2006. XII. 13-14. Beijing, Simatai

Tizenharmadika igen röviden összefoglalható, valamikor délután összekapartam magam, ettem valami maradék kajákat, majd nekiálltam felkészülni a városnézésre, mit kéne megnézni, ilyesmi, meg lógtam a neten. Este megpróbáltam korán lefeküdni, ami nem volt egyszerű, mivel pár órája keltem.

Ma reggel 8-ra volt beállítva a vekker, előtte már jópárszor felébredtem, ilyenkor feküdtem le kb. eddig. Reggeli előtt megtudtam, hogy benne van-e a szoba árában a zaba, gyanús volt, hogy minden reggel kis papírt kell kitöltenem a nevemmel és a szobaszámommal. Szerencsére included, szóval nyugodtam zabáltam magam tele az egész napos túrára felkészülve.

Na itt a kert! Szerény parkunk egy része:


Az egyik netes okosító oldal szerint (thebeijingguide.com) a legközelebbi Fal részlethez, ami Badaling-nál található, nem annyira érdemes menni, mert sok a turista (ilyenkor decemberben nem tudom, mi a helyzet), viszont Jinshangling-tól Simatai-ba elsétálni 3-5 óra alatt nagyon ajánlott. Tetszett a dolog, ezért felírtam ezt a két nevet egy papírra, és mentem a recepcióra. Írott betűimet nem tudták kibogarászni, aztán a nyomtatottból rájöttek, mi lehet ez. Mivel itt végre én vagyok a gazdag nyugati (és nem a szakadt kelet-európai), taxival akartam menni. Busszal amúgy se tudom, hogy lehetett volna. Míg Badaling viszonylag közel van Beijinghez, Simatai a weboldal szerint 2 órára. Megpróbálkoztam az első taxissal a kapuban, aki csak Simatai-t ismerte, nekem kellett volna árajánlatot tennem, majd alkudozni, ez nem igazán ment (nyelv ismerete nélkül főleg). Aztán arra jutottunk, hogy 500-ért elvisz. Igazából én még mindig a körutat akartam valahogy elintézni, de mindegy. Kicsit magasnak tűnt az ár... Pár sarokra aztán átültetett egy másik taxiba, ahol újra elmagyaráztam, mit akarok, de csak Simatai-t ismerte a söfőr. Oda elvisz. Indította az órát, én meg elkezdtem imádkozni, hogy a nálam lévő 1000 pénz elég legyen oda-vissza, meg azon filóztam, mit csinálok a fal tövében, ha nincs már pénzem a visszaútra.

Egy vadi új autópályán mentünk, amin persze útdíjat kellett fizetni, de gondoltam, hogy nem lesz sok, és igazam is lett. A sávok úgy vannak beosztva, hogy a legbelsőben csak 120 és 100 között lehet menni, aztán kifele ezek a számok csökkennek. Szóval végig a legbelsőben haladtunk, itt nem is nagyon volt forgalom, gondolom inkább a régi utat használják a helyiek.

A pályáról letérve egyre kisebb utakra jutottunk, az út szélén árusok, a már többször látott háromkerekűről gyümölcsöt árusítók mellett feltűntek nagyobb útszéli bazárok, ahova fácánok, egy-két nyúl volt felaggatva, kirakva pedig rengeteg hal. Biztos fincsi lehet a benzingőzben érlelt husi. Itt-ott kis állatketreceket is láttam, az egyik ház előtt két disznó legelt.

Lassan érkeztek táblák, amik a Falhoz irányítottak minket, kétoldalt feltűntek a hatalmas hegyek a ködben. A vezetési technika az országutakon kb. a városihoz hasonló, mindenki össze-vissza megy, indexet alig használnak, ha valaki útban van, dudálnak, nem lassítanak. Előznek jobbról-balról, láttam olyat is, hogy egy dugig megrakott kis háromkerekűt előzött egy ugyanilyen, közben ezt a kettőt még balról egy harmadik autó. Mindezt egy-egy sávos úton, amihez viszonylag széles leállósáv tartozik. Nem foglalkoznak a szembeforgalommal, elindulnak, aztán majd lesz valami, max a szembejövő lehúzódik a leállóba. Mi is kb. így haladtunk, egy idő után már nem is féltem, amikor kivágtunk egy szembejövő autó elé. :)

Rátértünk egy kis helyi útra, majd hamarosan megláttam a Falat. Elég hihetetlen volt, ezek a hülye kínaiak a hegyek tetejére húzták fel az egészet. A csúcsokon megy keresztül. Nem lett volna egyszerűbb a völgyekben vezetni? Mindenesetre elég lélegzetelállítóan nézett ki.

Első látvány


Egy parkolóba érkeztünk, a taxisnak adtam 400 pénzt, mert valamivel kevesebbet mutatott az óra, és megnyugodtam, hogy még ma hazajutok. Az autóból kiszállva már ordítottak nekem az árusok, hogy mi minden van eladó. Inkább vettem jegyet a Falhoz (mert az is van, bár nem túl komoly összeg), és elindultam. Még próbáltam megtudni, merre lehet Jinshanglin, ahova át lehetne sétálni, de semmi. Érdemes volt ide jönni, tényleg alig volt ember a környéken. Kis kabinos felvonó vitt fel valahova plusz összegért, de lehetett gyalog is menni, kemény túrázó lévén ezt választottam. Egy a fal designját másoló sétaúton mentem fel, itt-ott kártyázó helyiekkel találkoztam. Hamarosan rámtapadt egy nyanya, aki láthatóan el akart nekem adni pár szuvenírt. Gondoltam, lerázom, mint általában. Nem lehetett. Persze ő tudott pár dolgot angolul, mert neki kellett. Szerintem ha megerőltetnék magukat az emberek, mindegyik ki tudna csikarni magából pár angol mondatot, csak nem akarnak.







Itt kellett felmászni:


Okosság:


Reggeli torna délben:


A Fal egy nagy árkot szelt itt át, vagyis az árok szelte a falat ketté. Kis híd vezetett át az árkon, eszembe se jutott átkelni, inkább elindultam jobbra fel, de előbb kinéztem lefelé. Igyekeztem gyorsan lépkedni, de a nő csak jött utánam. Nagyon idegesített, mindig a nyomomban volt. Nem baj, gondoltam, gyorsan felkúszok a lépcsőkön, úgyse fogja bírni. Durván meredek volt! Fújtattam ezerrel, lépkedtem fel a néhol 40-50 centis fokokon. A mama hamarosan a nyomomban volt. Nem bírtam tovább, mondtam neki, hogy innentől egyedül másznék tovább. Az "alone"-t persze nem értette, csak hogy szegény földmunkások ők, és vegyek már valamit. Mondtam, hogy kell a lóvé a hazaútra, de ezt sem értette. (Vagy nem akarta.) Végül vettem tőle egy egész jó könyvet a Falról, majdnem a felére lealkudva.

Az árok:


Fal nyugati fele:




Látszik a híd is:


Torony:




Szemléltető ábra a magas lépcsőkről:


Nem látszik, de még a távoli hegyeken is kígyózik tovább:






Végre nyugisan menetelhettem tovább egyre feljebb és feljebb. Találkoztam pár némettel, angolul beszélőkkel, amúgy nagyon nyugis volt az egész. Persze készült párszáz fotó ugyanarról...

Fura tégla a földön:




Lépcső






Néhány őrtoronnyal arrébb aztán elérkezett a vég, a túlságosan lepusztult falon nem lehetett továbbmenni. Elindultam vissza, majd láttam, hogy egyesek mennek át a hídon. Le kell győzni a félelmeket, én is lemásztam a bejáratig. Itt őr várt, hídpénz 5 yuan.

A vég keletre, komoly büntetési összeggel:


Lefelé (látszik azőr is):


Hegyek a távolban:


Egy érdekes élmény: WC a Fal mellett:


Csak erős idegzetűeknek...





Folyt...