2006. I. 29. New York, Dallas

A mai nap remekül indult, hajnalban arra ébredtem, hogy már megint üvölt a szomszédban a kínai TV. Szerencsére egy idő után abbahagyták, szóval végre kialudtam magam nagyjából. Reggel úgy döntöttem, hogy inkább nem próbálom ki a szálloda reggelijét, inkább eszem a sajátot. Összepakoltam mindent, örültem, hogy végre szabadulok innen, de sajnos a napomat sikerült elrontania a NYPD-nek.

A kocsimon egy piros cédula fogadott, miszerint $115 parkolási büntetést leszek szíves befizetni. Egyből reklamáltam a portán, ahol a kínai nyanya eléggé törte az angolt. Állítása szerint itt még soha senkit nem büntettek meg. Kicsit ideges voltam, mivel parkolási díjat is szedtek tőlem. A cédulán a 37th ave szerepelt, ami a szálloda előtti utca. Aztán kiszúrtam, hogy a 99th is rajta van, ahol előző nap parkoltam. Telefonáltam a megadott számra, ahol nem tudtak információt adni, másik számot lehet hívni hétköznap. Sajnos valószínűleg jogos a büntetés, ugyanis előző nap emlékeim szerint egy tűzcsap mellett álltam, és ezért büntettek meg. Többször megnéztem, semmilyen tábla nem tiltotta az ottparkolást, az út szélén is csak sárga csík volt, eddig mindenhol piros tiltotta a megállást. Egy ilyen országban, ahol minden ki van írva, ez pont nem volt. Szívás. Csak azt nem értem, hogy hogy találták meg az autómat egy totál másik helyen, és miért nem kaptam cédulát még este? Vagy csak simán nem vettem észre, amikor hazajöttem, csak reggel?

Gondoltam rá, hogy ezek után hagyom a francba az egészet, és egyből a reptérre hajtok, de aztán meggyőztem magam, hogy ettől nem lesz jobb. Bementem tehát a szokásos metróvonal melletti negyedbe, és parkolás után 5x ellenőriztem, hogy minden rendben van-e.

A 7-es vonalról az 1-esre szálltam át, és Manhattan legdélebbi pontjáig utaztam. Itt nagy felhőkarcolók tövében egy kis parkból látható a Szabadság szobor az Ellis Island-en. Elég messze volt innen, az idő sem volt a legtisztább, de ennyi nekem elég volt, semmi kedvem nem volt hajókázni. (Na, ezt hívják igazi szóismétlésnek!) Megnéztem még egy emlékművet, amit a háborúban elesett tengerészek emlékére állítottak, majd visszametróztam a Central Park-hoz, mert persze ezt is látni kell. Nos, semmi izgalmas. Margit sziget, Városliget feeling annyi különbséggel, hogy itt vannak nagy bazalt-tömbök, és sok mókus. Futók, bicajosok, sétálgató turisták mindenfelé. A zöld területek a télre le voltak zárva, csak nagy hó esetén és áprilisban nyitják ki újra. Találtam még egy koripályát is. Elég nagy területet foglal el a park, csak a szélén sétálgattam kicsit.

Időközben elkezdett esni az eső, szóval kisétáltam a parkból, és a 6. utcán végigmentem a 42.-ig, ahol felszálltam a metróra és visszamentem a Volvómhoz, amit szerencsére most parkolójegy nélkül találtam meg. Hogy ne unatkozzak, most meg jól rámálltak. Egy ilyen autóval mondjuk ez nem jelent komolyabb gondot, mivel tolatáskor radar jelzi pittyegéssel, hogy meddig mehet még az ember. Az ablaktörlő kapcsolóját nem találtam meg elsőre. Egy kis gombról van szó, amivel ki/be lehet kapcsolni az automata törlőt, érzékeli a vízmennyiséget, ez alapján lassít/gyorsít. Hallottam már ilyenről, de most láttam először. Nagyon király.

Korán volt még, de persze számolni kellett a dugóval is, szóval elindultam a JFK reptérre. Az autóvisszaváltó gyerek itt is csak csinálta a dolgát, fél perc alatt átvette az autót, és húzott tovább, kérdésemre, hogy mit csináljak a parkolási papírral, annyit nyögött még oda, hogy fizessem ki. Nem igazán tudok mást csinálni, mivel könnyedén visszakeresik, kinél volt adott időpontban az autó, és csak egy nagyobb összeget vonnak le a számlámról késedelmi díjjal, stb.

Hatalmas a Kennedy reptér, a kapuk között egy spéci vonat közlekedik körbe-körbe, nagyon szép, modern és gyors. A check-in pultnál a fickó a self-service check-in géphez küldött, itt már máshogy nem szolgálnak ki. A dolog lényege, hogy egy touch-screen előtt az embernek magának kéne intézni a check-in-t. (Szépen magyarul!) Ha már ennyire lusták, akkor legalább működhetne a rendszer, persze nem voltam benne a gépben, szóval mégis nekik kellett kézzel beregisztrálni. Kaptam új boarding pass-t, ami szerint már előre sejthettem, hogy megint külön sorba kerülök. Itt nem pakoltak szét annyira, de egy órát motoztak, plusz fémdetektorral is végigmentek rajtam párszor. Komolyan nem tudom, hogy engedhetik ezt meg maguknak, hogy kezelhetnek úgy, mint valami terroristát. Nagyon durván be van szarva az egész ország, mindenhol feliratok és hangosbemondók figyelmeztetnek, hogy azonnal jelentsen mindenki minden gyanús esetet, magára hagyott csomagot, stb. A metrókon van egy fickó, aki minden megállóban kilógat valamit az ablakon, mielőtt kinyitná az ajtót. Egy darabig nem tudtam, mi ez, szerintem azt nézi meg, hogy nincs-e valami mérges gáz a levegőben.

Hogy semmi ne menjen jól, a repülő késve érkezett, így indulni is csak késve tudtunk. Beszállás után még vagy fél órát állt sorba a gépünk, mire felszállhattunk. Durván nagy mennyiségben indulnak a járatok, kb. percenként egy a ki tudja hány kifutópályán.

A repülőn megint nem adtak kaját, $3-ért lehetett volna venni valami kis pakkot. Inkább magamba tömtem a reptéren vett diákcsemegét. Még felszállás előtt megittam a spéci gyümölcsös ízű Sprite-ot, ami persze elég szar volt. Az üveg kicsit nagyobb, mint otthon, 591 ml vagy valami hasonló, a más mértékegységek miatt a legtöbb kiszerelés eltér az otthon megszokottól. Az American Airlines igénytelenségét tovább bizonyítja: ugyanazt a szar filmet adták le visszafele, mint odafele.

DFW-be megérkezve mintha hazaérkeztem volna. A fülem megint szórakozott a leszállás alatt szokás szerint. Kellemes idő, és ismerős reptér fogadott. A cuccom is meglett, hogy tetőzzem a remek napot, sikerült egy körmöm széttörni a csomag leszedése közben.

És még nincs vége! Az autóbérlés sem ment könnyen. A jogsim elkezdte tanulmányozni a gyerek, megnézett egy könyvet, amiben az összes jogosítvány benne van, a magyar is, persze a kártyás, nekem meg a régi van. Bemutattam a nemzetközi jogsimat is, nem nagyon hitt a dologban. (Ez is gagyi papírfüzet, én se hinném el, hogy ilyet még 2006-ban kiadnak.) Következett a fizetés, ami persze nem sikerült. A srác felhívta a helyi kibocsátót, aki közölte, hogy nem tudják levonni az összeget, hívjam a hazai képviselőt. Szerencsére megvolt a szám, felhívtam. Mint megtudtam, túlléptem a meghatározott keretet, de a kedvemért engedélyezték a tranzakciót. Kértem egy ugyanolyan Taurus-t, mint volt, igazából ugyanazt az autót is megkaphattam volna, benn állt a parkolóban. Tök mindegy, a mostani ugyanolyan, csak kicsit világosabb a színe. Nos, a Volvo után elég gáz volt egy ilyen kis gagyi fapados gépet vezetni. Meg se mozdult a pedált nyomva, a féket pedig elég erőteljesen kellett taposni. :) Durva, de három nap alatt megszoktam a rendes kéziféket és a váltó más helyét. A lóerőkről nem is beszélve.

A múltkori DFW - hotel útvonalat most már kicsit simábban tettem meg. Mivel megtartottam a szobámat, a helyem maradt. Nagyon jó volt “hazatérni”, és a finom kényelmes ágyban álomra hajtani fejem.