóka kifejezetten vicces volt. Szerintem mostanában már ritkán játszanak ilyen kis klubokban, ahol bármikor pofánrughatja őket egy szörfölő. A nép tombolt és énekelt. A végén cugrábéztam egy kicsit, mire a mellettem álló csaj rákérdezett, hogy honnan jöttem. Mondtam, Budapestről. Csak azért kérdezte, mert ők Németországból. Voltak népek a környező országokból is. Este 10-re vége is lett a bulinak, szóval benyomtam a fejembe a Living End-et, és felpattantam a 2-es villamosra. A Blue Riveren titkos Last Minute/Skambulance koncertet tartottak, valami ELTE-s gólyafarsang volt ez valójában. A bejáratnál mondtam, hogy az épp a színpadon első számát játszó zenekar vendége vagyok. A papíron szerepelt egy "Kimmel haverja", ez lettem én. Bent a szokásos törzsközönség fújta a szövegeket, jó kis koncert volt. Aztán meg következett a Skambulance, nem is oly rég láttam őket. Amúgy meg ment a tréfálkozás, próbáltunk elvegyülni a tömegben, és bölcsész dumákat nyomattunk egymásnak, majd ezen jókat kacarásztunk, miközben az emberek, akik között el akartunk vegyülni, csúnyán néztek ránk. Csui a ‘Minute-ből meg is jegyezte, hogy nem ez a legjobb módja a csajozásnak. Affranc. A koncertek után még maradtam egy kicsit, ebből az lett, hogy hajnal 4-ig, zárásig a hajón rohadtam. Az ok persze egy helyes elsőéves. Nem mintha bármi értelme lett volna maradni, de legalább néhány élménnyel gazdagodtam. Igen szép látvány volt pl. a csapos srác olyan részegen, hogy már se járni, se beszélni nem tudott. :)) Továbbá Eb is megjelent, egy lánnyal beszélgetett, akivel kikezdett egy részeg fickó. Több figyelmeztetés után kapott a képébe fél pohár sört, erre ledagadtkurvázta a hölgyet. Majdnem bunyó lett belőle, de ez végül sajnos elmaradt. Pedig úgy megnéztem volna, ahogy egy lány szarráver egy szemét részeg bölcsészt. Mivel hétköznapról volt szó, másnap igen jól éreztem magam a melóban 3 óra alvás után. (Nem mintha hétvégén nem dolgoznék...) 2006. III. 4. Normafa 20 Elérkezett az első duplázásom napja! A Normafa 20 tavaly talán a második teljesítménytúrám volt. Most is kisebb TTB-csapat vágott neki az útnak. Nem túl érdekes túra, nem is hosszú, de az út szokás szerint jó hangulatban telt. Itt használtam először az ivózsákomat. Miután nem jött belőle a reggel elkészített limonádé, megtanítottak rá a többiek, hogy a csőnek alul kell lennie. :) Így már remekül szuperált. Jelenlegi tapasztalataim alapján 20 km-re kb. 1,5 l folyadék elég is. Legalábbis így télen. A Csacsi rétnél néztük, hogy egy árokba zuhant túratárs mentésére érkező helikopter nem tud leszállni. Aztán ettünk nápolyit, és továbbmentünk. Utunk során különböző kutyákkal találkoztunk, volt kis dagadt berni juhász, nagy sovány nem tudom mi, aminek iszonyatosan folyt a nyála, és nagyon éhes volt, meg további kutyák itt-ott. A zsíroskenyérpont emlékezetes, múltkor itt borítottam magamra egy pohár teát. Most csak margarinos kenyeret ettem hagymával és csalamádéval. A zsemléimet úgy, ahogy voltak, hazavittem. Bár rövid túra volt, a végére rendesen kikészültem valamiért. Nem éreztem túl jól magam, szóval a díjazás átvétele után be is pattantam a Trabiba, és gyorsan hazavezettem. Otthon ázás a kádban, majd be az ágyba, tökre beteg voltam, fél percenként fostam (durván), lázam volt. Egész délután és éjjel fetrengtem az izzadtságomban, de reggelre meg is gyógyultam. :) 2006. III. 7. Süsi - Washington Dead Cats, Blue River - Last Minute Nem bírok a seggemen maradni, szóval újabb keddi duplázás következett. Az új autómmal legurultam a Süsihez. A Masszív kezdte a bulit, amiben az ex-Paso Vera, a 17-es Szasza és az Indexes Balázs is játszik. Egész jó volt, csak még kicsit sok a mulatós a számokban. Látszik, hogy még nincs igazán összeszokva a brigád, de lesz ez még jobb is. Játszottak egy rakás feldolgozást is. A Yellow Spots helyett átmentem a Blue Riverre Last Minute koncertre. Nem tudom, mi történt, rengetegen voltak. Épp kezdett a Last Minute, átadtam Kutyának a Last Minute 7”-et, amit még Amerikából hoztam, egy dél-ázsiai hc/punk zenekarról van szó, elég jól nyomják. A koncert pont olyan volt, mint pár nappal korábban, szóval nem nyomultam az első sorokban, inkább elvegyültem a népek között. Vicces, a Last Minute is oda jutott, ami ellen énekelnek: a hajó tele volt hippicsajokkal és külföldiekkel. :) A koncert végefelé visszaindultam a Süsibe. Itt Szerdával találkoztam, akivel elcsevegtünk az élet kérdéseiről. Megállapítottuk, hogy öregszünk, és egyre inkább más dolgok kerülnek előtérbe, ő pl. már teljesen leszokott a koncertrejárásról, és nem is szándékozik ezen változtatni. Fura, de én is kezdek olyan lenni, akiket még pár éve kiröhögtem és lenéztem. Már ritkán hoz lázba egy koncert. A Washington Dead Cats elég sokat pöcsölt a kezdéssel, addigis beálltam előre. Vén franciákról van szó, mint elmondták, kb. 10 éve egyszer már játszottak a Fekete Yukban kb. 5 embernek. Most azért jóval többen voltak kíváncsiak rájuk. A legjobb az volt a koncertben, hogy a tagok iszonyatos lelkesedéssel játszottak. Nem is értem, hogy lehet, hogy ennyi év után is úgy nyomják, mintha tegnap kezdték volna. Vigyorogtak, baromkodtak, pörögtek-forogtak. Elég változatos zenét játszottak, volt itt rnr, surf-rock, és persze psychobilly. Az énekes hangja tiszta Biafra. Olvasott fel magyarul, amúgy pedig folyamatosan szórakoztatta a közönséget. Amíg pár idióta el nem kezdett pogózni az első sorokban, onnan figyeltem az eseményeket, aztán inkább hátrébb húzódtam. Nem volt rossz koncert, de azért nem vágtam magam hanyatt tőlük (vagymi). Amikor már nagyon ásítoztam, elindultam haza, a Blue Riverre már nem mentem vissza, úgyse találtam volna ott senkit. 2006. III. 11. Bükki kilátások Amíg még frissek az emlékek, levésem, ami megmaradt a tegnapi egyéni kirándulásunkról. Részletezni túlságosan nem fogom, SK úgyis megteszi majd. 3:40-kor keltem reggel, kivételesen kb. 7 óra alvás után. 4:40-kor felvettem Sancimanót, 5:00-kor érkeztünk SK háza elé, pár perc késéssel meg is érkezett. A hajnali idő kicsit sem volt bíztató, esőben haladtunk Eger felé. Berzso és Vixyke valamivel előttünk ugyanazt tette. Kicsit lemaradtunk, mivel a többieknek kávét, nekem jégkrémet kellett reggeliznünk. Viszonylag könnyedén eltaláltunk a Várkúti turistaház alá. Mint megtudtuk, nem könnyű, de fel lehet menni. Vixyke-ék haladtak elöl, mi utánuk. Nem volt egy életbiztosítás, SK-t külön zavarta, amikor mobiltelefonálásba kezdtem egy veszélyes útszakasz közepén. Eljutottunk a házig, a lányok lerakták az autót, én megpróbáltam megfordulni, és visszaindulni. Nem volt egyszerű. Jópár nekifutásból a többiek segítségével sikerült csak. Öten mentünk át Szilvásváradra, ahol minő véletlen, további kirándulókkal találkoztunk. Felöltöztem (másodszorra sikerült), kaptam nevezési lapot, majd speti-vel kiegészülve elindultunk. Aztán visszamentem a botomért, amit szokás szerint a rajtban hagytam (szegény lehet, hogy sejtette, hogy pár km-mer :) múlva még jól félbe is hajtom). Fél 9 körül járt az idő. Nagyon jó hangulatban haladtunk, másztunk, kedélyesen beszélgettünk. A tájról nem sokat tudok, teljesen bepárásodott a szemüvegem. Kb. 10 percenként megjegyeztem, hogy milyen csudijó az új kabátom, meg persze az új táskám. Az őr-kő-n kiláttunk meg ettünk, aztán mentünk tovább. Fura mód ezen a sétán sok helyen tudtunk kilátni, ezt mindenhol meg is tettük. Eljutottunk Cserepes-kőre, ahol az utolsó almákat fogyasztottuk el a barlangban. Elképzeltük, milyen lehet itt egy szilveszter. Gyors fejszámolás után rájöttünk, hogy bizony eddig 3-as átlaggal haladtunk, ebből nem lesz teljesítés. Erre speti kettesbe kapcsolt, és a célig meg sem állt. Gondoltam, nekem sem ártana időben beérni, ezért rátapadtam, és mentem, ahogy bírtam. Így csak kb. 200 méterenként kellett megállnia és rám várni. :) Csak mentünk és mentünk. A Tar-kőn már jártam, fantasztikus. Speti is fejelt, egy irányjelző táblát. A síházig eléggé egyedül maradtunk, így néhányszor elbizonytalanodtunk, a kajapont mellett tovább is sétáltunk. :) Aztán meglett a pont, és az igazán minőségi vajaskenyér. Pechemre már csak 2 db maradt, de ezek szépen meg voltak komponálva. Pirosarannyal, paprikával, hagymával, mindez vékony félbarna kenyéren. Profi. Plusz tea, majd gyorsan indulás tovább. Sanciék jöttek szembe, mi pedig átvágtunk a réten. Aztán mentünk erre meg arra, igyekeztünk szabályosan haladni, a kék L-t pl. nem vágtuk le, de mint utólag megtudtam, így sem teljesítettünk 100%-osan. Ejnye. Az Ódorvárba felsétálni igazán vicces volt, de szerencsére nem fáradtam el túlságosan. Inkább a cipőimben kialakult tavak aggasztottak. Kb. 20 km alatt megadta magát a GoreTex, a +5 fokos hóval/latyakkal nem tudott mit kezdeni. Még világosban eljutottunk az utolsó pontig, amit kineveztem a kedvenc pontomnak, kedvesek voltak a pontőrök, elláttak kajával és piával. Éreztem, már közel a cél. Rosszul. Az utolsó szakasz igencsak hosszú és egyhangú volt. Időközben csatlakozott hozzánk OT Ibolya, hármasban tettük meg a táv végét hatalmas latyakban tocsogva. Kb. féltávnál be is sötétedett, de lámpára ritkán volt szükség a holdfényben. Nagyon mentünk. Még a végén felkúsztunk a kilátóba, itt kisebb egészségügyi problémáim akadtak, így kissé szenvedve tocsogtam le a célba, a Várkúti turistaházba. Ott gratuláltak, és kaptam érdekes alakú oklevelet meg kitűzőt. Adományoztam is egy kis pénzt a perselybe. A paprikáskrumpli láttán elhatároztam, hogy otthon tuti főzök egyet kolbász nélkül. Így csak néztem, ahogy a többiek kajáltak, kicsavartam több deci vizet a zoknijaimból, majd próbáltam szárítkozni, amíg Sanciék beértek. Ja, 10:20 lett az időm, tehát sikerült teljesíteni. Ehhez mondjuk nagyon kellett menni. Azt hittem, hogy most már lassan vége a kalandoknak, de persze még csak most kezdődött a móka. Vixyke kocsija simán felment a nagy emelkedőn, el is helyezkedtünk a jó melegben. Párszáz méter múlva szemből érkezett egy autó. Meg még egy. Mögöttünk pedig még kettő. Kisebb szervezés után játszottunk Soko-Ban-t, és megoldottuk a helycserét. Aztán Szilvásvárad alatt bekaptunk egy hatalmas kátyút. Szerencsére a két sérült bal gumi közül csak az egyik lyukadt ki. Kerékcsere holdvilágnál fejlámpa segítségével. Micsoda móka! Aztán visszamentünk dokumentálni a helyszínt, készült pár fotó a méteres lyukról. Elmentünk az autómért. Telefonos segítség után megtudtuk, hogy ki kéne hívni a rendőröket a helyszínre. Ez megtörtént, ott álldogáltunk és vártunk, hogy lehessünk tanúk. Végül maradtunk az írásos megoldásnál, és hazaindultunk. Mint később kiderült, Vixyék autója volt aznap az ötödik(!) áldozat. Az úthálózat az egész környéken (az egész országban!!) katasztrofális. 2006, Magyarország. A hazafele úton erősen szenvedtem, hogy el ne aludjak. Nyomtam magamba valami szar energiaitalt, jó 10 percig tartott ébren. Utána már csak a torna és az üvöltő zene segített valamennyit. Leraktam SK-t és Sancit, majd hajnal 2-re haza is értem. Kalandos túra volt. Az egészben az a legszebb, hogy ma meg reggel 7-re jöttem dolgozni, most olyan vagyok, mint egy zombi. Fotó a többieknél, készültek jó képek: Speti képei Sanci képei
	20060312

	Amerikai élménybeszámoló itten. Aki már olvasta, annak csak az utolsó két bejegyzés lesz érdekes. Aki még nem, az bele se kezdjen, kurva hosszú.
	20060309

	Hazajöttem egy ideje, nemsokára lesz frissítés is, ha nem kell napi 12 órákat dolgoznom.
	20060308

	Már úgyis tudja mindenki, de azért ideírom, hogy most elmegyek dolgozni legalább 2 hétre az USA-ba. Dallas, TX majd California. Hogy koncertre eljutok-e, azt nem tudom, onnan valszeg amúgy sem lesz blogfrissítés. Majd jövök, vagy ha mégsem, akkor ottragadtam a szabad világban. Vagy lezuhant a gép.
	20060103

	2005. XII. 30. Fóti-Somlyó 30 A biztonság kedvéért reggel 6-ra állítottam be az órámat, hátha esik egy kis hó másnap. Reggel elégedetten tapasztaltam, hogy a tetőablakot beteríti a hó. Nem túl sietős készülődés után azért kicsit meglepett a kb. fél méteresre felgyűlt matéria a járgányom előtt. Végül családi segítséggel sikerült kiszabadítani a hó fogságából, nekivágtam a nem épp túl biztos útnak. A 4-6 vonalát elérve le is raktam inkább a járgányt, itt legalább találtam használható parkolóhelyet. Hülye fejjel azt gondoltam, hogy egy fix sínen közlekedő villamossal nem lehet gond hóban sem. Ennek ellenére már a Boráros téren megállt a jármű. Több átszállással végül eljutottam az Örsre, 20 perccel lekésve a TTB találkát, 10 perccel a HÉV-et. Nem keseredtem el, inkább elmentem a következő járattal Cinkotára. Már gyűltek a túrázók a csatlakozásra várva. A menetrendet tanulmányozva nekiálltam vitázni egy úrral, hogy most akkor milyen menetrend is van, aztán kiderült, hogy nem kellett volna, mivel a BKV-nál forgalomirányító. Ráadásul volt futó, teljesítménytúrázó. Csömörön az állomáson olyan gyorsan neveztem, hogy még fizetni is elfelejtettem. Aztán pótoltam az elmaradást, és az egész újonnan érkezett mezőny előtt vágtam neki az útnak. Az itiner korrektségét az UKK szervezésre való tekintettel gondolom nem kell részleteznem, a kivehető térképet és a szöveges leírást külön-külön "bugyiba" helyeztem, az eltévedéstől nem kellett félnem. Hó az volt bőven. Fújta a képembe a szél rendesen, így nem sokat láttam a szemüvegemen keresztül. Egy kivételével a pontokon őr helyett találós kérdés fogadott minket, a közeli Kávária-hegyen az egyik kereszt anyagát kellett megállapítani. Egy veszély van az ilyen pontokban, a figyelmetlen túrázó simán elhalad válaszadás nélkül, mellettem is elhúzott valaki, amíg a rendezőségtől kapott ceruzát bányásztam ki a táskámból. Csömört elhagyva érkezett a túra legizgalmasabb része, a Csömöri-patak völgye. A kitaposott nyomokat követtem, nem kellett semerre néznem, csak a lábam elé, hogy pofára ne essek a kusza úton. A völgyből kimászva kiértünk az egyik első nagyobb nyílt terepre. Na, itt aztán fújt a szél rendesen. Hamarosan újra erdő következett egy újabb ponttal, majd a Hungaroring mellett találtam magam. Utoljára kb. 10 éve járhattam erre, egy kamion-versenyen. Az itt található benzinkút mellett láttam egy-két embert, de sietve haladtam tovább, hogy elérjem a TTB-különítményt. Sancinak úgy kellett utánamordítania, majdnem elhagytam őket, amíg odabenn kávéztak. Az örömteli találkozás után (sokan voltunk, neveket nem sorolok) már nem kellett tovább sietnem, átcsapott az egész örömtúrázásba. Nem nekem kellett térképezni, leginkább a dumálásra koncentráltam, nem a tájra. A temetőben felmásztunk a Kálváriára, itt a szél elvitte az itinerem tokját, amit aztán nem találtam meg a sírok között. A fóti templom tetszett, megfejtettük a következő pont kérdését, majd mentünk tovább. Hamarosan elértünk a frissítőponthoz, ahol teát, nápolyit, cukrot kaptunk. Én meg ettem egy kis kalarábét (nem elírás:). A pihi után nekivágtunk az emelkedőnek, és megismerkedtünk egy túrázóval, akivel elég sokáig mentünk együtt. Errefelé találkoztunk szánkósokkal, bicajosokkal(!) is. A Z lepke jelzésű tanösvényen felmásztunk a csúcsra, ahol bár szép volt a kilátás, a hatalmas szélben nem sokáig lehetett megmaradni. Megtaláltuk a csúcskövet, majd végre síelhettem egyet, már csak a léc hiányzott. (Mint ahogy ezt már az út legelején egy barom megjegyezte a kocsmából kiszólva. "Hol a síléced?") Szóval lecsúsztunk a hegyen, majd egy kutyával kiegészülve sétáltunk tovább. Bár a környék annyira nem nagy szám, ekkora hóban minden csodálatos, szóval amikor épp nem fújta a szél az arcomba a havat, bámultam erre-arra. Mentünk-mendegéltünk, kezdett unalmassá válni a dolog, csak a szép hóbuckákat találtam látványosnak. Az egyik réten lutak darabokra hullott itinerét kergettük a hatalmas szélben, szerencsére meglett minden lap. Átkeltünk egy főút felett, sétálgattunk a félhomályban, majd Gödön megtaláltuk az állomás melletti kocsmát, ahova a hivatalos zárás előtt pár perccel értünk be. Itt a rendezőségen kívül pygmea és nagyoninnye fogadott minket. Nekem pont 4-es átlag jött ki, a többieknek kicsit rosszabb. Itt melegedtünk egy kicsit, benyomtam az utolsó szendvicsem, átvettem a szép kitűzőt és oklevelet, majd elfogyasztottam a mézeskalács malacot és az üdítőt, amit a sorszámom bemondásáért kaptam. A hazajutás volt már csak hátra, ez nem ment könnyen. A menetrend szerint fél óránként közlekedő vonatra jó másfelet vártunk a hidegben. Próbálkoztunk a jegypénztár melletti lottózóban, ahonnan az igen barátságos néni elküldött minket a picsába. Végül a fagyhalál elől visszamenekültünk a kocsmába, majd megváltóként érkezett a vonat. Gyors otthoni szépítkezés után Vlaszijhoz látogattam el, aki túrázás helyett egész nap palacsintát sütött. Jól tette. Itt aztán találkoztam sok TTB és néhány csaló-futó (FB) taggal, kedvesen elbeszélgettünk, majd az alkoholos befolyásoltság és a korai kelés következményeként elaludtam a karácsonyfa alatt. Reggel nagy mennyiségű maradék kaját fogyasztottam, megvártuk az esemény hivatalos zárását, majd hamarosan távoztunk jó nagy kupit hagyva magunk után. Úgy érzem, sikeres volt az évzáró túra-esemény, sok ilyet jövőre is!
	20051231

	Lassan már a beszámolóírástól is elmegy a kedvem, nem csak a koncertlátogatástól. Mondjuk ha nem megyek koncertre, beszámolót sem kell írni róla. A héten azért voltam 4 este is erre-arra. Nézzük: 2005. XII. 20. Blue River - PASO Ez lett volna a sokadik Record Release party (már ők se beszélnek magyarul), de a CD persze még mindig sehol. Szóval nyomtak egy 2 és fél órás koncertet. Állítólag kiengesztelésül az elbaszott Toasters-koncert miatt. Szóval a feloszlásról szóló pletyik mégsem bizonyultak igaznak. Olyan lettem, akiket mindigis utáltam, szinte már csak társasági életet élni járok koncertekre. Itt legalább találkozom olyan emberekkel, akikkel szívesen beszélek 2 mondatnál többet. Komolyan jó érzés, hogy még vannak páran, akik szóba állnak velem. Jó sokan voltunk, mivel már téliszünet van, plusz az alsó részben céges buli zajlott. Külön öröm volt nézni a seggrészeg kollegákat. Az egyik fickó úgy aludt el egy fotelban, hogy kiesett a kezéből fél doboz sör. Ráadásul találkoztam egy sráccal, akit még az egyetemről ismerek, ő ennél a cégnél melózik. A PASO boltban már igazán nagy a választék, lassan lehányom azt, aki PASO termékben merészel ska koncertre látogatni. Ráadásként két hippi picsa kipakolta a pultra a saját cuccait, hippi-sapkát, hippi-oldaltáskát, gyertyákat, stb. A pofátlanok... A koncertről is írjak? Minek? Mindenki tudja, milyen volt. Janit kirúgták (nem csodálom), szóval nem volt Lakótelep, de amúgy játszottak rengeteg számot, volt sok régi is. Egy számra táncoltam, természetesen a kedvencemre, amit voltak olyan jófejek, hogy Kutyával nekünk küldtek. Elég sokáig maradtunk, szóval másnap nem voltam túl friss a munkában. 2005. XII. 21. Trafó - Copy Con ... így aztán különösen nagy élmény volt este 11-ig bennmaradni. (Emergency volt.) Ha már eddig kihúztam, gyorsan megbeszéltem egy találkozót Tökee-vel, átvettem tőle a csodás új Horse The Band pólómat, majd lenéztem a Trafóba. Volt már vagy éjfél, de még nem kezdődött el a buli. Volt viszont rengeteg csinos lány. Hárommal el is beszélgettem, Dorka bemutatott nekem két Zsófit, egyikükkel egy suliba jártam, mint kiderült. (Nem, nem én ismertem fel őt...) Benjivel is találkoztam, akinek külön örültem, mint elmondta, nem nagyon pörögnek az események a Tigris körül. Copy most Áfonyával és a Copy-másolat gyerekkel (Legónak hívják asszem) lépett fel. Sok új számot hallottam, szerintem egész jó volt, csak egy idő után megunja az ember. Azért mindig volt hol legeltetni a szemeimet, szóval no problem. A koncert után még próbáltam egy ideig jófejkedni Dorkáékkal, aztán amikor már éreztem, hogy ez nem (sem) az én napom (estém), távoztam. 2005. XII. 23. Music Factory - Punk-Ska Christmash Igen, mash. Vicces, mi? Na, szóval 22-én egy sima céges bebaszáson vettem részt, megittam pár sört, de utána még bőven volt időm aludni, szóval pénteken viszonylag kipihentem vághattam neki az útnak. Kutya zenészfelszerelését is el kellett juttatnom a célba, így semmiképp nem hagyhattam ki ezt a fergeteges bulit. 7-re írták a kezdést, szóval 7 után pár perccel be is futottunk. Még elég kevés punker lézengett, de az Escape már kezdett is. Fiatal lelkes srácok, ska/ska-punk stílusban. Szerintem egész jó volt, csak pár dolgon kéne változtatni: - csak ska-reggae-t játszani - énekesnek kevésbé affektálni /amúgy jó hangja van/ - szaxis csajra hangot is adni /direkt lekeverték, mert ez volt az első koncertje/ - gitárosoknak még kicsit gyakorolni De amúgy tényleg nem volt rossz, különösen tetszett a trombitás játéka. A hangzás meglepően jó volt, ugyanis nem János kevert, hanem egy másik srác, aki nem nyomott mindent csutkáig. Élmény volt úgy koncertet hallgatni, hogy nem kell a füldugó. A merch standnál Poddal csevegtem, és szörnyűlködtem, hogy mivé lett az Inerdzia énekesnője. Mint egy disznó. :( A Semmi Komoly elmaradt, szóval a Testi Egyenleg következett, amit direkt nem néztem meg. Egész sokan tomboltak rá. Igazából ide is csak beszélgetni jöttem, váltottam pár szót Aggi-val. Inerdzia előtt beültem a Skambulance-s srácok asztalához, az olaszokat szerencsésen átaludtam, semmi kedvem nem volt az egészhez. Aztán felébredtem, időközben megérkezett a Mixi-Mona páros, őket szórakoztattam a továbbiakban. A Barackca-t évente egyszer meg kell nézni. Ennyi elég is volt belőlük. Igazán vicces volt a sok "punk", akik segg részegen álldogáltak a színpadon egymást átkarolva. Vajon mit akartak ezzel elérni? Durva, hogy még mindig szó szerint emlékszem a régi szövegekre. Továbbá szórakoztató, ahogy a sXe dobos az Ich Liebe Alcohol és hasonló számokat játssza. A Last Minute elég szarul játszott, de ettől még jó bulit nyomtak, csomóan táncoltak, a Skamulance-s srácok még a szövegeket is tudták. Más persze senki. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy mennyire hiteles a "we are the kids of the streets" szövegrészlet. A Fegyelmező részleg az Oi Picsája, mint megtudtam. Érdekes, fogalmam nem volt, hogy ennyire népszerűek. Az igazán egyszerű számokhoz teljesen buta szövegek társultak. Így aztán mindenki táncolt, énekelt. Én meg régi sztorikat meséltem Mixinek. A Skambulance maradt a végére. A srácok már a buli elején elég részegek voltak, hajnal 3 körül, mire színpadra kerültek, már nem nagyon volt egyikük sem magánál. :) Nem baj, szerintem senkit nem zavart a nem túl pontos előadásmód. A hangulat viszont remek volt végig, én élveztem a koncertet. A buli után még üldögéltünk egy darabig, szórakoztatott minket az enyhén részeg János, majd lecuccoltuk Kutya hangcuccait, és távoztunk. Ekkor tudtam meg, hogy egy kanyi fillért nem kapott legalább 2 zenekar a koncertjükért, amit elég nagy pofátlanságnak tartok, főleg egy ilyen bulin, ahol 300 rongy bevétel legalább volt. Én ilyen helyen tuti nem játszanék többet a zenekarok helyében.
	20051226

	Íme az interjú, amit jó fél év után sikerült lefordítanom. Igazából csak a true rajongóknak érdekes, mert sok benne a bennfentes infó, meg amúgy is eléggé poénkodósra sikerült. Azért én örülök, hogy elbeszélgethettem a zenekar tagjaival. Főleg, hogy azóta fel is oszlott a banda. A Portálra nem küldöm ki, mert minek. Tsunami Bomb interjú A bécsi koncert után állt rendelkezésemre a backstage-ből nyíló kis szabadtéri dunaparti területen az egész zenekar. Dan: Milyen volt a koncert? Sajnos nem láttam. Agent M & Jay: Ma? Dan: Igen. Jay: Nagyon király volt. M: Igen, tényleg nagyon jó volt. Dan: A belgiumi bulival összehasonlítva? M: Sokkal kisebb volt. :) Dan: Igen, ezt sejtettem... M: A belga buli hatalmas volt. Nagyon jó volt. Jay: Nagyon jó volt. Talán Belgium mellett a másik legjobb buli ez volt a turnén. Dan: Mindig ezt mondjátok? Jay & M: Nem. Matt: Szerintem a koncerttől függetlenül jó Bécsbe jönni. A koncert csak egy kis része a napnak, fontos az is, mi mindent látunk délelőtt, szerintem mindenképp egy remek nap a mai. Jay: Nem kamuzunk, tényleg jó koncert volt. Dan: Következő kérdés: kommunikáció a közönséggel. Belgiumban minden zenekar ugyanazt mondta: "Fú de jó, hogy itt vagytok, ugye tetszett az X/Y zenekar?" Kb. ennyi volt. Szerintetek nincs szükség arra, hogy szó essen a számokról, esetleg elhangozzék valamilyen személyes üzenet? M: Rengetegen voltak a nézőtéren. Ez volt a turné nyitóállomása, nem akarok más zenekarok, vagy a többiek nevében nyilatkozni, de én nem is igazán tudtam, mit mondjak ekkora tömegnek. Dan: Játszottatok már ennyi ember előtt? M: Igen, de nem gyakran. Szinte soha. Csak hasonló nagy fesztiválokon. Azt se tudtam, milyen nyelven beszélnek ott. /Általános derültség.../ Jay: Flamandul! Dan: Magyarul... M: Mint kiderült, mindegy is lett volna, de igazából nem tartottam túl jó ötletnek kiállni ennyi ember elé és elmondani, hogy "a következő szám a gyermekkoromról szól..." /Újabb kacajok./ Dan: Ma elhangzott valami? Jay: Aha, elmondtuk, hogy Ausztria nagyon király... M: Bemutattuk a gnómunkat. Van egy védelmező-gnómunk a színpadon. Jay: És megtanultuk, hogy kell mondani németül, hogy védelmező-gnóm. M: Már sajnos nem emlékszem rá. Matt: Ha kommunikálunk a közönséggel, sokkal személyesebbé lehet tenni egy koncertet. Lehet, hogy ez közhely, de így csökkenthető a távolság. Mi fent vagyunk a színpadon, ők lenn a közönségben. Elég nehéz dolog ez, főleg egy ilyen nagy színpadon. M: Egy ilyen kis koncerten könnyű, mert mindenkit látunk. "Te táncolsz, te jól érzed magad, te nem..." Matt: Külön művészet egy ilyen nagy koncerten játszani. Olyan, mint egy nagy rock-koncert. Lehet visítani /tényleg visít/: "Na, hogy érzitek magatokat?" Ilyet még nem csináltunk. Jay: Még nem tartunk itt. Matt: Majd jövőre. :) Dan: Igyekszem ott lenni. Mondjatok valamit az új számokról, az új lemezről! Ja, és egy fontos kérdés: ki írja a szövegeket? Úgy tudom, nem ti. M: Én írom a szövegeket. Dan: Tényleg? Akkor a te neved szerepel a CD-ken, mint szövegíró? M: Igen. Dan: Volt egy ilyen sejtésem. Az első 7"-etek egy split lemez. Tudtommal a másik oldalán szerepel a neved. M: Igen, a Plinky oldalon. Dan: De akkor ezek szerint minden CD-n rajtavan. M: Igen, mint szövegíró, szerepel, de a keresztnevemnek csak az első betűje. Matt: Baszki, egy patkány! /Mindenki a patkányt keresi.../ Ezt ki ne hagyd az interjúból! Dan: Tudod, mennyire sokat érnek már az első kislemezeitek az Ebay-en? Megvannak ezek neked otthon? M: Igen, elég drágák már. Matt: Nincsenek meg, nem engedheti meg magának. :) M: Van néhány otthon. Talán 3 a fekete-fehérből és egy a lilából. Dan: Mi a helyzet az új albummal? Van belőle bakelit verzió? M: Nincs. Elvileg lett volna, de aztán mégsem. Valószínűleg nem is lesz. Matt: Van egy 7"-ünk. Dan: Igen, az megvan. Az előző albumból pedig picture disc van. M: Igen. Dan: Na igen, azt megvettem Ebay-en, de ellopták. M: Írj a weboldalon keresztül, küldök neked egy újat! Dan: Tényleg? Köszi. Tényleg anyukád a TBMerch? M: Igen. Ezért tudok küldeni, otthon van nálunk. Dan: Amikor rendeltem tőletek, kaptam pár ajándékot, mint az Igazmondó hal, meg egy barátság karkötő. Ez a hal dolog tényleg működik? M: Szerintem igen. /Elmagyarázza a többieknek, hogy miről van szó, mert nem tudják.../ Minden rendeléshez adunk egy ilyet. Egy vékony kis celofán-szerű hal, amit ha a tenyeredbe raksz, elkezd mozogni. Dan: Azt hiszem, azt mondta, hogy szerencsés leszek, de nem vagyok az. M: Talán majd később... Dan: És a karkötő? Anyukád azt írta, hogy mindig hordod ezeket. M: Igen. Ez például a merch-ösünktől, Robin-tól van. Dan: Azt hiszem, a régi weboldalatokon olvastam, hogy nem publikáljátok a szövegeiteket. M: Csak a weboldalra nem rakjuk ki. Benne vannak a CD-tokban. Dan: Azt akarjátok, hogy mindenki vegye meg a CD-teket. M: Igen. Dan: Tehát ellenzitek az mp3-akat? M: Nem, nem. Dan: Hát akkor? M: Ha valakit annyira érdekel, hogy miről énekelek, akkor vegye meg. Jay: Ha ennyire sokat jelent neked egy zenekar, akkor támogasd. Dan: Nekem megvan minden, most vettem meg a DVD-t is. Igazi rajongó vagyok. :) Jay: Jó dolog az Internet meg az mp3-ak, mert megismerhetsz új zenekarokat, amiket nem nyom az MTV vagy a rádiók. Szerintünk - legalábbis reményeink szerint - ha valaki így megismer egy zenekart, az elmegy megvenni a lemezüket, elmegy a koncertjeikre... Dan: Na velem ez pont így történt. Tehát nem ellenzitek az mp3-akat? M: Nem, mi mp3-pártiak vagyunk. Dan: OK, ezt majd nagy betűkkel írom le. Jay: Nem, mi nem sírunk úgy, mint a Metallica. :) Dan: Miért nincs már orgona a számokban? M: Kiszállt a billentyűsünk... Dan: Nem te játszottál a szintin? M: Nem, volt egy billentyűsünk. Az új album egyik számában zongoráztam. Dan: Van egy korai bootleg videóm, azon mintha te játszanál. M: Nem én játszottam. Egy lány. Dan: Aha, valami csaj... Matt: Így hívták, nem? Valami csaj. :) Dan: Na, áruld el, hogy hívták? M: Oobliette-nek. Dan: Miért szállt ki? M: Elköltözött. Még elég kis zenekar voltunk, nem tudtuk volna megoldani. Csak hétvégente játszottunk. Hétköznap sokat próbáltunk. Nem ment volna így, hogy 10 órányira lakik. Dan: Miért nem vesztek be valaki mást? M: Eljutottunk egy olyan pontra, ahol már nem akartunk billentyűst. Szóval így pont jó volt. Dan: Nagyon bírom ezeket a számokat. M: Amikor az Ultimate Escape-re írtunk számokat, olyan dalok születtek, amikbe már nem illett bele az orgona. Dan: Milyen lány létedre a srácokkal turnézni? M: Megszoktam már. 6 éve csináljuk. Dan: Barátság más csajzenekarokkal? Walls of Jericho pl.? M: Soha nem találkoztam velük. Jay: Nagyon szeretem a WOJ-t. Dan: És az Undying? Jay: Aha, őket is bírom. Egyszer találkoztam velük Louisiana-ban, egy parkolóban. :) Dan: Egy fontos kérdés a kamu-tetkókról... Matt: Ezt mindig megkérdezik tőlünk... /kacagás/ Nem, még soha nem kérdezték. Dan: Van tetoválásod? M: Nem, nincs. A fotóra gondolsz? Dan: A klipre, ahol tetoválnak, meg láttam képeket is rólad kamu-tetkókkal. M: A klip. A kiadónk főnöke akarta, hogy egy tetováló szalonban forgassuk a klipet. Nem igazán tudom, miért... Jay: Ez zavarja az embereket? M: A múltkor volt egy srác, aki csak a tetkóim miatt jött le a koncertünkre. De ez volt az egyetlen eset. A fotókon lévő tetkó az csak poén volt. Egyik este sokáig fennmaradtunk, volt egy csomó színes tollunk, azzal csináltuk. Dan: Ez nem ez a second skin cucc, amit magadra tudsz húzni? M: Nem, simán tollal csináltunk. Dan: És a Tsunami Bomb tetkók? Az oldalatokon láttam párat. Szerintetek jó dolog ez? Matt: Igazán kitüntető dolog. M: Csak azt remélem, hogy nem utálnak meg minket ezek a srácok, és nem akarják majd lefedetni ezeket a tetoválásokat. Biztos lesz ilyen. Remélem, nem fogják sajnálni, hogy megbélyegezték magukat egy TB logóval. Dan: Oké, ennyi volt, köszi. Most persze üzennetek kell a magyar olvasóknak. M: Szeretnénk egyszer Magyarországon is játszani. Dan: Majdnem játszottatok. Szó volt róla. M: Sok buli van felétek? Dan: Aha... Matt: Szívesen játszanánk ott. Szeretünk új helyeket megismerni. Dan: A szervező srác kérdezte, hogy érdemes lenne-e elhozni titeket. Persze mondtam, hogy mindenképp! Aztán végül nem jött össze. Asszem ezért játszotok két helyen Ausztriában. Matt: Talán legközelebb. Dan: Legalább 5 ember ismeri a TB-ot Magyarországon, szóval érdemes lenne. Talán 10-en is. M: Dolgozhatnál ezen egy kicsit... Dan: A legnagyobb magyar punk-oldalnak dolgozom, szóval... Jay: Ha 10-en vannak, az OK, ha 5-en, az már nem annyira. :)) Dan: Köszi az interjút!
	20051226

	2005. 12. 16-18. Tortúra 65 Mint a címből is látható, egész hétvégés program lett a Tortúrából. Nagyon megérte. Pénteken munka után hatalmas havas esőben autókáztam el András (bandikaa) munkahelyére, innen vágtunk neki gudlukinggal kiegészülve kis késéssel az útnak. Most először aludtam tornateremben, szóval új volt a dolog, de mivel ennél sokkal zordabb körülmények között is éjszakáztam már, teljesen élvezhetőnek találtam a dolgot. Főleg, hogy szereztünk az egyik sarokból egy koszos szivacsot, ezen aludtunk ketten kényelmesen. A nevezést még este megejtettük, így nem igazán értettem, miért kellett már 3/4 órával a rajt előtt felkapcsolni a lámpákat. Készülődtek az emberek, én csak feküdtem tovább, majd felkászálódtam, és gyorsan felöltöztem én is. Észrevettük, hogy gudlukinggal azonos a rajtszámunk, ezt korrigáltattam, majd meg is kaptam a rajtidőmet (6:07). Kb. 6:20-kor készült el András, ekkor vágtunk neki az útnak. Az itiner nem sok adatot tartalmazott, sajtóhibát viszont bőven, ezeket tollal javították másoknál, az enyémben semmilyen korrektúrát nem találtam. Így különösen érdekes volt olyanokat olvasni, hogy a K négyzet keresztezi a K négyzetet, stb. A hajnali sötétségben egy helyi úr irányított el minket a helyes irányba, majd követtük a népet. Az itinerben szereplő P+ sehol nem volt. Az utat túlságosan részletezni felesleges lenne, egyszerűen csodálatos volt az egész. Meglepően nagy hó, kristálytiszta ég, napsütés, többnyire teljes szélcsend. Ideális. Nem is csináltam mást egész nap, csak bámultam a tájat és tapostam a havat. Gudluking előttem, András mögöttem, én pedig nekivágtam az első emelkedőknek, mentem előre. Bükkszentkereszten meglátogattam egy helyi kis közértet, igazi falusi hangulata volt. Egy bácsika beugrott pár fokhagymáért, mert elfogyott kocsonyakészítés közben. :) Én vettem valami noname meleg sört, mert víz nem volt, és besétáltam az első EP-re, ahol kisebb sor fogadott. Teát nem ittam, a papíromat hamarosan megkaptam lepecsételve. (Szerencsés voltam, nem mindenkiét sikerült elsőre érvényesíteni.) Innen Viliék csapatával haladtam tovább, ittam a sörömet, ettem egy csigát, néztem a tájat. Áthaladtunk egy nagyon szép fenyvesen, majd kezdődtek azok a szakaszok, ahol a becsületes túrázók komoly akadályba ütköztek, az eddigi letaposott ösvények után szinte szűz hóban haladtunk a jelzett úton. A legtöbben ugyanis az aszfaltot választották. Én igyekeztem mindenhol tartani a hivatalos utat. Volt, ahol én voltam a második túrázó a nyomok alapján. Időközben elért gethe, Galadh Ereb csapata, velük mentem tovább. Átszaladtunk egy hatalmas réten, fetrengtem a hóban, nagyon jól éreztem magam. A második EP távadatairól senkinek nem volt fogalma, de már közel jártunk a félúthoz. Ittam is két bögre teát, pótoltam víztartalékaimat, és még két csiga vált áldozatommá. Itt pihentünk egy kicsit, majd a nehéz navigálásra való tekintettel igyekeztem gethéék nyomában maradni. Sokat mentünk a Kéken, majd elértünk a túra egyik legszebb pontjára, a tarkői kilátás csodálatos volt! Készült pár fotó, majd próbáltam a lehető legjobban kímélve a térdeimet lecsúszkálni a meredek lejtőn. Tamáskútnál újabb tea, kis pihi, egész jól összejött egy nagyobb csapat, mentünk tovább. A pontot elhagyva jöttem rá, hogy nekem bizony zoknit kell cserélnem, mert bár a bakancsom teljesen vízálló, belülről átizzadtam. Egy farönkön ülve megtörtént a művelet, viszont így kicsit lemaradtam. Kezdett sötétedni, szóval igyekeztem, a távolban fel is tűnt a gethe-Galadh páros, szóval megnyugodtam. Szinte teljes sötétségig haladtunk lámpa nélkül, mások fényeit használtam tájékozódásul. Sejtésem nem volt, hol a következő pont, szóval csak mentem, mentem. Idővel előbányásztam a saját lámpám is, mert csak nem jött a házikó. Lassan felkelt a hold is, többször megálltam bámészkodni felfelé. Budapesten ritkán látni ennyi csillagot. Mentünk még fel, meg le, aztán megpillantottuk az utolsó pontot. Újabb tea, zsíroskenyér annak, aki kért, kis pihi, beszélgetés, már nem sok volt hátra. Hogy mennyi, azt senki nem tudta. Kb. 10 km. A csodás tájnak tudom be, hogy az egész túra alatt lelkesen gyalogoltam, szó nem volt holtpontról, nem is nagyon vártam a végét. Feltűntek Eger fényei, már csak le kellett sétálni. A térképen durva lejtőnek jelzett rész sem ölte meg a térdeimet szerencsére. Laposabb részekre érve kikapcsoltam a lámpám, úgy világított a hold. Sétáltunk a szőlők mellett, majd hamarosan elértük a város szélét. Megúsztunk egy kutyatámadást, majd a szalagokkal jelzett úton haladva megéreztem a cél illatát. A következő sarkon ott is volt az iskola, ahol kitűzőt, oklevelet, forraltbort és virslit kaptam. A virslit kiosztottam a többieknek, egy székre ülve tömtem magamba a ketchupos-mustáros kenyeret. Az időm nincs meg pontosan sajnos, mert a stoppert 11 óra körül véletlenül leállítottam. Papír szerint 15:01, mivel később indultam, 14:40-et mondanék, ami szerintem egész jó, meg nem is igazán számít, 16 óra volt a szintidő. Telefonon konzultáltam két TTB futóval, ők se henyéltek, közel maratoni távokat futottak a Szigeten. Nem volt sok időm szórakozni. András féltávnál kiszállt, így megoldódott az autó-kérdés. Visszavitték a rajtba, áthozta az autót, és már várt minket. Indultunk Egerszalókra. Az egésznapos túra kicsit elfárasztott, szóval a pár perces út alatt is elaludtam. Kiépített komoly, puccos fürdőre számítottam, teljesen más fogadott. 700 Ft-ért vettünk jegyet, majd saját szememmel is láthattam, hogy amíg én majd' megfagyok kabátban, sapkában, fürdőgatyás emberek mászkálnak mindenhol. Egy kis konténerben öltöztünk át, a cuccunkat kint egy fogasra akasztottuk fel, majd szélsebesen bemásztam a szabadtéri medencék egyikébe. A 38 fok körüli víz elsőre kicsit melegnek tűnt, de gyorsan megszoktam. Hatalmas élmény volt ott üldögélni a vízben, miközben kint állt a hó. Hoztunk is pár hógolyót a vicc kedvéért. Jó 3/4 órát áztunk itt, majd átöltöztünk, elolvastuk az információs táblát a vízről, megnéztük az épülő üdülőcentrumot, majd elégedetten autókáztunk vissza a tornaterembe, ahol hamarosan el is aludtam. Ezen az éjszakán kevesebbet tudtam aludni, mert a fűtés (?) iszonyatosan hangosan zúgott fel néha, nem volt alattam puha matrac, ráadásul már hajnal 5 körül szállingóztak el az emberek, engem rendszeresen felébresztve. Mire mi távoztunk, már csak alig pár ember volt a helyszínen. A hazaút esemény nélkül telt. Köszönet illeti meg sofőrünket, Andrást, a szervezőket, akik egy ilyen szép túrát hoztak össze, és az összes túratársat, aki elkísért, mutatta az utat, vagy csak elbeszélgetett velem. Megyek jövőre is! Ami kimaradt: - odafele több autót láttunk az árokban, egyet fejjel lefelé - Egerszalókra menet és jövet őzek keresztezték utunkat - az úton több helyen is TTB feliratok fogadták a túrázókat. Vajon ki lehetett? Gethe fotói: http://kep.tar.hu/gl/50190525
	20051218

	Azt hiszem, mostantól nagyon meggondolom, hogy milyen bulikba járok. 2005. XII. 6. Süsi - Sunshine Rendes voltam, és időben érkeztem, hogy láthassam Burger új bandáját, a The Nobles-t. Szar volt. Egy az, hogy a stílus, amit képviselnek igen távol áll tőlem (most menő brit-pop), de az énekestől teljesen rosszul voltam. Nyálas affektáló idióta, aki a számok között angol akcentussal nyomta a magyart. A legidegesítőbb a Mackey bácsit megszégyenítő mmkkaaaayyy volt minden szám végén. Burger biztos jól nyomta, de az ilyen zene engem nem érdekel. A Leukémiát látni viszont nagy élmény volt. Az első reunion bulin nem tudtam ott lenni, a szigetest három szám után abbahagyták. Most végre egy nagyobb szeletet ismerhettem meg a munkásságukból. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy érdemes lenne leülni és végigolvasni/végighallgatni a számaikat. Aztán hazajövök, és minden mást csinálok ahelyett, hogy tanulmányoznám sok fontos zenekar munkásságát. A koncert második felében már megint rámtört az álmosság. Tényleg lassan eljutok oda, hogy koncertek helyett inkább kialszom magam, ennek így nincs sok értelme. Kimentem a kocsiba, és bevertem egy jéghideg Red Bull-t. A fenti drog hatása alatt néztem végig a Sunshine koncertjét. Érdekes volt. Kicsit sem az én stílusom, az énekes feje meg kifejezetten nem tetszett, de a fáradtsággal kevert energialöket segítségével érdekes hangulatba kerültem, kezdtem átvenni a koncert ritmusát. Leginkább a zenébe kevert elektronikus effektek tetszettek, ezeket nagyon bírom mostanában. Szóval érdekes koncert volt. A végén majdnem vettem egy színes 7"-et, de 100 Ft hiányzott, kunyizni meg nem akartam, szóval inkább hazavezettem, másnap várt a munka. 2005. XII. 9. Kultiplex - The Toasters Már egy Toasters buli sem tud igazán felvillanyozni. Mégis ezt választottam az aznap esti hármas kínálatból. Végignéztem a disztrókat, elviccelődtem a kihelyezett Fred Perry, Londsdale cuccokon, majd bementem a terembe, merthogy pontban fél 9-kor kezdett volna a Ska-Hecc. Persze csúszás nélkül nincs buli. Szerencsére nem kellett sokat várni, és belekezdtek a koncertbe. Valahogy nem dobott fel a zene, pedig korrektül elnyomták a számokat, a lemez birtokában pedig ismertem is már őket rendesen. Csak egy szinte már szokásos áramszünet szakította meg a koncert folyamát. A szerencsétlenül táncoló fiatalok látványa meg sem lepett. És már következett is a Westbound Train Ámerikából. Az tetszett a legjobban, hogy nagyon lelkesen nyomták. Mint később megtudtam, az énekes gyerek két hónapja nem volt otthon, és már rohadt fáradt volt, ennek ellenére végig pörgött a koncert alatt. Egy ska bandáról van szó egyébként, a tradicionális vonalról, néha soul-lal keverve. Na, ezek a számok nem tetszettek. A többi viszont jó volt. A tagok egy része a Toastersben is nyomta. Az első hazai Toasters koncertet ez a buli sem közelítette meg, de azért a Bécsi hakninál sokkal jobban teljesítettek. Meg aztán a közönség is elég lelkesen reagált a számokra. Szerintem kb. ugyanazok hangzottak el, amik a múltkor, de nem igazán ismerem, csak a nagy slágereket. Jack Ruby Jr. hiánya most is szembetűnő volt. Ennyi. Tetszett a lelkesedés, a jó zene, de táncra csak ritkán vetemedtem. A koncert után aláírásért, szuvenírért könyörgő tömegek látványa megintcsak kiábrándított. Az amerikaikra jellemző volt, hogy érdeklődve figyelték a magyar zenekarokat. A PASO előtt a Westbound Train énekesével az első sorban elegyedtem szóba. Ilyenkor mindig drukkolok a magyar bandáknak, hogy jól teljesítsenek. A PASO jól is nyomta, kár, hogy kb. 2 szám után verekedés tört ki a hazai és amerikai közönség között, és a PASO levonult a színpadról. Nem különösebben lepődtem meg, egyesek nem bírják a piát, és ilyenkor előjön belőlük az állat. 2005. XII. 10. Csepel 50 Szokás szerint koncertlátogatással töltöttem a túra előtti estét, így igyekeztem minél később kelni. Majdnem 5 óra alvás után szedtem össze a cuccaimat, indultam Szigethalom felé. Aztán újra hazajöttem a botjaimért. Szigethalom szerencsére közel van, fél 9 körül már ott is voltam. Reggel egy netes térképen megnéztem, merre van a Thököly út, szóval reméltem, hogy könnyedén megtalálom a rajtot. Sajnos nem így történt. Nagyon nem stimmelt a dolog, fel-alá autókáztam a szépnek nem éppen mondható városban. (Valószínűleg egy másik település térképét néztem meg...) Már kezdtem feladni, amikor kiszúrtam egy piros négyzet jelzést. Követtem az egyik irányban, egy erdőszélig jutottam, szóval elindultam rajta vissza. Meg is találtam a célt. Ekkor már 9 után járt az idő. Már ott tartottam, hogy hazamegyek, amikor még kicsit kocsikázva kiszúrtam egy Thököly feliratot. Száguldottam a rajtba, kipattantam a kocsiból, és 9:20-kor neveztem. Nagyon rendesek voltak a szervezők, simán indulhattam a hivatalos rajt után, ráadásul nem is 9:00 került az itineremre. Már csak fel kellett készülni (bakancs, stb.), és indultam is. Először egy kis kört kellett megtenni a környéken, hogy meglegyen az 50 km. A város szélét elérve szántóföldek mellett haladva értem el egy kis erdőt, benne az első pontot, ahol megvárt a seprű. Velük mentem pár métert, majd inkább belehúztam. Bár a szervezés nagyon jó volt, a túra útvonala sajnos elég kiábrándított. Rengeteg aszfalt, sok szemét, kevés erdő. Főleg az út első felében gondoltam arra, hogy érdemes lenne az ilyen túrák előtt pár héttel meghirdetni résztávokat szemétszedéssel összekötve. Én mennék. A rajt mellett újra elhaladva elindultam a Duna felé. A gát mentén haladt az út nagyon hosszan. Az ellátásra szerintem senki nem panaszkodhatott, nulla felszereléssel is el lehetett volna indulni, ugyanis minden ponton volt víz, több helyen tea, ezen kívül étellel is rendesen elláttak minket. A második ponton banánt kaptam, a következő párszáz méteren lehetetlen lett volna eltévedni, ugyanis az egész utat banánhéjak szegélyezték. A S+ jelzést követve kellett a harmadik pontig eljutnom. A jelzésekre általában jellemző volt, hogy elég csúnyán festették fel őket. A célnak azért megfeleltek. Egy darabig próbálkoztam a gát mellett menni, aztán felmentem az aszfaltra, és ott gyalogoltam jó hosszasan. Láttam a tököli börtönt, szép... A 3. ponton elbeszélgettem a pontőrrel, kaptam vizet, aztán mentem is tovább. Az órámra néztem. 21 km 3 óra alatt. Szép. :) Itt tűnt fel először, hogy a szöveges leírás írója nem mindig tudja, melyik a jobb meg a bal. Nem volt zavaró, mivel segített a térkép is, az útvonal pedig egyértelmű volt. A 4. EP-n hotdoggal és teával vártak minket. Ettem, igaz virsli nélkül. Tovább a gáton, szerencsésen megtaláltam a leágazást egy kis erdőbe, melyen áthaladva érkezett az ötödik pont már enyhén illuminált pontőrökkel. :) Segítettek: végig az aszfalton (már megint), aztán Szigetújfaluban jobbra kell menni, nem balra, ahogy az itiner mondja. Caplattam tehát az aszfalton, előzgettem az embereket. Eddigre már elég sok túrázót elcsíptem a mezőny végéből. Úgy tűnt, nem mindenkit figyelmeztettek az őrök, két túrázó épp a helyes utat kereste rossz irányban. Nekem elsőre megvolt, a temetőt elhagyva újra egyedül mentem. Elérve a hév vonalát hibáztam. Elhittem, hogy jobbra kell menni. Szerencsémre épp érkezett egy túrázó, aki egészen Szigetújfaluig ment vissza a rossz irányban. Szóval mentünk balra, amíg el nem értük a következő pontot a hév mentén. Itt cukorral, almával, vízzel vártak minket. Mint mondták, az előző pontőröknek erre a téves kanyarra is figyelmeztetni kellett volna minket. Innentől minden sarkon jól megnéztem a térképet is, hogy tényleg stimmel-e a jobb-bal. Szigetcsép érkezett, üdülőterület. Kisgyerekek kiröhögték a síbotomat, megtámadott egy kutya (nyugodt maradtam, így megúsztam). Egyébként rengeteg kutya kószált szabadon mindenhol. A 7. ponton teát kaptam, kezdett sötétedni. Érkezett a túra legszebb része, Duna-part nyugis üdülők mellett. Kis faviskók, szép házikók, óriási paloták váltogatták egymást. Kacsák úszkáltak a vízen. A 8. pontnál megtekintettem Szigethalom díszkútját. Ehettem volna maradék banánt, ha kértem volna, inkább felvettem a fejlámpám, és minél gyorsabban húztam tovább. Kezdtem unni már az egészet. Sötétben bandukoltam a 9. pontig, itt volt az első is, de így nem ismertem meg. Újabb kaja: zselés szaloncukor, a kedvencem. Már nem volt sok hátra, megelőztem még pár embert, majd beértem a város szélére. Innen szerencsére már ismertem a terepet, mivel reggel feltérképeztem autóval. Az iskolába 8:10-es idővel értem be, ami 6 km/h feletti átlag. Büszke is voltam magamra. Meglepetésemre jelvényt kaptam díjazásként az oklevél mellé, plusz újságokból álló csomagot. Mint láttam, érmeket is adtak a gyors futóknak. A célban még gulyást lehetett enni, én kihagytam, inkább pihentem pár percet, majd nekivágtam az utolsó 1 km-nek a rajtnál parkoló autómig. Ez ment persze a legnehezebben. Összefoglalva: az útvonal elég lehangoló volt, de a rendezők kedvessége, a nagyon korrekt ellátás és a mozgás jól esett. 2005. XII. 10. Trafó bár - FallenIntoAshes, The Idoru Mivel az 50 km-es túra után még tudtam járni, úgy döntöttem, megnézem az esti bprnr bulit. 9-re mentem, mivel 8-ra hirdették. Ekkor még üres volt a klub. Kiültünk páran a fenti fotelba, itt töltöttük a következő egy órát. Mókáztunk, néztük a fenti kulturális eseményről kiáramlókat. Idővel lementünk az alsó részbe, és Faresz, Zsófa és Klarissz társaságában fetrengtem át az első két zenekart. A VL45 és a Solution egyszerűen szar volt. Nu-metal, grunge, meg ilyenek. Bénaság. A pofátlanul nagy csúszásnak köszönhetően már megint elaludtam. A fene ezekbe a kényelmes fotelokba. Egyébként körben mindenhol alvó emberek feküdtek. Következett a FallenIntoAshes. Na, erre felébredtem. :) Kibaszott hangos volt, füldugóval is bőven élvezhető. Jót tett végre egy kis metálkodás. Nem igazán ismerem a számaikat, de Zozóék elég jól csinálják. Kár, hogy nem túl sok embert érdekel az ilyen zene. Idorura aztán összegyűltünk szép számmal, voltak persze trendi csajok is szép számmal, az egész estére jellemző volt a divatbemutató feeling. Vártam a koncertet, mert az Idoru jó szokott lenni élőben. Sajnos a keverésnél valamit nagyon elbasztak, mert azon kívül, hogy továbbra is iszonyatosan hangos volt minden, az egészből csak egy torz massza jött le, nem is igazán lehetett felismerni a számokat. Amikor aztán egy részeg fasz rámborított egy fél pohár bort, megint elment a kedvem az egésztől. Azért oldalról végighallgattam a koncertet, de hogy minek, azt nem tudom. Halál fáradtan hajnal 3 körül estem be az ágyba. Ha jól látom, jövő héten nem is megyek semmilyen koncertre. Király.
	20051211

	"az ember akkor ír naplót ha vmi nem ok, mert ha minden ok, akkor nincs ido ilyen faszságokra."      - lottelenya
	20051205

	Letölthető a Magyarpunk levlista eddig összeszedett archívuma (18 MByte)! Majdnem 15.000 levél 1998. decemberétől 2005. júniusáig. Ha esetleg van olyanod, ami ebben nincs benne, írj!
	20051204

	A picsába, így visszaolvasva a meglátogatott koncertek 80%-ára tök felesleges volt elmenni... 2005. XI. 16. Schönherz - V5 Hosszúnak ígérkező bulisorozatom itt kezdtem kedden. Régen jártam már az SCH-ban, azért külön örültem, amikor megtudtam, hogy Misiék új zenekara, a Riddim Colony itt játssza második bemutatkozó koncertjét. Ez a V5 valami viszonylag új buli, HK-sok csinálják, így persze túl sok jóra nem számíthattam. Hatalmas esőben furikáztam célomhoz, ez sejtette a kisszámú közönséget, de a szar idő ellenére egész sokan voltak a klubban. A zenekar felírt a vendéglistára, így ingyen bejutottam. Valami promo-piát osztogattak a bejáratnál, aki nem vett, hanem elment a hosztessz-csajok mellett, azt visszahívták, többen mesélték. Fura módon nekem nem mertek szólni. :) Talán túl mogorván néztem ki a fejemből? Gyorsan megtaláltam a Colony tagjait a csocsóasztal mellett, kaptam tőlük egy sört, (piáért játszottak) majd feltérképeztem a helyet. Az alsó szinten diszkószerűség folyt, kb. nulla embernek, fent a Banálisból megszokott kávézóban üldögéltek, a körfolyosón lehetett kajolni. Megint új design van itt, már nem is bírom követni. Kisebb ténfergés után beálltam az ENT elejébe, ugyanis itt kezdett el játszani a Riddim Colony. Sokkal jobban tetszett ez a koncert, mint az előző, néha kicsit meg is mozgatott a zene, de továbbra sem igazán tudok azonosulni ezzel a nagyon erőltetett, felvett jamaika-érzéssel. Szerencsére már magyarul is szólt hozzánk a konferanszié szerepét is vállaló MC, de a sok kamu-patois duma szerintem tök égő. Még a beatbox is elmegy, de ezt nem kéne erőltetni. Utólag a kezembe került egy szövegkönyv-füzet, elég szánalmasak a témák, de nem tehetnek róla, a reggae az ilyen sajnos. A Jimmy Cliff feldolgozás meg még mindig király. Jó 15-20 ember nézte közelebbről a koncertet, a többiek a háttérben üldögéltek. Azért nem volt rossz a hangulat. A koncert után a felső szinten béna-diszkó ment, erre táncoltunk tréfásan egy darabig, majd lerángattam a csajokat az alsó szintre, ahol valami neves DJ, Karányi Dániel produkálta magát. Fingom nincs, mi volt ez, valami elektronikus akármi, dalán dnb, talán jungle (??). Mindenesetre volt kurva sok füst, kivetítőn elég béna visual, meg néha beszálltak reggae-körökből ismert MC-k, és nyomattak dumát is, ez nem volt rossz. Bizonyos Columbo is feltűnt, ha jól értettem, meg valami csajszi is nyivákolt a színpadon. Egy darabig tűrtem ezt, aztán elhúztunk. Néhányan a Trafóba, én pedig izgis városnéző kocsikázás után haza. 2005. XI. 17. Semmi Másnap is játszott a Riddim Colony, az ELTE-n, amire el akartam menni, de délután lepihentem egy órácskára aludni, amiből csak hajnal 1-kor ébredtem fel, szóval ezt bebuktam. Nem baj, legalább kialudtam magam, az előző éjszakai alig 4 óra elég kevés volt. 2005. XI. 18. Blue River, Ráday Kalóz hívott erre a bulira, mert - mint mondta - a Kernel Panic feloszláshoz közeledik, és én még soha nem láttam őket élőben. Mondjuk úgy néz ki, csak a basszeros Pant száll ki, szóval nincs akkora gáz. Azért néha nem árt megnézni a feltörekvő fiatalokat is, szóval a már jól ismert Blue River állóhajót választottam péntek estére. Nem tudtam róla, de tényleg létezik egy alsó szintje is a klubnak, meg is találtam a bejárati ajtót, ami zárva volt, pedig bent voltak már páran. Aztán rájöttem a megoldásra, a felső bejáraton keresztül egy lépcsőn lehaladva lehet bejutni a helyre. Kis terem található itt furcsa lángcsóvákat imitáló lámpákkal, viszonylag korrekt hangcuccal, a keverést egy fiatal gyerek végezte. A Betterfly nevű rockzenekar már nekikezdett a koncertjének. ők a magyar Muse, mint megtudtam. Több feldolgozást játszottak a kedvencüktől, a sajátok is ebbe a nyivákolós rockos stílusba tartoztak, nem igazán az én zeném. Rajongótáboruk viszont felsorakozott a nemlétező színpad előtt, és néha lelkesedtek is. Jellemző volt a közönségre, hogy életkorban egyértelműen kilógtam a sorból. Mindig szarul érzem magam, ha én vagyok a legidősebb, márpedig itt tutira erről volt szó. A zárt ajtó előtti lépcsőn üldögélve vártam a koncert végét. A közönség nagyja el is húzott a haverbanda után, így szinte üres teremnek játszott a Justizmord nevű pofátlanul fiatal tagokból álló punkzenekar. ők pediglen a magyar Alvin és a mókusok. 12-13 éves tagokból álló alap punkfelállással operáló zenekar egy trombitással kiegészítve. A szövegek igen kezdetlegesek, de ez ilyen korban elfogadható. Politikusszidás és hasonló bénaságok, és persze Alvin feldolgozás, amit igen jól nyomtak. Általában elmondható, hogy a hangszeres tudás sokkal jobb volt, mint ami egy kezdő zenekartól elvárható. Csak azzal rontottak kicsit az összképen, hogy a rövid koncertet a kb. öt fős közönség kérésére egyes számok ismételt eljátszásával hosszabbították meg. Már nem mondok ilyet, hogy nagy jövő áll a zenekar előtt, mert soha nem jön be, de belőlük szerintem még lehet valami. A berettyóújfalui (tehát nem a pesti) Pluto zenekar tagjai hangszerrel a kézben várták, hogy kezdhessenek. Gyorsan fel is pakolták a cuccaikat, a dobos egy kabalaállatot (borzot?) helyezett a dobra, hangolgattak egy darabig, aztán nekikezdtek a koncertnek. Róluk legalább már hallottam, igaz csak az Interneten. Most játszottak másodszor Budapesten, láthatóan készültek erre a koncertre, lelkesen adták elő deszkáspunk jellegű számaikat. Nem kezdő zenekarról van szó, tehát volt honnan számokat válogatni, ha jól tudom, már több demójuk is megjelent. A számok közti konferálások teljesen rendben voltak, amin igazán meglepődtem, hogy bár soha nem találkoztam velük, küldtek nekem egy számot. Kedves tőlük. Nyomattak egy régi Green Day slágert is, amire a kb. 4-5 fős közönség nem őrült meg különösebben. Felszólították a népet, hogy jöjjenek előrébb, ekkor páran beálltak a színpad elé, aztán szépen lassan elszivárgott mindenki. Szerintem nagyobb közönséget vonzó eseményeken is próbálkozniuk kéne, mert így nem sokan fogják megismerni őket, pedig tényleg nem rossz, amit csinálnak. Már vártam a Pluto végét, mert még más dolgom is volt az estére, szerencsére következett a Kernel Panic, amit meg kellett várnom. Az igazat megvallva nem mozgatott meg különösebben a zene. Sablonnak semmiképp nem mondanám, szóval egyedi, csak épp nem az én stílusom. Sajnos problémák voltak Titan torzítójával, így sok holtidőt kellett kitöltenie Kalóznak, ami eleinte egész jól ment, de amikor elkezdett tréfásan kurvaistenfaszázni, akkor már én éreztem kellemetlenül magam. A zenekar legjobb pontja egyértelműen Ócsi dobjátéka, mondjuk eddig is tudtam, hogy jól nyomja. Kalóz segítségével néha durva pogó (inkább verekedés) is kitört, amit aztán a megfáradt fiatalok gyorsan abba is hagytak. Feltűnt egyébként a közönség soraiban pár nem éppen odaillő személy is, ők gondolom a fenti totál lapos Matula szülinapról jöttek le megnézni, mi ez a zajongás. Egyes csajok láthatóan elfogadták a Matula hírlevél jótanácsait, miszerint kurvásan kell kifesteni magukat, így még lehet esélyük... Amikor a gitáros a koncert közepén elment pisálni, én is a távozás mellett döntöttem, hogy egy még szarabb buliba mehessek át. Irány a Ráday! Bár megfogadtam, hogy soha nem megyek oda, most mégis elmentem megnézni, mit is rühellek én ismeretlenül is ennyire. Viszonylag könnyen találtam parkolóhelyet, majd telefonos segítség után megtaláltam a koleszt. (Merthogy ez egy közgázos kolesz, már emiatt is alapból rühellni kell...) Persze a jegyszedő köcsög volt, a ruhatár kötelező (táskát nem lehetett levinni, kabátot alapból a kocsiban hagytam). Magával a hellyel igazából nincs semmi gond, szokásos egyetemi klub két kocsmával, nagy tánctérrel, színpaddal. De ami itt folyt... Általában jobbos zenekarok szoktak itt fellépni, most viszont 80-as évek diszkó zajlott. Az, hogy hányadék zenék szóltak, semmi, erre számítottam. A köcsög DJ-re, aki Nádas diszkó stílusban belepofázott a számokba, már kevésbé. A pia pofátlanul drága volt egy egyetemi klubhoz képest, így a "szarok mindenre, bebaszok, és jól érzem magam" opciót végül elvetettem. Különben is, csak azért inni, hogy jól érezzem magam lenézendő dolog. Az igazán kiábrándító a közönség viselkedése volt. Pszichológiai tanulmányt lehetne írni az ilyen klubokba járó emberekről. Az egész lényege a húspiac, de komolyan rossz nézni, ahogy bebaszott negyvenesek vadásznak a csajokra, ahogy kikent picsák illegetik magukat, hátha megkúrja őket valaki aznap este, vagy ahogy a szerencsétlen kocka-gyerek egyedül nevetséges mozgást produkál a tánctér közepén, hátha összejön neki valami. Hát akkor inkább rohadjak meg egyedül, mint hogy ilyen körülmények között kelljen csajt összeszednem. Hajnal 2 felé meguntam a vigyorgást, a magamat jól érezni próbálást és a lábamon állandóan taposó hányadék hármast, és elköszöntem a buliba engem meghívó lányoktól, és fogadkozva, hogy ide többet nem jövök, elhúztam haza. 2005. XI. 20. Oberwart, Oho - Undying Trial másnapján izgatottan keltem, hiszem hosszú út állt előttem. Mindent megterveztem előre, összecuccoltam, csináltam kaját, majd kikocsikáztam Kelenföldre. Az autó szolgált ruhatárként az elkövetkező napokra. Vettem vonatjegyet, majdnem 5000 Ft-ot hagytam ott, mivel bár odafele 26 év alatti gyorsvonattal közlekedtem, visszafele már teljesárú IC-ssel kellett jönnöm. Ez a hétköznapi utazás hátránya. Irány tehát Szombathely! Találtam egy kabint, ahol volt hely, be is ültem. Kurva meleg volt, azt hittem, megdöglök. Izzadtam, mint állat, az ülésem szabályosan forró volt! Szerencsére egy idő múlva megegyeztek az utasok, hogy kinyitjuk az ablakot, idővel le is szálltak páran, így át tudtam ülni kevésbé fűtött ülésrészre. Majd 4 óra utazás után érkeztem Szombathelyre, ahol már várt házigazdám, Konti. Elindultunk hozzájuk Sére, közben leesett az első hó! Megismerkedtem Konti családjával, megkínáltak kakaspörkölttel, de inkább csak finom túrós sütit zabáltunk, de azt sokat. Fanzine-ok és a Punkportál fórumának böngészésével telt az idő, amíg megérkezett értünk a kocsi. Konti két haverja vitt ki minket Oberwart-ba, ami egy kisváros a határ túloldalán. Az OHO a helyi művház lehet, EU támogatásból épült (újították fel?). Kis előtér disztróval, pár fotellal, bent egy elég nagy koncertterem korrekt hangzással. Befizettük a 8 eurós jegyet a jegyszedő csajoknak, majd azonnal bementünk, így elcsíptük a helyi Kiáltó zenekar utolsó két számát. Na jó, a rendes nevüket nem tudom, de így kellett kiejteni. Undying-jellegű zenét játszottak, az igen csinos énekes lány teli torokból ordított. Konti megígérte, hogy leszervezi őket. Találkoztunk egy ausztriai magyar sráccal, aki mondta, hogy több zenekar is elmarad bizonyos problémák miatt, ezért ugrottak be mások. Így az A Traitor Like Judas sem játszott. A következő bandának a neve sem derült ki, igazi sablon metalcore-t játszottak sablon mozgással, viccnek is rossz volt. A hely legnagyobb negatívuma, hogy nem volt hova leülni, így többnyire csak fel-alá mászkáltunk a kis előtérben. A disztróban kiszúrtam a Last Hours (ex-Rancid News) fanzine új számát, lepacsiztam az Undying merch-ösével. A közönség nagyja igazi hipster-ekből állt, trendi myspace kinézetű fiatal gyerekek jelentek meg a bulin, elég kevesen is voltunk. Vasárnap, kisváros... Aztán játszott az osztrák Plague Mass, ami asszem a Pledge Alliance utódja. Metalcore-t játszottak ők is, az izgalmasabb fajtából, de gyorsan elálmosodtam, ezért kijöttem a teremből. Vártam a lényeget. Az Undying turnétársa, a Sunrise lenyomta még a koncertjét, itt minimális lelkesedést sem tanúsított a közönség, így szerintem nem élvezték annyira ezt a bulit, mint az előző napi budapestit. Nekem most sem tetszett igazán, kint vártam meg a végét. Aztán végre jött az Undying! Nos, érdekes koncert volt. A csajszi az előző nap is viselt Walls of Jericho pólóban állt színpadra (vajon az egész turnén ezt hordta?:), szokás szerint segített összerakni a dobcuccot, aztán nekikezdtek. Jó, ha 80-an voltunk a teremben, kis meglepetésemre nulla mozgást produkált a közönség. Így kénytelen voltam magamból kissé bohócot csinálni, és egyedül lelkesedni/rohangálni/mosholni az első sorban. Néha egy másik srác is beszállt, aztán ennyi. Jól szólt minden, és nem kellett rövidíteni a programon. Elhangzott sok számomra kedves szám, újat egyelőre nem játszanak, úgy tűnik. Pedig elvileg hamarosan lesz új lemez. Gáz, de ennél a zenekarnál leginkább a hozzáállás és a zene tetszik, a szövegekről nem sok fogalmam van, mivel egy büdös szót sem értek belőlük. (Persze azért ment a singalong.:) Kommentár is csak a szokásos hangzott el, tiszteld az állatokat és embertársaidat. Helyes. A végén játszották most is a This Day All Gods Die-t, itt a merch-srác is majdnem beszállt táncolni, hogy megint pofánbaszhasson, de aztán mégsem. A koncert után próbáltam kunyizni koncertplakátot, de nekik sem volt egy darab sem, szóval kénytelenek voltunk lelopni az ajtóról az egyetlen elérhető darabot. Már itt van a falamon. (Megszámoltam, 5 Undying van már rajta.) A merch srác kérdésére szomorúan közöltem velük, hogy a turné további állomásaira már nem tudok ellátogatni, szóval elköszöntünk, és távoztunk. Gyorsan visszaértünk Kontihoz, nála aludtunk pár órát, felkeltünk, kivitt a vonathoz, IC-vel tértem vissza Budapestre. Aludni nem igazán bírtam, mert rohadt kényelmetlenek ezek a vonatok. De sietni kellett be dolgozni, szóval más választás nem volt. Mentem is egyenesen a vonatról. 2005. XI. 21. Bécs, Arena - Skatalites Munkából korán távoztam, hogy időben odaérjek a Sasadi útra, ahol már várt Kutya. Jófej volt, szervezett nekem fuvart Skatalites-ra. Merthogy a PASO igen fosul szervezte meg a buszt, és persze nem lett belőle semmi, a Skambulance-s srácok meg köcsögök voltak, és kimentek félig telt kocsival, mert nem akartak a dolgozó emberekre várni. Szerencsére volt egy kocsiban két hely, így Szalai Balázzsal és két reggae-rajongó ismerősével egy S40-es Volvo-ban száguldottunk Bécs felé. Szokás szerint én pofáztam végig, végre találtam közönséget a már ezerszer elmesélt sztorijaimnak. Ittunk sört meg Bacardit, meséltem az ufóvárosról, majd remek helyismeretemnek köszönhetően egyből megtaláltunk az Arena-t. Fél 8 körül voltunk ott, ekkor egy fickó már sold out-ot emlegetett, pedig még ki sem nyitott a jegypénztár. Szerencsére foglaltunk neten jegyet, szóval garantálva volt, hogy bejutunk, de enélkül se lett volna probléma valószínűleg. Amint nyitották a kapukat, be is mentünk, lepakoltunk a ruhatárba. Összefutottunk pár PASO taggal, megnéztük a merch-öt, de méginkább a merch-ös lányt, aki eléggé vonzotta a férfiszemeket. Az új Skatalites bakelitet nem vettük meg, mert már megrendeltük korábban itthonról. Hamarosan kezdett is a Pannonia Allstars Ska Orchestra egy elég érdekes felállással, csatlakozott hozzájuk a Roots Rockerses fickó, és TB Homelock is. Eljátszottak néhány számot, de nem a legjobbakat, hamarosan táncra perdült az egyre növekvő közönség. Az igazat megvallva elég gyengus koncertet adtak, biztos izgultak, vagy nem tudom, mi lehetett a baj. Gyorsan vége is volt az egésznek. Következett a Jah Meek, ami valami szerencsétlen német reggae-próbálkozás, alig néztem bele, helyette inkább a merch csaj csöcseit bámultuk, meg beszélgettünk a régi időkről. Egy rész tetszett a Jah Meek-ből, amikor elszállt a dobcucc, és egy basszus-ének párost adtak elő. Az király volt. Amúgy többnyire ment a Ladánybene style, amit nem szeretek. A Skatalites-ról sem tudok sokat írni. A folyamatos koncertlátogatás és a minimális alvás következményeként szinte félálomban néztem végig a koncertet. Talán négy eredeti tag lehetett a bandában, a bőgős legenda sajnos már nem turnézik velük. Dr. Ring-Ding harsonán játszott végig, meg sem szólalt. Ez így biztos nagy megtiszteltetés volt neki, de én a feat. Ring-Ding-et nem teljesen így képzeltem el. Mondjuk mi a francot ragázna ilyen zenére, az is igaz. A terem dugig megtelt, táncolt mindenki a tánctéren, a lelátón se volt szabad hely. Amikor állva elaludtam, úgy döntöttem, leülök egy kicsit. Kb. szenvedés volt a koncert, annyira nem voltam már magamnál. Aztán a Guns of Navarone-ra nem maradhattam ülve, kicsit táncoltam. Sok-sok slágert ismertem, próbáltam életet verni magamba. A koncert talán legjobb része volt, amikor színpadra hívták a legendás énekesnőt, akinek nem tudom a nevét, és eljátszották a When I Fall in Love kezdetű számot. Mivel hátul álltam, nem láttam, de állítólag a zenekar tagjai már nagyon várták a koncert végét, szóval lelkesedésről nem igazán lehetett beszélni. Szóval jó buli lehetett, jó, hogy még egyszer láthattam őket, de legyőzött a fáradtság. A koncert utáni ruhatár botrányosan működött, a jó 2000 kabátot két szerencsétlen próbálta kiosztani a nyomorgó tömegnek. Egyből indultunk is haza, Balázs vezetett, sofőrünk pedig kellemesen berúgott. :) Ezen az estén már 4 órát tudtam aludni... 2005. XI. 22. Süss fel nap - Endstand Meló után már nem bírtam tovább, lefeküdtem aludni egy kicsit. Majdnem 2 és fél órát sikerült pihennem, ez után vágtam neki a Süsibe vezető útnak. Az első zenekart, a The Last Charge-t lekéstem, így is terveztem. Az In God We Trust-ot sajnos nem sikerült. Ha már ott voltam, belenéztem. Profi metalcore csapattá nőtték ki magukat. Ez azt jelenti, hogy bár jól nyomták, számomra kurvára érdektelen volt az egész előadás. Inkább az előtérben üldögéltünk. (Nagyon kezdek erre rászokni...) Zabáltam fenyőmagot, szerintem finom dolog. Aztán kezdett a finn Endstand, akikről kb. annyit tudtam, hogy kiadtak egy split-et az olasz Kafka zenekarral. Greg Bennick is tiszteletét tette a koncerten, el is gondolkoztam, hogy vajon egy Trial után mit fog nyújtani nekem egy ilyen koncert. Igen kellemesen csalódtam. Talán tényleg túlzás volt a fórumos kijelentésem, miszerint a HC zenekarok 99,9%-a kamu szar. Vagy az Endstand pont ebbe a 0,1%-ba esett? A családias hangulatú bulin igazán jó hangulatot teremtettek, őszintén adták elő számaikat. Az énekes srác szimpatikus módon végig a közönség soraiban énekelt, érdekes, értelmes kommentárokkal fűszerezte a számokat. Bár nem őrült meg senki, nem ugráltunk egymás nyakából, egy igen korrekt koncerten vehettünk részt. A buli után egy EP-t vettem meg, majd siettem is haza. 2004. XI. 23. Music Factory - Phantom Rockers A koncertdömping záró estje a szerdai Music Factory-s psycho buli volt. Hülye fejjel elhittem a 8 órás kezdési időpontot, így harmadik fizetőként vettem jegyet. (Mondjuk a végére se lettünk túl sokan, újabb bukó buli.) Valahonnan szereztek a klubba szép nagy fehér foteleket, az egyik ilyenbe huppantam bele, és fél szemmel figyeltem a megjelent psycho tagokat, közben aludni próbáltam. 9 után valamivel néhány ember előtt játszott a B-15 nevű rockabilly formáció. Sok feldolgozást nyomtak néhány sajáttal vegyítve jó fél órában. Nem tetszett a totál mozdulatlan előadásmód, a zenéhez meg úgysem értek. A Burning Vampires-t már láttam elégszer, hogy ne jelentsen problémát, ha elalszom a fotelban. Erre szemét Rolee felébresztett pár szám után. A Silver Shine legalább jó volt. Keveset játszottak, de az tetszett. Mondjuk sok újdonság nem volt emlékeim szerint, de a már ismert számokat jól nyomták. Az angol Phantom Rockers legendás banda állítólag, ennek megfelelően sokat pöcsöltek kezdés előtt. De legalább maguknak raktak össze mindent. Láthatóan ragasztószalag-mániákusok, mindent mindenhez hozzáragasztottak, a pedálokat egyesével a földhöz, a kábeleket az álványokhoz, stb. Jónak ígérkezett a koncert, az énekes gyerek Dead Kennedys pólóban, Motörhead kabátban készülődött, a bőgős már hangolás közben megmutatta, mit tud. Az összhang viszont sajnos elég szar volt. Rockabilly ritmusra előadott punkzene. Egyszerűen nem tetszett. Sokkal nagyobb baj volt a kegyetlen szar kaotikus hangzás. Iszonyat hangos volt minden, semmit nem lehetett az egészből kivenni. Ráadásként pár részeg gyerek elkezdett durván pogózni, lökdösődni. Ennyi elég is volt, kissé csalódottan elhúztunk haza a koncert közepén. Azért az jelenthet valamit, hogy még a szervező is kint beszélget az ajtó előtt koncert közben, nem? 2005. XI. 26. Budaörs, Budafok Külvárosi napot tartottam tegnap, pedig igazából semmit nem terveztem szombat estére. Kutyától tudtam meg, hogy Csudaörsön, a városházán játszik a PASO, ráadásul matiné jelleggel, este 7-től. Könnyen megtaláltuk a helyet, bár kicsit kételkedtünk a vadi új, karácsonyi díszekben tündöklő épület láttán, hogy mi ide jöttünk. Aztán Mixike telefonon megerősítette, hogy márpedig ez a jó hely. A márványlapos bejárat előtt pedig már a fél PASO fogadott minket. Mint megtudtuk, az igazi meglepi még bent vár ránk. Pontos kezdést terveztek, a csini szervezőlány negyedórányi csúszást engedélyezett, szóval gyorsan be is sétáltunk a vadi új ajtón a vadi új épületbe, ahol épp karácsonyfát díszítettek (még csak december sincs...), majd beléptünk a vadi új liftbe, és felmentünk a másodikra. Minden szintet öltönyös idősebb biztonságiak őriztek, volt is mit, milliárdos beruházás lehetett az új épület. A koncertet egy konferenciaterem jellegű helyen tartották meg, leltári számmal ellátott piros designos székekben várták az előadás kezdetét a megjelent bácsikák-nénikék, Krsa az első sorba kísérte nagymamáját. Mi kissé meglepetten álldogáltunk a széksorok mögött, és vártuk, mi fog ebből kisülni. Gyorsan elfogytak az ülőhelyek, a terem hátuljában vegyes életkorú közönség (8-tól 70-ig) álldogált, a színpad mellett a félretolt szavazás-állást jelző tábla körül sorakoztak a zenekar tagjai egy ajtó mögött. 7 után nem sokkal színpadra lépett tehát a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Az utóbbi idők mindenféle projekt-fellépései és a bécsi minimál-koncert után végre egy teljes hosszúságú, hagyományos PASO-számokból álló repertoárt adtak elő. A háttérben egyre többen perdültek táncra, itt-ott egy papa ütögette össze a tenyereit. Szerintem a koncerttel semmi baj nem volt, faszán szólt minden, jól nyomták a számokat, és majdnem minden tag ott is volt (egy harsona hiányzott, és egy trombitást pótolt egy másik trombitás). Inkább az a kérdés, hogy kell-e egy elvileg underground zenekarnak ilyen helyeken játszania önkormányzati pénzből. Nem hiszem, hogy különösebben ütközne a zenekar mondanivalója, hozzáállása egy ilyen koncerttel, végülis nem egy anarcho-crust zenekarról van szó. Ha szerintük ez is belefér, akkor hajrá! Azért amikor Krsa vonatozásra szólította fel a közönséget, és a széksorok között ostoba tizenévesek lelkesen teljesítették a feladatot, akkor fogtuk a fejünket. Az egész eseménynek kb. nyugdíjasklub hangulata volt, de mindegy, egynek elment. Annyi érdekessége azért volt a koncertnek, hogy feltűnt pár környékbeli punkrocker, akiket már jó rég nem láttam. A ráadás után kiürült a terem, mindenki ment a dolgára. A családok haza melegedni, a fiatalok meg a kocsmába. Mi hazadobtuk Kutyát, majd Böiler Jánossal Budafok felé vettük az irányt, ahol az első Budafoki parasztkodás vagy mi zajlott. Örülök, hogy végre a mi környékünkön is van valami buli. Meglepő módon már a kertben Zsoc és Gulyás fogadott minket, akik képesek voltak azért a buliért nagyobb távolságot megtenni. Jó volt a hangulat (= mindenki be volt baszva), én is ittam egy sört, azt remélve, hogy az igen rövid hazaúton már nem kapnak el a zsaruk. Csevegtünk egy darabig, majd az alsó koncertrészbe is besurrantam pofátlanul, jegyvásárlás nélkül. Kicsit szégyellem magam emiatt, de elmondhatom, hogy nem a koncerteket néztem, csak Podravkával váltottam pár szót. A kis földalatti lyukban egyébként elég szar hangzással csörömpöltek különböző bandák, a közönség pedig többnyire velük énekelt és kiabált. Meg van ezeknek a buliknak a hangulata, csak én nem igazán tudom átérezni azt. Egy Laurel Aitken hetes beszerzése után el is húztam haza, így meglepően korán hazaértem. 2005. XI. 27. Trafó - Dalëk Újabb érdekes bulin vagyok túl, élvezetesnek éppen nem nevezném, inkább pénzkidobásnak. Annyira ajánlották ezt a fantasztikus Dalëk-et, hogy vasárnap délután a PunkPortál hiányában a Myspace-en bóklászva tudtam meg, hogy este koncertre kell mennem. A hivatalos 9 órás kezdést végre egyszer nem vettem komolyan, fél 10 körül érkeztem. Leperkáltam az egy rugót a nem túl barátságos jegyszedőknek, majd a lépcsőn lefele haladva már megütötte a fülemet a zene. Arra számítottam, hogy a terembe lépve legalább 50-60 lelkes ember emelgeti a kezét ritmikusan, ahogy ezt hip-hop bulikon szokás. Ehelyett tök üres volt a tánctér, a színpadon egy gyerek pakolta a tök egyforma lemezeket, egy másik meg nyomta rá a rizsát. Utóbbi MC-t (vagy mi a hivatalos megnevezés) már láttam párszor a Kulti színpadán több társával, úgy elviselhető volt, de így kb. 10 perc után iszonyatosan unalmasnak találtam. Főleg, hogy szinte érthetetlenül darálta a valószínűleg előre megírt szövegeket a falnak, mivel közönség egyáltalán nem volt. A háttérben üldögélt néhány "alternatív fiatal", aztán kb. ennyi. Fél 11 körül már lettünk annyian, hogy a Dalëk nevű formáció felmerészkedjen a színpadra. A felállás: egy talán félvér DJ gyerek, aki két Mac gép előtt álldogált és gombokat nyomogatott, és egy fehér durván túlsúlyos fickó, aki egy mikrofonba motyogott. Amire számítottam: nagydarab négerek, akik valami brutál zenét nyomatnak, amitől leszakad a pofám (ilyet ígértek), ehelyett két még csak nem is fekete fickó szerencsétlenkedett a színpadon. Komolyan nem értem, az ilyen elektronikus zenékhez minek egyáltalán DJ, tuti, hogy előre fel van véve az egész, csak produkálja magát a fickó random gombok nyomogatásával, a zene meg jön mp3-ból. Egyszerű ritmusokból állt a dolog, semmi káosz, vagy brutalitás, amire számítottam. A rapper fickó pedig rappelt, néha pedig teljes beleéléssel vágott pofákat a totál unalmas zenére. Kb. az egyetlen izgalom egy már szinte megszokott áramszünet volt. A már megint pont mellettem álldogáló-lökdösődő segg részeg fickók (akik mellesleg nagyon viccesek voltak, csak ne mellettem álltak volna) tovább bátorítottak, hogy pár szám után elhúzzak a picsába, szóval nem sokat gondolkoztam, így tettem. Kár érte, állítólag a Kultis buli fasza volt... 2005. XII. 2. Lompos farkas - Rimozione Koatta Igen meglepődtem, amikor a Lompos farkas nevű hely lépcsőin lépkedtem lefelé péntek este 9-kor. Ez az a kocsma, amibe gimis koromban néha ellátogattunk, igazi lepukkant szocreál hely volt csempézett padlóval, itt ivott a koldus fickó is az aluljáróból. Kicsit megváltozott a hely, most puccos kajálda/kocsma fa bútorzattal, festett falakkal. Teljes mértékben alkalmatlan koncertekre. Az étkezde végében állították fel a hangcuccot, tánctér szinte semmi nem volt, max 10 ember fért el a zenekarral közös helyen, utána már asztalok következtek, ahol vendégek vacsoráztak. Meglepett a látvány. A 800 Ft-os beugró befizetése után előre is mentem, mert kezdett a zalaegerszegi Nemérdekes. Régebben nem kedveltem őket annyira, most tetszett a rövid koncert. Bevettek egy skinhead srácot másodénekesnek, sajnos nem sokat hallottunk belőle. Jó koncert volt lelkes előadásban. A Testi Egyenleget inkább a kocsma túlvégéből próbáltam minél kevésbé hallgatni. Láthatóan élvezte a nép a koncertet. Az olaszok születésnapot ünnepeltek, szóval mire a Rimozione Koatta a nemlétező színpadra lépett, már mindenki kellemesen be volt baszva. Elég sokat pöcsöltek, közben tanulták, hogy "hölgyeim és uraim", barátkoztak a közönséggel. Tényleg jóra számítottam, mindenki dícsérte a bandát, mondták, hogy remek 2 tone zenekar. Igyekeztem is élvezni a dolgot, de 2-3 szám után rájöttem, hogy ez nekem nem tetszik. Remek volt a hangulat, de a ska mulatós fajtáját adták elő, amit nem bírok. Szó nem volt 2 tone-ról. Különösen idegesített, hogy vacsorájuk befejezése után az oda egyáltalán nem illő arcok jól bebasztak, és nekiálltak a koncertekre táncolni. Totál oda nem illő emberek szerencsétlenül mozogtak a zenére. Egy-két feldolgozás tetszett a koncertből, de inkább csak a háttérből figyeltem az eseményeket. A végén tekintettel a másnapi túrára igyekeztem minél előbb elhúzni a picsába. 2005. XII. 3. Bakonyi Mikulás 40 Megint nem sok idő maradt az alvásra, fél 2-re értem haza, fél 5-kor már bootoltam, igaz nagyon lassan. Félálomban történt meg a fürdés, a cuccokat már előző este összepakoltam, beraktam a kocsiba. 5:10-kor Dinnyéék háza előtt álltam, neki sem ment olyan könnyen a kelés, így csak pár perc késéssel értünk a budatétényi találkozóponthoz, ahol aakrisz. várt minket. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Forddal jobb lesz nekünk, mint Trabival, szóval az ő kocsijával hajtottunk igen gyorsan Zirc felé. A zsaruk igazoltatását megúsztuk (kb. 90-nel mentünk, ahol 40-nel lehetett Agárd belterületén), és egy igen veszélyes előzést is szerencsére. A startban sok ismerős (hajráTTB!) fogadott minket, mi még pöcsöltünk kicsit, majd 7:40-kor nekivágtunk az útnak Dinnyével ketten. Krisz hamarosan elfutott mellettünk, többet nem láttuk. Egy mondatban összefoglalva: a túra nagyon szép volt! Nem számítottam rá, de itt-ott elég sok hóval is találkoztunk, az út eleje például szép fehér volt. Kivételesen az itiner elejét is elolvastam, szokásos korrekt minőség, szöveges leírást nem kaptunk, de nem is igazán volt rá szükség. Emlékeim szerint sok érdekes a 2. EP-ig nem történt, mentünk, beszélgettünk. A Cuha-völgyben aztán egy keresztezhetetlen patakhoz értünk (sejtésem szerint ez lehetett a Cuha), így sorban caplattak a túrázók a síneken. Itt értük utol először tzh-ékat, akiket még vagy háromszor előztünk meg. :) Egy idő múlva meguntuk a talpfákat, azért alternatív megoldást keresve átkeltünk a patakon, és visszajutottunk a hivatalos piros sávra. Hamarosan csatlakoztak hozzánk a többiek is. A 3. EP-n pygmea, Corall és padler várt minket pecséttel, meg szinte már megszokott topicos extrákkal. Kellemes úton sétáltunk lefelé, el is vétettük a balra szalaggal (nem) jelzett letérőt, csak az országúton caplatva jöttünk rá, hogy valami nem stimmel. Jól megkavartuk a mögöttünk jövő társaságot, mindenki kereste a jó megoldást, végül rájöttünk, mit rontottunk el. Szinte mindenki erre jött, a helyes zöld sávot megtalálva viszont speti2 bizonyította, hogy meg lehetett találni az eredeti lehetőséget is. Lehet, hogy kutyája szimatára is szükség volt. Megint tanultam valami újat, van ilyen sport, hogy a kutyád fut előtted, te meg utána. Érdekes. Csesznek szép kis hely, van neki egy vára és két ellenőrzőpontja. Az elsőnél Galadh Ereb ismert fel, kaptunk TTB-s édességet is. Szép helyen van ez a pont, megérte eljönni ide. A helyi söröző volt a kajapont, itt a zárt helyen dohányzó pontőrnek nem örültünk, a teának igen. Párizsis szendvicsemet Dinnyének adtam, én tömtem magamba a hazait. Kis pihi, majd nyomás tovább. A Kő-árok is szép hely, de mi már az Ördög nevű testvérkéjét vártuk. A hatos ponton találkoztunk a Mikulással, akiben én az egyik rendezőt véltem felfedezni. :) Kellett énekelni, valamit összeszerencsétlenkedtünk, cserébe kaptunk szaloncukrot (nem túl finom) és elefántos csokis kekszet (finom). Az ellátással nem volt gond, ezt megállapíthatom. Figyelmeztették a negyveneseket, hogy kalandos a már említett árok, szóval érdemes lehet átnevezni 30-ra. Mi kemények voltunk, és vállaltuk a veszélyt. Jól tettük! A hetes Töbör-hegyig nem volt sok izgalom, de az Ördög-árok csodás volt! Kristálytiszta patak (többször ittunk a jéghideg vízből), hatalmas sziklák, bedőlt fák, ugrándozás kőről kőre, meredek lejtők. Bakancsom megint bizonyított vízállóságból. Az árok közepén található nyolcas ponthoz kötelek segítségével vizes sziklákon kellett felküzdeni magunkat, izgalmas volt. Valahol az árok előtt láttunk még két őzet, akik könnyed léptekkel száguldottak le egy meredek hegyoldalon, majd fel a túloldalon. Hogy csinálják? Visszatérve a mikulásos ponthoz már csak 10 km volt hátra. Tudtuk hogy pygmeáék csak kicsivel vannak előttünk, hamarosan be is értük őket. Újabb problémás részhez érkeztünk, a szalag és a térkép nem ugyanazt mutatta. Kisebb szenvedés után a térkép szerint jónak vélt utat választottuk, így egy szántás szélén hatalmas sárban lépegettünk 10 kg-osra nőtt bakancsainkban. A hamarosan érkező Gesztenyés ponton megtudtuk, hogy egy benőtt rész miatt kellett útvonalat módosítani, csak a térkép nem stimmelt. Innen következett az igazi sárdagasztás, élvezettel cuppogtam, csúszkáltam a Cuha-hegy hatalmas sártengerében az utolsó pontig, majd a Cuha-völgyben a sínek mellett már gyorsan haladtunk az egyre sötétedő ég alatt. Zircre érve már szükség volt a közvilágításra. Stopperem szerint 9:36 lett az időnk, ami a körülményekhez képest nem rossz, meg mindegy is. Választható kitűző, szép emléklap volt a díjazás. Krisz laza 4 és fél órát vert ránk, izgis lehetett az iskolában üldögélni ennyit. Megettem maradék kajáimat, végre egyszer elfogyott minden, majd megvártuk, hogy pygmea és Corall is megérkezzen a 17-es távról, majd hazakocsikáztunk. Szép volt, jó volt, megyek jövőre is, ha tudok.
	20051204

	2005. XI. 19. Kultiplex - Trial Most, hogy már én is hardcore kid-nek nevezhetem magam, boldogan írok beszámolót a tegnapi valóban történelminek mondható eseményről. A koncertre a világ minden részéről érkeztek, voltak németek, svájciak, osztrákok, olaszok, de állítólag nem csak Amerikából, de Ausztráliából is jöttek rajongók. Jó volt végre új arcokat is látni. Főleg a mosholó hardcore csajok tetszettek mindenkinek. A bejáratnál kis sorbanállás fogadott minket, de a rövid fagyoskodás után gyorsan bejutottunk. A hivatalos időbeosztás szerint fél órával később, fél 8-kor kezdett volna a Fallen. Még hangoltak a teremben, senkit nem engedtek be, a kertet sem nyitották még ki. Így viszonylag nagy volt a nyomor már az elején, de azért a lépcső környékén el tudtunk álldogálni. Kb. 10 perccel fél előtt nyíltak a kapuk, és azonnal kezdett a FallenIntoAshes. Az este legjobb hangzását ők produkálták, brutálisan szólt a cucc. Kb. 4-5 számot játszottak a megszokott stílusban, nekem tetszett a dolog. Szerintem kicsit meg voltak szeppenve, hogy ennyi ember és ilyen zenekarok előtt játszanak. Mozgás semmi, csak Tökee énekelte a szövegeket. A Bridge to Solace-en kezdődtek az este véget nem érő technikai problémái, kb. 4 szám után hagyták abba, amikor teljesen szétesett a lábgép. Láthatóan Zoli is izgult, a hangzás is gyengébb lett, de azért eljátszották a legnagyobb slágereiket, amit már sokan énekeltek hazaiak és külföldiek egyaránt. These Maps Are Written With Blood, Kingdom of the Dead, stb. Az volt az igazán jó ebben a buliban, hogy mindenkinek volt legalább egy zenekar, ami miatt megérte eljönnie. Volt, akinek a lengyel Sunrise volt ez, ami számomra kicsit meglepő, mivel engem annyira nem hatott meg a koncert. Nem is mozdultak meg rá túl sokan, szerintem főleg lengyel gyerekek lehettek, akik énekelték a szövegeket. Meg persze xBencex. :) Ekkorra már eléggé izgultam, hogy jön az én kis kedvencem, de előtte színpadra lépett a Black Friday '29, akikről már sok jót hallottam. És tényleg, kemény oldschool-t játszottak, és végre be is indult a közönség. Emberek a levegőben, singalong, keménység. Nagyon nagy bulit csináltak. Az énekes szinte semmit nem énekelt a mikrofonba, csak a közönség ordított végig. Ráadásul kb. 3 számig nem is szólt egyáltalán a mikrofon, de senkit nem zavart. Öröm volt látni, ahogy megőrülnek az emberek. A végén egy Chain of Strength (?) feldolgozással zártak, erre aztán tényleg rengetegen beindultak. Az osztrák H-Street öt év után játszott újra. Amennyire láttam, sokaknak nagyon sokat jelentett ez a zenekar annakidején, most is végig ordította vagy 100 ember a szövegeket, de én kicsit hiteltelennek éreztem az "I will never change" és hasonló szövegeket, miközben a zenekarban már csak egy sXe tag maradt. A koncertek alatt általában megköszönte mindenki a lehetőséget, hogy játszhat, meg hasonlók, itt végre kicsit több konferálást is hallhattunk, ami engem mindig örömmel tölt el. Egy Cro-Mags feldolgozás alatt aztán elment az áram, és még vagy háromszor, amíg próbálták rendbehozni a dolgokat. Ez kicsit kellemetlenül érintett mindenkit, de idővel megoldották a technikai problémákat. Aztán következett az a zenekar, ami miatt én ellátogattam erre a bulira. Az Undying kb. 4-5 számot tudott előadni, mivel a nekem újnak tűnő dobos lábcucca is állandóan szétesett. Amennyire láttam, nem nagyon sürgette a dolgot, elpöcsölt vele, iszogatott, miközben én álltam, és vártam a "slágereket". Azért ami elhangzott, az király volt. A hangzás teljesen rendben volt, és még mosholni is volt elég hely, mivel kb. 5 ember ha megmozdult erre a zenére. Vicces volt a mellettem álló rendteremtő srác, aki egy cigivel táncoló gyerek kezéből kitépte a füstrudat, egy másik magát túlzásba vivőt meg egyszerűen kivitt a tánctérről. :) Sajnos én is kaptam egyet a pofámba a zenekar merch-ös gyerekétől, de túléltem. Sokkal inkább zavar, hogy ennyire kevés számot tudtak csak eljátszani. Az énekes lány (aki egyébként március óta újra lefogyott) most is csak annyi kommentárt fűzött a bulihoz, hogy ők veganok, és tiszteljük az állatokat és az embereket egyaránt. Igyekszem. Semmi gond, ma újra látom őket. Miután megtudtam, hogy a Cataract-ot nemrég láttam ugyanitt (persze már nem is emlékeztem rá), nem fordítottam rájuk túl nagy figyelmet, inkább próbáltam kicsit pihenni, csevegtem az Undying merch gyerekkel, megnéztem a többi disztrót, ilyenek. Viszonylag olcsón lehetett mindenhez hozzájutni, de én nem vettem semmit, csak a buli végén egy plakátot, ami már persze itt virít a falamon. A Cataract utolsó számait a terem végéből néztem meg, nagyon tetszett az itt tomboló hosszúhajú metálos gyerek, aki végig fújta a szövegeket, nyomta a léggitárt, és lengette a haját. Tudta, hogy elől nem ez megy, ezért innen, hátulról élvezte a koncertet. Megvártam a metálkodás végét, majd igyekeztem jó helyet elfoglalni. És elérkezett a pillanat. A terem megtelt, színpadon a Trial. Annak ellenére, hogy soha nem voltam igazi hardcore scene-tag, nem vagyok straight edge, és még csak nem is igazán ismerem a Trial számait, ez a koncert nekem nagyon sokat jelentett. Nem azért, mert hú de nagy mosh volt, meg sokan ugrottak a színpadról (érzésem szerint többen csak a nagy zúzás miatt váltottak jegyet, hogy majd lehessen ugrálni), hanem azért, mert azt láttam, hogy van (volt) még igazi, szívből szóló, komoly, lelkes hardcore zene és zenekar. Olyan frontember, aki tényleg szívvel-lélekkel ott van a koncerten, mindent kiordít magából, teljes mértékben átéli az egészet, ráadásul nem egyedül, hanem velünk együtt, mindenkivel. Olyan frontember, aki bár tudja, hogy a közönség fele kívülről fújja az összes szöveget, számok között több perces spoken word előadásokat tart a mondanivalóról, amit tényleg magáénak tudhat mindenki a teremben. Tényleg fantasztikus érzés azt látni, hogy a világ minden részéről érkezett fiúk-lányok együtt ordítják azokat a szavakat, amiket egy zenekar jó 5-10 éve írt meg. Ilyenkor lehet érezni, hogy tényleg létezik valami közösség, amit hardcore-nak lehet nevezni, van valami, ami összeköti ezeket az embereket a sok pózerség és szánalmas baromság ellenére, amit a manapság hazánkba látogató zenekarok nagyjánál látni lehet. A zene is nagyon kemény volt, bólogattam lelkesen, de ez a koncert tényleg nem a zenéről meg a táncról szólt, ez ennél sokkal több volt. A koncertet záró több perces taps, Greg utolsó szavai a közönséghez igen meghatóak voltak. Ilyen koncertélményben még nem volt részem, és igen, úgy érzem, most már én is hardcore lehetek...
	20051120

	2005. XI. 14. A38 - Bane, Comeback Kid Utólag visszagondolva nem volt különösebben nagy szám nekem a tegnapi buli sem. Fél 8-ra, a hivatalos kezdésre éppen leértem, ekkor még persze tök üres volt a hajó. A kisteremben merch hegyek, de szerencsére egyik sem izgatott különösebben. Az egyik pultos csaj viszont annál inkább. :) Aztán jött pár ember, még szinte üres teremnek kezdett el játszani az első zenekar, aminek még a nevét se nagyon említi egy ajánló sem, én is csak egy kis fali playlistről tudom, hogy a Silent Decay-ről van szó, ami egyébként egy teljesen jelentéktelen nyú-metált játszó német banda. A brazil Sayowa egy ex-Sepultura tagot is tartalmaz, ezért ismertek. A zenekar érdekessége a színpad két oldalát elfoglaló egy-egy fickó, akikről fejenként egy nagy dob lógott, ezt verték ritmikusan. Kár, hogy nem túl bonyolult ütemeket adtak elő, a dobokat meg szinkronban ütötték, mindent egyszerre. A zene nem túl izgalmas (gondolom) Sepultura-utánérzés. Két szám után unalmassá vált nagyon. Már csak kintről hallottam, hogy - minő eredetiség! - a Bloody Roots című slágert játszották el a "nagy elődtől". Csodás. A japán FC Five elejét elpofáztam, de amit láttam, az nagyon tetszett. őrült japán fickók nyomatták a szélsebes hardcore-punkot, végig vigyorogva, ugrándozva, barátságosan és nagyon szimpatikusan. Nekem ők voltak az est fénypontja. A négy tagból hárman Idoru pólóban játszottak, velük turnéztak ugyanis Japánban nemrég. Az énekes srác nem beszélt angolul, a pár mondat, amit elmondott, csak papírról ment. A legviccesebb jelenet: rámutat a pólójára, majd bemondja: "Idoru, hehehe". Király volt. Szerencsére minden előzenekar kevés időt kapott, következhetett a már teljesen megtelt teremben a Comeback Kid. A múltkori Kék Yuk bulit kihagytam, de a Champion előtt már láttam őket. Kellemes zenét játszottak, jó volt nézni, ahogy sokan megőrültek a színpad előtt, ugrálás, kis singalong, jó volt. Azért a konferálás meg a viselkedésük nem tűnt annyira őszintének. Nem úgy, mint a Bane-nél. Beszóltak, fikázták a közönséget, viccelődtek, közben lenyomták a legendásnak mondható számaikat, amiket persze nem ismertem, pedig már Bane-en is voltak, 3 éve. A fikázás oka pedig az volt, hogy az előző koncerttel ellentétben most nem sokan mozdultak meg. Megjegyezni való még, hogy a zenekar nem mondható éppenséggel pózernek, egy az, hogy az énekes kegyetlen ronda, ráadásul valami szakadt pulóverben nyomta végig a bulit, ami elég hülyén lógott rajta. /Ennek a mondatnak volt értelme? Már nincs kedvem átírni./ A Pro-Pain előtt kissé kiürült a terem, mi is csak másfél számot néztünk meg a kiabálós metálzenekar produkciójából, elég is volt. Ennyi. Ez sem ért majdnem 4 rongyot, de mindegy. Pozitívum, hogy tartották a kezdési időpontokat, így éjfél után pár perccel már otthon is voltam.
	20051115

	2005. XI. 13. Szurdok 20 Eleve úgy indultam neki ennek a túrának, hogy addig megyek, ameddig bírok. Ha a teljesítés lett volna a cél, valószínűleg megcsináltam volna, de annak nem lett volna jó vége. 4:40-kor ébredtem, 5:10-kor indultam Pomáz irányába. Úgy számoltam, hogy lesz még időm átvenni a bakancsomat, kicsit összeszedni magam. Már majdnem ott voltam, amikor András (bandikaa) hívott, hogy ő bizony elaludt, ami nem is lenne nagy baj, csak hát ő az egyik pontőr. Úgy tűnt, megoldja nélkülem, de amikor már átöltözve, túrára készen majdnem felszálltam a beérkezett buszra, hívott, hogy érte kéne mennem. Így végül nem nyomorogtam fel a buszra (jó sokan akartak a 6:20-assal menni), hanem elindultam vissza a városba. Felvettem pontőrünket, majd vissza Pomázra. Szerencsére még találtunk parkolóhelyet, a buszt se késtük le (7:20), és még fel is fértünk. Jó 40 perces utazás után hatalmas ködben szálltunk le Dobogókőn. Sokan rajtoltak egyszerre, de szerencsére alig kellett sorbanállni. A papíron újra felhívták a figyelmünket, hogy a túra nehéz, mindenki saját felelősségére indul. A tiltás ellenére volt, aki több kutyával érkezett. Kíváncsi lennék, meddig jutott. Az itiner teljesen korrekt, minden szükséges adatot tartalmaz, bár a térképrészletek kicsit kicsik az értelmezhetőséghez. Persze erre van a saját térkép, amit most sem hoztam. OT túratársammal a buszmegállóban futottam össze, vele mentem végig. Már az elején útvonalmódosításra volt szükség, ugyanis fakitermelés miatt lezárták a pirosat. Kerültünk egy kicsit, majd a Fényes-forrásnál megtaláltuk az első, pontőr nélküli pontot, ahol matricát raktunk az itinerünkre. A Lukács-árok mélyén jelzetlen szakaszon bukdácsoltunk végig, nagyon tetszett ez a rész, tényleg elég nehéz volt a patakmederben lépkedni. A bakancsom továbbra is vízálló, többször teszteltem. Az árkot elhagyva könnyebben járható útra értünk, ahol egy nagyobb csoport gyerekkel találkoztunk, akik - mint utólag megtudtuk - ugyancsak a Szurdok túrán voltak. Bátor vállalkozás ez egy tanár részéről. Miután leértünk Dobogókőről, visszafordultunk, és a Rám-szakadékon keresztül elindultunk visszafele. Utunk elején pygmea pontőr fogadott minket, topicosoknak járó bónusszal. Aztán nekivágtunk a Szakadéknak. Eddig csak hallottam róla, most láthattam is, tényleg kissé túlzottan is kiépítették. Az összes kicsit is nehezebben járható részen vastag fémkorlát vezet végig, a láncos-mászós szakaszokra pedig létrákat raktak. Így elveszett az egészből az izgalom. Persze, így azok is végig tudnak menni rajta, akiknek ez eddig megoldhatatlan lett volna. Azért szerintem kár érte. A megszokott utat elhagyva szalagozás segítségével másztunk fel a hármas pontra, a Rám-hegyre, ahol a megmentett pontőr, András várt minket. Szegény hatalmas ködben, jó nagy szélben vacogva pecsételt mindenkinek. Nem irigyeltük. Lesétáltunk a hegyről, majd pár lépés megtétele után a Miklós-forrásnál gudluking túratárs várt minket pecséttel, újabb topicos bónusszal. Nagyon el voltunk kényeztetve. :) A Thirring-szikla felé újabb kemény mászás következett, a ködbe is visszaértünk. Különösen vicces volt ez bepárásodott szemüveggel, kb. semmit nem láttam, csak caplattam felfele. Azért a szép sziklákat megcsodáltuk a környéken. A ponton csokit kaptunk, kicsit pihentünk, megcsodáltuk egy ifjú túratárs kitűző-kollekcióját, melyet speciális módszerrel erősített a táskájára, majd másztunk tovább. Megnéztem a siketek kegyhelyét, majd pár lépés múlva már Dobogókőn voltunk újra. Bár kicsit lassan értünk ide, úgy éreztem, minden oké. A nagy ködben nem volt egyszerű a navigálás, de átjutottunk a parkolón, megtaláltuk a helyes jelzést, és még szarba sem léptünk, erre külön figyelmeztetett az itiner. A következő nehézséget a kék kereszt jelzés megtalálása okozta, ami a nagy ködben nem látszott, sokan rossz irányba is mentek tovább, mi visszafordultunk, kértem telefonos segítséget gethe szervező úrtól, majd egy kisebb csoport együttes erejével megtaláltuk a helyes utat. A következő keresztező aszfaltútnál páran megint elbizonytalanodtak és rossz irányba haladtak, de mi mindent jól csináltunk, és megtaláltuk az út alján a titkos ellenőrzőpontot. Mondjuk aki más irányba haladt, az is pont ide jutott, szóval megúszták pont kihagyása nélkül. Pilisszentkereszten örömmel vettem észre a piros jelzést, nemrég jártam erre. :) A kéken mentünk tovább, keresztül a Szurdokon. Gyönyörű táj, sok híd, térdfájás. Most szinte egy pillanat alatt jött elő a baj, a titkos pontnál kezdődött, a Szurdok alján található hatos számú kajáltató pontnál pedig már tudtam is, hogy kiszállok. Kicsit sajnáltam a dolgot, de úgy éreztem, nem kockáztathatok. Inkább elmegyek orvoshoz. Elbúcsúztam túratársaimtól, kicsit csevegtem berzsóékkal a ponton, majd a szerencsére éppen útbaeső aszfaltúton letántorogtam a következő buszmegállóig, ahol három ugyancsak kiszállt túrázóval találkoztam. Meglepetésemre a buszon is feladók fogadtak. Ennyire nehéz lett volna a túra? (A pofátlanul zsebre dolgozó buszsofőrről inkább említést sem teszek.) A további pontokon meglepetésekkel váró kedves pontőrökre gondoltam kissé szomorkásan, miközben lejutottunk Pomázra. A célban elcsevegtem gethe és (budai-)H.G. szervezőkkel, megintcsak szomorkodva megcsodáltam a szép kitűzőt és oklevelet, amit most sajnos nem tudtam elvinni. Majd jövőre!
	20051113

	2005. XI. 11. Kultiplex - Trojan SoundSystem Megvilágosodtam. A reggae egy kegyetlen unalmas zene, amit csak betépve lehet élvezni, a soundsystemezés meg ugyanolyan primkó dolog, mint amikor a DJ-k nyomják be egymás után a CD-ket a falusi diszkóban. Lassan reggel 7-kor fognak kezdődni a bulik, akkor leszünk igazán alternatívak! A tegnapi buli este 10-re volt hirdetve, pár perccel 10 előtt be is futottam, persze nem számítottam még semmire. 5 ezresből 7500-at akart visszaadni a gyerek, de voltam olyan hülye, hogy szóltam neki. Mondják, már megy a buli. Sietek be a terembe, a következő kép fogad: hangszerek a színpadon, a szélen Áfonya pakolja a lemezeket, 3-4 (!) ember tartózkodik benn rajta kívül. A színpad fölött egész este nyomta a "visual"-t a Kiégő izzók vagy valami hasonló nevű társaság. Szerintem erre azért lehet szükség, mert egyébként halálra unná magát az ember egy ilyen bulin. Kétoldalra több darabból összerakott képeket nyomattak diavetítővel, ilyen volt már az A38-on is, faszán nézett ki. Jó egy órán keresztül csak ültem az egyik hangfal alatt, és néztem, ahogy Áfonya és Mouse egymást váltogatják. Azért egy ilyen hangcuccal ellátott helyen jön ki igazán, mennyivel jobban szól egy bakelit, mint egy CD. A zenék nem igazán mozgattak meg sajnos. Aztán szerencsére befutott pár ismerős (nyerték a jegyet a Tiloson), a PASO-sok is szivárogtak be. A PASO's Roots Rockers koncert kezdetére jó 80-100-an gyűltünk össze, már fél 12 körül járt az idő. Élvezhető koncertet adtak a megszokott számokkal, de valahogy az egyhelyben dülöngélés nem igazán dobott fel, az egy-két gondolom unaloműzőnek bedobott ska szerzeményre viszont végre meg lehetett mozdulni. A hegedűs gyerek játéka szerintem továbbra sem illik a koncepcióba, trombitás fronton beálló ember segített, jól végezte a dolgát. Az igazi meglepi a koncert utolsó számába beszálló két Trojan SoundSystem-tag MC volt. Kurva jól nyomták, ének és ragga, improvizatív elemekkel. Ezek alapján már nagyon vártam a fő produkciót. A legújabb divat, hogy koncertek közben is takarítanak. Itt nem a pohárszedő gyerekre kell gondolni, hanem jön a takkermammer, és nem elég, hogy felsöpör, fel is mos a buli közepén! Durva. Azt hittem, ez csak a Gödörben megy. Én meg tánc közben kerülgethetem a felmosófát. Véleményem szerint van mód arra, hogy az ember kultúráltan basszon- esetleg tépjen be, de amit itt egyesek alkottak, az nagyon nem volt szimpi. Eleve hányok a sok dreadlock-os faszkalaptól, akik láthatóan most épp a reggae vibe-ot vették fel, fél év múlva meg már tök mást fognak csinálni. Amikor ezek a faszok feltűnési viszketegségben szenvednek, és fel-alá rohangálnak, lökdösődnek, közben úgy vigyorognak a pofámba, mintha 3g füvet szívtak volna el, akkor én nem érzem túl jól magam, és legszívesebben lerúgnám őket. Ennyit a közönségről, lássuk, milyen volt a híres-neves Trojan SoundSystem! A formáció 4 tagból állt: elsőként a jó 60-as kopasz faterból és a kb. a fiának kinéző pornószínész frizurás csávóból alkotott egyenpólós DJ-páros érkezett, és elkezdtek love-tune-okat (vagymi) pakolni. Többnyire általam is ismert riddimek szóltak, ez két dolgot jelenthet. Vagy kurvára otthon vagyok a reggae zenékben (nem ez a jó megfejtés), vagy az itthoni DJ-k is mindig a leghíresebb slágereket rakják fel, amiket már én is megismertem. Néhányan lötyögtünk a teremben, nem mondanám, hogy megőrült a tömeg. Idővel érkezett a két fekete MC, akik erős patois kiejtéssel raggáztak, énekeltek. A nagyobb darab srác általában a dallamosabb részeket vállalta, a vékonyabb, durván elálló fogakkal vigyorgó vak gyerek pedig raggázott, igen jól. Kár, hogy többnyire énekes darabok pörögtek, amikre a két MC csak egy-két jee-t tudott ráénekelni. Ebben így nincs túl sok eredetiség. Ennyi erővel otthon is benyomhattam volna a winamp-be 3 giga reggae mp3-at, ez nem ért meg nekem 2500 Ft-ot. Jó fél óra után meg is untam az egészet, meg volt már legalább hajnal 2, szóval elhúztam haza. Konklúzió az, amit az elején is írtam már. Az ilyen reggae nekem asszem nem fekszik. Persze, nyáron a tóparton részegen el lehet rá bulizni, de ez így most túl lassú, túl unalmas volt. Akkor már inkább a metál.
	20051112

	Az elmúlt hét kissé szomorkás krónikája következik emlékfoszlányok alapján. 2005. XI. 1. Blue River - Riddim Colony A négynapos ünnepet zártam ezzel a koncerttel. Valamiért kurva sokan voltunk, többen a tavaszi szünetre hivatkoztak. A beugró is olcsóbb volt, mint lenni szokott. A Riddim Colony egy új reggae zenekar ex-Csalez Lopez tagokkal, meg vannak benne még páran. Pl. vendégtrombitásként beszállt a Skambulance új fúvósa is. Nagyon lelkesek voltak, a népes haverokból álló közönség tombolt rájuk, de nekem kissé kaotikusnak tűnt az egész. Többen raggáznak, dumálnak egyszerre, ami szerintem kicsit zavaró. Nagy pozitívum viszont a női ének, a harmonika se túl megszokott hangszer egy ilyen zenekarban. Játszottak egy Jimmy Cliff feldolgozást, az nagyon tetszett. Egy idő után meguntam az első sorokban nyomorgást, szóval kicsit hátrébbról követtem az eseményeket, aztán a koncert után még ellötyögtünk egy darabig, ha jól emlékszem. Reméljük, a második koncert már jobban fog tetszeni. 2005. XI. 2. Trafó Krsa mondta kedden, hogy ejj, mekkora buli lesz másnap a Trafóban, jönnek a gimis csajok, merthogy szünet van, stb. Kutyával tehát lenéztünk. Jó korán érkeztünk, fél 10-kor természetesen még senki nem volt ott, de a jegyet már szedték. (300 Ft) Beültem egy fotelba, a következő jó 2 órát itt töltöttem, többnyire félálomban. Nagy nehezen érkezett pár PASO tag, Áfonya is felrakott egy-két lemezt, de közönség szinte egyáltalán nem jött. Még szerencse, hogy kedvencem, a csak bicajos csajként emlegetett lány megjelent a buliban. Éjfél körül a másnapi korai kelésre való tekintettel kissé csalódottan távoztunk. 2005. XI. 3. Gödör - Bad Manners Rájöttem, hogy erről a buliról semmi kedvem beszámolót írni. Jól felbasztam az agyam, hogy kb. háromnegyed órát kellett parkolóhelyet keresnem, így lekéstem Pinky szülinapi buliját, aztán a motozáson a kapuban, a színpad előtti hatalmas korláton, a nem túl izgalmas előzenekarokon, és a szétbaszott Bad Manners koncerten, ami mellesleg tényleg kurva jó lett volna. :(
	20051106

	2005. XI. 6. Cserhát 40 Lassan ülve elalszom, de akkor is most írom meg a beszámolót, mert pár nap alatt minden törlődik a memóriából. Az utazás körülményeiről a legtöbben már értesültek itt a topicban, ment a kavarás rendesen, majd vasárnap reggelre végül teljes 4 személyes járattal indult el a Trabi: elsőként bandikaa (András) felvétele történt meg, aki kicsit késett, majdnem ott is hagytam, de ezt nem mondjátok el neki, majd felazso túratárs következett, végül mgergo is beszállt. (A negyedik én voltam.) Az óraállítás és a viszonylag késői indulás miatt szinte végig már világosban haladtunk, ez számomra elég szokatlan volt. A 8 órás rajtzárást le is csúsztuk egy kicsit, de gyors parkolás után (nem volt egyszerű a nagy autótömegben) saját idő terhére felazsoval ketten a 40-esre neveztünk. A rajtban pygmea várt ránk, vagyis inkább Andrásékra, akik lassabb tempót terveztek. Összefutottam még gudlukingékkal, majd az előző este felelőtlenül megfogadott 6,5 km/h-s tervezett sebességhez tartva magunkat elindultunk. Biztos voltam benne, hogy ekkora baromságra csak egyedül vállalkozom, de Zsolt olyan iramban indult fel az egyből arcunkba nyomakodó sáros emelkedőn, hogy alig kaptam levegőt, miközben követtem. Az első ponton a szegény pontőrpárost kicsit kizökkentettük egy romantikus pillanatból, cserébe kaptunk számomra teljesen újszerű matricát pecsét helyett, majd az igen ingoványos szántás melletti talajon próbáltunk minél gyorsabban haladni. Ahol bírtunk, futottunk is. Csatlakoztunk az OKT-re, elsuhantunk a Bableves csárda mellett, caplattunk az aszfalton, erőltetett menetben közelítettük meg a Tepke kilátóját. Idáig minden faszán ment, a GPS 6,5 fölötti átlagokat mutatott, igaz nem vette figyelembe az állásokat, de eddig szinte alig pihentünk. Itt csatlakozott hozzánk egy vizsla, akivel elég sokat haladtunk együtt, közben kerülgettünk lassabb túratársakat, utat adtunk az igazi futóknak. Lejtő következett, még próbáltunk sietni, Garábig egész jó sebességet tartottunk. Gyors szörpizés után kocsmát kerestem, de csak valami vendégfogadó volt, ahova nem mertem bemenni, szóval inkább elindultunk Felsőtold irányába az aszfalton. Beérkezve még mindig nem találtam kocsmát, már csak Hollókőben bíztam, ahol persze nem csalódtam. 2:55-ös idővel értünk be a rajttól 18,5 km-re lévő kocsmához, ahol OKT pecsétet kaptunk a pontőrtől, sört és ásványvizet (üveges, 0,33-as, nem éppen ideális cipelni) a kocsmárostól. Kaja és pihenés következett, csodáltam Zsolt felkészültségét, otthon megpucolt almát, répát, fokhagymát, citromot hozott magával. Kaptam egy kis almát, ettem kiflit, plusz saját felkészültségemet bizonyítandó előrántottam egy kis pucolt napraforgómagot (magyarul: szotyi) tartalmazó zacskót. Kb. 25 percet ültünk itt. Időközben távozott Dinnyéék csapata, akiket elég szépen beértünk. Itt ismerkedtem meg Vargabetű topictárssal is. Sőt, útközben többször érintettük a többek között gethe, Vadmalac, Tibet túratársakból álló csoportot is. A Hollókői várat a kék L helyett a hátsó, rohadt meredek úton közelítettük meg valamilyen fura okból kifolyólag, így kicsit hosszabbítottunk, és jól megszivattuk magunkat. A ponton csokit kaptunk, ha jól emlékszem. Még nem ettem meg, de szentül hiszem, hogy a Tesco gyártmányú csokoládé csakis 60-70 km után tud jól esni (Piroson szó nélkül betömtem egy szörnyű epreset). A várból lejőve már éreztem, szokásos térdbántalmaim előjöttek, kicsit korábban kellett volna a térdvédőt felrakni. Nem tudtam dönteni, melyik térdem segítsem ily módon, tehát csak a durva emelkedőt látva, ahol mindjárt le is kellett jönnöm, döntöttem a jobb lábam mellett. Asszem kéne venni még egy ilyen alkalmatosságot. A Dobogótető felé kipukkadt a lufi. Csökkent a lelkesedés, Zsolt térdfájdalmakat észlelt, rövidítés mellett döntött (30-as táv), szóval innen egyedül próbáltam még viszonylag gyorsan továbbmenni. A kis kitérőt igénylő ponton matricáztak, majd haladtam is tovább. A kilátókat az egész úton kihagytam az elérendő jó idő miatt, utólag ezt persze nagy hülyeségnek tartom, de legalább ez is motivál a környék újbóli meglátogatására. A sárgán döcögtem le Cserhátszentivánra, ahol már majdnem elővettem az itinert, de inkább gethéék segítségét kértem, így tudtam meg, hogy bizony egy kilátóba kell felmászni a ponthoz. A meredek emelkedőn sorra jöttek szembe az ismerősök, Viliék csapata, Dinnyéék, tzh és barátnője, én pedig gyorsan nyomultam felfele. A kilátó aljában igazi terülj-terülj asztalkám fogadott minket vagy 6-7 féle csoki közül lehetett választani. Azon filozofáltunk a ponton tartózkodókkal, hogy a Bohóc az nem zselés volt régen? Most mindenesetre sajnos nem az volt. Csoki után a 40-es távhoz szükséges kunkor következett, időközben az itinerből kivehető térkép mellé a szöveges leírást is segítségül vettem, de így se találtam a domb aljából induló fehér alap jelzést. Szerencsére néhány tapasztalt túratárs bambán bámuló arcomat látva megmutatta a jó irányt szükséges kis rejtett ösvény felé. Szép patakparton gyalogoltam, becsatlakozott a kék +, majd utolértem Vilit, és vele csevegtem egy darabon. A Hármas-forrás durván bővizű volt, csak úgy ömlött belőle a nedű. Pazarlás, kéne rá egy csap, hogy el lehessen zárni. :) Alsómalomig kellett itt haladnunk, időközben teszteltem a patakban bakancsom vízállóságát, ötösre vizsgázott. A régi malomrom nagyon tetszett, majd az itiner szerinti nehéz szakasz tényleg az volt, egy bozótvágó kés nem ártott volna... Kerestem a sárga és zöld jelzéseket, de csak nem volt sehol. Egy idő múlva rájöttem, hogy az Sz talán szalagot jelölhet, szóval megnyugodtam, mert az egész út során sokat segítő szalagok szépen mutatták az utat. Teljesen magamra maradtam, nyugodtan sétáltam a festői tájban Cserkútpuszta pont felé. Azon gondolkoztam, mi történne, ha hirtelen megcsúsznék, és lezuhannék a patakpartra. Vajon hogy szednének onnan ki a szervezők? Vagy ki tudnám küzdeni magam onnan? A cserkútpusztai ponthoz egy rajzfilmekből jól ismert keskeny, korlát nélküli kis híd vezetett, igaz ez nem egy hatalmas kanyonon ívelt át, nem himbálózott, nem volt rohadt hosszú, és nem várt a végén a Gyalogkakukk. Azért érdekesen nézett ki. Matrica, telefonos konzultáció SC-vel a TTB váltó sikeres beérkezéséről (Hajrá ...!!), majd caplatás vissza Cserhátszentivánra. Már nem volt sok hátra, megnéztük a geológiai bemutatóhelyet, ami szép lett volna, ha az emberi hülyeség ellen tenni akaró táblák rengetege nem rontotta volna a képet. Az itiner szerinti patakátkelőhelyet nem találtuk meg, szóval alternatív megoldást választottunk, így értünk ki a műútra. Az utolsó szakaszon gudlukingékkal futottam újra össze, együtt értünk be a célba. 7:47:01-et mutatott a stopperem, a hivatalos időm 8:15 a késői indulás és a célt szabályosan megrohamozó túrázók miatt. (Vártam egy kicsit a lapom leadásával.) Kaptam oklevelet, kitűzőt, és invitációt a jövő évi túrára. Mivel nagyon korrektnek találtam a szervezést, kellemes volt az útvonal, mindenképp tervezem a duplázást! A zsíroskenyerezés lehetőségét nem használtam ki, inkább összeszedtük kis csapatunkat, és a Bableves csárdához hajtottunk, ahol már ülőhely nem volt, de kivártuk, amíg lett, és egy népes topicos különítmény fogyasztott el jelentős mennyiségű igen jól kinéző tápanyagot. Kár, hogy még a gombalevesben is nagy mennyiségű zsíros rántás (vagy mi) úszott, ami az ilyen anyagot jó rég nem látott gyomromat kissé megviselte. Pygmea káposztás rétese viszont nagyon finom volt, köszönet érte! Már csak haza kellett vezetni, ez nem volt túl izgalmas, zárom soraimat. Jól éreztem magam, talán az elejét nem kellett volna ennyire meghúzni, így több erő maradt volna a végére is.
	20051106

	Ez a PunkPortálra is kimegy elvileg, erre vonatkozik az eleje. 2005. IX. 30., X. 1. Kultiplex - Ska Meeting 2. Ezen beszámoló megírásának egyetlen oka van, lógok vele a Ska Meeting szervezőjének. Gondolom senki nem kíváncsi rá, hogy mi volt egy hónapja, meg én már elvileg úgyse írok a PunkPortálra, szóval el se kell olvasni. Szokás szerint Kutyával tértem le a Kultiba, ahol rohadt kevesen jelentek meg. Ennek oka az aznapi PASO buli lehetett az A38-on. A Ska2tonics kezdte a koncertet, fiatal fiúk-lányok nyomatták a ska-t, régebben már láttam őket, akkor még kevésbé kritikusan tekintettem az ilyen stílusú zenékre, valószínűleg azért tetszett akkor jobban. Meg aztán a szaxofonos csajszi sem nézett ki már olyan jól, mint régen. A koncertjük közepén autóba pattantunk... ...és az A38 mellett parkoltunk le nem túl szabályosan. Hogy így utoljára még egy nagyot rúgjak a PASO-ba (vagyis inkább a közönségükbe): kifejezetten rosszul éreztem magam a helyszínen, annyira hányadék szemét alja népség jött össze. Még maga Lovasi András is tiszteletét tette a hajón. Kell ennél jobb bizonyíték? A nagy tömegnek köszönhetően nem volt egyszerű beverekedni magunkat az első sorokba. Az előzenekart szerencsére lekéstük, valami alter-baromság bemutatkozó koncertje volt ez. A Pannonia Allstars Ska Orchestra természetesen remek koncertet adott, nem velük volt a baj. "Where are the skinheads, where are the rudeboys?". A közönségben egyetlen egy odaillő személyt nem találtam. Senki nem ismerte a számokat, fogalmuk nem volt az egészről, csak lejöttek mulatni egy kicsit, mert ez a zene most menő. Játszott a zenekar egy közös számot az előzenekar tagjaival, szerintem kriminális volt, de ez persze csak magánvélemény. Egy operatőrt majdnem felrúgtam, amikor elkezdett magyarázni, hogy táncoljak még, hogy fel tudja venni, ahogy mozognak a lábaim. Anyád. Jó 3-4 szám után el is húztuk a csíkot. Kár, mert KRSA nekünk küldte a kedvencünket, amikor már rég nem voltunk ott. Jól tettük, hogy visszatértünk a Kultiplexbe, ugyanis következett az este csúcspontja, a francia 2 Tone Club. Öröm látni, hogy léteznek még a gyökereket (nálam sokkal jobban) ismerő zenekarok. Persze a közönségből itt is csak 4-5 ember vágta az alap feldolgozásokat (tradicionális ska, reggae előadók legnagyobb slágerei), amiket játszottak. Nagyon jó buli volt, persze sok saját számmal is. Táncoltunk, énekeltünk, örültünk. A disztrójukat a bejárat mellé pakolták le, viszonylag olcsó volt, szóval az este hátralevő részében egy kis- és egy nagylemezzel a kezemben mászkáltam. Ráadásul egy kitűzőt is kaptam az énekes sráctól, aki egyébként végigbulizta a közönséggel az egész estét. Szegény a Ladánybene 27 zenéjével nem igazán tudott mit kezdeni, a feldolgozásokon kívül szerintem nem igazán élvezte a magyar nyelvű dalokat. Valahogy az LB27 törzsközönsége is távolmaradt, továbbra is kevesen voltunk. Végignéztem a koncertet, nem volt rossz, de azért nem mondanám, hogy magamból kikelve tomboltam. Lassan el is húztunk haza. 2 óra alvás után nem zenei jellegű elfoglaltság következett, majd este visszatértünk a Kultiplexbe a rendezvény második napjára. Akárhogy igyekeztünk, nem sikerült lekésnünk a Re-G koncertjét. A terembe benézve hatalmas tömeg fogadott minket. Aznapra nem volt konkurencia, így a szervező srác behozhatta az előző napi lemaradást. Még hajnal 3-kor is szedte a jegyeket. :) A Re-G-ről legyen is elég ennyi, nem néztük meg a koncertjüket. A tervezett francia Baobab elmaradt, így szerencsére a megszokott hatalmas csúszás helyett csak kis késéssel következett a Tigris. Nem sajnáltam a kimaradt koncertet, mert már halálosan fáradt voltam. Ennek ellenére végigtáncoltam a jó másfél órás koncertet, nagyon nagyon jó volt! Bár a mondanivalóval nem különösebben tudok azonosulni, mint szórakoztató zene, első osztályúnak tartom őket. A teremben mindenki táncolt, a punkosabb részeknél pedig hatalmas pogók alakultak ki sokak megdöbbenésére. Én csak vigyorogtam. Egy új szám is elhangzott, ha jól emlékszem, már megint a Marijuana March volt a téma. Számot is küldtek nekem, ez igazán jól esett, a koncertet a Varázsszőnyeggel zárták, amiről mindig egy bizonyos személy jut eszembe. A Tribuman nevű formáció következett, ami - mint a tagoktól megtudtuk - valójában nem is létezik, csak errefelé ezen a néven játszanak. A reggae camp-en láttam egy kéttagú, DJ-vel kiegészített felállásukat, plusz a Blue Riveren is vendégszerepelt egyszer az énekesük. Itt is elég érdekes volt a szereposztás: dob, szintetizátor, egy hatalmas rézfúvós (tuba?), és ragga+trombita. Csak bámultam, hogy a szintis egyszerre játszotta a basszus-szólamot és rá a megszokott orgonát. Egy idő után ez a nagy izé vette át a basszus szerepét, közben pedig végig iszonyatos sebességgel raggázott, énekelt a már korábban megismert francia srác. Remek volt az egész, kár, hogy már alig álltam a lábamon. A záró reggae vs. dnb DJ-produkciót már sajnos nem tudtam megvárni, haza kellett térnem aludni. Jó buli volt, várjuk a harmadik Ska Meetinget!
	20051102

	2005. X. 27. Cool Rock Café - Klingonz Kicsit hosszúra nyúlt a munkanapom, így egy gyors közértezés után egyenesen melóból mentem a Cool Rock Café nevű helyhez. LifeIsWar fórumtárssal keresgéltük a helyet, közben Hefe-vel is összefutottunk. Mint kiderült, a klub közvetlenül a McDonald's és a Bank mellett található a föld alatt. Viszonylag korrekt hely, közepes tánctérrel, normális hangtechnikával, néhány ülőhellyel, nem túl csicsás kinézettel. A pia persze drága, de ez engem nem érintett különösebben. Nem meglepő módon megint jó kevesen voltunk. Én bukóra tippelem a bulit, bár remélem, nincs igazam. A közönség nagy része psychos fickókból és lányokból állt, de megjelent plátói szerelmem is, meg néhány punkbulikról ismert arc. Elég gáz, hogy szinte mindenki Mad Sin pólóban volt, nem ártana egy kis egyediség. Én büszkén virítottam a RedLineOffside t-shirt-ömben. A disztróban sajnos csak ruházatot találtam, pár póló, bugyi. Pedig lemezt tuti vettem volna. A Burning Vampires nyitotta a bulit, egyszer asszem már jól lehúztam őket, most nem voltak rosszak, bár annyira nem mozgatott meg a zenéjük. Egy srác táncoltatott meg néhány lányt, amúgy csak álldogáltak az emberek. Sok feldolgozást játszottak, amiket persze nem ismertem, és volt pár saját is. A Klingonz tagjai egész este a klubban mászkáltak, árulták a cuccaikat, és az összes zenekart megnézték, a vámpírokat is. Ezt nagyon szimpatikusnak találtam. Másodikként kedvenc hazai psycho bandám, a The Silver Shine következett, most kifestés nélkül. Látszik, hogy népszerűek, sokan előrejöttek, a törzsrajongó csajok pedig szokás szerint legelöl élvezték a zenét. Remek pörgős koncertet adtak, a hangzás is jó volt, csak a dobot keveselltem egy kicsit. Egy új, számomra ismeretlen feldolgozás is elhangzott a megszokott Misfits mellett. Szerintem nagy jövő áll még ez előtt a banda előtt. A Yellow Spots koncertjét legjobban szerintem a Klingonz bőgőse élvezte, neki látszólag nagyon tetszett a produkció, én személy szerint pár szám után egy székbe roskadtam, és elaludtam. Bár jó a kiállás, egyediek a dalok, nekem gyorsan unalmassá vált a dolog. Szerintem tök felesleges három fúvós egy ilyen bandába, az óvodás szövegek pedig fájdalmasak. Aberrált jól teszi a dolgát, Schleki remek dobos, az összkép mégsem túl vonzó számomra. (Tagadhatatlan, hogy egyes refréneket még napokkal a buli után sem tudtam kiverni a fejemből.) Végül Klingonz. Csak a nevüket hallottam eddig, de nagyon reméltem, hogy jó koncertet adnak. A jó nem kifejezés, hatalmas bulit csaptak! Már nem mai gyerekek, ennek ellenére félmeztelenül, ezüst kabátokba öltözve, hatalmas ezüst cipőkkel a lábukon érkeztek a színpadra, és a húrok közé csaptak szinte azonnal, minden pöcsölés nélkül. Eléggé meglepte őket a magyar közönség közönyössége, a kis társaság beállt a színpad elé és nézett, csak 1-2 ember ismerte a számokat, ők lelkesedtek az első sorban. A zenekar tagjai minden szám után wreckingelésre (jól írom?) szólította fel a közönséget, de a mozgás csak nagy nehezen indult be, részben talán az én közreműködésemnek is köszönhetően. Innentől kezdve megjött a zenekar kedve is a bulihoz, és lelkesen darálták le a gyorsabbnál gyorsabb slágereket, melyek nagyon tetszettek nekem. Sajnos a táncolók között sok volt a részeg, egy korsó sör hamarosan a földön landolt, tehát mindenki csak csúszkált, folyton elestek az emberek. Az egyik csúcspont számomra a Dead Kennedys Too Drunk To Fuck-ja volt, mely stílusában teljesen illett a zenekarhoz. A psychobilly-t néha vegyítették egy kis rockabilly-vel, de többnyire megmaradt a szélvész sebesség. A tánc alábbhagyott, de a zenekar nyomta tovább, tartották a kapcsolatot a közönséggel, továbbra is viszonylag lelkesek maradtak. A végén természetesen adtak ráadást is, majd vége lett a kb. 1 órás koncertnek. Nekem nagyon nagy élmény volt a buli, örülök, hogy végre megismerhettem ezt a legendás zenekart.
	20051031

	2005. X. 28. Music Factory Meló után kurvára kellett sietnem, hogy összepakoljak mindent a másnapi túrára, majd fél 8-ra Csepelre érjek a Nesze próbaterméhez. Szerencsére a fél 8-ból 8 lett, időben oda is értem, Tibivel bepakoltuk a szükséges cuccokat a kocsiba, majd a MF-hoz hajtottunk. Érkezésünkkor még csak a SAY tagjai és a hely néhányfős alkalmazotti gárdája tartózkodott ott. Kicsit átalakították a klubot, a kocsmapultot befordították, így nem kell kis helyen nyomorogni a piára vágyóknak, a videóvetítéssel kiegészített kisterem is elég jó lett. Vártuk az embereket, de nagyon nem jöttek. A Zero Tolerance érkezett néhány haverral, majd a mi társaságunkból max. 10-15 ember, néhány további rajongó, aztán kész. Szerintem 30-nál több fizető nem nagyon lehetett. Hangolt a Zero Tolerance, majd pontban 10-kor szinte üres terem előtt el is kezdték a koncertet, azt hittem, majd még várnak, de nem. Szerintem most is jó volt a bunkóság, amit játszottak, jó hangulatban telt el a pár perces koncert. A Something Against You a "rock a madárinfluenza" keretében darálta le számait, melynek többségét nem ismertem, mivel a splitet vásárlás után csak egyszer volt időm meghallgatni. Lelkesen játszottak, Viktor néha fetrengett egy kicsit, a hasára firkált dávidcsillagos horogkereszt is viccesen nézett ki. Sajnos Neszére sem lettünk többen. Én próbáltam kicsit kelteni a hangulatot, de nem igazán sikerült. Elég lehangoló egy ilyen koncert, amikor csak félkörben áll a haverokból álló kisszámú közönség és semmi érdekes nem történik. Voltak új számok, amiket talán jövő év elején fel is tudnak venni. Ennyi. A koncert után kurva gyorsan bepakoltunk a kocsiba, hogy legyen egy kis időm aludni is a túra előtt. Kicsivel lepakoltunk a próbaterembe, aztán nyomás haza. Kár, hogy az év talán utolsó Nesze koncertje ilyen lapos hangulatban telt el.
	20051031

	2005. X. 29. Piros 85 Ha jól emlékszem, az előző beszámolót úgy fejeztem be, hogy mégiscsak elmegyek Piros 85-re. És lőn. 4 és fél óra alvás után a megszokottól eltérően nem túl vidáman ébredtem. Sancit és Aleszkát is csak 5 perc késéssel tudtam felvenni. A csillaghegyi HÉV megállóban jó nagy tömeg fogadott minket, parkolás után beálltunk a sorba, és megvettük nevezőlapjainkat. Időközben érkezett tzh, gudluking, és még persze sok ismerős. Gudluking barátnőjére kellett kicsit várnunk, szóval volt idő készülődni. Beállítottam csodás törött botomat a kívánt hosszra, kicsit toporogtam, majd 7:20-as rajtidővel nekivágtunk az útnak. Pár perc után úgy éreztem, hogy "magányra" (a sok túrázó miatt van idézőjelben) van szükségem, szóval kicsit gyorsítottam lépteimen, és a Nagy-kevélyig meg sem álltam. Remek idő volt, egy szál pólóban sem fáztam, mivel mozogtam folyamatosan. A ponton kicsit várni kellett a pecsétre, szóval néztem a tájat, reggeliztem. Már nagyon vártam a Tölgyikrek pontot, mivel erre szüleimmel rengetegszer kirándultam, de ttúra pontként most érintettem először. Útközben sok szakasz ismerős volt, boldogan ismertem fel olyan részeket, ahol éveken át rendszeresen jártunk nem tudván, hogy a piros jelzés egyszer még sokat fog jelenteni nekem. A Tölgyikrekhez végül meglepően gyorsan, pontban 3 óra alatt értem, ami 5 feletti átlagot jelentett, sejteni véltem, hogy elmértek valamit. Mivel egész úton SC előzetes tanácsait követtem (pl. az elején nem szabad sietni), fel is hívtam, csak sajnos a következő szakaszon nem volt térerő. ő pedig nagyondinnye túratárssal kicsit korábban elrajtolt, mint mi. Nem törődtem semmivel, boldogan érintettem meg az Ikreket, árnyékukban letelepedtem, követtem SC másik tanácsát, levettem a bakancsom, és újabb kajálás következett. Közben megérkezett sancimanó is, utánakiabáltam, megvárt. Sőt, a többiek is beértek, akikkel indultunk, csak tzh maradozott el valahol. Joey túratárs pecsételt és tescocukorkát osztott nekünk, majd gudlukinggal zenei témájú beszélgetés mellett rohamléptekkel indultunk el lefele. Dömösig továbbra is együtt haladt kis csapatunk, újabb ismerős szakaszokat érintettünk (Rám és környéke), itt már sok "versenyen kívüli" kirándulót láttunk. Dömösön érkezett a kajapont, a csalamádés vajaskenyér isteni volt. Pygmea és Corall felelt az ellátmányért, ráadásul az ismerősök (TTB, topic) bónusz kajában is részesültek. Sósmogyoró mazsolával, ez is isteni volt. A szörpit saját bögréből fogyasztottam, tehát óvtam a környezetet, a sört pedig üvegből (kösz, Sanci!:). Rendberaktuk gudluking lábát, majd kb. 200 méter múlva újabb kocsmába fordultunk: még egy sör, amit sajnos kibontottak, szóval meg kellett innom. Üveggel a kezemben másztunk fel a Szakó-nyeregre, a temető ajtaját nem csuktuk be. Találkoztunk két kirándulóval, akik kicsit eltévedtek, a Rámba akartak menni, épp lefelé tartottak a meredeken. Hüledeztek, amikor megtudták, honnan jövünk, majd próbálták tartani velünk a tempót vissza fel, a helyes irányba. Dobogókő felé megint ismertem az utat, még télen jártunk erre hatalmas hóban. Volt miről beszélgetni, kifejezetten élvezem, hogy végre nem a túrázás a téma. Kicsit lemaradtam, felérve kinéztem a kilátón, majd enyhe vigyorral és büszkeséggel a képemen hagytam el sorra a koca-túrázókat. A ponton gratuláltunk a 35-ös teljesítőknek (szép volt, Aleszka!), pecsételtünk, kaptam almát, majd a turistaházban meleg borsófőzelék felől érdeklődtem. Mondták, hogy próbálkozzak az étteremben, erre persze nem volt idő, szóval sör és almáspite volt a menü, utóbbiból repetáztam is. Kis pihi után Sancival ketten vágtunk át Pilisszentkereszten, ahol minden sarkon három kocsmát találtunk, de nem álltunk meg. Kellemetlenül érintett, hogy valahol kutyaszarba léptem, meglepetésként pedig az, hogy amikor felraktam egy kerítés szélére a lábam megkötni a cipőmet, fél pillanat múlva már egy kutya csüngött rajta. Még jó, hogy kutyaálló a bakancsom. Valahol itt futottunk össze két OT túratárssal, akikkel még a legelső túrámon ismerkedtünk meg. Bár van köztünk pár év korkülönbség, elég nehezen tartottam velük a bőven 5 feletti iramot. De kellett, mert tényleg nagyon jó társaságba kerültünk, volt miről beszélgetni. A Kopár csárdáig mentünk együtt, ők 50A-t teljesítettek. Közben besötétedett. Társaim gulyásoztak, én valami hazait fogyasztottam (az SC-től kapott bónuszcsokit zsebrevágtam), igazából egy borsófőzeléket ettem volna nagyon a csárdában, de ott épp valami esküvő utáni buli zajlott, eléggé kinéztek onnan minket. Sanci megvette élete talán legdrágább söreit, én a csárda előtt egy padon be akartam vetni utolsó trükkömet SC tanácsára, a zoknicserét, amit nagy bosszúságomra meghiúsított a táskámba ömlő, üvegben maradt sörmaradvány. Vagy csak simán átizzadtam a táskát? Nem tudom, mindenesetre nem volt csont száraz, szóval maradtam az oxidálásnál, amit utam során többször alkalmaztam a Tölgyikrek óta, és nagyon jót tett! A szokásos talp-bántalmak szinte egyáltalán nem jelentkeztek. Összejött újra kis csapatunk, csatlakozott SC és nagyondinnye (és azt hiszem vajonmerre is), akik bevártak minket, és az éjszakai részen így együtt indultunk.... volna, ha nem hagyom ott a botom a ponton. Heves kurvaanyázások közepette fordultam vissza, persze a visszautat nem találtam meg, szóval légvonalban próbáltam megközelíteni a autóút fényeit. Kalandos volt átverekedni magam a sűrű erdőn. Megoldottam, bottal a kézben indultam el újra. Soha nem mentem még egyedül erdőben sötétben. Igazából csak attól féltem, hogy nem találom meg a helyes irányt, de SC telefonos segítségével feljutottam a Kakukk-hegyre, majd le Pilisszentivánra, ahol megvártak a többiek. A Hosszú-árok pont érintése után megint másztunk egy nagyot, fel a Nagy-Szénási emlékfalhoz. Útközben a futókat bíztató Hajrá Piri! és hasonló papírokat is láttunk. A ponton kellemes meglepetésünkre Csanya várt minket tábortűzzel, kutyával, topic-csokival és aki kért, még levessel is! Itt elidőztünk egy darabig, majd lesétáltunk Nagykovácsiba részben a Meteorról már ismert úton. Újabb kajapont, búcsú gudlukingéktól (grat!), és két belénk erőt tápláló új túratárs csatlakozása: Pygmea és Corall a Piros éjszakai 20-at választotta, velünk jöttek. Abban reménykedtem, hogy szóvaltartanak, én pedig már lazán legyaloglom a maradék 22 km-t, de sajnos elég sokszor lemaradoztam, és elérkezett a várva várt holtpont is. A bal bokámat szorította a bakancs, a jobb térdem elkezdett nagyon szar állapotba kerülni. Mivel eddig mindig a bal térdemmel volt gond, most a túra elejétől rajta volt a térdszorító (vagy mi), és végig a jobbat terheltem. Na, ennek meg is lett az eredménye. Szenvedtem, a többiek próbálták tartani bennem a lelket. A kiszállás összes lehetőségét végiggondoltam, szerencsére nem tudtam, hogy ha 65 után szállok ki valahol, akkor a 65-ös díjazást megkapom. Szépjuhásznéra nagyjából össze is szedtem magam, itt egy kisebb csoport a buszmegálló felé vette az irányt. Ilyenkor már kár feladni. Nagyon jó hangulatban vágtam neki a János-hegynek, már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. A táskám időközben már annyira szétdörzsölte a hátam, hogy több szakaszon előrevéve cipeltem, mint valami turista a metrón, aki fél, hogy kirabolják. Közben már elég hideg is volt, a kilátó melletti ponton erősen fújt a szél. Irány le Makkosmáriára, ez a szakasz is ismerős volt, ráadásul elég nagy csapat jött össze, szóval simán ment a dolog. Emlékeim szerint a templom előtt régebben nem volt kockakő. Vagy tévedek? Itt kicsit üldögéltünk, majd nekivágtunk a végének, már csak 6 km volt hátra. Már nem tudom, hol, de az éjszakai rész során valahol a végén el is tévedtünk, szóval plusz 1 km-t legalább hozzászámolhatunk a távhoz. Az utolsó 6 km maga volt a pokol. Szerintem több, mint 2 óra alatt tettük meg, mert a többieknek állandóan rám kellett várnia. Szenvedés volt, halál. Csak vonszoltam magam a lejtős szakaszokon, amiből nagyon sok volt. Végre egyszer nem volt baj a talpammal, erre a térdem döglött be, plusz a hátam fájt rohadtul. Meredek, keskeny, sziklás lejtők. Nagyon szar volt. De legalább nem fogadtam meg, hogy soha többet, már ez is valami. Talán soha nem örültem még ennyire aszfaltnak, végre leértem Budaörsre, és már csak egy kicsit kellett sétálni a célig. Boldog voltam, és rohadt fáradt. Hiba volt, hogy elég keveset ettem az úton, most hirtelen benyomtam két kiflit egy tonna ketchup és mustár kísértében, a meleg tea az egészre nagyon jól esett. Csokitakarok túratárs ötünket szállította el a célból, hálás köszönet! Dinnyééktől gyalogosan tértem haza, kicsit elszomorított, amikor megtudtam, hogy a kiszemelt éjszakai-megálló valójában nem az, szóval sétálhattam egy darabot, ráadásul az óraállítás miatt a villamosok még nem járnak. Aztán jött az éjszakai, én pedig már csak a WC-re tudtam koncentrálni, amit hamarosan (kis hegymászás után) el is értem. Úgy, ahogy voltam befeküdtem az ágyamba, csak kicsit lett véres a lepedő a hátamtól. Köszönet mindenkinek, aki segített, nélkületek nem sikerült volna! Továbbá köszönet a szervezőknek, hogy egy maradandó élménnyel ajándékoztak meg. Ja, és gratula Sancinak az első évfordulóhoz, nekem még kicsit várnom kell...
	20051030

	2005. X. 15. Írottkő 70 Tizenötös sorszámmal épp az imént vettem fel a ttúra táblázatomba a tegnapi túrát. Büszke vagyok magamra, mivel ez volt az eddigi leghosszabb teljesítésem. A ttúrázó igen furcsa állatfaj, képes olyankor felkelni, amikor más még csak a harmadik sörét issza valami füstös kocsmában. Hajnal 3 előtt pár perccel már a kocsimban ültem, ilyen korán haza se szoktam érni egy jó buliból. A 3:15-ös találkozóra mindenki pontosan érkezett. Természetesen sörvásárlással kezdtünk, majd neki is vágtunk az autóútnak. A csapat: András, a söfőrünk, Vili, Miki, Sanci, én. Bár társaim mindannyian tapasztalt túrázók, azt hiszem, Sancin kívül mindenki read-only topictárs. Az úton alvás helyett csevegtünk. Szerencsére a rajtot könnyedén megtaláltuk. Volt még pár perc készülődni, nevezni, majd a tömegrajt előtt köszöntött minket a szervező, és egyszerre indult el a csapat. Meglepő módon nem okozott különösebb gondot a tömeg. Beüzemeltem vadi új fejlámpámat, a világmárkás Laser Fish-t, megragadtam vadiúj szlovák nordic walking botomat, és próbáltam kényelmesen elhelyezkedni a vadi új Aku bakancsomban. A vadi új kamáslit végül nem vettem fel, nem volt rá szükség. A rajtban megpillantottuk (budai-)H.G. túratársat, és már tudtuk, ezen a túrán sem fogunk eltévedni. Sancival tehát Gábor mellé szegődtünk, és már az első simán eltéveszthető kanyarnál is jó irányba mentünk. Számításaink szerint kb. 2 óra kóválygást spóroltunk meg így magunknak, és persze megint rengeteg új dolgot tanultam. A 17 db. ellenőrzőpont mindegyikére már nem emlékszem, de próbálom felidézni az útvonalat. Még alig haladtunk valamit, amikor feltűnt Kleine Stephan, és az út során sokakat rossz irányba terelt. Nem mintha ez különösebben zavart volna, csak azt nem értem, miért éri meg egy 70 km-es túrán 1-2 km-t rövidíteni. Akkor már inkább korrektül végigmegyek, és tiszta lelkiismerettel veszem át az oklevelet a végén. ---- eddig írtam meg a beszámolót a túrát követő napon --- Furcsa, de pár nap alatt törlődik az emberből szinte minden, már fogalmam nincs, merre jártunk, az itiner és a fotók segítenek csak. Velemben háromszor is jártunk, az első alkalommal gyors pecsételés után tovább is haladtunk, az viszont megfordult bennem, hogy valószínűleg jó 10 éve gimi elsőben mintha itt szálltunk volna meg az osztálykiránduláson. Az első kisebb kör Írottkő felé vezetett, még a kilátóba is felmentünk, akkor még lelkes voltam, bár a térdem már kezdett fájni. A dianás cukor remek ötlet volt a rendezőktől, nagyon örültem neki. Eddigre már szépen szétszakadozott a mezőny, sokan jöttek szembe, amikor mi még csak másztunk fel az országhatárhoz. Végig gyönyörű volt a táj, talán egyedül itt találkoztunk egy kisebb szeméthalommal, ennek nem örültem. Velembe visszatérve vajaskenyér volt számomra a menü. Pihentünk egy kicsit, majd nekivágtunk a nagyobbik körnek. Ellátogattunk az ország egyik legtávolabbi csücskébe, láttunk osztrák falvakat, sétáltunk a határ mellett, gyönyörködtünk a tájban. A Hétforrás pont felé tartva féltáv körül már elkezdtem gondolkozni rajta, hogy miért jó ez nekem, kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Valahol kaptunk almát, ami bár nem nézett ki túl jól, ízre bőven verte az általam hurcoltat. Velembe tartva visszafele találkoztunk a 35-ös mezőnnyel, ez kis erőt is adott talán, büszke voltam magamra, hogy a hosszabb távot választottam, meg jó volt sok-sok túratárssal szembetalálkozni. Velemben időközben falunapokat szerveztek, sok nép gyűlt össze, kicsit ki is lógtunk a sorból a túracuccunkban. Utam során többen is beszóltak nekem ("Hol a síléc?"), ezekre a megjegyzésekre kicsit sem kedvesen reagáltam. Talán még nem írtam, a környéken rengeteg a szelídgesztenye, ha lett volna időm, én is szedtem volna egy zsákkal. Így viszont csak szagoltam a sültgesztenye illatát a faluban. Újra Velembe érve megnyugodtam. A neheze már hátravan, a szint legnagyobb részét letudtuk, már csak egy levezető 18 km-es szakaszt kell megtenni. Pihentünk a ponton kicsit, próbáltam energiát meríteni sózott magvakból, majd előkerestem csodalámpámat, mely persze a szuper kapcsolónak köszönhetően valószínűleg egész nap világított a táskámban. Ráadásul a csodabotom egyikének vége is letört kb. 10 km után. Tanulság: soha de soha többet nem veszek olcsót semmiből. Az utolsó szakaszon újra összejött egy nagyobb társaság, a teljes autó legénysége és még páran együtt haladtunk. Egyre fogyott a lelkesedésem, az igen hosszú aszfaltos szakaszokon pedig már nagyon vártam a végét, a talpam már nem nagyon bírta a terhelést. Kőszegen végigcaplatva gondolatban már mindenkit szidtam, aki ezt kitalálta. Este fél 10 előtt néhány perccel estem be a célba, nagyon kimerülten. Az oklevelet és a választható kitűzőt sem túl boldogan vettem át. A sok aszfalt elvette az egész örömét. Biztos voltam benne, hogy a Piroson csak valami rövidebb távot vállalok. Persze ez kb. 2 nap alatt elmúlt... A hazaút igazán förtelmes volt, nyomorogtunk a hátsó ülésen, nem volt hova rakni a lábam, szenvedtünk eléggé. De megérte. :) Mázlimra még az egy napos parkolási díjat sem kellett kifizetnem, pedig igen rossz helyen álltam meg. Jó 23 órával a korai kelés után álomra hajtottam fejem... A beszámolóból így utólag megírva sajnos sok minden kimaradt (szép források, szolgáltatások listája, stb.), de talán mindegy is, így is túl hosszú.
	20051025

	2005. X. 23. Tűzraktár Brrr, kiráz a hideg, ha erre a koncertre gondolok. Komolyan, fizikailag rosszul éreztem magam ezen a helyen. Mondjuk nem is számítottam semmi másra. Nem terveztem a megjelenést, de Mező hívott, hogy biztos jó lesz. Illik megismerni az ellenséget, meg aztán ne csak alaptalanul fikázzak, elmentem megnézni a híres neves Tűzraktárt. Igazi szemét hippi hely. Az egy dolog, hogy a leglepukkantabb nyóckerben van, de belül aztán tényleg undorító. Állítólag hatalmas tömeg szokott itt lenni, most sötétbe burkolózott az egész hely, és csak pár ember lézenget itt-ott. Megjöttek Mezőék, és elvezettek a koncertteremhez, magamtól nem találtam volna meg. Kis színpadon hangolt az este egyik fellépője, valami cigányzenekar. Nagyon hosszasan tették ezt, közben körben üldögélt pár hippi. Igazi alja népség, drogos-piás, alternatív-bölcsész, szakadt-rasztás kategóriákban indultak a versenyzők. Szerencsére kevesen voltak, de már így is elfogott az undor ettől a társaságtól. Akkor már inkább pózer HC-sek között bulizok. Kis idő múlva felengedték Tes-t a színpadra, és előadott akusztikus gitár kísérettel pár számot. Szépen énekel, meg jól gitározott, de nekem hiányzik az egészből a punkos lendület. Milyen koncert az, ahol mindenki üldögél? Annyira el tudom képzelni, ahogy egy dühös punk zenekar élén ordítva harcol az állatok jogaiért, nem így. Szerepelt egy Against Me! feldolgozás is a repertoárban, persze a Baby I'm an Anarchist, ami zeneileg nem rossz, de a szövegével semmiképp nem tudok azonosulni. Az ott üldögélő "anarchistáknak" meg úgyis mindegy volt, mert fogalmuk nem volt, miről van szó. A következő produkció kezdetekor nem bírtam tovább, inkább távoztam. Nem is értem, hogy lehet vasárnap este 10-kor kezdeni egy bulit. Mondjuk ezeknek az ingyenélőknek tök mindegy, úgyse kell reggel menni dolgozni.
	20051023

	2005. X. 21-22. Szombathely, Balatonboglár - Last Minute/Skambulance turné Pénteken korábban elhúztam melóból, hogy nehogy elkéssek a 4 órás találkozóról. Egy ellenőrnek perkáltam kb. 1000 Ft-ot (valami érdekes konstrukciót ajánlott fel), majd meg is érkeztem pár perccel 4 után. Persze még Kutya sem volt ott, a kisbuszunk Csabival pedig még messze járt. Vettünk tehát sört, gyülekeztünk. Összesen 24 főből állt a kis társaság, 4 személyautó plusz a kisbusz. Tankolás után nekivágtunk az útnak, kisebb nagyobb csoportokban haladtak a járgányok. Jó késő volt már, mire a szombathelyi Tesconál leparkoltunk. Konti útmutatásait követve megérkeztünk a Vipers (vagy valami hasonló) nevű motoroskocsmához, ami eléggé a falu szélén volt, nem is igazán értettem, gyalog hogy lehetett ide eljutni. Mondjuk elég kevesen is érkeztek, jó 50 főből állhatott a közönség. Kaptunk pecsétet, majd benyomultunk a kis házikóba. Igazi motorosklub bőrkabátos fazonokkal, kis színpaddal, kis tánctérrel, motoros cuccokkal a falon. A sört viszonylag korrekt áron mérték, szóval elégedett voltam. A közönség nagyja visszafogottabb fiatal srácokból állt. Az As I Burn nevű talán helyi csapat kezdett. Meglepően jól játszottak, de sajnos a mostanában egyre népszerűbb myspace-emo-punkrock vonalat követték érzelgős énekkel. A basszeros nagy beleéléssel mozgott, a többiek is jól teljesítettek. Kár, hogy a tehetségüket ilyen fosra pazarolják. Remélhetőleg a divat elmúltával valami másra váltanak. A Skambulance, Last Minute páros következett, akiket mostanában hallottam párszor. Korrekt hangzással jó hangulatban nyomták le a koncerteket, vendégszerepeltetve egymást is. A kisszámú közönség vette a lapot, végigtáncolták a bulikat. Nem tagadom, megittam pár sört. Bár nem éreztem magam túl részegnek, már nem voltam teljesen tiszta, amikor a Gimme 5 kezdett. Szerintem egy remek bandáról van szó, akik viszonylag hitelesen képviselik itthon a deszkáspunk vonalat. Információm szerint most már azzal az énekessel nyomultak, akivel a lemezt is felvették, korábban koncerteken nem ő énekelt. Minimális közönséget mozgattak meg, de nekem nagyon tetszett a produkció. Játszottak egy NOFX és egy H2O feldolgozást is, nem igazán ismerte ezeket senki. Következtek a németek, elsőként a Driving Range, akik véleményem szerint erős Tragic Vision hatás alatt állhatnak, tök ugyanolyan zenét játszottak, nem igazán tetszett. A Tragic Vision-t viszont nagyon vártam. Sajnos Gábornak sikerült annyira berúgnia, hogy a dobos 4 szám után lefújta a bulit. Pedig én semmi gondot nem érzékeltem (hmm, én is megittam addigra már elég sört?), elhangzott pár számomra kedves dal. Majd legközelebb... Kaptam Gábortól egy 4(!) CD-s német válogatást, vajon mikor fogom én ezt végighallgatni? A koncertek után visszacuccoltunk a kocsikba, és én már a hazaúton elaludtam. Kontiéknál elárasztottuk a lakást. Még szerencse, hogy jó nagy. Én gyorsan kerestem egy szimpatikus helyet a földön, majd lefeküdtem a most már teljesen szétesett hálózsákomban, és aludtam néhány órát. Másnap reggel Kutya rikácsolására ébredt a társaság nagy része, szegény gyerek megint megőrült. Néha rájön. Reggeliztem répás borsófőzeléket és sült tésztát, mindkettő nagyon finom volt, szerencsére annyi volt, hogy zabálhattam, amennyi belém fért. Amíg a többiek készülődtek, elmosogattam mindenki után (de rendes vagyok), majd villámgyorsan én is összecuccoltam. Szőlőt szemezgetve sütkéreztünk egy darabig Sé faluszélén a napon, majd továbbindultunk Balatonboglárra. Az út remek hangulatban telt, már Szombathelyen megálltunk vásárolni. Vettem pár sört, kis kaját, és egy tábla 99% kakaótartalmú csokit. Ilyet még nem láttam, így nem tudtam ellenállni neki, pedig aranyárban mérték (50 g - 600 Ft). Nos, elég érdekes íze volt. Mintha tiszta kakaóport majszolna az ember. A kocsiban aztán ordibáltunk, énekeltünk, tréfálkoztunk, zenét hallgattunk. Néhányszor kicsit eltévedtünk. Az egyik ilyen alkalommal a világ végén megálltunk egy kukoricás mellett, itt kicsit bohóckodtunk, pl. berohantunk a kiszáradt kukoricatáblára, fetrengtünk az út közepén, ilyenek. Egyébként remek idő volt, el is határoztuk, hogy megfürdünk a Balatonban. A kilátás pedig csodálatosan szép volt végig, igazi őszi táj mindenféle színekben pompázó fákkal. Balatonboglárra kicsit korán értünk, este 7 helyett kb. délután 2-kor. Én el is indultam a partra, ahol a víz hőmérsékletére való tekintettel végül csak kb. combig másztam bele a vízbe. Kurva hideg volt. Csináltunk pár csoportképet, aztán találtunk egy konnektort, ahova gyorsan be is dugtunk egy erősítőt, rákötöttünk egy mp3 lejátszót, és nekiálltunk activity-zni. A legemlékezetesebb feladvány: "mégis toboz". Amikor ezt meguntuk, elindultunk fel az Ifi-klubhoz. Előtte még produkálta magát pár idióta, pl. lemosták a buszunk ablakát banánhéjjal. :) A klubnál még nem volt senki, de a szomszédos kocsma már nyitva volt, szóval vettünk sört, ettünk, üldögéltünk. Közben lassan leszállt a köd a tájra, megnyílt a klub, elkezdtek szivárogni az emberek, megjöttek Matyiék, és az FRL tagjai is. Minden adva volt egy remek bulihoz. Akkor romlott el minden, amikor három fajmagyar srác érkezett 14/88 felvarrókkal, hitler-frizuval, fehér fűzővel. Csak néztünk, aztán szóltak Kutyáék a szervezőknek, hogy ezt így nem kéne. A legviccesebb az volt, hogy pár helyi tarajos ezekkel a kölykökkel haverkodott végig. Hatalmas anarchiajel a háton, közben meg ezekkel pacsizik. Mi egyelőre csak szúrós szemmel néztünk. Konti hamarosan elpakolta a disztróját, megbeszéltük, hogy a Skambulance beállása után együtt mindannyian elénekeljük a Szobafogság Náciűző című kis szerzeményét. Nos, ebből annyi lett, hogy Kutyával és Kontival hárman ordítottunk, mindenki más csak bambán nézett. A hülyegyerekek is csak néztek, majd vigyorogva tovább üldögéltek. A Skambulance elkezdte a koncertet. Bevallom, én voltam az egyik felbujtó, megmondtam Kutyáéknak, hogy állom a zenekarok költségét, ha nem fizetik itt ki őket, de akkor inkább húzzunk a picsába, de ne játszanak ezeknek. Kicsit szarul jött ki a dolog, kb. a Skambulance tudta nélkül a koncertjük közepén jelentettük be, hogy akkor mi most távozunk. Neki is álltunk kicuccolni. Volt nagy értetlenkedés, hogy ez milyen dolog, nem igazán értették meg a helyi szervezők, hogy miért zavarnak minket ezek a srácok. Sok pöcsölés után végül a három bohóc távozott a koncertteremből, a Last Minute lenyomta a kicsit nyomott hangulatú koncertjét, táncoltak az emberek, én pedig örültem, hogy egyszer végre nem csak a pofázás ment, hanem tettünk is valamit. A Last Minute után persze visszajöttek a seggfejek, elkezdődött a hosszadalmas okoskodás, amibe csak párszor kapcsolódtam be, de kb. két mondat után tovább is álltam, mert egyszerűen nem tudom elfogadni az emberi butaságot. Például miért játszik valaki egy antirasszista számokat éneklő zenekarban, ha őt kicsit sem zavarja az ilyen elemek megjelenése. Inkább belenéztem a Think Again koncertjébe. Most sikerült először rendesen megnéznem Matyiék oldschool HC zenekarát. Szerintem remek dolog, hogy az ilyen zenére kicsit sem nyitott közönségnek el merik nyomni a számaikat. Mondjuk kicsit viccesen nézett ki Matyi trad oldschool cuccokba öltözve, X-ekkel a kezén. Szerintem jól játszottak, de a legfontosabb, hogy lelkesen. Vicces volt a jelenet, amikor egy Atari feldolgozást a közepén abba kellett hagyni, mert az énekes egy Bold számot énekelt. :)) A koncert végére aztán megint elment a kedvem az egésztől, mivel a visszajött srácok kezdték el teljes erővel ütni a táncolni vágyó punk fiatalokat. A zenekar ez ellen semmit nem tett, csak tréfás megjegyzéseket tettek, miszerint ők a 'Front, ahol ez megszokott. Szomorú. Kissé idegesen üldögéltem a klub előtt, amikor elkezdett mocskos zsidózni az egyik gyerek. Gondoltam kérdőre vonom, hogy ezt hogy is gondolja. Elbeszélgettünk. A még csak 18. életévét sem betöltött kiscsávó ugyanazokat a szlogeneket hangoztatta, amiket már rengetegszer hallottam. Igazából semmi érvet nem tudott felhozni az én érveim ellen. Az viszont kiderült, hogy az eredeti "náci" elvektől teljesen eltér a gondolkodása, kissé meg van zavarodva. Rákérdeztem, mi szerinte a végső megoldás, teljesen mást mondott, mint amit kellett volna neki. Szerinte a végső megoldás béke és szeretet, ahol különválasztva, békében él az összes nép a saját területén. Szóval szerintem javítható lenne, ha más társaságba kerülne. Kár érte. A Fürgerókalábak és a végére csúszott Tepsi Épség zenekarokat végül nem néztük meg, inkább hazaindultunk. A hatalmas ködben csak lassan lehetett haladni, a sofőr ébrentartása és saját szórakoztatásunk érdekében végigénekeltünk kb. 3 kazettányi Barackca, Prosectura, Macskanadrág, Alvin slágert. Remek volt. Budapesten ébredtem. Kicuccoltam a buszból, búcsúzkodtunk, majd mindenki indult haza. Nagy élmény volt a turné, pozitív és negatív felhangokkal, megismertem néhány embert, jó koncerteket láttam, sokat mókáztam. Igazából csak azt sajnálom, hogy a tervezettel ellentétben nem sikerült csúnyán berúgnom. A boglári incidenssel kapcsolatban meg igenis büszke vagyok, hogy végre egyszer kiálltunk a saját elveinkért, ha ezért áldozatot is kellett vállalni.
	20051023

2005. VII. 7 - 2005. X. 19.