Enyhén befosva átmentem a hídon. Készült hangfelvétel is, nagyon bíztatón nyikorgott az egész.



A túloldalon hamarosan angolok érkeztek szemből, túrabakancsban, túrabotokkal és kínai vezetővel. Ők tudták, merre kell(ett volna) menni. Valószínűleg azt az utat járták be, amit én akartam. Ha jól értettem, kb. 3,5 órájukba került, és láthatóan elfáradtak. Itt is hamarosan támadni látszott egy árus, szóval 2-3 őrtorony után visszafordultam.

Ticket Office


Visszatekintés a keleti oldalra + híd:


Nyugati oldal:




Lefelé megtudtam, miért kártyázik egy kis társaság az úton. A duzzasztott tó fölött vezetett egy kábel, amin le lehetett csúszni egy olyanon, ami otthon a játszótereken szokott lenni, kis beülő, kábelbe kapaszkodik az ember, aztán hajrá. A hülye angolok egy kivételével bevállalták. Nézni is rossz volt, ahogy kb. 1-2 km-t több száz méter magasan csimpaszkodva megtettek.

A jobb alsó sarokban látszik a kis csimpaszkodó:


A hülye:


Azon gondolkoztam, hogy be kéne kéredzkedni az angolokhoz, hátha elvisznek valameddig. Leérve viszont azt láttam, hogy a taxis megvárt, a ketrecen kívül az utasoldalon újságokra borulva aludt. Nyilván nem érte volna meg neki utas nélkül visszamenni. Az óra ketyegett végig, a cetli szerint kb. 3 és fél órát várt rám, az út pedig 250 km volt oda-vissza. Ezért a végül fizetett összeg egyáltalán nem volt sok. Hazafelé kínai lightrockot hallgattunk kaziról, szerencsére nem kabaréztunk. Ráadásul a söfőröm volt az első, aki tudta, hol van a szállodám bejárata, nem kellett végigsétálnom a parkunkon.



Itthon gyors zuhi, majd irány a kinézett vegetáriánus étterem, ami elvileg az én negyedemben, a Chaoyang Disctrict-ben található. A portás leírta nekem az étterem nevét és a teljes címet, a taxis persze nem tudta, hova kell menni. Egy csomót kavarogtunk a környéken puccos éttermek között, mire a harmadik megkérdezett ember tudta, hova kell menni. Egy kis mellékutcában meglett az étterem, ami megint elég elegáns volt. Gazdag külföldi vagyok, tehát egy teljes menüt rendeltem, amit hamarosan hoztak is. Amíg elkészült, kaptam meleg jázminteát. Valószínűleg a múltkor a pohár meleg víz is ez lehetett. Kaptam dinnyelét, ettem valami levest, majd volt egy tányér saláta (benne kis mennyiségben az a bizonyos keleti fűszer, ami a petrezselyemre hasonlít, és szörnyű íze van, meg kéne már egyszer tudni, mi ez), egy tányérban rizs és valami marhahúsos ragu plusz kis rántott sajtszerű valami, a másikban szeletelt másikfajta hús öntettel, pár szál zöldspárga, és még valami izé. Az étlapon egyébként szerepeltek angolul is az ételek nevei, képek, és a személyzet is tudott pár szót angolul. Desszert valami kis süti, plusz kávé. Kérés nélkül hoztak villát, és mivel végig állt valaki az asztalomtól kb. egy lépésre, és minden mozdulatomat figyelte, nem akartam nekiállni pálcikázni. Az igazat megvallva iszonyatosan zavart, hogy nézik, ahogy zabálok. Ezt otthon is így csinálják elegáns éttermekben, vagy csak Kínában szokás? Amikor megtöröltem a képem, azonnal két új szalvétát raktak az asztalra, amikor valamit nem tudtam elsőre a villámra rakni, kanalat raktam a tányérom szélére. Legközelebb tuti valami gyorsétterembe megyek, ilyet nem kérek többet. Az egész tálalás nagyon szép volt, de persze fényképezni nem illett volna. A közönségbe nem meglepő módon kínaiak mellett indiaiak is vegyültek. Megkaptam a számlát és fizettem, azt sajnos nem tudom, itt illik-e borravalót adni, és ha igen, hogyan, a visszajáró 2 pénzemet is odarakták az asztalomra. Mindegy, úgyse jövök ide többet.

Sétáltam egyet a környéken, majd fogtam egy taxit, és hazajöttem. Azon már meg se lepődtem, hogy nem ismerte a címet a sofőr, és elvitt ahhoz a 8-as házszámhoz, amivel már első nap is próbálkozott az eltévedt taxis...

Egy drága étterem:


Kínai kábelezési technika:




Na itt a kert! pt.2




Holnap elvileg Beijing Zoo és Summer Palace a program.