2007. 09. 02. Kennedy Space Center Visitor Complex

Sikerült valamikor negyed hat körül felkelnem, majd kis pöcsölés után fél hét körül elindulnom. A Kennedy űrközpont a Merrit Island-en található Orlandótól keletre az óceán partján, a táv 200 mérföld volt. Az eleinte 5 sávos I-95 főút lassan 2 sávosra csökkent, a sebességkorlát pedig 70 mérföld per órára emelkedett. Semmi dolgom nem volt, csak ezen az úton megtenni a táv kb. 90%-át egyenesen. Eddig nem mertem kipróbálni, de most a hosszú egyenes szakasz miatt csak rájöttem, hogy működik az amerikai autókban található cruise control funkció. A dolog lényege, hogy egy adott sebességet rögzítünk, majd le lehet lépni a pedálról, és csak kormányozni kell. Persze ha a gázra vagy a fékre lép az ember, a rendszer kikapcsol. Elég jó dolog, amikor órákon át egy fix sebességgel kell haladni tök egyenesen. Itt nincs az a tülekedés meg előzgetés, ami az otthoni pályákra jellemző, szinte mindenki betartja az előírt sebességet, szóval kb. 75 mph-ra beállítottam a rendszert, aztán már csak arra kellett figyelni, hogy el ne aludjak a nagy semmittevésben. :)

Menet közben megálltam egy pihenőhelyen, amik itt nincsenek túl gyakran, úgy 40-60 mérföldenként láttam egyet-egyet. Itt nem olyan egykabinos WC-k vannak, mint a magyar pályák mellett, hanem (nem meglepő módon) hatalmas épületek, amibe otthon egy szálloda is elférne. Itt ez egy WC. Ilyet se láttam még, le kellett fényképeznem:



Ilyenből volt kettő, és ez csak a férfi rész. Mondjuk most az egyik oldal valamiért le volt zárva, de azért így is el lehetett férni. :)

A Visitor Centerhez egy keskeny út vezetett át a szigetre, kétoldalt az óceán, hajók. Természetesen nagy parkolók és a jegypénztárak fogadták a látogatókat. Az alapárú jegyen kívül két opció volt, az egyikkel kilövőállomásokat lehetett közelebbről megnézni, a másikkal a katonai kilövésekre használt Cape Canaveral-ra lehetett bemenni. Én az előbbit választottam, így egy kisebb plusz összegért Special Guest lettem.

A központ:


A buszunk:


Egyből a buszturnéval kezdtem tehát, ami kb. két és fél óra volt, ez alatt a képen látható busszal bejártuk a sziget néhány fontosabb pontját, videókat néztünk menet közben, és a lelkes túravezetőnk minden érdekeset elmesélt a látottakról. Szó volt a sziget természetes élővilágáról, mivel mindenki elől elzárt területről van szó, boldogan élnek itt a teknősök, aligátorok, delfinek, lamantin-ok (az angol manatee megfelelő talán ismerősebben cseng), sasok, stb. Megnéztünk közelről két kilövőállomást, a 39A és 39B jelzésűeket, elhaladtunk a hosszú útpár mellett, amin egy hatalmas jármű, az ún. crawler végighurcolja a kilövendő rakétát a kilövőállomásig, láttuk a világ egyik legnagyobb kifutópályáját, ahol a visszaérkező űrhajók leszállnak. Ausztrália fölött kezdik meg a leszállást, majd pár perc múlva itt landolnak. :) Megtekintettük továbbá a világ legnagyobb amerikai zászlóját és NASA logóját a Vehicle Assembly Building-en.

(Érdekesség: a buszon külön nagyobb széktávú helyek voltak a brutálisan elhízott látogatóknak. Nem keveset láttam belőlük a nap folyamán, sok gyerek sem különbözik tőlük, rengeteg a dagadt kiskölök is. Kár, hogy nem fogják megérni a 40-et, ha így folytatják...)

Ilyenekről lehet nézni a kilövéseket:


39A és B:




VAB:


Leszállópálya:



A túra végén megérkeztünk egy olyan épületbe, ahol kiállították az egyik űrrakétát, ami a holdra vitt volna embereket, de végül lefújták a küldetést. Brutálisan nézett ki. Láttunk továbbá egy rövid filmet három vászonra bontva a holdraszállásról (tudja valaki, hogy kell helyesen írni?), majd egy szobában végignézhettük, ahogy (asszem) az Apollo 11-et kilövik. Előttünk az eredeti felszerelés volt látható. Nagy élmény volt így látni az egészet. Itt meg lehetett érinteni egy kis követ a Holdról, ez is megvolt. :)















Mindezek után a központba visszatérve következhetett a vidámpark része a helynek. Elsőként átélhettünk egy igazi kilövést, egy kis briefing után beszálltunk az űrhajónkba, függőlegesbe fordítottak minket, majd irány a világűr! Elég profin meg volt csinálva. Benéztem egy űrsiklóba, majd következhettek a 3D-s IMAX filmek, egyenként kb. háromnegyed órásak voltak. Az egyikben a nemzetközi űrállomásról és annak építéséről volt főleg szó, sok eredeti felvétellel, gondolom ezeket már eredetileg 3D-ben rögzítették, nagyon érdekes volt. A másik a holdraszállásokról szólt, sok eredeti felvétellel, amik persze nem voltak 3 dimenziósak. Ez is jó volt. Volt "találkozz egy asztronautával" program, aminek keretében Al Warden mesélt az Apollo 15-ről. Volt egy nem túl népszerű kis bemutató az űrben működő robotokról, park rakétákkal, és még egy hely, ahol a kilövések felügyeletéről mesélt egy NASA-s ember. Gyorsan elszállt az idő, rohantam attakcióról attrakcióra, enni sem volt időm, beértem egy csokival, a Snickers, amit a moziban árultak, akkora volt, hogy egy ebédnek simán elment. Zárás előtt egyre gyülekeztek a felhők, a Space shop-ban csak gyorsan körülnéztem, hatalmas kínálat volt minden baromságból, de lehetett kapni érdekes és szép dolgokat is, pl. meteorit darabokat, régi bélyegeket, stb. Végül egy Wisconsin State Journal-t vettem, 1969. július 21-i szám, ami természetesen a holdraszállással foglalkozik, hatalmas cím a főoldalon: ON THE MOON!. Gondolom újranyomott, de teljesen olyan, mint az eredeti szám, reklámokkal, időjárás-jelentéssel, stb.


















A kocsiba pont a vihar kezdetére értem vissza, így az elázást megúsztam. (Hehe, megúsztam...) A látási viszonyok nem voltak a legjobbak, és sajnos már nem maradt időm a szigetre vezető úton található Astronaut Hall of Fame megtekintésére. Majd legközelebb.

Hazaérve már ideje volt vacsorázni valamit, este 10 körül valami jó sült krumplis amerikai szemétre vágytam, de semmi jót nem találtam a környékünkön, így kicsit szégyenkezve bementem egy Burger King-be, hogy megnézzem, tényleg létezik-e a vegaburger, és megkóstoljam, mi volt olyan nagy szám pár évvel ezelőtt otthon. Elég kiábrándító élmény volt az igazat megvallva. Itt tényleg ez a legolcsóbb kaja, $6-ból kijött minden. Ettem hagymakarikát is, ami régen olyan nagy szám volt, most az se ízlett különösebben. Láttam, ahogy a burgert a fickó a háttérben kézzel összerakja, itt nem szarakodnak kesztyűvel, meg ilyenekkel, kicsomagolta a mikróban melegített "húst" valami papírból, kent alá egy kis szószt, majd be a zsemlébe. Mindegy, azért megettem az egészet, időközben érkezett valami dél-amerikai származású família szörnyen rossz kölykökkel, akik végig fel-alá rohangáltak, ordibáltak, stb., a szülőket ez kicsit sem zavarta. Úgy néz ki, itt a Burger Kingbe tényleg csak az alja jár. Nem mondanám, hogy túl jól éreztem magam a kaja után hazatérve.