2006. I. 25. Dallas, Denton

A reggel a New York-ba történő utazás szervezésével telt, majd munkából elvittem a kollégákat a felfedezett mexikóiba ebédelni. Most sült zöldséges burrito-t ettem, ami majdnem ugyanaz, mint a vegetáriánus, csak van benne sült zöldség is. Meglepő, nem?

Ez után végre meglátogattam egy híres-neves Starbucks Coffee-t, ahol majd $3-ért ittam egy capuccino-t. Megkérdezik a neved, majd ez alapján nyomják a kezedbe a kész kávét, ami persze tonnányi szeméttel van becsomagolva. Papírbögre, rajta fedél, plusz papír körbe, ami a meleg ellen véd. 3 helyen van ráírva, hogy "Vigyázz, a pia meleg!!!". A kis papír meg büszkén hirdeti, hogy 60%-ban újrahasznosított papírból készült. Csodás.

Vacsorára most pont burrito volt, szóval telepakoltam zöldségekkel, jó volt. Nekiálltam pakolni, kiválogattam, mi kell a hétvégi kiruccanáshoz, és mit fogok átvinni valamelyik kollegina szállodájába. Az már most biztosan látszik, hogy nem fér bele mindenem a bőröndjeimbe.

Az este úticélja Denton volt, és az első nevesebb zenekar koncertje. Mivel a CD-imet már összeszedtem a kocsiból, maradt a rádió. Mondanom sem kell, rengeteg adó van, kb. 0,2 Mhz-enként talál egyet az ember. Country, sok paraszt duma, reklámtömeg. Két hallgatható adót találtam, ezek között váltogattam. Az egyik egy komolyzenei adó, amin Mozart korai művei mentek, a másik pedig egy igen érdekes rádió, amin kizárólag latin dancehall-t nyomatnak. Többnyire a konferálás is spanyol-angol keveréknyelven ment. Egy baja van, hogy bármikor tekertem bele, mindig ugyanaz a szám szólt.

Asszem az autókereskedésekről még nem írtam. Persze nem olyanok, mint otthon. Az autópályák mellett lehet látni éjszaka is nappali világosságban úszó tereket, ahol általában legalább 2-300 autó van felhalmozva. Ugyanolyan márkából többszáz egymás mellett. Durva.

Dentonba sokkal egyszerűbb eljutni, mint Fort Worth-be, nincs annyi kavarás. Kb. Dallas és FtWth között található félúton, csak északabbra. Az autópályáról letérve szinte egyből a klubhoz jutottam, ami azt hiszem, a városközpont környékén található. Nem meglepő módon teljesen kihalt utcák fogadtak, csak a klub előtt álldogált néhány ember. A parkolás nem jelentett gondot. Benéztem a klubba, kezdésről még szó sem volt, szóval mentem egy kört a környéken. A következő kivilágított épületen kívül semmi érdekeset nem találtam:



Visszatértem a kocsihoz, hátradöntöttem az ülést, benyomtam a komolyzenei adót, és pihentem egy kicsit.

A jegyet viszonylag olcsón mérték, $7 volt. Kezdem azt érezni, hogy a Red Blood-ba szervezett HC bulik a $10-os jeggyel pofátlanul drágák. És ehhez még jön az $5-s parkolás...

A Hailey’s egy elég fasza klub, szerintem kb. 3-400 ember férhet be. Természetesen profi hangosítás, korrekt fénytechnika, nem túl magas színpad (kb. 4 lépcsőfok), korrekt ülőhelyek, biliárd, játékautomaták a múltból, pl. Street Fighter 2. :)

A 21 alatti kölykök (tehát majdnem mindenki) itt is X-et kaptak a kezükre, ők nem is mászkálhatnak ki-be. Én karszalagot kaptam, bár szokás szerint nem tudtam inni. A közönség nagy része mintha a myspace-ről mászott volna le. Hányadék buzis frizurák, zenekaros cuccok, divatbemutató. Én szokás szerint e Kennedys pólómban vigyorogtam.

9-kor volt kapunyitás, szóval pontban 10-kor kezdett is az első zenekar, a The Gash. Egyszerűen gyenge volt. Kb. Ramones meets garagerock enyhe pózolással, minimál beleéléssel, ötlettelenül. 15 percet játszottak összesen szerencsére.

A Faux Fox fellépését kb. 40 percnyi beállás előzte meg, aztán játszottak is kb. 25-öt. Nos, itt már semmiképp nem lehet sablon zenéről beszélni. Az énekes tapadós fehér farmerben és egy ehhez illő buzis szőrmemellényben jelent meg. Többnyire magas hangon énekelt, néha gitárt is fogott a kezébe. A többiek: basszusgitár, dob, szinti+effektek. A zene leginkább a 80-as évek diszkóját idézte, persze kicsit eltorzítva, sok szintivel és effektekkel. Először röhögtem rajta, azt hittem, váltani fognak másra, de nem. Később nagyon szarnak találtam az egészet, majd rájöttem, hogy ez már annyira szar, hogy jó. Az énekes poénos megjegyzésekkel fűszerezte a koncertek közötti szüneteket, pl. robottáncra szólította fel a közönséget. :) Nekem a Da Hawnay Troof jutott eszembe az egészről.



Végül gyors átszerelés után kezdett a Some Girls. Bár már az Epitaph adja ki őket, soha nem hallottam a zenéjüket korábban. Azért az ex-Locust ex-Plot to Blow Up... tagok jót sejttettek. És tényleg azt kaptam, amire számítottam. Teljesen őrült kaotikus zajkavalkádot egy őrült énekes rikácsolásával. Remek volt. A kb. 70-80 fős közönségből 1-2 ember élvezte komolyabban a koncertet, a többiek csak álldogáltak. Egy kisebb pogóval próbálkozott valaki, de aztán ennyiben maradtunk. Az nem tetszett, hogy minden egyes szám után hangolgattak, és az énekesből a "Thanks!"-en kívül semmi nem jött ki. A koncertet egy kb. 20 perces számmal zárták, melyben végig 3 hangot ismételgettek a végtelenségig. Talán ha nem lettem volna már megint túl fáradt, és nem aludtam volna el állva, akkor még jobban élveztem volna az egészet.

A nem túl hosszú koncert után újra a korábban már áttanulmányozott merch stand felé vettem az irányt. Volt elég komoly kínálat. A Some Girls cuccaira koncentráltam, mert bár élménynek jó volt a Faux Fox, otthon semmi pénzért nem hallgatnám a zenéjüket. Volt Some Girls vászon-táska, CD-k, bakelitek (mázlimra épp most jelent meg az új album, szóval behúztam egyet fehér vinyl-en, plusz a dobos sideprojectjének clear 7"-ét), matricák, képeslapok, az egyik tag limited edition fanzine-je, és amit még nem láttam: kifordítható póló, mindkét oldalán volt minta. Mondjuk szerintem menőbb az, amikor kifordítva kell alapból felvenni, mert a fehér pólóra belülről van nyomva a minta. (Érthető?)

Bevásárlás után egyből húztam haza, a sok fizetőkapuban elvertem az összegyűjtött rengeteg aprót. Hajnal fél 2 körül sikerült lefeküdni.