2006. I. 27. New York

New York-i visszaemlékezéseimet már Dallasból írom, remélhetőleg semmi érdekes nem marad ki.

Későn feküdtem, 5 óra alvás után fel is ébredtem, inkább felkeltem elintézni a dallasi autóbérlést tanulva a helyi esetből.

Ha már nem reggeliztem, egyből ebédlőt kerestem a neten. A már ismert, vegetáriánus helyeket felsoroló oldalon most New York-ot tanulmányoztam, azon belül is Flushing környékét, ahol laktam. A Oneness-Fountain-Heart Restaurant mellett döntöttem, mivel az ígéretes nevű Happy Buddha a honlapja alapján kissé drága lett volna. Megtapasztaltam a New York-i autós közlekedést. Olyan volt, amilyennek leírták. Nem túl nagy élmény. Itt a külvárosban még nem találkoztam túl nagy dugókkal, de az alap, hogy mindenki állandóan nyomja a dudát. Ha nem találnak parkolóhelyet (amire igen nagy az esély), sokszor simán beállnak a parkoló autók mellé másodiknak az út közepére.

A városkép végre olyan, mint Budapesten. Ez egy igazi nagyváros, nem úgy, mint Dallas. Emberek az utcán, szemét, zaj. Otthon éreztem magam. :) Sikerült parkolnom, majd benéztem a kajáldába. Kis étterem keleti hangulattal. Egy spéci hamburgert rendeltem, amit nagyon dicsért az étlap. Mikor végre kihozták, tapasztaltam, hogy a mennyiség helyett inkább a minőségre helyezték a hangsúlyt. Szépen megkomponált ételt kaptam. Kis hamburgerzsemlén valami műhús, rajta egy hatalmas gombafej, ami körben lelógott, műszalonna, és egyebek. Egész jó volt, de nem túl sok. Az árak New Yorkban kicsit magasabbak, mint délen, ezt már az ebédnél megtapasztaltam. El is határoztam, hogy kajára nem költök túl sokat, szóval a kocsiban a legközelebbi grocery store-ok helyét kértem le a rendszertől. Persze amit kiköpött, az nem létezett, szerencsére találtam egy másikat, kicsit lepukkant volt, de elment. Valami lekváros sütiket vettem ebéd utánra. Nem volt valami nagy szám.

New York igazi olvasztótégely, itt aztán mindenféle néppel lehet találkozni. Fehérek, sárgák, feketék, és ezek összes létező keveréke. A metrón ritkán hallani angol szót, inkább a spanyol, kínai, stb. megy. Az én környékemen persze főleg a kínai. Az összes népség boltjait meg lehet találni, így igazából meg sem lepődtem, hogy a közértben külön kóser pulton árulták a kajákat, pár kóser éttermet is láttam.

A következő feladat: bejutni a városba, és ott találkozni a kolleginával. Kinéztem a 7-es metrót, ami kijön Flushing-ba, az egyik megállóját betápláltam a kocsinak. Hamarosan egy vasúti híd takarta el az eget, végig alatta haladtam, így persze a GPS-nek semmi hasznát nem vettem, nem látta a műholdakat. A sínek alatti környék olyan volt, ami ilyen helyre való, nem épp bizalomgerjesztő. Kisebb kavargás után nagy eszemmel rájöttem, hogy a cucc, ami zavarja a kilátást, az maga a metró, szóval nem aluljárót kell keresnem. Találtam feljárót a megállókba, szóval parkoló keresésébe kezdtem, ami itt tényleg nem volt könnyű. Kisebb kavargás után pár utcával arrébb lakóházak mellett álltam meg. Itt már nem volt parkolóóra. Reménykedtem, hogy visszatérve még meglesz a járgány. Mondjuk egy ilyen Volvo-t nem könnyű ellopni, gondolom.

Felmászva a lépcsőkön egy üvegablak mögött ülő fickóhoz fordultam, hogy milyen jegyeket lehet kapni. 1 napos és 7 napos volt. Kérdezem, kártyával lehet fizetni? Valamit makog, hogy a gépnél. Kérdezem újra, ugyanazt hajtogatja. Rájöttem, hogy dolgoznak ezek az embere. Már az autókölcsönzőben is láttam, hogy papírra le van írva nekik a szöveg, amit mondani kell, csak a berakandó információk vannak kipontozva. Ezeknek az alkalmazottaknak meg van a szöveg, amit mondani kell, azt ismételgetik. Ezt már máshol is érzékeltem. Durva.

Amerikában mindenhol lehet kártyával fizetni, telefonfülkében, metrón, parkoláskor, bárhol. Szóval vettem egy 7 napos bérletet $25-ért, ami drágább volt, mint 3 db. egynapos, de erre csak később jöttem rá. Mindegy, így egyszerűbb volt. Itt már arra is rájöttek, hogy hogy lehet rávenni a népet, hogy fizessenek az utazásért, és ellenőrökre se legyen szükség. Egyszerűen forgóajtók vannak, amiken csak érvényes jeggyel lehet átjutni. A bérletem egy Metro Card volt, amit végig kellett húzni a leolvasón, így juthattam be. Az átszállásoknál nem kell fizetni, csak amikor belép az ember egy állomásra. Már pedig átszállni azt lehet, nem egyszerű a térkép:



A metróvonal tehát van egy pár. Nem mindben egyformák a kocsik, vannak igényesebb és lepukkantabb vonalak. Gépi és emberi hangosbemondóval. Előbbit nyilván kicsit egyszerűbb megérteni. :) A megbeszéltek szerint a Central Station-ig mentem. Az eleinte HÉV-ként működő magasvasút a belvárost elérve átment földalatti metróba. Otthon is be lehetne ilyet vezetni. Igazán izgalmasak a sok vonalat összefogó állomások. Sokemeletes labirintusok a felszín alatt, melyekben csak a táblák segítségével lehet eligazodni. Persze jó nagy a kosz, rengeteg az ember, és mindenhol utcazenészek szórakoztatják a népet. Meg van a hangulata. Állítólag nyáron durván meleg és büdös tud itt lenni, most nem volt gáz.

Hosszas lépcsőzés után kiverekedtem magam a legfelsőbb szintre, majd kiléptem az utcára. És igen, olyan volt, mint a filmekben. A kis európai országból érkező turista kilép egy hatalmas épületből nyíló ajtón, és csak bámul. Főleg felfelé. Nos, ez az épület nekem maga a Chrysler Building volt. Hatalmas utcák, nagy forgalom, rengeteg taxi (ki az a hülye, aki ide autóval jön?), és persze felhőkarcolók mindenhol. Hosszas sms-váltás után sikerült megtalálni a kollégát, és elindulni.

Néhány perc után meg is pillantottuk az Empire States Building-et. Nem nehéz, eléggé kiemelkedik a többi épület közül. :) Örömmel tapasztaltam, hogy a fényképezőgépem megint lemerült. Asszem, kinyírtam az akksikat. Maradt a mobiltelefon és a kolléga gépe, ami bár elég komolynak tűnt, sajnos kezelni nem tudta. Többnyire vakuval készültek a tájképek is, szóval inkább a sajátokat mutatom az övéivel kiegészítve, telefonnal jobbakat csináltam:

Empire States Building messziről:


Közelebbről:



Nem is gondoltam volna, de fel lehet menni az épületbe. Bent hosszú kordonok fogadtak, amikben szerencsére hétköznapra való tekintettel nem nagyon állt sor. Aztán mentünk tovább, és újabb kanyargó korlátok. Itt már álltak páran, de viszonylag gyorsan eljutottunk a jegypénztárhoz. A 86. emeletre feljutni $14-ba kerül, a 102.-re is fel lehet menni plusz még egy rakás pénzért, ez már valami extra cucc. Újabb remek foglalkozás: sorok mellett álltak emberek, akik előre betanult reklámszöveget szajkóztak, miszerint milyen fasza lenne a jegy mellé még valami másik baromságot is megvenni. Inkább maradtunk az alapjegynél, és végigkacskaringóztunk a szerencsére üres sorokon. Durva, táblák jelezték, hogy hol áll az ember. “Innen még fél óra, és a liftnél van!”. Mi kb. 10 percet álltunk sorba, és beléptünk egy liftbe. Nem is igazán lehetett érezni a sebességet, pillanatok alatt fenn voltunk a 86.-on, csak a légnyomás-különbség baszkurálta a fülemet. Fent körbe lehet sétálni és egész New York-ot megcsodálni rácsok mögül. Persze rengetegen voltak itt fenn. Nem is csoda. Elég hihetetlen a látvány! Jókor érkeztünk, körülnézhettünk nappal, majd naplementében, és az éjszakai fényeket is láthattuk. Legalább egy órát töltöttünk itt fenn. Képek:

Nappal:



King-King turistákkal:


Chrysler Building valami másikkal:


Naplemente New York felett:


Chrysler éjjel:


Művészfotó telefonnal:


Körben információs táblák meséltek az épületekről, a város történelméről, stb. Egy érdekes kép:


Na, hol hallottam először magyar szót Amerikában? Hát persze, hogy itt! Egy fickó erősen tört magyarral mesélt a turistáknak. Nem meglepő, magyarok is laknak errefelé:


Egyre hidegebb lett, fújt a szél is, szóval benéztem a szuvenírboltba, ahol persze mindenféle giccses baromságot lehetett kapni, pl. I love NY feliratú termékeket minden formában. Amikor meguntuk a nézelődést, lelifteztünk. Egy részlet az épületben található cégeket bemutató információs tábláról:


Az Empire States Building egész éjjel különböző színű fényekkel van megvilágítva:


Következő célpontunk a Times Square volt. Beszereztünk egy térképet, ennek segítségével már igazán könnyű volt tájékozódni. A belvárosban, Manhattan-ben nem lehet eltévedni, mivel a nagyobb utcák sorszámozva vannak. Szóval megnézed hol vagy, ha tudod, hova mész, akkor könnyedén megállapítható az irány. A Times Square is persze olyan, mint a filmekben. Hatalmas tömeg, óriási (tényleg óriási!!) fényújságok a falakon, nappali világosság. Nagy élmény volt ott járni.




Extra élmény: most először kiállították az összes Oscar díjat! Íme:


Benéztünk a Virgin Megastore-ba, ami azt hiszem, a legnagyobb az egész láncban. Több szinten ömlesztve minden, ami zene, és hozzá kapcsolódik. Persze underground cucc alig, szóval engem megint csak a rajzfilmek tudtak lázba hozni.

Kicsit sétálgattunk a környéken, majd metróra pattantunk, és elmentünk a Ground Zero-hoz. Én nem jártam itt, amikor a WTC még állt, de állítólag úgy még lehangolóbb a látvány. Nos, tényleg nem éppen szívderítő látni a lukakat, amiknek a helyen az Empire States-nél magasabb épületek álltak. Eltelt már pár év az események óta, de a kerítéseken még mindig friss virágokat láttunk. Plusz rövid információs táblákat az történtekről. Körbejártuk a terepet, ahol már épül egy új hely, persze nem toronyház.

Visszametróztunk a Grand Central Station-höz, ahonnan a kolléga vonatja indult (kinn lakott a francban). Nos, ez is elég szép hely, egy hatalmas állomás, azt hiszem, csak a környékbeli járatokhoz. Az egyik alsóbb részben találtunk kajáldákat, jó drágáért ettem két szelet nem túl jó pizzát, majd hazaindultam. A 7-es járatból, mivel külvárosba visz, létezik sima és expressz. Visszafele simával mentem, így jó sokáig tartott, mire odaértem a kocsimhoz. Mondjuk az érdekes kérdés, hogy az expressz hogy előzi meg a simát? Ha jól láttam, több emeletesek a sínek, így elmegy fölötte/alatta. :)

A kocsi megvolt, szóval visszavezettem a szállodába. A napnak még korántsem volt vége. Összepakoltam a cuccaimat, majd mehettünk dolgozni. Felvettem társamat, majd a szállodájához közeli hatalmas labort kerestük fel. Meglepő módon itt még hófoltokat is találtunk!

A melót gond nélkül elvégeztük, mondjuk közben párszor elaludtam. :) Hajnal 3-4 körül végeztünk, hazavezettem, majd alvás.