2007. 11. 17-18.

Nem sok minden történt az utóbbi napokban, leginkább a melóban ültem. Az időjárás most már a szokásos angol, félhomály és eső. Néha csak csöpög, néha ömlik. Szombaton megpróbáltam elmenni London egyetlen Haägen-Dazs fagyizójába, de a hétvégére való tekintettel akkora sor állt előtte, hogy kihagytam. Az ilyen helyeken egyébként akkora a tömeg, hogy mozdulni se nagyon lehet. Camdenben megint csevegtem egy kicsit az ismerősökkel, voltam kajálni a piacon, benéztem pár lemezboltba is. Az All Ages-ben kénytelen voltam vásárolni, a többiben ellenálltam a kísértésnek.



Este kárpótoltam magam egy közértben vásárolt csodával:



A meló nem volt túl izgalmas, megint elég sokat aludtam. Ezt elkerülendő ma már vettem egy könyvet, hátha így nem alszom el.

A melóba tömegközlekedéssel eljutni nem épp leányálom. A metró ide közlekedő szakasza a hétvégén le volt zárva, ezért pótlóbusszal kellett jönni. Legalább végre felmásztam egy emeletes busz felső szintjére! Aztán kb. 15 perc erőltetett séta az ömlő esőben. Első nap persze az irányt is eltévesztettem, így még hosszabb volt az út. Visszafelé szerencsére az egyik helyi kolléga elvitt kocsival.

Az éjszakai melókra Kínához hasonlóan van kaja-pia, főzik a teát, kávét. Csak Amerikában nem kaptunk soha semmit. Itt azért előrelátó voltam, mindig hozok egy kis biztonsági tartalékot. Tegnap sütit is hozott az egyik kolléga, a felesége sütötte, elég finom volt.

Most már a szállodában vagyok és várom a reggelit, aztán nyomás aludni. Kb. 10 órát ültünk megint a laborban, nem volt túl izgalmas. A többi már gyorsabban fog menni szerencsére.

Kilátás az ablakomból (zoomolva):