2006. 10. 29.

Reggel az új idő szerint 3-kor keltem, mert nem derült ki, hogy mikorra kell menni. Amikor beértem hajnal 4-kor, akkor kaptam az SMS-t, hogy az új idő szerint dolgozunk... Fasza, ültem benn egy órát alvás helyett. Kb. 12 órát dolgoztunk, nem volt egyszerű a dolog. Mivel mindennel végeztünk, elhívtak sörözni estére. Semmi kedvem nem volt a dologhoz, de persze nem lehetett nemet mondani. Gyorsan elindultam kajálni, de a múltkori kínai hely valamiért zárva volt, ezért még csomót autóztam a másik helyig, ahol ettem valami sült töltött krumplis akármit, amit megint egy hajón hoztak ki, nagyon finom volt. Hazaérve már nem sok időm volt, a szállodások vittek el minket a közeli „kocsmába”, ami pont ugyanolyan volt, mint amiben annakidején Dallasban voltam egyszer az akkori kollégákkal. Hatalmas TV-ken sport, nagy puha ülések, rohangáló pincérek. Éhes persze nem voltam, mivel előtte ebédeltem, szóval csak néztem, ahogy a hatalmas adag zabákat kihozzák, sokszor a fele ment is vissza a pincérrel. A sörök világostól sötétig voltak felsorolva, én középről választottam egy vöröset, kettőt megittam, ennyi elég is volt. Fagyizni akartam, olyan volt, hogy valami kis tepsiben lapos meleg süti, és erre raktak 2 gombóc fagyit. Nem volt rossz végülis.

A társaságban volt egy olasz gyerek, akik Írországban él, két ír, és két amerikai. A társalgás felét se értettem, többnyire csak vigyorogtam, és csak néha szóltam hozzá, ha nagyon kellett. Az azért kiderült, hogy az amerikaiak tényleg olyanok, ahogy mi azt elképzeljük. Legalábbis a legtöbb...

Este 10 körül jöttünk vissza taxival, a többiek még mentek tovább piázni (ők nem 2 sört ittak), én szerencsére tudtam hivatkozni a korai kelésre, és szabadultam. Azért nem volt rossz este, jobban megismertem a kollégákat.

Majdnem lemaradt, reggel beérve az összes helyi kolléga asztala pókhálóval volt befonva, benne kis pókok, giliszták. A kép a főnöknő ajtajáról készült: