2006. XII. 7-8. Budapest - Bécs - Peking

Nem sok időm lesz a munka mellett Pekingben, szóval próbálom rövidre fogni a beszámolóírásra fordított időt.

Budapestről az indulás rendben ment, kis Canadair Jet géppel mentünk az Austrian Arrows légitársasággal Bécsbe. 14 széksor az egész, mindkét oldalon 2-2 hely. Az út 30 perc. :) Persze a fel- és leszállással és mindennel együtt sokkal több idő, mint átruccanni kocsival. Csak átszállás miatt van értelme így menni. Az osztrák reptéren siettem, de felesleges volt, késett a gép, mert meg kellett várni egy londoni csatlakozást, ráadásul hosszú sor kígyózott a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésnél. Az Austrian járata közös valami kínai társasággal, a gép kb. felét már kínaiak töltötték ki. Airbus A330-cal mentünk, nagy mázlim volt, mögöttem pont WC volt, tehát simán hátra tudtam dönteni az ülésem, és mellettem nem ült senki. Az ellátás nagyon korrekt volt, a személyzet kedves, ráadásul minden ülés hátán saját TV-t használhattunk, az ülés mellett távirányító, amivel lehetett telefonálni (hitelkártyát a szélén lehúzva), navigálni a film-csatornák között, és volt egy interaktív menü, ahol pl. pár számítógépes játék közül is lehetett válogatni. Elég régi vackok voltak, de azért egy űrhajós lövöldözőssel elvertem egy órát. A maradék időben próbáltam aludni, nagyjából sikerült is. A monitorunkon nézhettük a leszállást a pilótafülkéből, és az alattunk elterülő tájat is.

8 és fél óra volt a nettó út, kb. délután 1 körül érkeztem meg. A határellenőrzésnél hatalmas sorok álltak, de szerencsére külföldi nem volt annyira sok. (Külön sorunk volt.) Nem volt túl komoly a beléptetés, csak pár papírt kellett leadni, amit már a repülőn kitöltöttem, a sok nyomuló kínait kellett csak kerülgetni a tömegben. Meglettek a csomagok, a következő feladat a pénzfelvétel volt, mivel otthon ritka az RMB, azaz a kínai Yuan. Találtam egy automatát, minden faszán ment, amíg a pénzkiadásnál ki nem írta, hogy HW error, visszaadta a kártyámat, és egy receipt-et, rajta a 2000-es szám, amennyi pénzt felvettem. (kb. 50.000 Ft). Másodszor 1000-rel próbálkoztam, az se jött össze. Találtam az adott bankhoz egy pultot, ahol megkérdeztem, hogy most mi van, kis tanakodás után mutatott egy kódot a papíron a srác, miszerint nem volt sikeres a tranzakció, nem vonták le a pénzem. Próbálkoztam egy másik automatánál, sikeresen.

A taxik folyamatosan érkeztek, koordinátor emberek rakták be sorban az embereket. Egy kis lepukkant autót kaptam, benne kínai kazetták hevertek, a sofőr természetesen egy mukkot sem tudott angolul. Erre készültem, a címem megvolt kínai betűkkel leírva. Sajnos így sem tudta, hova megyünk, de azért nekivágott. Nagy dugó volt útlezárás miatt, ráadásul a sávokat egyáltalán nem tartották tiszteletben, össze-vissza nyomult mindenki, amerre tudott. Fék helyett inkább a dudát használják errefelé, simán belehajt a taxis a tömegbe a zebrán. Éjjel duda helyett villognak. Körgyűrűk vannak Peking körül, sejtésem szerint valahol a belvárban kellett lennie a szállásomnak, a munkahelyem is ott van. Amikor a 4-es ring-nél lehajtott a fickó, már láttam a szemem előtt, ahogy valami kis sikátorba hajt, ott kiugrik pár fickó egy kapualjból, majd szépen kirabolnak. Ehelyett újabb kavargás következett, az egyik táblán megláttam az én utcám nevét, általában kinn van angol betűkkel is. Több próbálkozás után aztán meglett a Palm Springs nevű szállodákat magába foglaló kert bejárata. 80 pénzbe került a járat, plusz egy húszas borravalót intézett magának a fickó. Persze, a nagy ijedelemre.

Bent egy pár szállodába bekopogtattam, mire meglett az én Marriott-om. A gyönyörű márványozott előtérben kis asztalnál fogadott a nem túl tapasztaltnak kinéző személyzet. Szerintem tök új lehet az egész szálloda. 31 emelet magas torony, szintenként 4 lakosztállyal. Azt mondták, várjak 20 percet, amíg kész lesz a szobám (délután fél 4 körül, több napja lefoglalva). Kaptam kávét, majd vártam. Halk karácsonyi dalok szóltak a háttérben, megcsodáltam a kiállított nagy hóembert, hasán ötágú tipikus komcsi aranysárga csillagokkal. Kb. 50 perc után érdeklődtem, hogy mi van már, mondták, 2 perc. Kb. újabb 15 múlva meglett a szobám. Pillanatok alatt fellifteztem a 21. emeletre (miután rájöttem, hogy a lifthez is szükség van a szobakulcs-kártyámra). Majd kb. az fogadott, amire számítottam. Hatalmas gyönyörű lakosztály. 2 fürdőszoba, nagy nappali, dolgozószobával kombinált hálószoba, minden szép, csillog-villog. Nagy konyha sütővel, ultramodern gáztűzhellyel, mosógéppel, hűtővel. Kár, hogy felszerelni még nem bírták, 3 bögre és kiskanál van benne, semmi más. Lent szóltam, erre egy csaj hozott fel a kezében egy koszos kést meg villát. Tányérom, edényeim még mindig nincsenek.

Az ágy szuper, kár, hogy lelóg róla a lábam. A kádba nem férek bele, a szobához járó papucs is kicsi. :) Pedig nem vagyok túl nagynövésű, és ez a szálloda elvileg külföldieknek van itt. A TV-ben 10-15 angol nyelvű csatorna (BBC, CNN, HBO ázsiai kiadásai) után következik kb. 40 helyi adó, szinte mind ugyanannak a társaságnak az x-edig csatornája. Mintha otthon lenne pl. MTV1-tol 25-ig.

Próbáltam aludni kb. egy órát, majd elmentem vásárolni. Megtudtam, hogy a sarkon túl van egy supermarket, de kínai. Nem baj, jó lesz. Elsétáltam oda (itt is tél van, 0 fok körüli hideg), aztán nem bírtam semmit venni. :) Hatalmas volt a választék, rengeteg olyan dolgot lehetett kapni, ami nem tudtam, micsoda. Végül sikerült vennem egy darab kalács-kenyeret, egy üveg majonézt, és vizet. Ez volt a vacsi.

Telefonon elmondták a portásnak, hogy hova kéne mennem taxival. Van célpapír, amire ráírják a taxisnak, hogy hova vigyen, nekem csak mutatni kell. Kb. fél órás út után jutottam a célba, ami a belvárosban van, útközben láttam a Tiananmen teret, a Tiltott város bejáratát, a Beijing Twin Tower-t, és azt, hogy az aktuális rendszer ellenére az összes létező nyugati termék megtalálható itt a nagy fényreklámjaikkal és üzleteikkel. A melótól nem messze kiszúrtam egy Haägen-Dazs szaküzletet is, ma megpróbálom megnézni.

A bejáratot katonák őrizték, a munka egy kis zajos laborban folyt, reggel 6-ig. Kínaiak a munkatársaim, elég barátságosak, ráadásul hoztak kaját is. Reggel az egyik kolleginával taxival mentünk haza, valami nagyon lepukkant koszos piacnegyednél raktuk ki, élmény volt nézni az embereket, ahogy hajnalban már mennek ide-oda. Megint megcsodáltam a külvárosokat jellemző irdatlan lakótelepeket, 20-30 emeletes toronyházak apró kis lakásokkal. Szép lehet egy ilyen lyukban lakni.

Ja, azt kihagytam, hogy már a reptéren, amikor előttem valaki pakolta össze a laptoptáskáját, rájöttem, mit hagytam otthon. A tápkábelt a laptophoz. Pedig hosszú listám volt mindenről, hogy miket kell hozni. Ez kimaradt. Spóroltam az árammal, aztán szerencsére este kaptam egy kábelt kölcsön a kollégáktól. Átalakítóval sem kell szórakozni, a legtöbb helyen a fali csatlakozóba szinte bármit bele lehet dugni, annyi fajta lyuk van rajta.

Kilátás az ablakomból:








Szerény lakhelyem: