2007. I. 9. Beijing

Kezdjük két szállodai élménnyel! Hajnaltájt, amikor általában hazatérek, nincs senki a portán. Az ajtók nyitva, és az egész előtér tök üres.

Délután, amikor épp felkeltem, csöngetnek, kopognak. Mivel már három napja kinn volt a do not disturb tábla, saját érdekemben ellenőrizték, hogy élek-e még. Pizsamában állva elmagyaráztam, hogy nappal alszom, hagyjanak békén.

Csodás tervem, hogy elmegyek kajálni, természetesen befuccsolt. Megtaláltam a múltkor kapott katalógusban a Lili’s vegetarian éttermet, ahova a múltkor menni akartam. Kitéptem a lapot, mutattam a taxisnak. Úgy tűnt, tudja, hol lehet. A papír szerint „next to Jimen Hotel”, házszám szokás szerint nincs. A taxis kirakott a Jimen Hotel-nél, ami egyébként teljes sötétségben úszott, nem úgy nézett ki, mint ami működik. Csomót kavarogtam a környéken, de nem találtam meg a kajáldát. Az utcák durván mocskosak, és büdös is van. Ehettem volna utcán a mocsokban sült kolbászt, de azt inkább kihagytam. Mérgelődtem egy darabig, majd fogtam egy taxit, és visszajöttem a szállodához. Az oda-vissza út legalább egy óra volt, hatalmas dugó mindenhol természetesen. A kerületen belül maradtam, de így is hatalmasak a távolságok.

A környéken kerestem egy pizzériát, ahol az egyik gyerek picit beszélt angolul, meg a pizzák neve angolul is rajta volt egy szórólapon. Rendeltem egy közepes vegetáriánust, aztán leültettek az egyik sarokba. Kaptam forró narancslét, aztán idővel kihozták zsákban, dobozban. Ezek szerint elvitelre kértem...

A szállodában nekiálltam, nem volt rossz, de persze egy rendes pizzához szinte semmi köze...