2006. 01. 26. Dallas, New York

Természetesen a hétvégi kiruccanás sok izgalmat tartogatott.

Reggel megtudtam, hogy olcsóbb, ha mégsem jelentkezek ki a szállodámból, mert 30 nap után levonják a felszámolt 30 %-os adót. Szóval az összepakolt felesleges cucc (SpongyaBobbal az élen) maradt a szobában. Megkaptam faxon a tartózkodási engedély meghosszabbításához szükséges repülőjegy-másolatot, intéztem ezt-azt, majd kb. 1 óra késéssel érkeztem a melóba. Gyors ebéd az egyik kínaiban, újabb finom sütivel a végén.

Délután 4-re mentem az Ericsson épületébe aláírni a hosszabbításhoz szükséges papírokat. Mondanom sem kell, az épület hatalmas, és rohadt jól néz ki! Az udvarban tó, rajta kis híd. Igazából csak a portán álldogáltam, de ez alapján is meg tudtam állapítani, hogy ez a hely simán veri a mi amúgy szép és modern épületünket.

Irány haza. Kb. egy órám volt indulásig, szóval összepakoltam mindent. Rájöttem, hogy ki kéne nyomtatni a szállás és az autóbérlés részleteit. Az információs füzet szerint erre van lehetőség a szállodában, de mint kiderült, igazából nincs. A portás csajszi rendes volt, mondta, hogy ha egy pendrive-on odaadom a kinyomtatandót, akkor az irodai gépen printel nekem. Pendrive-om sajnos nem volt, de gyorsan beugrott, hogy az iPod simán megfelel erre a célra is, szóval rápakoltam a nyomtatandókat, és kis pöcsölés után sikerrel jártunk!

Vacsoráztam is, bár nem voltam különösebben éhes. Semmi extra, kb. szokásos cuccok. Azt hiszem, amerikai specialitás a kis kerek lapos süti, a Fort Worth-i étteremben ettem először csokisat (chocolate chip cookie), zseniális volt. Másnap vettem is egy jó nagy dobozzal (kisebb nem volt) a közértben, de ez persze meg sem közelítette az éttermit, kemény és száraz. Azért felzabáltam. A mai vacsihoz kb. ugyanezt adták meggyes verzióban, melegen. Hmmmmm...

A portán álldogálva megtudtam, hogy a már többször látott macsek a szálloda legújabb dolgozója, neve is van, amire már nem emlékszem. Ebben a szállodában egyébként háziállatokat is lehet tartani bizonyos szobákban.

6-kor indultam el a reptérre, a gép 20:45-kor indult. A navigációs rendszerben külön menüpontban találhatók az autó visszaadására szánt helyek, szóval simán megtaláltam, ahova menni kellett. Nem nehéz, külön táblák jelzik a különböző társaságok parkolóit. Beálltam a kijelölt helyre, sajnos az átvevő fickó dumájából nem sokat értettem. Nem nézegették az autót, hogy meg van-e húzva valahol, vagy ilyesmi, csak lehúzta a fickó a vonalkódot, majd kérdezte, hogy mehet-e a kártyára a számla. Mondtam, persze.

Információim szerint a C terminálról indult a gépem, szóval felszálltam egy shuffle buszra. Út közben kaptam az SMS-t a kolleginától, hogy bizony a D-ről megy. Fasza. Nagy nehezen találtam egy kijelzőt, amin csekkoltam, és tényleg. Kerestem shuffle buszt, amivel hamarosan átjutottam a D terminálra. Itt beálltam egy helyre, ahova nem kellett volna, szóval továbbmentem a check-inhez, ahol feladtam a csomagom, kaptam repjegyet, majd következhetett a motozás. Itt a cipőlevétel már alap, mindenemet zsákokba kellett pakolni, szkenneltek, én meg átmentem a fémdetektoros kapun. Örömmel tudtam meg, hogy további átvizsgálásra lettem kiválasztva. Állítólag azért, mert elég későn vettük a jegyet. Szerencsére nem “deep” vizsgálatról volt szó. Be kellett állni valami kis kalitkába, ahol fogalmam nincs, mit vizsgáltak rajtam, majd ezt követte az összes cuccom szisztematikus átkutatása és ellenőrzése. Valami kis bizbasszal méregettek mindent a cipőmtől a táskámban lévő mouse-ig. Mint megtudtam, vegyifegyvert kerestek. Csodás érzés volt, mit ne mondjak. Az egyik fickó az útlevelemet nagyon tanulmányozta. Mondtam neki, hogy magyar. Erre azt kérdezi, hogy cirill betűket használunk-e, mint az oroszok. Anyád. Megmutattam neki, hogy ezek bizony ugyanolyan betűk, mint az övék, csak néha van rajta pár plusz jel.

Megtaláltam az egyik étteremben a kollegát, aki kardhalat kajolt ingyen, mert elkavarták a rendelését. Állítólag finom volt. Azért erről megkérdezném a halat is...

Az este eddig legviccesebb része: a shuffle buszon ülve az autófoglalásról kapott számlát tanulmányozva kiderült, hogy a több, mint $1000-s összeget bizonyos Otto fizette, akinek a számlaszáma nem egyezik az enyémmel. Ennek oka az lehet, hogy csekket adtam át az elején, amivel a tervezett egy hét előre ki volt fizetve. Így amikor a végén a fickó rákérdezett a kártyára, majd levonta a pénzt, akkor valószínűleg az előző bérlő számláját terhelte meg egy “kisebb” összeggel. Próbáltam az étteremből felhívni a Hertz-et, de este nincs ügyfélszolgálat. Nekem végülis mindegy...

A repülő elég gagyi. Boeing 737-es, az ülésbe épp, hogy beférek. Vajon ide hogy rakják be a rengeteg dagadt amerikait? A képernyők képe nagyon gagyi, van egy olyan sejtésem, hogy VHS-ről megy a film. Eddig egy pohár vizet kaptam, ha jól értettem, a kaja pénzért van, fejhallgatót is csak $2-ért adnak, hogy hallja is az ember a filmet. Végülis megértem, negyedmillió forintba ez már nem fért bele... Valahogy az egész messze elmarad a Lufthansától, még a Budapest – Frankfurt tömegjárattól is.

Annyi szerencsém van, hogy közvetlenül az első osztály mögé ültettek, itt simán van hely kinyújtani a lábam. Mondjuk azt nem jó nézni, ahogy előttem a dupla ekkora bőrülésben terpeszkednek a gazdagok, és a külön nekik rendszeresített stewardess osztja nekik a kaját/piát.

A fentieket a repülőn írtam. Folytatás:

A leszállás viszonylag simán ment, bár valami technikai probléma miatt eltartott egy darabig, mire be tudtunk gurulni egy kapuhoz. A Hertz shuffle busz sofőrje aludt (szerencsére nem volt halott), de az ablak megkocogtatására felébredt. Elvitt minket a Hertz-be, ami így hajnal 2 körül elég kihalt volt. Sajnos a bérelt autónkhoz nem volt navigációs rendszer, ezért egy másikat kellett kérni. Csak baszott nagy terepjárók voltak, vagy egy hatalmas S80-as Volvo. Utóbbit választottam. Bőrülés, fa berakás, és minden, amit el lehet képzelni.

Elvittem a kollegát a szállodájába, ami jó messze volt a reptértől, út közben átmentünk egy hídon, megcsodáltuk Manhatten-t messziről, majd egy fizetős kapuhoz értünk. Készítettük az aprót, aztán kicsit meglepődtünk. $4.50. Ezt persze visszafele is ki kellett fizetnem. Hatalmas lakótelepek és erdők között elhaladva eljutottunk a célállomáshoz, majd visszajöttem megkeresni a saját szállodámat. Hát, nem épp bíztató a környék. Kínai negyed, angol feliratot alig lát az ember, koszos utcák, graffiti-k. Az autómat plusz pénzért leparkolhattam a szálloda előtt, kb. 10-10 centi hely van mindkét oldalon.

A szoba sem éppen egy Marriott, de mindegy, 3 napot kihúzok itt, aztán megyek vissza a jó kis szobámba Dallasba.

Az autóbérlésről kiderült, hogy valami központi céges számláról húzták le a pénzt, nem az én kártyámról, szóval gond egy szál se.