2006. VIII. 27. New York, BB King – Rancid

Vasárnap délután még mindig nagyon szar idő volt, konkrétan ömlött az eső. Gyors zabbantás után el is indultam, mindenképp teljesítenem kellett az aznapi célt, élőben látni a Rancidet. Parkolóhelyet szerencsére gyorsan találtam, ráadásul elég közel a metrómegállóhoz. Azért így is szépen eláztam. (Esőkabátot direkt nem vittem, nem akartam a koncertre hurcolni.)

Nem expresszre szálltam, nem tudom, hétvégén jár-e egyáltalán. Még bőven időben voltam, szóval nyugodtan döcögtem a Grand Central felé. Az esőre való tekintettel séta helyett átmetróztam a Time Square-re, és megkerestem a BB King-et. Délután 3 körül járt az idő. Bementem megkérdezni, mikortól lehet jegyet szerezni. Meglepetésemre azt mondták, hogy sold out. Nem erről volt szó. Azért nézzek le a box office-ba, hátha. Lementem, és benéztem a klubba. Kis blues-kocsma asztalokkal, igazi amerikai stílusban. Itt lesz a koncert??? A pénztáros csaj simán adott $21-ért jegyet. Megkönnyebbültem. :) Így viszont volt még egy csomó időm. Nem terveztem semmit erre a napra, az eső miatt sétálni nem lehetett, szóval átmetróztam a Generation Recordsba szokás szerint, mert kaptam megbízást néhány pólóra. Ezeket sikeresen beszereztem, majd kiszúrtam az egyik csaj kezében egy megsárgult Dead Kennedys Bedtime for Democracy borítót. Szerencsére visszarakta a helyére a lemezt, ekkor találtam meg a használt punk LP-ket, amiket eddig nem vettem észre. A DK lemezt laza $6-ért árulták, eredeti Alternative Tentacles kiadás, csak kicsit kopottas, meg a lemez is karcos. Simán megvettem volna, de a koncerten nem tudtam volna hova rakni, szóval ma visszanézek, hátha megvan még. A CD kínálat óriási. Rengeteg ritka bootleg CD-t lehet kapni, pl. kb. 15 Nirvana bootleg, rarity collection, stb. Jó drágák, egy rajongónak tuti folyna a nyála.

Visszametróztam a Times Square-re, a Grand Central és a tér között külön S jelzésű shuttle metrójárat jár, pedig csak pár utcára található a két hely egymástól. Sétáltam egy kört, bár még mindig esett. Még ilyenkor is hatalmas volt a tömeg, néztem a kivetítőket, a kirakatokat, az embereket. Elég érdekes hely...

Este 6 körül értem vissza a klubhoz, ahol a járda bal szélén kordonnal elválasztott sávban már sorakozott pár punk, a bejáratnál fekete ruhás biztonságiak álltak. Tényleg mint a filmekben. Nem álltam be, mondván már van jegyem. Az egyik szekus gyerek mondta, hogy álljak csak be, ott már mindenkinek van jegye. Továbbá megdicsérte a Living End pólómat, és áradozott a pár héttel korábbi koncertről. A továbbiakban még jópáran emlegették a bulit a pólómat látva. Mindenképp látnom kell őket is egyszer. Kb. másfél órát álltunk itt a csöpögő esőben, egy másik sorban vártak, akik jegyet akartak szerezni, még ők is simán kaptak. A közönség: sok pózer Lars és Tim-klón, kisgyerekek apukával, anyukával, és sok további punk gyerek. Néhány tarajos, többnyire teljesen átlagos, fiatalabb korosztály. Fél 8 körül aztán szépen lecsorogtunk a klubba. Nagy hagyományokra visszatekintő helyről lehet szó, kb. Kultiplex méretű a tánctér, csak 90 fokkal elforgatva. Mögötte a pult, körben székek, asztalok. Ezekhez csak min. $10 fogyasztással lehetett leülni, tehát aki nem a szülőkkel érkezett, az mind a földre ült inkább le. Elég komoly biztonsági személyzet figyelte a közönség minden mozdulatát, de nem volt zavaró. Kis színpad, előtte árok és korlát. A színpadon Marshall betűkből kirakott Lars az erősítőn, és persze a kötelező Armstrong Ave tábla. Kétoldalt kivetítők, itt következő bulikat hirdettek. Többnyire blues koncertek, néhány metal, HC eseménnyel vegyítve. Pl. jövő héten lesz itt SOIA. A teljes Rancid merch-t kipakolták, összes album pic. disc.-en, darabja $10-ért, vagy 10 fajta póló $12-ért, csomó girlie, CD-k, sapka, nadrág, stb. Én maradtam egy vagány pólónál, amiben majd feszíthetek otthon.

Nagyon jó volt, hogy egyáltalán nem volt cigifüst, itt szerintem nem is szabad dohányozni. A hangzás természetesen tökéletes, szóval minden adott volt egy jó bulihoz. Ráadásul errefelé a kezdési időpontokat is be szokás tartani, tehát 8:00-kor kezdett a The Slanderin nevű zenekar. Sajnos a Slackers lemondta a bulit, úgy lett volna teljes az este. Azért így sem volt rossz. :) Ez a Slanderin egy rockabilly-psychobilly banda 3 gitárossal, egy nagybőgőssel és egy dobossal, a legdagadtabb gitáros énekelt is. Lassabb és gyorsabb számok váltogatták egymást, szerintem elég középszerű volt az egész. Azért 25 percet ki lehetett bírni.

Aztán hosszas hangolás és szenvedés után következett a Danny Diablo. NY-i suttyó rap-HC zenekar 2 énekessel, az egyik persze dagadt volt, mint állat. Suttyó riffek, rappelgetés, scratch, ostoba prosztó szövegek, keménykedés, NY-style. Nagyon szar volt. A mellettem álló rude boy arcáról áradó utálatot öröm volt nézni. :) Azért a tömegben megjelent pár tough guy élvezte a bulit. Már a Slanderin alatt kialakult kisebb circle pit meg tánc, itt aztán néhányan nyomták a mosh-t. Szóval két számomra teljesen jelentéktelen előzenekart kellett végignézni.

Aztán jött a lényeg. Rancid. Jó sokat pakolásztak, állítgattak a roadok, hogy minden rendben legyen a sztároknak. Gyorsan megtelt a tánctér, a mögöttünk található kis karzat is dugig volt. Hosszasan várakoztattak minket, csak mentek sorban a punk slágerek Sex Pistolstól Dead Kennedys-ig. Én meg remegő lábakkal vártam a kezdést. Aztán este 10 körül besötétedett a színpad, és a két oldalsó kivetítőn kis intro videó mutatta be a zenekart, amíg bevonultak. A Roots Radicals-től a Radio-ig tartott a koncert, szűk másfél órában. Az első számok alatt nem is igazán hittem el, hogy én most itt vagyok, kb. csak álltam és néztem. A közönség tombolt. Sok hely nem volt, ezért többnyire csak a lökdösődés ment, és páran szörfölgettek. A kivetítőn végig képsorok kísérték a számokat, de nem nagyon tudtam figyelni, inkább a zenekar tagjait sasoltam, ahogy sorra darálják a számokat. Nem sokat kommunikáltak a közönséggel, csak megköszönték a NY-iak pozitív hozzáállását a zenekarhoz a kezdetek óta. Egyszerű profizmussal tolták a slágereket egymás után, de látszott, hogy még mindig élvezetből csinálják. Sokszor ott volt a vigyor a szájuk szélén. Persze egy kis pózerség is belefért Tim-nél és Lars-nál, de szerintem nekik szabad. A koncert közepén érkezett Stigma, szokásos gitártartással, és eljátszottak a Crucified-ot. Meglepő módon a kemény HC gyerekeken kívül nem sokan ismerték ezt a “himnuszt”. Volt még kis Operation Ivy betét a két legnagyobb slágerrel, Knowledge és Sound System. Amúgy pedig Rancid számok vegyesen az összes albumról. Szégyen, de nem fújtam végig a szövegeket, sokszor alig ismertem a régi albumok rejtettebb számait. Szóval nem csak slágerparádé volt, játszottak mindent. Öröm volt nézni Matt Freeman basszusszólóit, ráadásul meglepően sokat is énekelt, főleg a Rancid 2000-ről származó dalokat. Levonultak, aztán nem túl lelkes visszataps után érkezett az akusztikus rész. Két számot játszottak, elsőként a Fall Back Down-t, négy gitárral. Na, ezen sírtam. Fantasztikus volt. A másik valami régebbi volt, nem tudom a számcímeket. (Kiderítettem, egy Lars Frederiksen & The Bastards szám volt, a To Have And To Have Not.) Aztán újra elővették a hangszereiket, és még lement pár sláger. See you next year! Remélem, visszajöhetek még egyszer.

Totál átizzadva folyt ki az embertömeg a klubból. A Times Square környékén nappali világosság volt így éjféltájt, a szomszédos cipőbolt is még simán nyitva volt. A metrók nagyja persze éjszaka is közlekedik.

Átmentem a 7-essel a Grand Central-hoz, majd kis várakozás után jött a 6-os. Kicsit tartottam az éjszakai metrózástól, de feleslegesen, az éjszaka közepén is szinte végig csomóan voltak az összes kocsiban, ráadásul a nagy terrorveszély miatt mindegyik végében van egy kis kabin, benne egy biztonsági emberrel, aki mindenre figyel. A külváros teljesen csendes volt, az autóm simán meglett, egy-fél2 körül már itthon is voltam.

Felejthetetlen élmény volt.

Ízelítőül a legjobb szám:
Fall Back Down acoustic

további videók